Aradi Közlöny, 1926. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1926-01-01 / 1. szám
A KÜZDÖtt 1925. január 1. Útmutatásokat találunk. A Genuában 1922. áp-rilis havában összeült szakértői bizottság, amelyben többek között Keynes (Anglia), Cassel (Svédország), Dubois (Svájc), Avenol (Franciaország), Havenstein (Németország), Vissering (Hollandia), stb. vettek részt, az általunk felvetett kérdéssel kapcsolatban többek között következőket mondja: „A szakértők véleménye szerint csak az az ország végez érdemes munkát úgy saját közgazdasága, mint egész Európa gazdasági helyreállítása érdekében, amelyik, mihelyt pénzegységének egy viszonylagos állandóságát elérte, pénzegységének az aranyhoz való viszonyát bátor elhatározással új paritásra fekteti és pedig vagy teljesen a már elért viszonylagos stabilizálásnak megfelelő, vagy attól csak kevéssé eltérő alapon. A szakértők nyomatékosan utalnak arra, hogy olyan országban, ahol a valuta igen erősen a békeparitás alá sülyedt, a régi aranyértékhez való visszatérés teljes szociális és gazdasági felbomlást idézhetne fel.“ Ugyanezen szakértői véleményekben természetesen rendkívül értékes és szakszerű útbaigazítások és tanácsok foglaltatnak a stabilizáció gyakolati keresztülvitelét illetőleg, de ezeket most figyelmen kívül hagyjuk, mivel a mi jelenlegi fejtegetéseinknek, mint fentebb már hangoztattuk, csak az a célja, hogy a stabilizáció fontosságát, mindennél előbb való megvalósítását minél szélesebb körben propagálja, minél több ember feltétlen meggyőződésévé érlelje. Ennek érdekében ha egész röviden is, reá kell mutatnunk azon valutapolitikai felfogás tévedéseire, amelyik azt vallja, hogy a stabilizáció helyett inkább az ország érdekében van a revalorizáció, vagyis az ország pénzegységének régi aranyértékre való emelése, vagy legalább is annak megközelítése. "Annak idején, ez év május havában politikusok és szakírók sokat foglalkoztak az ezen felfogás alapján alkotott valutajavítási törvény keresztülvitelének egy technikai akadályaival, mintaz esetleg elért eredmény igen szomorú következményeivel. Az akkor elhangzott kritikákra és ismerpleeáneia és hóditó megjelenés zsúfolt házat is vonzott, de nekem a komoly és hozzáférhetetlen kritikusnak nem tetszett ez adebe, nem láttam a kisasszonyban azokat a fényes színpadi készségeket és tehetséget, amelyek a nagyszerű ruhákkal arányban állottak volna, és amelyek — mondjuk — Márkus Emmát nagy művésznővé tették. Más szóval megállapítottam, hogy a kisasszony nem tehetséges. Természetesen egy hajszál kétség sem férhetett hozzá, hogy a másnap a vasárnapi számban megjelent kritikám inkább ezen negatív megállapításokat tükrözte vissza vagyis szerkesztőségi nyelven szólva „levágtam “ Ennek a cikkemnek elképzelhetetlen következményei lettek. A kisasszony ugyanis vasárnap reggel a kávénál olvasni kezdte a lapokat abban a friszemben, hogy a hetekkel előbb Aradon való szenzációt keltő megjelenésével kellő tüzérségi előkészítést nyújtott első felléptének és a szerkesztőkkel megkötött ismeretségei és barátságai megnyugtató alapul szolgálnak a méltó sajtófogadtatáshoz — a legnagyobb megdöbbenéssel fogadta az Aradi Közlöny súlyos kritikáját, mely ájulás, síró görcsökben stb. kulminált. Lett utána rohanás a főszerkesztőhöz. Az összes ismerősök és jóbarátok egy pillanat alatt mozgósítva lettek és frontális támadást intéztek a főszerkesztő ellen, aki hiába jelentette ki, hogy nem tud segíteni, de majd gondja lesz a jövőben, hogy ki legyen köszörülve a csorba stb. nem volt elég: az eset vért kívánt, nem lehetett elintézni az ő szokott gavallér udvariasságával, mely adott helyzetekben mindenkihez egyformán kedves és jóindulatú. Ez nem volt elég, a művésznő tekintélyes tábora valami szenzációs elégtételt követelt velemzemben, akinek kezdőbetűi a sérelmes kritikát tetésekre való tekintettel feleslegesnek véljük, hogy e helyen bővebben kitérjünk a törvényben megnyilatkozó valutás felfogás igen jelentős hiányaira, csupán arra kivárnunk rámutatni, hogy ismét más országokban szerzett, előttünk levő gyakorlati tapasztalatok alapján megállapíthatjuk, hogy nem is az eredeti aranystandardhoz való visszatérés, hanem talán az indokoltnál csupán valamivel magasabb aranybázison létesített stabilizáció már mérhetetlen nagy bajokat és zavarokat idéz elő az illető ország egész gazdasági életében. Csaknem megbénítja a termelést, mert amidőn úgyszólván lehetetlenné teszi az exportot, az ország határain belül viszont megtámadja a fogyasztó és felvevő képességet, mert rendkívül nagy drágaságot teremt. Nemkülönben tétlenségre kárhoztatja az ipar és kereskedelemnek azt a részét, amely rendes körülmények között a hitelt is beállította termelésének szolgálatába, nem lévén senkinek bátorsága nyilvánvalóan nagyobb értékű pénzben visszafizetendő hiteltőkéket invesztíciókra, üzemek fejlesztésére fordítani. Meggyőződésünk tehát, hogy nem revalorizáció, hanem stabilizáció kell. Ezen megállapításunk mellett bizonyít egész erejűvel a mindennapi gyakorlati élet. A természeti törvények vaskövetkezetességével érvényesülő gazdasági törvények azt eredményezték, hogy a valuta-leromlás folyamán az egész gazdasági élet transponálódott és munkabérek, tisztviselői fizetések, kamat- és haszonkalkulációk lehetőleg arányosodtak a pénz romlásához. Beláthatatlan következményekkel járna tehát ennek újból való megbolygatása, mert a gazdasági élet alkalmazkodó képessége ugyan nagy, de állandó megrázkódtatásokat el nem bír. Éppen ezért, bár alig lehet elképzelni, hogy a folyó év májis havában létesített valuta-törvény megválasítható lesz, mégis rendkívül üdvös volna,ha a cfcjpben törvékppen decretált elvnek megyAtorzásával hivatalos pénzügyi politikánk a stabilizáció mellett foglalna jegyezték és igy született meg másnap a rendkívüli kiadás. Két oldalon megjelent hétfőn délelőtt az Aradi Közlöny egy nagy írott cikkei — maga az áldozatkész főszerkesztő írta — Színház-romi referáda a Kisasszony férje bemutatójáról, Z. I. kisasszony első fellépte stb. és három kolunmán keresztül meg lett méltatva a kisasszony kivételes művészete, hogy Dusa Eleonora is büszke lett volna rá fiatalkorában. A kisasszony meg volt elégedve ,nem sokáig élvezte ugyan diadalait, mert rájött, hogy mégis nekem volt igazam, otthagyta a színházat és mai napig is a kedves, jó feleség szerepét játsza az életben) annál inkább porba sújtott azonban engem, így még szinikritikust saját lapja nem cáfolt le sohasem. Mit tehettem mást, levontam a konzekvenciákat, egyelőre beszüntettem a szinikritika írását és kiléptem a laptól csak azért, hogy nemsokára ismét visszalépjek. Később csak évek múlva hegedett be ez a seb, amikor újra visszatértem az Aradi Közlöny kedves meghitt szerkesztőségi helyiségeibe, ahol oly sok kedves szép órát éltem át, de már csak mint amatőr. Színes riportokat, vezércikkeket írtam,súlyos pénzügyi és közgazdasági problémák foglalkoztattak, de a színikritikusi minőségemben szenvedett nagy sérelmemet azért mégsem tudtam elfelejteni sohasem. Ezt azonban legyőzte bennem az újságírói érzék és a mesterség szeretete, mely ha egyszer valakit megfog, mindig visszahúzza a fehér papírvárak és a fekete ólomkatonák közzé. Méltóztassék elhinni, az újságírás olyan, mint az első szerelem. .. s most az Aradi Közlöny büszke negyven esztendős jubileumán is kedvesen gondolok vissza arra az időre, amikor nekem is volt szerény szerepem a lapnál. Sz. Weil Károly: Annál is inkább, mert minden tiszteletünk mellett is, tévesnek kell tartanunk az ezen törvény szellemében megnyilatkozó valutajavítási alapelvet is, mely kizárólag a defláción épül fel, jóllehet az újabbkori valutapolitikai szakírók és gyakorlati szakemberek szinte megdönthetetlen érveikkel bizonyítják a tiszta quantitatív elmélet tarthatatlanságát, vagy" azt a feltevést, hogy a pénz értékét, tehát zsárló képességének fokát csupán a bankjegy mennyisége döntené el. E szakírók már csupán egyik legújabban megy ó könyvre óhajtunk utalni, amely általános hatást keltett és amely a jelenlegi nagy p. tornák megoldásánál igen megbecsülendő útmutatásokkal szolgál. Dr. Kurt A. Henrmanna ’.Die Zukunft des Goldes“ cimü munkájában azt mondja; „Die Geldvermehrung kann, sie muss nicht zur Geldentwertung führen.“ Továbbá: „Nicht die Inflation selbst ist entscheidend für die Frage der Geldentwertung, sondern der Gebrauch, den die Wirtschaft vor? der Inflation macht. So ist letzten Endes „Inflation und Geldentwertung“ kein geldtechnisches. sondern ein psychologisches Problem/* De azok számára, akik az elméletet még mindig lenézik és a teoretikusan megállapított tudományos elvek alkalmazását megengedhetőnek nem tartják, ami — szerintünk — épen olyan furcsa volna, mintha a sebészek a belgyógyászati megállapításokat feleslegesnek ítélnék, röviden utalni kívánunk néhány számú adatra, amely talán nyomatékosan és megcáfolhatatlanul fogja bizonyítani, hogy'1, nem csupán a bankjegy-mennyiség döntő. Romániában a Banca Naţionala 1913. december 31-iki kimutatása szerint 440 millió lej bankjegy volt forgalomban, amely akkor megfelelt körülbelül 356 millió arany márkáinak. 1925 december 7-én a bankjegy-forgalom 29.200 millió lej volt, ami megfelelően 400 millió arany márkának. Ezzel szemben 1913-ban az ország lakosságjinak száma 7millió volt, 1925 decemberében pedig körülbelül 17 millió. Jogos Vízfutóban viszont 1913. december 31-én 103 millió dinár bankjegy volt forgalomban, ami megfelelt 84 millió arany márkának. Az 1925. december 8-iki banki kimutatás szerint 6982millió dinár van forgalomban, amely megfelel een 450 millió arany márkának. Szerbia lakossága 1913-ban kereken 3 millió volt, Jugoszlávia lakossága pedig 1925-ban körülbelül 12 millió. E két országban tehát a fejkvóták aránya következő: 1913. dec. 1925. dec. Romániában: 51 aranymárka, 23 VS aranym. Jugoszlviáan: 28 arátirmárka, 87% aranym. Jugoszláviában tehát békeidőben körülbelül félannyi bankjegy esett egy lélekszámra, mint Romániában, most pedig szemben a romániai 23K aranymárkát kitevő fejkvótával. Jugoszláviában 37k? aranymárka az egyes lélekszámra eső bankjegy-mennyiség. Körülbelül 50?tal nagyobb tehát az ország lélekszáma szerinti bankjegymennyiség Jugoszláviában és a dinár jelenleg körülbelül a négyszeresét éri a lejnak. Nem vitatjuk, hogy ezen megállapítások különösebben újak volnának és kétségkívül ezek a bizonyítások nem is először hangzanak el, azonban tekintettel arra, hogy igen jelentős helyeken még mindig elzárkóznak az ilyen közismert tények bizonyító ereje elől, talán nem végzünk felesleges munkát, ha erre újra és újra rámutatunk. Tesszük ezt azon célzattal, hogy lehetőleg előmozdítsuk, siettessük annak a hangulatnak megérlelődését, amely a gazdasági zűrvarból való kibontakozás felé vezető nagy valutánk jövőjére elhatározó fontosságú lépést kiváltja, de egyúttal biztosítékot nyújt arra nézve is, hogy a nagy elhatározás lehetőleg helyes irányú lesz. . Mert emlékezetünkbe kell idéznünk Freiherr von Gentz, Poroszország nagy pénzügyi államférfiának a szavait, aki a napóleoni háborúk okozta nagy gazdasági zavarok szanálási törekvései között arra figyelmeztette kortársait, hogy: ,,A papírpénznek legveszedelmesebb időszaka tulajdonképen csak akkor kezdődik, amikor hozzáfognak a pénzértéke helyreálltásához.“