Aradi Ujság, 1936. november (35. évfolyam, 250-274. szám)
1936-11-01 / 250. szám
Háromszáz orosz katonát fogtak el a felkelők Külföldi tisztek vezetik a spanyol kormánynapotokat BURGOS. A NEMZETIEK FŐHADISZÁLLÁSÁNAK JELENTÉSE SZERINT A DÉLNYUGATI ARCVONALON 300 OROSZ KATONÁT FOGTAK EL. A FOGLYOK VALLOMÁSÁBÓL KITŰNIK, HOGY A MADRIDOT VÉDŐ CSAPATOK PARANCSNOKSÁGÁT EGY OROSZ TÁBORNOK VETTE ÁT. A MADRIDI KORMÁNY RÉSZÉRŐL EZT AZ ÁLLÍTÁST CÁFOLJÁK S AZT ÁLLÍTJÁK, HOGY A LEGUTÓBBI NAPOK HARCAIBAN SZEVHLA, KORODBA ÉS GRANADA ELŐTT LELŐTTEK 20 OLASZ ÉS NÉMET GYÁRTMÁNYÚ REPÜLŐGÉPET. A TALWERAI NEMZETI CSAPATOK KÖRÉBEN FIGYELMET KELTETT, HOGY A KORMÁNYCSAPATOK HADÁSZATI ELJÁRÁSA AZ UTÓBBI NAPOKBAN LÉNYEGESEN MEGJAVULT. A KORMÁNY JELENTÉSEI ALAPJÁN MEGÁLLAPÍTHATÓ, HOGY EZ A JAVULÁS ARRA VEZETHETŐ VISSZA, MISZERINT KÜLFÖLDI TISZTEK VETTÉK ÁT A MADRIDI CSAPATOKVEZETÉSÉT. Franciaország és a kisantant is meghívást kap a bécsi konferenciára Németország ragaszkediéje a ScasanSanS bevonásához Páris. A berlini német-olasz megbeszélések óta a francia külügyminisztériumhoz közel álló körökben ismételten a legnagyobb érdeklődéssel fordulnak a középeurópai kérdések felé. Nagy figyelem mutatkozik a bécsi hármas értekezlet összehívásának előkészítésével kapcsolatban is, mert állítólag a német kormány az európai kérdések nagyszabású újbóli rendezésének tervével foglalkozik még pedig a kisantant bevonásával. E hírek szerint Rómában ülne össze a közép és keleteurópai értekezlet, amelyre a kisantant és Franciaország képviselőit is meghívnák. A francia külügyminisztériumhoz közelálló körökben mindaddig, amíg ezekről a tervekről részletes jelentést nem kapnak korainak tartják a véleménynyilvánítást. . Újabb hadi sikereket jelent a spanyol kormány Visszafoglalták a madrid-valenciai vasútvonalat. Tizenöt kilométerrel nyomult előre a militia Madrid. A rádió jelentése szernt a népfront ellentámadásai eredménnyel jártak. A nemzetiek által egy hét előtt meghódított hadállásokat a köztársasági csapatoknak állítólag néhány óra alatt sikerült visszafoglalniuk. Hivatalos jelentés szerint a milícia osztagai mintegy 15 kilométerrel nyomultak előre a déli harcszíntéren és visszafoglalták Torejon della Gaplasata városát, Hendaye. A Spanyolországból érkező hírek mindenképen ellentmondanak egymásnak. A madridi kormány jelentései azt hangoztatják, hogy a csütörtöki és a pénteki ellentámadás sikerrel járt, amelynek következtében a madrid-valenciai vasútvonal ismét a kormánycsapatok birtokába jutott, filzzel szemben a nemzetiek cáfolják a madridi jelentéseket és azt állítják hogy a népi arcvonal valamennyi támadását sikerült visszaverni. Baldwin nem égadta az éhségfelvonulás vezetőit A legélesebben elítéli a miniszterelnök a demonstrációt London. TUDVALÉVŐEN NAGY ÉHSÉGFELVONULÁS KÉSZÜLT LONDON ELLEN ÉS AZ ÍNSÉGESEK CSAPATAI TÖBB IRÁNYBÓL MÁR MEGINDULTAK A FŐVÁROS FELÉ. AZ ÉHSÉGFELVONULÁS VEZETŐI TEGNAP ISMÉTELTEN KÜLDÖTTSÉGET MENESZTETTEK BALDWIN MINISZTERELNÖKHÖZ ÉS MEGPRÓBÁLÁK ŐT RÁVENNI ARRA, HOGY FOGADJA A LONDON FELÉ MENETELŐ MUNKANÉLKÜLIEK VEZETŐJE BALDWIN TOVÁBBRA IS KITART EREDETI ÁLLÁSPONTJA MELLETT ÉS KIJELENTETTE, HOGY MIUTÁN A LEGÉLESEBBEN ELÍTÉLI AZ EFAJTA DEMONSTRÁCIÓKAT, NEM HAJANDÓ FOGADNI A MUNKANÉLKÜLIEK VEZETŐIT. ___________________________________ Súlyos ítélet a bucuresti-i postai kémkedés mmébem Nyolc évi fegyházra ítélték a kémkedés vezéreit Brasov. A bucuresti-i főpostán elkövetett nagyszabású kémkedési bűnperben a hadbíróság több napi tárgyalás után a következő ítéletet hozta: Velico Velcoffot 8 évi fegyházra 20.000 lej pénzbüntetésre és politikai jogainak 10 évi elvesztésére, Sabi Vasilej Anghelevet 2 évre és 20.000 lejre, Tzoncu Stefanovot 4 évre és 20.000 lejre, Mihail Gheorghievet 6 évre és 20.000 lejre, Dumitru Panaitov Stoicevet 8 évi fegyházra, Fiacoffot és Afanasavofot 11 évre ítélte a hadbíróság. A nemzetiek paksra szálltak egy Szörnyű hatása volt Getafe és Madrid tegnapi légi bombázásának Nyolcvan iskolás gyermeket öltek meg a bombák katalóniai kikötőben Madrid. (Rador.) A „Reuter“ Ügynökség jelentése szerint a nemzetiek repülőgépei Getafet bombázták és a katonai iskola növendékei közül a bombák ötvenet megöltek. Madrid bombázásának _ Kft.. áfiUk* üldgjgp „ volt, köztük több gyermek. Madrid. (Rador.) A kormánycsapatok támadásai sikerrel haladnak előre. Perpignan. (Rador.) Tegnap a katalóniai Rosas kikötőben nemzeti csapatokat szállított Ez a kikötő 20 kilométernyire van a francia határtól. Kormánymábiát küldtek sürgősen a rosasi öbölbe, hogy a partvidéket megvédjék. Hir szerint a nemzetiek hadihajói elsülyesztettek egy katalán partőr hajót. Franciaország felé a határt ék zárták, Madrid. (Rador.) Újabb jelentések szerint Getafeban 80 iskolás gyermeket öltek meg a repülők által ledobott bombák. ROMÁN KÉZBE KERÜL A BUDAPESTI SVÁBHEGYI SZANATÓRIUM Budapest. Megbízható forrásból arról értesülünk, hogy meglehetősen előrehaladott tárgyalások folynak a Svábhegyi Szanatórium eladásáról. A szanatórium tulajdonosai az Angol—Magyar Bank, amely egy bucuresti-i érdekeltséggel tárgyal az eladásról. A román csoport 1.250.000 pengőt kíél a szanatóriumért.W—O ■**" AZ ÖSSZES NYOMTATVÁNYOKRA REPÜLŐBÉLYEGET KELL, RAGASZTANI ? Bucuresti. A pénzügyminiszter rendelete szerint a mai naptól kezdve minden jegyzékre, szállítási levélre, megrendelőlapra, általában az összes nyomtatványokra, amelyeket kereskedők, vállalatok vagy iparosok használnak, repülőbélyeget kell ragasztani. A repülőbélyegek 10 ezer lejes öszszegig 2, 50 ezer lejig 3, 50 ezer lejtől 200 ezer lejig 4 és 200 ezer lejtől feljebb pedig 10 lei. A pénzügyi hatóságoknak jogukban áll naponkint ellenőrizni a repülőbélyegek előírásos használatát és a kihágást vétők ellen pedig az eljárást rögtön meg is indítani. —O—■“ KIGYULLLADT ONDOLÁLÁS KÖZBEN A VENDÉG HAJA — KÉT HALOTT Breslau. Breslau egyik fodrász, üzletében rejtélyes szerencsétlenség történt. Egy nő ondolálása közben meggyulladt a vendég haja s a tűz a fodrásznő ruhájába is lekapott. Az egyik közeli állányon benzines üveg állt, mely felrobbant s így, mire a tűzoltók és a mentők kiérkeztek, a fodrásznő és az ismeretlen nő összeégtek. r—Q~ A FRANCIA ZSIDÓK IMÁDKOZNAK AZ ÜLDÖZÖTT SPANYOL S MEXIKÓI KATOLIKUSOKÉRT A franciaországi zsinagógákban külön imákat mondanak Mexikó és Spanyolország szerencsétlen üldözött katolikusaiért. Az imaszöveg megemlékezik azokról a kiváló keresztény vezérekről, akik alkalomadtán az üldözött zsidókért imádkoznak. EZER FIATAL LENGYEL ZSIDÓ VÁNDOROL GYALOG PALESZTINÁBA Varsó. Körülbelül ezer fiatal zsidó elhatározta, hogy gyalogszerrel kivándorol Palesztinába és így fog tiltakozni a kivándorlás korlátozása ellen, egyúttal felhívja az egész világ figyelmét a keleteurópai zsidó lakosság ínséges helyzetére. A varsói sajtó pártkülönbség nélkül rokonszenvesen ír erről a mozgalomról. TARTÓS JAVULÁS URMÁNCZY NÁNDOR ÁLLAPOTÁBAN Budapest. Urmánczy Nándor volt képviselő állapota a tartós javulás felé halad és ha váratlan komplikációk nem lépnek fel, sikerül életét megmenteni. A volt képviselő már három nap óta állandóan eufuélfitán van ás láz