Asztalitenisz, 1978 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
1978. A MAGYAR ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG SZAKLAPJA Felelős szerkesztő: Zsolnai László Kiadja a Sportpropaganda Vállalat Felelős kiadó: Szebeni István igazgató Készült: Építők Borában Műszaki vezető: Zsolnai László Előállítás helye: VI., Dózsa György út 84/a. Terjeszti a Magyar Posta ISSN 0133—2317 1. szám izgalmi állapot is sportinjestiminy Régi téma a sportban az izgalmi állapot, az idegesség hatása a sportteljesítményre. Igen sokszor hallani sportolóktól, hogy a várt sportteljesítmény elmaradásának oka a versenyző idegessége, a túlzott izgalom, amely megakadályozta igazi képességei kifejtésében. Érdemes edzői szemszögből megvizsgálni az izgalmi állapot kérdését és annak kapcsolatát a sportteljesítménnyel. Először is le kell szögezni, hogy a ma embere idegesebb mint a tegnapé és a jövő embere valószínűleg idegesebb lesz, mint a ma embere. Ez abból következik, hogy az élettempó egyre növekszik, a munkahelyi és családi problémák, a közlekedés zsúfoltsága, zajártalom, a növekvő nikotin-, alkohol- és kávéfogyasztás a központi idegrendszert fokozatosan terhelik. A mindennapi életnek ezek az izgalmai — a rendkívüli esetekből fakadó túlzott izgalmakat leszámítva — hozzátartoznak az egyébként egészséges ember életéhez. Ez az élettani izgalom az egyik lényeges eleme annak a felkészülési folyamatnak, amely az élet támasztotta feladatok legjobb megoldását hivatott szolgálni. E feszültség természetes levezetése az a lelki és főleg testi cselekvés, amelynek érdekében a felkészülés történt. Vegyünk példát az állatvilágból. A zsákmányára leső, vadászó állat meggörbített háttal, megfeszített izmokkal, feszült figyelemmel ugrásra készen vár, hogy lecsapjon áldozatára. A feszültség akkor oldódik, amint az állat eredményt ér el, elejti zsákmányát. A támadáshoz hasonló a védekezés mechanizmusa is. A nyúl például az ellenség közeledtére megfeszíti minden izmát, felgyorsul a szívműködése és a készenléti, feszült helyzetből gyorsan fel tud ugrani és el tud futni ha ez szükséges. Az is megfigyelhető, hogy ha nincs szükség a menekülésre, akkor a veszély elmúlása után néhányszor körbefut, hogy ezzel levezesse a felhalmozódott energiát, feszültséget. Hasonló a helyzet az embernél is, amikor valamilyen a szokásostól eltérő cselekvés, elhatározás előtt áll. Ilyennek minősülnek a sportoló életében a különböző versenyek. Ahogy közeledik a verseny rajtja, egyre jobban fokozódik a feszültség, az izgalmi állapot. Normális körülmények között ez természetes, sőt szükséges is, mert az izgalmi állapot — egy meghatározott szintig — teljesítményfokozó állapot. Mint ahogy ezt az állatvilágból vett példákkal is érzékeltetni igyekeztem, ez szükséges az eredményes cselekvéshez. A sportolóknál megkülönböztetünk 3 fő típust az izgalmi állapot mértéke szerint; az első típusba sorolom azokat, akiknél hiányzik a nagy teljesítményhez szükséges izgalmi állapot, a sportvilágban ezeket „halvérű” versenyzőknek nevezik, tartósan kiemelkedő eredmények elérésére gyakorlatilag alkalmatlanok; a második típusba azokat a versenyzőket, akiknél az izgalmi állapot olyan mértékű, hogy a központi idegrendszer átmeneti zavarai következtében annak koordinációs tevékenysége lelassul, a mozgáskoordináció összekuszálódik, teljesítményük csökken; a harmadik csoportba azokat a versenyzőket, akiknél az izgalmi állapot, a feszültség mértéke olyan, hogy a teljesítménynövelést segíti elő. Ez utóbbi csoportba tartoznak a hoszszú távon nagy egyéniségek, akik akkor tudnak nagy teljesítményt nyújtani, amikor nagy a tét. Az előző két csoportba tartozók közül vagy a megfelelő feszültségi szint hiányában, vagy az izgalmi álapot növekedésével együtt fellépő gátlások ellenkező hatása miatt ritkán érnek el nagy eseményeken igazán kiemelkedő eredményeket. Ebből következik, hogy az igazi képességeket nemcsak a megtanult technika, a kifejlesztett fizikai képességek szintje, a különböző pszichikai lelki motivációk adják, hanem a központi idegrendszer állapota, az izgalmi állapotnak a teljesítményre gyakorolt hatása. Az izgalmi állapotnak a teljesítményre gyakorolt hatása nem állandó, az időtényezővel számolni kell. A versenyző érésével, megfelelő versenyrutin megszerzésével az izgalmi állapot megszokottá válik, könnyebben lehet a fellépő káros hatásokat — gátlásokat — leküzdeni. Ez az oka, hogy a fiatal versenyzőket, akik még, nem szokták meg a nagy versenyek légkörét, rutintalannak nevezik és a szakvezetők ritkán dobják be őket nagy versenyek döntő pillanataiban. Igaz az is azonban, hogy az életkor növelésével együtt az említett pozitív hatás mellett negatív hatások is felléphetnek és az egyéntől függő mértékben fel is lépnek. Ez pedig az idegrendszer elhasználódása, amely egyaránt meg- 7 .