Athenaeum, 1838/2. félév
1838-12-09 / 48. szám
761 tisztelt neveik a’ mi ’s a’ maradék emlékezetében élni fog.........“ „... Te pedig hazánk’ és nemzetünk’ dísze, a’ magyar szobrászat’ első bajnoka, májas lelkű Ferenczynk! kinek teremtő újai varázsolák a’ durva kődarabból e’jeles művet, engedd egy két pillanatig, emlegetnem tisztelőid’díszes körében nevedet..........Hegyeink’ gyomrában a’ parosi ’s carrarai márvány vetélkedő társai hány évezredek óta eltemetve, senkitől nem ismerve, reánk nézve nem létezve veszteglének. Te intél azoknak ’s varázsvessződ’ illetése kicsalá veszteghelyükből a’ haza’ drága kincseit; hogy szeretett hazád ne legyen kénytelen sem kincset, sem dicsőséget kölcsönözni másoktól. Idvez légy hazánk’ hű fia!.........stb. A’ beszéd után Tóth Lajos, tanuló ifjú, a’ következő maga által írt versezetet sza* valá el: Aludni éjjelét A’ férj sírjába szállt, Halmánál könnyezőn Hű nője ’s lyánya állt. Sírdomb’ borainál Haló remény virászt, ’S özvegy nő árva lyány Virággal hintik azt Örök bú’ szárnyain Évek röpülnek el, ’S a’ lyányt szívvonzalom ’S hő érzet jegyzik el. ’S keblére zálogát Vonván szerelminek, Feledni láttatik Árját keservinek. De nyílik a’ halom, Jó atyja’ nyughelye, ’S ölelve magzatát Száll a’ leány bele, ’S az özvegy néma gyász’ Honába sűlyede, Hármas reményinek Hunyván szövétneke. „Árván hagyatva, mond, Könnyem’ ki törli el? Ki szól szívnyugtatón Keblem’ keservivel? Sírhalmom éjinél Ki fog virasztani? Emlékem’ zálogúl Ki fogja tartani ? Nyom nélkül haljak el? Nincs már a’ hű leány, ’S új élet’ bimbaja Hervadt el oldalán; De van fiam, kiben Életre kel nevem, Ki szép reményt dérit Borongó éjemen. A’ nemzet lesz fiam, ’S Pallas’ leányai Fognak majd anyjokért könnyet hullajtani.“ Égig házának e’ remény’ ’S bú’ zengzett, ’S Pallas’ szelíd keze A’ nőt megilleti. ’S mint esti fuvalom A’ nyúgodó napot, Köszönti ’s ajkival Ad illyen szózatot: „Hölgy, oltárom’ tüze, Mellyen te áldozál, Lobogva fényre gyűlj ’S világ két lánginál. Az ész’ sugárai Honod’ szép bérczeit Érintve megszegik A’ vakság’ jellegű. Oltárom’ szent ügyét Te híven pártolod, ’S emléked’ zálogúl * Keblembe bényomád; Mit adjak én viszont Tettedhez méltó bért, Felém derült kebled’ Magas érzelmiért? Ha kedves kincs neked A’ hármas sirhalom, * Engedd azt nékem rá? Örökségül bírnom, És én megtartom azt Késő kor’ évinek, Fiamnak átadván Művész Ferenczynek. És Pallas fölvevé A’ holt reményeket, És a’ művész’ keze Varázsla életet. ’S a’ hon’ derék fia Jeles munkáinál Szelíd Pallas maga Őrt álmélkodva áll,