Athenaeum, 1842/2. félév
1842-12-08 / 69. szám
ATHENAEUM. A HATODIK ÉV. Második félév. Pest, csÜtörtök. december 18. 1842. 69. mám. Az Athenaeumból hetenként háromszor, úgymint kedden csütörtökön és vasárnap, jelenik meg fél fél ív. Ara helyben kihordással félévre 3 ft, postán boríték alatt 3 ft 48 kr. ép. Évnegyedenként is válthatni példányt 1 ft. 40 kr. helyben , és 2 ft. postán. — A szerkesztőség ismeretlen kéztől csak bérmentes leveleket fogad el. — Kiadó hivatal Pesten , Borz-utczéban (Neumayerház 222. szám) az apácza-templom közelében , földszint jobbra. Az arcz le ép. Franczia beszély. Blanchard Adorján már harnincz éves korában megnyerte a’ különös eredeti czimet. Mint korán dúsnak és függetlennek, könnyű vala önakaratja szerint élni és mit sem tenni, mint más embernek. Tudni való, hogy birtokában volt azon társalgási csínnak, mellynek hódol a’ világ. Tanult, szellemdús, szeretetre méltó, nagylelkű, melly tulajdonit szívesen megismerték, mert mindent bizonyos lekötelező móddal tuda tenni. Legfőbb hibája bizonyos határozatlanság, melly csaknem minden tetteiben mutatkozott. Blanchard soha sem követé a’ többséget, minden viszonyaiban első ösztönére hallgatott ’s bizonyos szilárdság vala mint főszabály, tetteinek indító oka. Végre az ember minden szerencsét megun. Blanchard a’ nőtelen élet’ minden bájait ízlelé, értnek érzé magát a’ házasságra ’s magához illő nőt keresett. Elsőben ingadozott ’s czélja sem sikerűlt. Minden társaságokat, minden bálokat fölkerese; hatvan hölgy, ugyanannyi özvegy állá ki a’ szemlét, de hiában, ezek ugyan készek lettek volna nevét 50,000 frank jövedelmével és szép tulajdonával fölvenni, de ő határzatlan maradt. Nagynénje, Damremy asszony —tudjuk, hogy a’ nénék illy dolgokban kapnak az alkalmon — gyakran szemére hányá határtatlanságát, és hogy annyi derék szerencsét könnyelműleg megvet. „Mit akar ön ?“ mondá Blanchard, a’ meghódított szépségeket nem szeretem; a’ hosszas rendezéseket ’s az azzal együtt járó vesződségeket meguntam. Mint mindenben, úgy a’ nőszülésben is az előre láthatlant, történetes összetalálkozást, a a rögtöni rokonszenvet többre becsülöm. Ekkor könnyen megházasodnám, de ha olly sokáig kell keresnem, akkor tökélyes nőt kell föllelnem.“ ,Azaz nőtlenül akarsz maradni. „Nem, becsületemre ; házassági czéljaim szilárdak.“ ,De mért kívánsz lehetlent „Lehetlen-e dús, szép, ifjú ’s okos nőt lelni?“ ,Legalább fölötte nehéz, tíz év alatt alig találhatod fel e’ csodát, és annak tíz év múlva nem kellendsz.* „No ez esetben házasságom’ a’ szerencsére bízom.“ ,Az is esztelenség. Illy alkalommal a’ regényes eszmék mit sem érnek. A’ nőszülendő nem lehet elég okos ’s előrelátó. Megengeded, hogy szerencsédről gondoskodjam? Ígérem, hogy rövid idő alatt tiéd leend, mit magad meg nem találhatnál, egy nő, ki ha nem épen tökélyes, de az általad kívánt tökélyhez közelit. A’ múlt nyarat, barátnőm Dormienner asszonynál, egy százados’ özvegyénél töltém el. ’S mivel a’ fővárosban vágyaidnak megfelelőt nem lelsz, falun kell keresned. Julia barátnőm’ egyetlen gyermeke mindazon tulajdonokkal bir, mellyeket csak egy férj kívánhat. Anyjával gyakorta levelezek’s ha megegyezsz vele, alkudozást kezdek, mellynek kimeneteléről szinte bizonyos vagyok. Adorján megegyezett és nagynénje hirtelen tollat ragadt első jegyzőkönyvét megkésziteni. E’ beszélgetés után néhány nappal, Adorjánnak, midőn Carrousel’piaczán ment, eszébe ötlött, hogy a’ Louvreban hat hét óta megnyitott kiállítást még nem látta ; megbocsáthatlan hiba, mellyet tüstént jóvá kelle tenni. Adorján a’ museumba lépett és átfutá azt, mint olly szerelmes, kinek sem a’ tanulás, sem a’ bírálás nem föladata. Egy óra múlva a’ nézésben elfáradt; az új színek’ fénye , melly e’ kiállításnak nevezett zűrzavarban tündöklők, neki fej fájdalmat okoza és hirtelen távozni szándékozék, midőn szemét történetből egy falon függő harmincz lábnyi csatarajzról a’ szögben szerényen felállított kicsin arczképre forditá. Adorján csodálattal és bámulattal csöndesen megálla. Az nőarczkép volt, vonzó jelenet, nagy két szemekkel, fekete hajjal, bájos szelíd vonásokkal ’s igéző mosolylyal. A’ mellképnek hűnek kelle lenni, mert teremtő erő olly igéző bájokat nem festhete. — „Ez — mondá magában Adorján — kit a’ sors nekem határra. E’ batlan vonások , kellemteljes , tizenhat éves arcz , szelíd magatartás után ítélve, nem kétkedhetem, hogy e’ hajadon — ő legyen nemmé! Miért nem? ha tán szegény, alacson sorsú, mi bajom vele? De a’ képen látható gazdag öltöny mást bizonyít „ Tán még rangom fölötti szerencse lenne.“ Fölnyitá a’névjegyzéket, hogy tudhasson felőle valamit, de ott csak ezt látá: „Négy mellkép ugyanazon számmal.“ „Még nyoma sincs, de feltárandom a’ rejtélyes homályt, melly födözi e’ bájos arczképet. Ez legyen foglalatosságom, mig sikerülend.“ Adorján ott hagyta a’ költséges szemlét ’s távozni akart a’ Louvréból, midőn barátjával Loncyval a’ grádicson találkozott.• „Épen jókor jősz, mondá neki, visszatérek veled a’ szobába. Tanításodra szükségem van. Te, 69