Athenaeum, 1842/2. félév

1842-12-08 / 69. szám

ATHENAEUM. A HATODIK ÉV. Második félév. Pest, csÜtörtök. december 1­8. 1842. 69. mám. Az Athenaeum­ból hetenként háromszor, úgymint kedden csütörtökön és vasárnap, jelenik meg fél fél ív. Ara helyben kihor­dással félévre 3 ft, postán boríték alatt 3 ft 48 kr. ép. Évnegyedenként is válthatni példányt 1 ft. 40 kr. helyben , és 2 ft. pos­tán. — A­ szerkesztőség ismeretlen kéztől csak bérmentes leveleket fogad el. — Kiadó hivatal Pesten , Borz-utczéban (Neumayer­ház 222. szám) az apácza-templom­ közelében , földszint jobbra. Az a­r­c­z le é­p. Franczia beszély. Blanchard Adorján már harnincz éves korá­ban megnyerte a’ különös eredeti czimet. Mint korán dúsnak és függetlennek, könnyű vala önaka­ratja szerint élni és mit sem tenni, mint más em­bernek. Tudni való, hogy birtokában volt azon társalgási csínnak, mellynek hódol a’ világ. Ta­nult, szellemdús, szeretetre méltó, nagylelkű, melly tulajdonit szívesen megismerték, mert min­dent bizonyos lekötelező móddal tuda tenni. Leg­főbb hibája bizonyos határozatlanság, melly csak­nem minden tetteiben mutatkozott. Blanchard soha sem követé a’ többséget, minden viszonyaiban el­ső ösztönére hallgatott ’s bizonyos szilárdság va­la mint főszabály, tetteinek indító oka. Végre az ember minden szerencsét megun. Blanchard a’ nőtelen élet’ minden bájait ízlelé, ért­nek érzé magát a’ házasságra ’s magához illő nőt keresett. Elsőben ingadozott ’s czélja sem sike­rűlt. Minden társaságokat, minden bálokat fölke­­rese; hatvan hölgy, ugyanannyi özvegy állá ki a’ szemlét, de hiában, ezek ugyan készek lettek vol­na nevét 50,000 frank jövedelmével és szép tulaj­donával fölvenni, de ő határzatlan maradt. Nagynénje, Damremy asszony —tudjuk, hogy a’ nénék illy dolgokban kapnak az alkalmon — gyakran szemére hányá határtatlanságát, és hogy annyi derék szerencsét könnyelmű­leg megvet. „Mit akar ön ?“ mondá Blanchard, a’ meghó­dított szépségeket nem szeretem; a’ hosszas ren­dezéseket ’s az azzal együtt járó vesződségeket meguntam. Mint mindenben, úgy a’ nőszülésben is az előre láthatlant, történetes összetalálkozást, a a rögtöni rokonszenvet többre becsülöm. Ekkor könnyen megházasodnám, de ha olly sokáig kell keresnem, akkor tökélyes nőt kell föllelnem.“ ,Azaz nőtlenül akarsz maradni.­ „Nem, becsületemre ; házassági czéljaim szi­lárdak.“ ,De mért kívánsz lehetlent „Lehetlen-e dús, szép, ifjú ’s okos nőt lelni?“ ,Legalább fölötte nehéz, tíz év alatt alig ta­lálhatod fel e’ csodát, és annak tíz év múlva nem kellendsz.* „No ez esetben házasságom’ a’ szerencsére bízom.“ ,Az is esztelenség. Illy alkalommal a’ regé­nyes eszmék mit sem érnek. A’ nőszülendő nem le­het elég okos ’s előrelátó. Megengeded, hogy sze­rencsédről gondoskodjam? Ígérem, hogy rövid idő alatt tiéd leend, mit magad meg nem találhatnál, egy nő, ki ha nem épen tökélyes, de az általad kívánt tökélyhez közelit. A’ múlt nyarat, barát­nőm Dormienner asszonynál, egy százados’ özve­gyénél töltém el. ’S mivel a’ fővárosban vágyaid­nak megfelelőt nem lelsz, falun kell keresned. Ju­­lia barátnőm’ egyetlen gyermeke mindazon tulaj­donokkal bir, mellyeket csak egy férj kívánhat. Anyjával gyakorta levelezek’s ha megegyezsz ve­le, alkudozást kezdek, mellynek kimeneteléről szin­te bizonyos vagyok.­ Adorján megegyezett és nagynénje hirtelen tol­lat ragadt első jegyzőkönyvét megkésziteni. E’ beszélgetés után néhány nappal, Adorján­nak, midőn Carrousel’piaczán ment, eszébe ötlött, hogy a’ Louvreban hat hét óta megnyitott kiállítást még nem látta ; megbocsáthatlan hiba, mellyet tüstént jóvá kelle tenni. Adorján a’ museumba lé­pett és átfutá azt, mint olly szerelmes, kinek sem a’ tanulás, sem a’ bírálás nem föladata. Egy óra múlva a’ nézésben elfáradt; az új színek’ fénye , melly e’ kiállításnak nevezett zűrzavarban tündök­lők, neki fej fájdalmat okoza és hirtelen távozni szándékozék, midőn szemét történetből egy falon függő harmincz lábnyi csatarajzról a’ szögben sze­rényen felállított kicsin arczképre forditá. Ador­ján csodálattal és bámulattal csöndesen megálla. Az nőarczkép volt, vonzó jelenet, nagy két sze­mekkel, fekete hajjal, bájos szelíd vonásokkal ’s igéző mosolylyal. A’ mellképnek hűnek kelle len­ni, mert teremtő erő olly igéző bájokat nem fest­­hete. — „Ez — mondá magában Adorján — kit a’ sors nekem határra. E’ batlan vonások , kellemteljes , tizenhat éves arcz , szelíd magatartás után ítélve, nem kétkedhetem, hogy e’ hajadon — ő legyen nemmé! Miért nem? ha tán szegény, alacson sor­sú, mi bajom vele? De a’ képen látható gazdag öltöny mást bizonyít „ Tán még rangom fölötti szerencse lenne.“ Fölnyitá a’névjegyzéket, hogy tudhasson fe­lőle valamit, de ott csak ezt látá: „Négy mellkép ugyanazon számmal.“ „Még nyoma sincs, de feltárandom a’ rejté­lyes homályt, melly födözi e’ bájos arczképet. Ez legyen foglalatosságom, m­ig sikerülend.“ Adorján ott hagyta a’ költséges szemlét ’s tá­vozni akart a’ Louvréból, midőn barátjával Loncy­­val a’ grádicson találkozott.­­• „Épen jókor jősz, mondá neki, visszatérek veled a’ szobába. Tanításodra szükségem van. Te, 69

Next