Athenaeum, 1843/1. kötet
1843-02-01 / 2. füzet
90 olly hasznukat, miket criticától szoktünk várni. Több oldalról mutatja a’ tárgyakat, élesíti az elmét, világosit és igazít, ’s néha, minden szenvedélyessége mellett, igazságokat fejt ki, így vagyunk criticai tekintetben politicai lapjainkra nézve. Tudományos lapunk szélesebb körű csak kettő van , ’s ennek is csak egyike, a’ Tudománytár, egészen tudományos, az Athenaeum csak félig az. A’ Tudománytár iránt lehet mondani semmi részvét nincs, épen azért, mert szorosan és egészen tudományos. Az Athenaeum, midőn ez előtt hat évvel megindittatott, szépirodalmisága által akarta a’ tudományosságot becsempészni a’ magyar olvasók’ figyelmébe, de az nem csak nem sikerűlt, sőt ártott neki. Az a’mi tudományos volt benne , képes vala még szépirodalmi része iránt is elidegeníteni a’ kebleket. Ez adat, mint históriai literariai nevezetességű tünemény, méltó a’ följegyzésre. Nagyobb figyelem ébredt legújabb időnkben a’ szépirodalmi lapok iránt, ’s ha e’ kedvező időpontot használandani tudják, kikre tartozik, igen sok jót eszközölhetnek. Az ő hivatásuk igen szép, igen fontos. Ők gerjeszthetnek részvétet, mint mondám, a’ nőkben nyelv és nemzetiség iránt, és ha gerjeszteni bírtak, a’következő nemzedékeket egészen magyarokká varázsolhatják. Mert anyának , feleségnek és mátkának, kiben vérré vált a’ nemzetiség, kit magyar sympathiák hevítnek, lehetetlen , hogy gyermeke, férje, jegyese is idegen , egykedvű vagy hideg maradhasson ahhoz a’mi magyar. E’ fontos hivatású lapokra nézve szinte szükség volna egy kiscriticai ellenőrségre , és nem volna hasztalan fáradság , a’ szépirodalmi critica’ teljes hiányában , legalább szépirodalmi két lapunkat, a’Regélőt és Honderűt, figyelemmel kisérni. E’ két lap, most már versenyzési ösztönből is, alkalmasint minden magyar költői jobb tehetségeket iparkodandik maga körül öszpontosítani, ’s így őket figyelemmel tartva alkalom nyithatik, keveset kivéve, csaknem egész szépirodalmunk felett koronként ítéleteket mondani. E’ tekintetek tőkértek el engem a’ szerkesztő’ megegyezésével e’ lapokban, mellyeknek egyik rendeltetése úgy is critica, szépirodalmi „lapszemlét“ indítani meg. De mielőtt szemleirói tisztemhez fognék , mennykőháritokat akarok felállítani , hogy az illető szerkesztőségek és az irritabile genus’villámai ellen magamat, annyira mennyire legalább, biztosítsam. Ezért kikötöm egyenesen : szavaim és ítéletmondásaim csak úgy vezessenek mint egyes ember’ véleményei, ki gyarló és hibázhat, de ki mondhat jót is, ki korán sem tartja ítéletmondásait csalhatatlanoknak, de a’ ki mégis előre biztosíthatja az illető feleket, hogy mindenkor rettegni fog ollyasmit mondani, mit okokkal támogatni nem bírna,és kezeskedi arról, hogy hebehurgyán és meggondolatlanul valamit állítani lelkiösmeretes dolognak nézendi, és a’ kiben erős a’ föltétel, részrehajlatlanul ítélni, mennyiben t. i. embernek lehetséges, mert míg szív- és elvrokonság, rokon és ellenszenv végkép, ki nem szakadnak az emberi kebelből, addig, minden igyekezeteink’ daczára, mi gyarló halandók nem fogjuk magunkat megoltatni, hogy itt-ott egy kis szenvedély ne keveredjék szavainkba. És most őszinte magyar barátsággal nyújtva kezemet a’ Regélő és Honderű’ szerkesztőjének, üdvözlöm mindkettőt ez új évben díszes pályáján, azon óhajtásomat fejezve ki: ég adja, olly barátságosan nyújtsák ők is kezeiket majd nekem, midőn szemleirói tollamat leteemtem, mint én most nyújtom nekik, midőn azt kezembe vettem. II. Regélő 1—4. szám. Sajnálom.