Athenaeum, 1843/1. kötet

Tartalomjegyzék

575 tudta, hogy Vilmáék Pesten laknak. Szeppi’ tévedése által mind­ezek fel­világosodnak a’ véletlen találkozást apai áldás, ezt m­enyekző követi, ifjú Réthy Bálint és Vilma’ egybekelésé­nek menyekzője, és még Szeppiből is apród , vagy honderűs salon-nyel­­ven szólva, tigris lesz. Ebből lát­ni, hogy e’szegény tárgyat csak a’ beszélyírónak festő, jellemző, sze­szélyes vagy elménezkedő, mély ér­zelmű vagy kedélyes gazdagsága, te­hette volna becsessé. Ezeket azon­ban itt hiába keresnéd. Szeppi’ alak­ján látni egy pár bélyegző szeplőt, a’ többi személy megismerhetlen ál­talánosságban van tartva- Bonyoló­­dás vagy kifejlés semmi, hanem egy kis puszta, mindennap történni szo­kott véletlenség. Egy részről dicsé­retére válik szerzőnek, hogy ez egy­szerű mindennapiságot egyszerű nyel­ven és stylusban adta elő, és a’mez­telenséget nem takargatta szóczikor­­nya és képdagályba, mint némelly beszélyiróink szokták, de más rész­ről meg kell vallani, hogy e’ nagyon is nagy pongyolaság tévé e’beszélyt érdektelenné. Kissé szeszélye­sebb , játszibb, jellemzetes és öt­­letdúsabb modorban előadva, vonzób­bá válhatott volna. Jó kis anekdot le­­hetendett belőle és lett igen közép­szerű beszélyke. A’ N­ő m­i­n­t a Szentaltól, tűrhe­tő beszély lehet vala, ha vége psy­chologice is motiváltatott volna. Az nem igen lesz elhihető, hogy Maria­no festész, ki csak ügyes másoló volt, de nem valódi művész, mert sa­ját phantiasiájából, önállólag, minta nélkül, nem tudott teremteni, ’s igy föl lehet tenni, nem tartozott azok’ sorába, kik mint szerző mondja: „ott hol a’ közönyös (talán közönséges?) ember mulat, ő vigasztalódik, hol az testi vágyra ébred, ő lelkesedik’ szó­val, ő nehezen birt másoló létére azon „művészi magasztos ihletéssel“ melly elébe tegye a' szerelem’ indulatának a’ művészetet ’s igy, midőn megmér­gezve látja Fiammát, ki iránt nem volt egykedvű indulattal, nem rohan fes­teni őt, hanem orvosért, ki a’ leányt a’ haláltól mentse meg. A’ is feltű­nő hihetetlenségű dolog , hogy Ma­riano a’ kéjözönben merengőket „min­dig úgy találta másnap, mintha azon pillanatban hagyta volna el.“ Talán csak nem váltak szobrokká Mariano’ kedvéért, hogy őket a’ másik szobá­ból egész kényelemmel festhesse. Különben e’ beszély nem érdektelen olvasmány, már tárgya különösségé­vel is igen magára vonja az olvasó’ figyelmét. — Mind a’ két beszély nem ment nyelvhibáktol. Szentaléban egy pár magyartalanságra is bukkan­tunk, ’s olly szóhelyezésre melly ar­ra mutat, mintha szerző nem volna született magyar. Költemény kitűnő egy sincs ezen füzetekben, még a’ jobbak is csak az arany középszerűség bélye­gét hordják magokon. Ri­tora él­lek Urházytól, és Kolos­vár Bene­dektől, tűrhetők­ Az elárult sze­relem Vidor Emiltől, nem tudjuk mennyire hű, mert eredetiét nem is­merjük, különben könnyű folyamatai versekben fordittatott. Én Petőfitől nem üres, de kevés gond a’ rímekre. Ely játszi schema szigorúbb tiszta­ságú mértéket is kíván. Szerelem’ utóhangja Erdélyitől, igen hideg szívgyónás. ’S mit az első strophák építenek , az utolsó teljesen lerontja. Hogy életünk öröm volt Onnan gondolható. Mert nem tartott sokáig, Mint minden földi jó, igy nyilatkozik a’ szerelmes, ki e’ versben gyónást tesz érzelmeiről. Kérdés, maga gondolja-e, hogy éle­te öröm volt, abból, mert nem sokáig tartott, vagy az olvasóval akarja gon­doltatni? Ha a’ szerelmes meleg szó­ban nem tud nyilatkozni élte’ örö­méről , ’s csupán gondoltatul akar­ja azt, annak rövidségéből, akkor bizony egy olvasó sem fogja neki el- 36 *

Next