Atlétikai Híradó, 1958 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

• S­ e a rohamszög elég meredek voltát A lépések ellenőrzésére a nekifutás kezdetét az első lépést és az elug­rás előtti negyedik lépést jelöljük meg. Sok ugró, mikor a negyedik lépés jelölését kéri, az en­ugró lábbal lapos kis ugrást vagy lépésnyújtást végez, amelyet egy rövidebb, majd ismét egy hosszabb lépés, követ Az utolsó lépés az előzőnél valamivel rövidebb (Bodénál 10 cm-el), mert az ugró a végsebesség érdekében hamarabb leteszi a lábát Ez a lépés ritmus megváltoztatása, úgy tapasztaltam mind a három jobb ugrómnál Bódénál, Kisge­rgelynél és Csepregynél egyaránt bevált és jó hatással volt a terugás előkészítése céljából. Először lapos ugrást végeztek, később lépésnyújtás mellett maradtak, mert simább,­ törte a rohamot A három utolsó lépés alatt történik a lalapulás - amiről a felugró gyakorlatokra már megemlékez­tem ■* ennek mélységét egyénileg kell kitapasztalni.Előforduló hiba:­­az­ ugró nem kezdi el időben a felső törzs hátradöntését és a lelapulást az utolsó lépésnél végzi el. Következmény: a felső törzs előredőlése a a kitámasztásban, az ugrás hosszú, lapos és erélytelen lesz. Csak oly mélyre szabad lelapulni, amelyből az ugró még könnyen frissen ki tud emelkedni. A lelapu­lá­s mélységének forszírozása nem helyes és narra is eredményes. Több évi ugrómunka után a lelapulás mélysége fokozódik - a lábak már jobban elbí­rják a terhelést. Nekifutás közben a felső törzs mérsékelten előre dől - jobban mint a futásnál ■ a karok szabadon mozognak a test két oldalán, ismeretes mindkét kar előrenyújtásával végzett nekifutás is (Nilsson). Ennek jelentősége abban van, hogy könnyebb az átmenet­i kétkarú lendítéshez, mint a rendes futómozgásból. Az ugró utolsó lépésével jut a kitámasztás helyzetébe. A kitámasztás helyzetébe az ugrólábat simán kell be­­csúsztatni és nem dobbantásszerű rácsapással. A kitámasztó láb pillanatnyi sa­pkó mintás után egész talp­pal fog talajt, itt egy pillanatra szinte megáll az ugró, de ez nem más, mint a kitámasztás felvételétől a felugrásig eltelt idő. A jó kitámasztás érdekében fontos az elugró láb fejének a léc felé való fordítása. Ez az elfordítás és a lábizmok megfeszülése megakadályozza a térd behajlását, ami a kitámasztás sikere szem­pontjából döntő fontossággal bír. (A lábfej elfordításával egyidejűleg a sípcsont és a szárkapocs térdizület­­ben lévő végei is elfordulnak és így a kitám­asztásnál fellépő nagy nyomásnak ellen tudnak állani.) . A nekifutás általában lendületes, laza, törésmentes, egyenesvonalú legyen. 2d. A f_e lu g£á s A magasugró számára a legfontosabb a helyes felugrás beidegzése. A felugrás feladata, hogy az ugró a nekifutás által nyert vízszintes irányú lendületet függőleges irányban ható erővé alakítsa, egyben a láb és karok lendítésével, az elugró láb elrugaszkodásával az ugrót minél magasabbra emelje. A felugrás helyének léctől való távolsága 50—s 30 cm között váltakozik. A távolság függ a roham szögé­től és az ugrás technikájától. Általános szabály, hogy minél kisebb szögből történik a felugrás, annál közelebb­ről. A hasmánt technika közelebbről, a guruló technika messzebbről. A­­felugrásnak a kitámasztás után azon­nal meg kell indulnia. A lendítő láb hátramaradt helyzetéből fokozódó sebességgel l­endül fel, amely mozgásba belekapcsolódik a karok energikus lendítő munkája is. A endítő láb lábfeje a lábszár felé hajlítva spipálva) lendüljön fel A nekifutással nyert lendület lefékezését az u­gró a kitámasztáson kívü­­lugró egyenoldalú csi­­pője erős visszafogásával éri el, ami megakadályozza a test súlypontjának túlhaladását az elugró láb felett. Ez szükséges és igen fontos mozzanat. Legtöbb nem megfelő meredekségű felugrás e részűt­ozgás elhagyá­sának következménye. A lendítés megkezdése után az ugró az elugróláb mérséklő behajlításával tovább folytatja előrehala­dását. Mivel az elugróláb behajlítása nem nagy, így az ugró előrehaladásával együtt fokozatosan magasabb helyzetbe is kerül, tehát súlypontja is emelkedik. Ez is igen fontos, mert még az elugrás előtt emelkedési sebesség keletkezik azzal, hogy az ugró súlypontja legalacsonyabb helyzetéből az utolsó lépéste l­ét fokozato­san emelkedik és ebbe kapcsolódik azután bele a tulajdonképpeni elrugaszkodás, az elugró láb felugrása. Az elugró láb addig nem nyúlik ki a felugráshoz, arr­ig nem lassul le a lendítő láb és a karon gyorsuló moz­gása. Abban a pillanatban, amikor ez megtörténik, csökken a nyomás a támaszkodó lábon és megkezdődik az elugrás főrésze az­­ ugró láb teljes kinyúlása, csípő, térd és bokaizületen történő erős gyors kinyúlással. Az elrugaszkodás pillanatában a lendítő láb nyújtva, vagy hajlítva felfelé halad és a léc felett 10-15 cm-el ma­gasabban feltételezett képzeletbeli pontig irányíi. A karok lendítése a láb lendítéséhez hasonlóan felfe­lé, fej­­magasságig vagy még azon belül is lendül. A magas karlendítés a függőleges emelkedést biztosíta (Bodó). 3

Next