Autó-Motor, 1962. július-december (15. évfolyam 13-24. szám)

1962-11-06 / 21. szám

Idáig mindig keletnek, jöttünk. Itt találkozik az út az észak-déli autóúttal, amelyen mi is továbbmentünk dél felé. Zaporozsje új város Ukrajnában. A szovjet hatalom évei alatt keletkezett. A németdúlás nyomait már itt sem látni, sőt az újjászületett város mellett épül az új Zaporozsje. A mezőkön végighúzódó járdaszegély-kövek jelzik már az új utat, amely a régi és az új várost majd összeköti. A város mellett létesült 1932-ben a Dnyeprogosz vízierőmű, az első a Szovjetunióban. Hat ember kezeli. A gát két oldalán a vízszintkülönbség 36 méter. Maga a gát 720 méter hosszú, koronáján szabályos úton, rendszeres forgalom bonyolódik le. A gát által felduzzasztott mesterséges tó 90 km hosszú. Bármennyire is szerettük volna, az itt készülő „Zaporozsec” kisautók gyártását már nem tudtuk megtekinteni. Az országúton pótoltuk, és jól megnéztük őket, különösen hátulról, mert bizony nemegyszer előzték le konvojunkat. S távirati stílusban tovább. Találkozás az Azovi tenger egyik kiszáradt öblével. Az egész környék hófehéren, vakítóan csillog. Minden jó! Fényképezés — és tovább Szimferopol felé. Gyors ismerkedés a várossal és az emberekkel. Az egyik kisfiútól kapott fababa mindig figyelmeztetni fog bennünket vendéglátóink barátságáról, mely egész utunkat végigkísérte. Ahogy elhagyjuk Szimferopolt, újra hegyek közé érünk. Ez már a Krim. A tükörsima aszfalton elindulunk, a troli vonalát követve, ahogyan tanácsolták. De hiába vártuk a házak elhagyása után a troli végállomását. Azt csak 90 kilométerrel odébb, az 1500 méter magas hegy túlsó oldalán — Jaltában találtuk meg. Jalta—Szimferopol, rendszeres trolijárat, mint Kossuth Lajos tér — Keleti pályaudvar. Az út is éppen úgy van este világítva, csak éppen 90 km hosszú, széles és jól vezetett. A benzinállomások mellett nemcsak pihenőhelyek, hanem még szerelőakna is áll az autósok rendelkezésére. És délután fél hat tájban, alattunk lenni, mint egy végtelen nagy tintás rajzlap — a Fekete-tenger. A Szovjetunióban az országutakon nagy a forgalom. Teherautó-konvojok és a campingből visszatérő magánkocsik, sokszor szinte városi zsúfoltsággal, mindig nagyon tempósan, de fegyelmezetten. A benzinállomások a mi méreteinkhez viszonyítva jó messze vannak egymástól. Hja, 50—100 km itt nem távolság! De azért sohasem kellett a biztonságból vitt 20 literes kannához nyúlni. Minden műút mellett földút is halad, azon bonyolódik le a helységek egymás közötti forgalma, traktorokkal, lovaskocsikkal. Annak ellenére, hogy a benzinállomásokon 6—8 motoros kút szolgál ki, mégis mindenütt sok kocsi gyűlik össze. Bennünket ez nem hátráltatott, mert az idegen soronkívüliséget élvez. Nem kényszerű udvariasság. A kocsik várakozását sokszor a szükséges pihenővel is összekötik. Evés, mosdás, szórakozás, mert bizony a távolsági buszokon majdnem egy napra vannak összezárva az utasok. Például az 536 km-es Lvov—Kijev útvonalon is távolsági busz jár. A teherautók oldalára krétával felírva az útvonaluk. Láttunk Lvov—Voronyezs feliratot is. A Trabantot nem ismerik s ezért ezeket a kocsikat mindig embergyűrű fogta körül, ahol csak megálltunk. A krími hegyek félkörbe húzódó, meredeken leszakadt oldalai lábánál kilométer szélességű sávon üdülő üdülő mellett. Ezeknek központja Jalta. Cédrusok, pálmák mindenfelé. Évente mintegy 750 ezer ember üdül itt, köztük mind több külföldi is. A szállodánkban ottlétünkkor angolok, franciák, amerikaiak és skandinávok tanyáztak. Az Inturiszt autóbusszal és motoroshajóval megmutatta a környéket. Szőlőlugas az országút felett és a modernnél modernebb üdülők a víz partján. Az 1945-ös konferencia székhelye most szívbetegek szanatóriuma. Jaltában vittük először a kocsikat szervizbe. A műhelyek, a szerszámok és az emberek tisztasága szembeötlő. Mintha nem is dolgoznának olajjal, zsírral. A műhelyek felszerelése a legkorszerűbb. A délutáni behajózás izgalmas pillanatokat hozott. De a darusok ügyessége hamarosan megnyugtatott. Mint a hímestojást, tették le a kocsikat a „Litva” fedélzetére. Nemhiába dolgoznak kesztyűben a rakodómunkások. A hajó 1960-ban épült az NDK-ban. A hajóétterem magyarul is tudó vezetője nagyon kedvesen és figyelmesen igyekezett a kedvünkben járni. De vigyáztak a kocsikra is. A fedélzethez csavarozott speciális keréktartó bakok rögzítették a kocsikat, amelyeket oldalmozgás ellen vastag kötelek biztosítottak. Nem ártott volna, ha a fémrészeket bezsírozzuk, mert bizony a sós pára helyenként mattulást okozott, amit elég nehéz volt később újra teljes fényére hozni. Percnyi pontossággal futottunk be Constantába, a szépen épülő romániai kikötőbe. Búcsúreggeli a hajón, és 11 órakor már az összes kocsik elvámolva, rajtra készen álltak. A vámkezelés, az előzőkhöz hasonlóan, itt is gyors és udvarias. A tengerparti gyönyörű Mamaián keresztül a már leírt útvonalon fejeztük be a túrát. Újra vizsgáztak a Trabantok a Brassó—Pojána útszakaszon. Egyébként ez a rövid, 4 kilométeres éjszakai autózás, ami jó sport volt, tette lehetővé, hogy drótkötélpályán ugyan, de mégis feljussunk 2000 méter fölé és szétnézhetzünk a Kárpátoknak ezen az oldalán is. A hűséges Trabi órája 43 690 kilométert mutatott, amikor felejthetetlen élményekben gazdagon, kissé fáradtan ugyan, de nem összetörve, hazaértünk. Mint egy hatalmas film után, kavargó gondolatok tömegével, amelyeket még nagyon hosszú ideig kell rendezgetni. Egy biztos! Csodálattal kell adóznunk a látottaknak, és szeretettel gondolunk a barátságos vendéglátókra, akik olyan sok kedvességgel, előzékenységgel segítettek át bennünket a nehézségeken, és tették felejthetetlenné az ott töltött szép napokat. Bence Pál Az Azovi-tengeröböl partján A 6500 tonnás Litva hajó várja a Trabantot Jalta kikötőjében (A szerző felvételei) .