Autó-Motor, 2007. július-december (59. évfolyam, 14-26. szám)
2007-08-22 / 17. szám
UTÁN suk az egyenlőséget.” Ám Alonso nem segített elsimítani a hullámokat, amikor ugyanis megkérdezték, hogy fenntartható-e a jelenlegi állapot a szerződésének lejártáig (azaz 2009-ig), azt felelte: „Nem tudom. Fogalmam sincs.” Dennisnek aligha lehetnek illúziói az Alonso-Hamilton duó jövőjét illetően, hiszen sem az Ayrton Senna-Alain Prost, sem a Kimi Räikkönen-Juan-Pablo Montoya álompárost nem tudta két évnél tovább együtt tartani. Tehát reális esély van rá, hogy Alonso az év végén elhagyja az istállót - állítólag mind a Renault, mind a BMW-Sauber azért tart üresen egy 2008-as pilótaülést, mert rá vadászik, ehhez azonban az is kell, hogy Dennis hajlandó legyen idő előtt megválni tőle. Alonso és Hamilton egyaránt három-három alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. A kétszeres világbajnok és az újonc közötti feszült hangulat a Hungaroringen botrányhoz vezetett Kezdetben még mindenki boldog volt a McLarennél, ma már nem is beszélnek egymással a versenyzők, a megviselt csapatfőnök, Ron Dennis pedig a Magyar Nagydíj után pihenőre vonult Autó-Motor 2007/17 • www.automotor.hu 79