Az Est hármaskönyve, 1939
A SZÍV VILÁGTÖRTÉNETE 2000 ÉV SZERELMESLEVELEIBEN - Csokonai
Ah, édes de múlandó remény! mulandóbb a hajnalnál, vagy a hajnali harmatcseppnél, melyet az első napsugár száraszt ki a fakadó rózsabimbónak öléből. Mely bizonytalanok az emberek minden történeti! miként nem tudja a halandó szív, hogy az ő legkedvesebb öröme lépés a keserűségre! hányszor szerencsétlen a legtisztább, a leghívebb szeretet! — Lili többé nem az enyém, Lilinek vége van, vége minden én reménységemnek, az én szívem, az én lelkem, az én életem, ismét a holtig való magányosságra, az emésztő búra és titkos nyögésre van kárhoztatva. Én élek s Lilla én rám nézve megholt, — igen is, megholt — örökre megholt ő én reám nézve. * Szíves sóhajtásim tenyésszetek el örökre, mint a lengő árnyék, a zordon fergeteg első elérkeztével. Örömkönnyek, változzatok keserű könnyekké, melyet csak a vigasztalhatatlan bánat préselhet ki szemeimből. Végső bálra merült szív, tanuld meg elfelejteni azt a boldogságot, melyre ekkorig repesve dobogtál, te pedig, áldott leányka! tartsd meg az én szerencsétlen nevemet magadnál s jusson eszedbe olykor-olykor, hogy egy érzékeny fiatal készebb lett volna téged leírni, hogy sem a világot. * De talán nem is bírtam én soha is a te szívedet, talán csak magam álmodoztam magamat oly boldognak, hogy te engemet szeretsz, te pedig vagy nem szerettél, vagy nem hitted, hogy én tégedet oly teljes szívből szeresselek, mert különben soha nem tettél volna szerencsétlenné egy leghívőbb szeretőt. Ha pedig te is úgy szerettél engemet, mint én tégedet, úgy boldogtalan vagy te is és jövendőben is a te keserűséged duplázni fogja az én magános keserűségemet. Ah, Juliska! Ha ez úgy van, szánlak tégedet. Csokonai szobra Debrecenben (Izsó Miklós alkotása) 132