Az Est, 1919. november (10. évfolyam, 97-122. szám)

1919-11-01 / 97. szám

Szombat, 1919. november 1. 2zész Tetemrehivás Tisza Hermina-úti villájában Együttes kihallgatás és szembesítés az összes szemtanukkal _ Az Est tudósítójától — 1919 október 30 ... Lehetetlen Vissza nem emlékezni a tavaly ilyen­korra, az őszirózsás szürke napra, a csapatokkal megrakott, céltalanul száguldó teherautomobilok, a gaz­dátlan puskalövések, a »Kandafi« és »Kővágó« jelszóval elérhető telefon­összeköttetések napjára, a Nemzeti Tanács védelme alatt álló október­­végi csütörtökre, a­melynek délután­ján, a Hermina­ut 35. szém a villá­ban agyonlőtték gróf Tisza Istvánt. Lehetetlen volt erre a napra vissza nem emlékezni tegnap, az október­végi csütörtökön, délután, otthonn, a Hermina­ úti villában, a­hol a ható­ság képviselői helyszíni szemlét ren­deltek el, a Tisza-gyilkosság összes tanúi jelenlétében és azokkal, a­kiket a gyilkossággal vádolnak, vagy azzal gyanúsítanak, hogy tud­tak róla. Ezen a szemlén, a tragikus napnak huszonnégy óra híjan év­fordulóján, a gyilkosság órájában mondják meg az elhagyott ligeti villa halljában Tisza István h­alá­lá­na­k szemtanúi: tényleg azok követték-e el a gyilkosságot, a­kiket meggyanú­sítanak vele ? Fel kell eleveníteni Tisza halá­lának történetét, hogy az évforduló szemléjének megrázó lefolyását meg­érthessük. Aznap, október 31-én, délelőtt, már keresték Tiszát. Egy idegen ember kereste, minden áron beszélni akart vele. Mikor be­engedték hozzá, azt mondta neki, hogy a Nemzeti Tanács megbízásából keresi s mikor erre Tisza felesége védőleg terjesztette ki a karját férje felé, az ismeretlen megszólalt: — Kegyelmes asszony, hát úgy nézek én ki, mint a ki orgyilkosságot akar elkövetni ? " . A­ nyomozó hatóságok azt hiszik, hogy ez az idegen csak a viszonyo­kat, a villa beosztását, Tisza kör­nyezetét akarta kikémlelni, s ezért jelentkezett valami ürügygyel Ti­­szánál Délután azután megtörtént a gyil­kosság, a­melyben, tudvalévően, négy ember vett részt, miután a Tisza őrizetére rendelt csendőröket lefegy­verezték. , , , , A tegnapi szemlének és helyszíni szembesítéseknek az volt a célja, hogy világosságot derítsenek a dél­előtti tudakozódás és a délutáni gyilkosság részleteire. .A­ Hermina­uti villát, az Ipar­­csarnok mögött, erre az alkalomra külön ren­dőrkülönítmény őrizte, két tiszt is volt ott, a nemzeti hadsereg­ből. A villa előtt dr. Lévai Rudolf ügyvéd beszéli, hogy délelőtt nagy­­fontosságú vallomást tett a rendőr­ségen : visszaemlékezett arra, hogy most egy éve egy kliense, dr. Gärtner Marcell Mór azzal dicsekedett előtte, hogy október 31-én, délelőtt ő járt Tiszánál s valami ügyben a protekcióját kérte; ennek a Gärtnernek az alakja nagy­jából megegyezik annak az idegennek a külsejével, a­ki a házbeliek tanúsága szerint délelőtt kereste Tiszát. A rendőrségen Ruzicska kapitány jegy­zőkönyvet vett fel a vallomásról s a nyomozást ebben az irányban is kiterjesztik. A villát őrző rendőrök most nagy léptekkel járnak fel s alá szótlanul, háromnegyed három. A Hermina­­uton egy lélek sem látható, csak ott a villa előtt vár egy kis csoport, védők, detektívek, újságírók. Valaki megszólal: — Jön a fogház kocsija. Tényleg, a Thököly-út felől érke­zik a nagy lilaszínű omnibusz, sötét falain tejüveges ablakokkal. Megáll a kapu előtt. Kinyitják az ajtaját, hatalmas csendőrőrmester­­száll ki belőle, utána Sztanykovszki Tibor, ifj. Dobó István, mindketten csuka­­szürke egyenruhában, s­atonasapkával a fe­jükön, Magyar Lajos, azután Heltai Viktor, a volt városparancsnok, bőrkabátban, vé­gül Kéri Pál. Egyenkint szállnak ki, öt fogházőr kiséri őket. A villa, Roheim Samu földbirtokos tulajdona, nagy kert közepén. A kertben, a kavicsos után sorakoz­nak az érkezettek. Beszélni nem szabad hozzájuk, csak ifj. Dobó Istvánt kérdi a védője, dr. Lévai Tibor: — Hogy szolgál az egészsége? — Rosszul, -t- kiáltja vissza ke­délyesen Dobó - meghűltem és köhögök. ... A szomszédos templomban há­rom órát harangoznak. A villa előtt autó áll meg , jönnek a hivatalos sze­mélyek, ügyészség, vizsgálóbíró, rend­őrség, civilek, nagy bőrtáskákkal, rendőrtisztek. Fel a villába, a gyanúsí­tottak s a fogházőrök fala előtt. ... A következő percben ott állunk a hallban, a gyilkosság színhelyén. Tágas, elegáns helyiség ez, egyetlen bútordarabja egy hatalmas fehér márványkandalló, fehérmárvány ke­rítéssel, — olyan az egész, mint egy gyönyörű síremlék — a hall falán köröskörül faburkolattal. Faragott faerkély vonul végig a hallon, amolyan karzatféle, a­mely az emeleti lakó, a háztulajdonos Roheimék lakásához tartozik. A hall falait divatos festők képei borítják. A vizsgálóbíró, Kováts Lajos, meg­állapítja, hogy a tanúk megjelentek : itt van Roheim Samu, házvezető­nője, Csernyák Rezsőné Wesszely Mar­git szobalány, a­kit a délelőtti isme­retlen látogató személyére nézve, azután Almásy Denise grófnő, Tisza unokahúga és Dömötör László, Tisza inasa, a­kit a gyilkosság lefolyásáról fognak kihallgatni. A délutáni jele­netet a Roheimék faerkélyéről végig­nézte Csernyákné és Wesszely Man­­git is, ők külön vallomást fognak tenni Tisza gyilkosairól. A vizsgálóbiró int s a szomorú me­net bevonul. Balszélről áll Magyar Lajos, mellette Kéri Pál, Heltai Vik­tor, azután ifj. Dobó István s végül Sztanykovszki Tibor. Előttük a hi­vatalos személyek kis csoportja, jobb­­felől a tanuk. Almássy grófnő éppen most beszélt, hogy hárman vagy négyen lőttek Tiszára, összesen hat golyó re­pült ki. S az egyiknek még most is megvan­­ a nyoma a hall faburkolatéban. A tanuk egyenkint beszélnek, az­smert tényállás mindegyik szájból elhangzik, újság csak Dömötör László inasnak az a kijelentése, hogy a Tisza őrizetére rendelt csendőrök a gyilkosság órájában nem voltak lefegyverezve, sőt mikor ő a kertbe érkező kato­nák láttára értük ment, hogy segít­ségül hívja őket, teljes fegyverzetben ültek a pincében s csak nagy vona­kodva két csendőr jelent meg a hall­ban, hogy Tiszát »megvédelmezze«. Ezek a csendőrök nyitottak ajtót a gyilkosoknak. Almásy Denise grófnő vallomása kiegészíti ezeket, az adatokat; a grófnő visszaemlékezett arra, hogy mielőtt a rettenetes jelenet megkezdődött, az egyik fegyveres katona hátraszólt társaihoz : ■— Megvan az összeköttetés ? — kér­dezte tőlük, s mikor megnyugtató vá­laszt kapott, rögtön rárontott a grófra: »Elérkezett az ön végső órája.« A tanúvallomások elhangzottak, a vizsgálóbíró most a gyanúsítottak­hoz intéz kérdéseket, hátha a hely­színen a hangjáról egyiket vagy má­sikat felismerik a tanuk? — Mikor született maga, Kéri Pál ? — hangzik az első kérdés, — 1882-ben — feleli Kéri. — Mikor, melyik hónapban ? — Április ötödikén. *?*v — Volt a háborúban ? — Igen, mint haditudósító. Elő­ször a sajtóhadiszálláson, azután az északi harctéren, végül a német keleti hadseregnél. Tisztán, nyugodtan beszél Kéri. Az ügyész megkérdi tőle : — Volt ön ebben a villában ? Kéri tagadólag rázza a fejét. ■— Soha ! ... Már a másik gyanúsított felé fordul az ügyész, a­mikor erélyesen, ércesen felcsap Kéri hangja: — Különben tiltakozom az ellen, hogy engem idehoznak és minden gyam­ok nélkül igy meghurcolnak ... — Ön ne tiltakozzék, — feleli in­dulatosan az ügyész — a vizsgálat világosságot fog deríteni a dologra. Most Sztanykovszkira kerül a sor. — Ön mennyit kapott forradalmi tevékenységéért ? — Húszezer koronát — feleli.­­*­ Ki űzette ki önnek ezt az ösz­­szeget? — Tízezer koronát Hadzsics száza­­dos a hadügyminisztériumban, Lin­der miniszter szobájában, tízezret Laehne Hugó államtitkár, a földmi­­velésügyi minisztérium első emele­tén, ha jól emlékszem, az 50. számú szobában. De nemcsak én kaptam pénzt, hanem kapott a tizenegyes ka­tonatanács minden egyes tagja is. A vizsgálóbíró Sztanykovszkitól Dobóhoz fordul, egy kerekarcú, kis fekete bajszú, zömök fiatalemberhez, a­ki szétvetett lábbal áll a bizottság előtt és nevet. — Dobó, maga fegyelmit kap rög-ö­­ön — fenyegeti meg. — De vizsgálóbíró úr, egy szót sem szólok. — Tiszteletlenül nevet itt ! — Hogyne nevetnék azon, hogy ide kerülte­m. — De hiszen maga a gyilkosság után azzal hencegett, hogy maga a tettes. Dobó legyint: — Vicc volt, kérem-No, ha viccből viccelt, akkor szenvedje a következményeit! Maga mennyit kapott ? — fordul most Heltai Viktor felé a vizsgálóbíró. — Kérem, én már tegnap kijelen­tettem, hogy egy árva krajcárt sem kaptam — feleli ez, derűs arccal. — Hát a nyolcvanezer frankos hitellevél, a­mely a nevére szól ? —, kérdi a bíró. — Ez tévedés, kérem — hangzik Heltai válasza. •— Önnek milyen szerepe volt a forradalomban ? — fordul most Ma­gyar Lajos felé a vizsgálóbíró. — A központi városházán voltam, három nap és három éjjel és meg­lehetősen köztudomás szerint ki nent mozdultam onnan ez idő alatt. — A Nemzeti Tanács ülésén mint városparancsnok vett részt ? — Én rém voltam városparancs­nok, én a Nemzeti Tanács ügyeit vezettem. Az első­­napon izgatott em­berek jelentek meg a Nemzeti Tanács­ban, a­kik Tisza Istvánról kezdtek beszélni. Fényes László és én azon­ban rájuk szóltunk, hogy semmiféle akcióba ne kezdjenek. A bíró int, a kihallgatás be van fejezve. Most a tanukhoz fordul, hal­kan, de nagyon ünnepélyesen kérdi tőlük : — Csernyákné, felismeri arcáról vagy hangjáról ezek között azt az idegent, a­ki délelőtt járt itt, vagy a gyilkosokat ? Pillanatnyi feszült csend. — Én... én nem ismerem fel határozottan, — hangzik a tétova válasz —, ez a fiatalember (Sztanyovszkija mutat) ismerősnek látszik, ennek pedig — Kéri előtt megáll — a hangja isme­rős. Azt hiszem, ez volt itt aznap délelőtt. A következő tanú Roheim Samu, a­ki a délelőtti jelenetet látta, Kérire mutat: — Az alakja nagyon hasonlít , csak az magasabb volt, oválisabb volt az arca,­ általában fiatalosabb volt a megjelenése. Most következik a koronatanú, Almásy Denise grófnő. Előrelép és határozott hangon, erélyes gesztu­sokkal mondja: — Én feltétlenül felismerem Dobó Istvánban azt a katonát, a­ki a gyilkosságban középen állt, a szót vitte, legtöbbet beszélt. A múltkor, mikor láttam, szakálla volt, az zavart, azért nem ismer­tem fel bizonyosan. Most fel­ismerem határozottan és minél tovább nézem, annál frappán­sabb a hasonlatosság. 1: ■. Megrendült, mély csend. Per­cekig senki sem felel. A szív dobo­gását, a lélegzet vételét lehet hal­­lani. A vizsgálóbíró jut először szóhoz ! — Maga mit szól ehhez, Dobó ? — Én csak nevetni tudok — fe­leli és nevet. — A nagysága engem végignéz és rám ismer, holott soha nem látott. Én tanukkal tudom iga­zolni, hogy a forradalom napján másutt voltam. Sztanykovszkit is ma látom először, — a mai napig azt sem tudtam, hol lakik Tisza ? Én csak nevetni tudok azon, hogy a nagysága engem fényképekről fel­ismert. — Hát ezt honnan tudja ? — kérdi tőle meglepve a vizsgálóbíró. Dobó zavarba jön, de kivágja magát. — Beszéli... beszéli az egész .. s­zé ... fogház. A fogház udvarán hal­lottam, mikor sétáltunk. Nekem nem is volt gyalogos egyenruhám, a­mi­ben a gyilkosságot elkövették, — én tengerész voltam. — Hányszor járt maga a Károlyi­­pártban ? — kérdi most Nagy Károly detektívfőnök. — Egyszer voltam, a forradalom előtt, egy vasárnapi napon, A mit a 3. oldal

Next