Az Est, 1922. december (13. évfolyam, 274-295. szám)

1922-12-08 / 280. szám

2. oldal, Péntek, 1922. december 8. célokra és akkor is csak egyééiként szabad a tenger­­szorosai­ba behatolniok. Példa gyanánt felhoz­ta­­Csi­cse­rin, hogy az amerikai torpedóna­szádok a legutóbbi két év alatt be­futhattak a Feketetengerre az­ amerikai segítőakció támogatása céljából. Csicserinnek ezt a nyi­­latkozatát a szövetséges delegációk körében arra magyarázzák, hogy a visszavonulási manőver kezdete. .. Visszavonták a kereskedelmi törvény reformjának tervezetét­­ Az új részvényjog elkészítésére Kunz Ödön egyetemi tanár kapott megbízást a V­­­its Est tudósítójától . Hosszú ideje­­kísért már nálunk a­ kereskedelmi törvény megrefor­málásának gondolata. A mostani kereskedelmi törvény már 27 esz­tendeje van érvényben és ezalatt a­ kereskedelem lényegesen átala­kult, úgyhogy sokak szerint ha­laszthatatlanná vált a reform. Más oldalról viszont a mai időket, nem találják alkalmasnak arra, hogy a kereskedelem jogszokásait megváltoztassák és különösen a ke­reskedelmi érdekeltségek vannak ezen az állásponton. Az igazságügyminisztérium ré­széről a részvényjog reformját tar­tanák sürgősnek és a minisztérium nemrég megbízást is adott d­r. Kunz Ödön egyetemi tanárnak, aki régebben a kolozsvári egyetemen­ működött, most pedig, Budapesten van, hogy tervezetet készítsen a részvény­jog reformjáról. Ezzel kapcsolatban javaslat készült ná­lunk a korlátolt felelősségű társa­ságok rendszeresítésére is, amely lehetővé tenné, hogy kisebb válla­latok megalakításában sok tőkés vegyen részt anélkül, hogy a rész­vénytársasági formát kelljen vá­lasztaniuk. A korlátolt felelősségű társasá­gok engedélyezését viszont az ten­né sürgőssé, hogy a­ részvénytár­saságok megalakítását az utolsó évek tapasztalatai alapján megne­hezíteni szándékoznak. Szóln kerü­lt az a megoldás is, hogy 20 millió koronánál kisebb alaptőkéjű rész­vénytársaságot nálunk ne lehessen létesíteni. Ez a megkötés a pénzin­tézetekre nézve már több eszten­deig érvényben volt nálunk, de a nemzetgyűlés annak idején Erdei Károly felszólalására ezt a korlá­tozást megszüntette. A kereskedelmi törvény megre­formálása, körül folyó akciónak újabb fejleménye van, mert a ke­reskedelem és a jogász­i jog­ egy­értelmű értesülése szerint a tör­vénytervezetet illetékes helyen el­vetették és ezzel elmarad a törvény reformja is. Az igazságügyminisz­térium, úgy látszik, belátta, hogy a mai időkben lehetetlen a két állás­pont között az ellentétet még­ in­kább kiélezni és ezért határozott a tervezet visszavonása mellett. Szombaton és vasárnap tartják meg a londoni előértekezletet Még az értekezlet előtt új német javaslatot adnak át a legfelsőbb ta­nácsnak. Németország 20 millió aranymárkás nemzetközi kölcsönt kér Párizs, december 7 (az Est rendes tudósítójának telefonjelentése Berlinen át) . A Matin londoni tudósítója a szövetséges min­i­sztereln­ökök szombaton kezdődő előért­ekezle­té­ről azt jelenti lapjának, hogy a tárgyalások előreláthatólag két na­pig fognak tartani, szombaton reg­gel kezdődnek és az egész vasár­napot is igénybe veszik, mert a mi­niszterelnökök hétfőn reggel el akarnak utazni Londonból, de le­hetséges, hogy elutazásukat hu­szonnégy órával elhalasztják és még hétfőn is folytatják az eszme­­­­cserét, ha a tárgyalások váratla­nul szélesebb mederbe terelődné­nek. A Matin londoni, tudósítója megjegyzi, hogy egészen szokatlan az­ eloértekezlet idejének megvá­lasztása, mert ősi tradíció szerint a brit miniszterelnökök a hét utol­só, két napját Londontól távol szokták tölteni és a szombat a va­­­­sárnappal együtt a politikában ■mindig szünnap. U. Berlin( december 7­­.ds Est rendes tudósítójától) A­ birodalmi kancellár és a né­­rjaerc miniszterelnökök, tegnapi tárá­rgyalásain a birodalmi kormány felhatalmazást kapott, hogy új ja­vaslatot dolgozzon, ki a repa­rációk­ra nézve s azokat még a londoni előértekezlet megkezdése előtt jut­tassa el a legfelsőbb tanácshoz. A kancellár az utóbbi napokban a német nagyipar és gazdasági élet tekintélyes vezetőivel tárgyalt az új javaslatról."­­ Az új javaslat azon fog alapulni, hogy pontosan meg kell állapítani "Németország kötelezettségen és a szövetségeseknek lehetővé kell ten­niük egy nemzetközi kölcsön fölvé­telét, hogy Németország kielégít­hesse hitelezőit, természetesen el­sősorban Franciaországot. A biro­dalmi kormány 10 millió arany­­­márkában jelöli meg a nemzetközi kölcsön összegét, amelynek legna­gyobb része Franciaországnak vál­nék javára. I. Mussolini pénteken utazik Londonba Róma, december­ 7 (Kis­­si rendes tudósítójától) Mussolini tegnap este elutazott Párizsba és csütörtökön délelőtt fog oda érkezni, pénteken pedig va­lószínűleg Poincaré miniszterel­nők­kel együtt utazik Londonba az elő­­értekezletre. I. [KAMARA December 8. szombattól kezdve Mindenkinek látnia kell! A kinemato­gráfia legszebb és legnagyobb filmje JOCELYN Szerelmi regény a francia rémuralom korából, hét fejezetben. — (Jocelyn eredeti naplója után). — E filmet cso­dálta egész Párizs. — Rendes helyárak 50/80 kilogram befogadó űrtartalommal, használt, kerestetik megvétel­re Ajánlatok Meitner Jenő, Izabella ucca S2. 7. kéretnek Wlkulántól karácson­yig leszállított árakon 1-a sarcig© Fér­fi ................................2300-3200 K-iff Női ...................................2300 — 3030 K-Iff Gyermek, :t-1—:!S-1(| ................. 2800 G Gyermek, 29—tí-l-ijj 240SÍ K Gyermek, 28-f­i ................... HTOO K Svfolj, békeminőségű hócipő, sá m­­lások síi). Salvator-kétszergytár RS. VI. kerület, áagymező ucca 4. szitur Kávépörkölö Törvényjavaslatok a kivételes hatalmon alapuló rendelkezések fentartásáról — Az Est tudósítójától — A nemzetgyűlés mai ülésén több miniszter terjesztett be törvényja­vaslatot a háború esetére szóló ki­vételes hatalom megszűnésével kapcsolatos rendelkezésekről. Be­terjesztett nagyatádi Szabó István földmívelésü­gyi miniszter több törvényjavaslatot, gróf Klebels­­berg Kunó közoktatásügyi minisz­ter, Daruváry Gézit igazságü­gymi­­niszter, Walkó Lajos kereskedelem­ügyi miniszter és ugyancsak több javaslatot terjesztett be Vass Jó­zsef népjóléti miniszter és Búd Já­nos közélelmezési miniszter. Ezek közül futólagos áttekintés mellett a következők ragadják meg a figyelmet. Az egyik törvényjavaslat Búd János közélelmezési minisztert fel­hatalmazza arra, hogy az ellátat­lanokat, tisztviselőket, katonákat stb. liszttel ellássa. A Klebelsberg-féle közoktatás­­ügyi javaslatban benne van az, hogy a középiskola, első osztályába ■való felvételnek kötelező sikeres felvételi vizsgától való függővé tételét érvényben tartja. Vass József népjóléti miniszter javaslataiban hosszasan rendelke­zik a Munkásbiztosításról és hat hónapi büntetést állapít meg arra, aki ezeket a rendelkezéseket meg­szegi. Egy másik szakasz ki­mondja, hogy a magántulajdon­ban levő kórházak,­­beteggondozó­­intézetek, gyermekmenhelyek stb. és más emberbaráti, népjóléti in­tézetek állami kezelésbe vagy tu­lajdonba való átvételét rendelettel szabályozhatja. Gyógy­fürdőhelye­ken az árakat maximálhatja és ilyen gyógyfürdőhelyen rendelettel intézkedhetik az ingatlanok, für­dők, források, partrészletek meg­vételéről. Nagyterjedelmű javaslatot nyúj­tott be Daruváry Géza igazságügy­­miniszter a tovább érvényben tar­tandó kivételes rendelkezésekről. Ennek a törvényjavaslatnak első fejezete a magánjogi, a második a hiteljogi rendelkezésekről, a har­madik az igazságügyi szervezésről, a negyedik a polgári eljárásról szól és ebben többek között kimond­ja, hogy a járásbíróság hatásköre a fellebbvitel tekintetében és egyes más vonatkozásban értékhatárul megállapított összegek helyébe a következő értékhatárok állapíttat­nak meg: 1. a járásbíróság hatásköre tekinte­tében, a Pp. első szakaszának 1. pontjá­ban 500.000 korona, pi. a járásbíróság előtti kötelező ü­gy­­védképviselet tekintetében a Pp. M. szakaszának második bekezdésében 20.000 korona. Az V. fejezet, a büntetőjogi ren­delkezéseket tartalmazza és ebben a 64. szakasz a rögtönítélő bírásko­dásról szól. Azt mondja ez a sza­kasz,­­ hogyha nyárs és elrettentő példa­­adás nélkül­­i közbiztonságot nem lehet fentartani, vagy a súlyos bűncselekmé­nyek rohamos elszaporodását nem lehet meggátolni, a minisztérium a polgári büntető bíráskodás alá tartozó egyé­nekre elrendelheti a rögtönítélő bírás­kodást az egész ország, vagy­ csak egyes királyi törvényszék területén. A rögtönítélő bíráskodást felségsértésre, hűtlenségre, lázadásra, gyilkosságra, szándékos emberölés bűntettére, a köz­egészség ellen elkövetett bűntettre, rablásra, gyújtogatásra, vízáradás oko­zásának bűntettére, valamint az ál­lami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi HI. t.­c. 1. és 2. szakaszába ütköző büntetendő cse­lekményekre lehet elrendelni.­­ Egy másik szakasz kimondja, hogy az esküdtbíróságok működé­se továbbra is szünetel. Kémkedés esetében a polgárok fölött továbbra is a katonai bün­tetőbíróságok ítélkeznek és pedig a katonai büntető jogszabályok szerint. Érdekes még, hogy az egységes bírói és ügy­védi, vizsgáról szóló szakasz kimondja, hogy a javaslat értelmében a kötelező egy évi bí­rósági és egy évi ügyvédi joggya­korlat ezen­ is megszűnik . RLLACE BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 43. TEL­EFON : JÓZSEF 123-01. Igazgató ÚJVÁRT FERENC 1922 december 7-én (csütörtökön) és minden este A DECEMBERI ÚJ MŰSOR Az iga-vonós-négyes Tréfa Az orb­ani szász Tréfa A rohamsegély Bohózat „Chapeau Rouge • Szkeccs Hédiké és Bébike I .Iváry-Boross duett A kékszakállú bajadér égig földícsért szerelme ________Eredeti vígopera Az új műsorban fellépnek: Antal Erzsi, Széan Ilona, Haraszty Mici, Krajnik Mária, Balogh Júd, Borosa Géza, Ferences Ká­roly, Iljvéry Lajos és F­erenc, Salamon Béla, Mer­­czegh Jenő, Várnay Vilmos és Edmund Ervi, a bécsi­­Simplicissimu­s tagja. — A műsort Harmati­ Imre írta. — Zeneszerző: H. Heidelberg Albert Előadás kesolata 9 áv fél órakor! Cigányzene Vacsora 3 órától Az úri vi­l­ág találkozóhelye Jegyelővétel: délután 5—7-ig, este 3 érétől ! Tűzifái szárazát, felaprítva szállít kigervidéki Fatarmelo Réa 2 v.-társaság, Sorok­­sári út 72.Telefon : 1, 70-42 nőimggasszár B.álvalforoa 8108 üMíBtíl,íra B­iaíflnBa­lí ESíMüPÖllíl mSSúíl Kis Üzlethelyiség a Bérkocsis imcában ZitaeHö. Dr. Rácz ügyvéd, VII., Almássy tér 17. szám. Telefon: József 111-15­42 szobával, ingatlannal, főváros kö­zepén 45 millió koronáért eladó. — Bővebbet jogtanácsosomnál, dr. Halász László ügyvéd­nél, Budapest, VII. kerület, Rákóczi út 60. szám Kárpitos bútorok bor-, gobelin-, m­agnetto-, bársony- és selyemgarni­túrák, szalonok és úriszobák legjobb kivitelben Bodonyi Kárpitosmesternél, ______ Budapest, VIII kerület, Üllői út 12. sz. CSILUB szükségletét mielőtt beszerzi, tekintse meg Elaistra csillár- gyár kiállítását, Dob ucca 42 A házszámra kéretik ügyelni! Schneider* Múzsi és Ka­tő női (Zwatterme, IV. ker., Váci ucca S. se., félember maderek occasio eladását megkezdte (FAYENCE BIDET fehérre lakk hozott vasáll­­ványon,fedővel 6000-6500 K­ . Ugyanaz, de faállványon 7250—8000 K Komplett etagore (falipok­) opállappal,nikkel támasz és korláttal................ 4000 K Karácsonyi újdonság: faetagore, occasio-ár SSOO K Nikkelezett törölközőtar­tó, kétágú................2200 K Ugyanaz, fából.........650 K __Agytál............2000—2500 K Bálint Andor Molnár ucca 16. Telefon: József 13­ SO. Viszonteladóknak külön engros-árak. Vidéki szétküldések utánvétel mellett. Nyitva reggel 3-tól este 6-ig.Ügynökök felvételnek

Next