Az Est, 1923. május (14. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-08 / 103. szám

,­edd, 1923. május 8. Pusztulnak a magyar gyermekek a tömeglakásokban Csak az állam és a társadalom együttes erőfeszítése segíthet—Ji Menhely központjában javult a helyzet, de fölszerelése és eszközei elégtelenek — Az Est tudósítóidtól — Huszonhétezer elhagyott gyer­mek tartozik ma a budapesti Ál­lami Gyerm­ekmenhely kötelékébe, abba az intézménybe, amely a leg­komolyabb és legjelentősebb mun­kát végzi csonka országunkban a gyermekvédelem terén. Kicsi ez a szám, ha a segítésre, védelemre szorulók megszámlálhatatlan tö­megeit nézzük, de mégis igen nagy, mivelhogy a Gyermekmen­­hely még erről a huszonkétezerről sem tud teljesen gondoskodni, csak éppen félig-meddig biztosít­hatja sorsukat. A Gyermekmenhely valamikor alig néhány száz, vagy legfeljebb egy-két ezer gyermek gondozására létesült. Az egész apparátus alig száz-százötven főnyi, orvosok, ír­nokok, gondozónők és ápolók; most azonban még ezek a keretek ■sincsenek teljesen betöltve, azon­kívül itt nagy lelkiismeretességgel hajtatják végre az illetékes fó­rumok a létszám-redukciót. Pedig a Gyermekmenhely véden­ceinek tömege lavina-módra nő; tavaly előtt még alig nyolcezer volt a létszám, tavaly ilyenkor még csak tizenháromezer, most már en­nek majdnem a kétszerese és ki tudja, mennyi lesz egy év múlva és mennyi még ezután. Ezt majd megszabja a búza ára és az egyéb közviszonyok, mert a drágaság növekedését keserves pontossággal követi nyomon a gyermekhalálo­zás és az elhagy­ott gyermekek tö­megeinek folytonosan sokszoro­zódó növekedése is. Így azután az intézet állandóan túl van zsúfolva, személyzete túl van halmozva munkával. Csak teljes­­erőmegfeszítéssel, folytonos lázas igyekezettel lehet itt valami eredményt elérni és még így is na­gyon nehéz. Rövid szemle a felvé­teli irodákban könnyen megérteti ezt. Legyengült, vézna, piszokban fuladozó, éhhalállal küzködő, szü­leiktől átöröklött, pusztító betegsé­gekben vergődő gyermekek ezreit fogadják be itt és ezekből igyek­szenek erőteljes, egészséges embe­reket gyúrni. És amellett kevés a hely, kevés az ember, kevés a pénz. Ez azután persze meglátszik az eredményen is. Az üllői úti központ tulajdonképpen az intézet kór­háza. Csak az utca felőli épület­rész nem az, itt vannak a külön­böző irodák , a többi épület mind kórházi pavilion. Eredetileg há­romszáz gyermeknek építették, a jelenlegi létszám majdnem ezer és azonkívül még százötven szoptató anya, jóval több, mint tavaly ilyenkor volt. Mégis szinte kizárt­nak látszik, hogy most megismét­lődhessenek azok­­a­­ jelenségek, amelyeknek híre egy évvel ezelőtt megdöbbenést és izgalmat­­ keltett az egész országban. Ma már lehe­tetlen, hogy egy-egy járvány vé­gigpusztítsa az egész intézetet és a kisebb-nagyobb gyermekek szá­zait ragadja el. A viszonyok hatá­rozottan és érezhetően javultak itt egy év alatt, mióta dr. Domo­kos Andor miniszteri tanácsos áll az intézet élén, mint igazgató és dr. Érti János egyetemi magánta­nár a kórház vezető főorvosa. A zsúfoltságon úgy segítettek valamennyire, hogy a Mária Va­léria barakk-kórház néhány ba­rakkját alakították át a Menhely céljaira. Most a gyermekek egy részét ott helyezik el, így azután mindenütt fentartható a rend és a tisztaság. Azért még most is elő­fordul, hogy­egyik-másik osztályon két be­teg csecsemőt kell egy ágyba fektetni, még az újonnan felvett gyermekek elkülönítése sem tökéletes és egyéb hibák és hiányok is vannak még mindenfelé; a termek, lépcső­házak, bútorok azonban mindenütt ragyogó tiszták, az ágyakban tiszta párnák, takarók, lepedők, a­ gyermekeken tiszta fehérnemű. Az orvosi­ felszerelés jó, az ellá­tás is határozottan javult. Mindez érezteti hatását az eredeménye­­ken is; a kórház halálozási statiszti­kája javult, míg a gyermek­­halálozás országos arányszá­ma ijesztően növekedett és mindinkább romlik a­ gyermek­anyag, amely a kórházba be­kerül. A Gyermekmenhely munkájának javarésze azonban nem itt folyik, a huszonhétezer védenc közül hu­szonegyezer kint él a telepeken. Néhány ezer itt a fővárosban, a többi falun, összesen száznyolcvan telepen, Nagykanizsától fel egé­szen Sátoraljaújhelyig. Az itteni viszonyokon múlik, hogy mit ér­het el az állami gyermekvédelem, mit tud megtartani, felnevelni a sok kis életből, amely gondozásra vár. Ebben a részben rövid idővel ez­előtt fontos változást hozott a nép­jóléti miniszter egy rendelete. Ed­dig az volt a vezető elv, hogyha egy gyermeket a hatóságok elha­gyottnak nyilvánították és ki­mondták, hogy ap­ja­ anyja eltartá­sára képtelenek, akkor a szüleitől mindenesetre elvették és nevelő­szülőknél helyezték el, lehetőleg távol a szülői háztól. Most a mi­niszter úgy rendelkezett, hogy a gyermekeket lehetőleg szüleiknek kell kiadni gondozásba és nekik kell fizetni értük a tartásdíjat. A mostani rendszer tehát inkább a szülőknek adott gyermektartási segélynek mondható. A tartási dí­jakat is jelentősen felemelték. Igaz, hogy az emelés csak az eddi­gi összegekhez képest jelentős; eddig egy gyermek után 25—40 ko­rona tartásdíjat adott a menhely havonta, most 400 és 2000 korona között változik a tartásdíjak ösz­­szege. Soknak ez sem nevezhető, de a vidéken mindenesetre meg­könnyíti a gyerek elhelyezé­sét. A végső eredmény az, hogy néhány száz budapesti gyermeket újból magukhoz vettek szüleik, különben a helyzet alig változott. Tanulmányút a menhely telepein A budapesti telep tulajdonkép­pen­ egész Budapest. Elsősorban persze a külvárosok, minden vá­rosrész, ahol tömeglakások van­nak, rosszul táplált, elhanyagolt gyermekekkel, minden lakás, ame­lyet két-három hetenként megláto­gat a gyermektelep felügyelőnője és utána néz, hogyan gondoznak a gyermekeket, akiket a Menhely felügyeletére bízott. Végignéztem a Menhely legna­gyobb vidéki telepét, körülnéztem Budapesten is, a Csikágó és az An­gyalföld tömeglakásaiban, a gyer­mekhalandóság tulajdonképpeni gócpontjain. Az út tanulságos és változatos, ahány ház, ahány kis lakás, annyi egymástól elütő kép, hol szívszorítóan szomorú, hol könnyekig megindító, hol felhábo­rító, hol reményt keltően biztató. Szörnyű a pusztulás, a nyomor, a tudatlanság és a közöny, de élet­jelt ad magáról nem egyszer az emberiesség, a meginduló emberi szív is. A telepfelügyelőnő, Rácz Ma­h­id, akit útjára elkísérelt, megle­hetősen pesszimisztikusan nézi a gyermekvédelem mai állását Amit mond, teljesen megegyezik azzal, amit a­z orvosprofesszorok a kü­lönböző segítő missziók, ambulan­ciák és gyermekkórházak vezető orvosai mondtak nekem. Egy fon­tos cél van: tehermentesíteni kell az anyát. Az anya ne legyen kénytelen munkába járni, hanem üljön otthonban, végezzen ott köny­­otthonban végezzen oly köny­­nyű munkát, de amellett táp­lálja, gondozza gyermekét legalább is addig, amíg az egyéves kort eléri. Azután már fé­lig-meddig bizton­ságban van a gyerek, akkor már ezerszer több a valószínűsége, hogy megmarad és felnevelkedik. Míg ezt nem biztosítjuk, nem tet­tünk semmit, ezt pedig csak az államhatalom és az egész társada­lom határtalan áldozatkészsége biztosíthatja. A dolgok mostani ál­lása szinte kigúnyolása ennek az ideálnak. Különböző intézmé­nyeink összesen néhány száz anyát tudnak befogadni az egész fő­városban, százezer közül. Egypár kép a szomorú képsoro­zatból megértetheti, mennyire sür­gős és milyen életbevágóan fontos ennek az áldozatkészségnek gyors fellobbanása. Első látogatásunk. Lakás egy­emeletes, nagy, sárga ház föld­szintjén, az udvar sarkában. Az ajtó mögött két öt-hatéves kislány áll. Orrukat az ajtó üvegtáblájára nyomva, fásult vágyakozással bá­mulnak ki az udvarra. Mögöttük a sarok­ban­­ két-három apró gyerek apászkál és ordít keservesen. A ki­lincset hiába zörgetjük, az ajtó zárva van. Mama reggel elment, még azóta nem jött haza. A kicsik éhesek, azért sírnak. A nagyok is éhesek, de ők már elunták a sírást. A szomszéd ház zsindelytetős kis épület, nagy fatelep sarkában. Előtte egypár zöldlombos fa, az udvaron tyúkok kapargálnak, egész falusias kép. A ház előtt két székre téve nagy mosóteknő, benne két apró, csupasz kis gyerek. Mel­lettük fiatal, tisztán öltözött csinos asszony, hatalmasan locsolja őket a hideg vízzel, amin mind a kettő hangosan ordítozva méltatlanko­dik. Az egyik menhelyi gyerek, az asszony kéthetes kora óta neveli, a másik az övé, egyformán kövér­­képű és barnára sült mind a ket­tő. Itt szeretik a­ gyereket. A szomszéd ház megint ormót­lan bérkaszárnya. A lépcsőn asz­­szonyok állnak egy csoportban, búcsúzkodnak, most érkeztek ha­za. A temetőből jönnek , az egyik lakó kislányát a többiek lelökték a lépcsőn, másnapra vége volt. A lakás, ahová megyünk, tágas szoba-konyha. A szoba teljesen üres, egy szék,, egy asztal, egy lá­da sincs benne, csak a sarokban egy rozzant úgy. Benne ócska szalmazsák, se lepedő, se várna nincs rajta, csak egypár piszkos rongydarab, azoknak a tetején pe­dig egy szakállas, szurtos, sáros férfi horkol hatalmasan. Egypár apró gyerek mászkál szerteszét, egy felnőtt leány pedig kedvetle­nül, fásultan kiáltozik utánuk. Mezítláb van, a cipőjét az éjjel itta el az apja. Azt nem tudják, hogy az anyjuk merre jár, néha eltűnik egy-két hétre, azután egy­szer­­ csak megint előkerül. . Másik szoba-konyha következik, benne egy asszony négy gyerek­kel. Éppen öltözködnek, mind­egyiken tiszta kis ruha, a lábukon cipő, a három kislánynak fekete szalag a hajában, a fiú keserves arccal állja, míg az anyja ha­talmas kefével a frizuráját hozza rendbe. Útra készülnek, apjuk elé mennek a gyárhoz. A legnagyob­­bik menhelyi gyerek. Akkor vet­ték magukhoz, mikor még nekik nem volt egy sem. — Úgy szereti az a férfi, talán jobban, mint a mieinket. —­­ mondja az asszony, minden félté- j kenység és rosszindulat nélkül,­­ mosolyogva. — Majd csak felne­veljük most már, ha így össze-­­ szoktunk vele. 1­­ A következő lakás azonban me­­­­gint szomorú. Kis szoba, konyha,­ laknak benne vagy tizenhatan. Az­­ asszony az urával, két felnőtt leány a férjével, egy fiú a felesé-­­ gével, meg egy nagy csomó apró­ gyerek. Azt hinné az ember, hogy ők maguk sem­ tudnak eligazodni­ köztük. Tele vannak panasszal­ : egy hároméves kis leányt nem­ akarnak felvenni az Amerikai­ Vöröskereszt étkeztetőjébe, mert­ kiütések vannak az arcán, pedig­ szegény csak egyszer eszik napjá­ban főtt ételt, kenyeret is csak szűkösen. Egy kis fiúnak a szeme fáj, az orvosságot még nem csi­náltatták meg, amit a doktor írt neki, majd szombaton, ha az apja pénzt hoz haza. Azután persze a drágaság: hétről-hétre kevesebb kenyeret, vesznek és kevesebb fő-­­zeléket főznek. Nagyon nehéz vi­­­lág ez, ennyi gyerekkel, összezsú­folva négy nagy család. Azután : fiatal lányok, rothadó szalmazsákokon, lesoványodva, le­rongyolódva, betegen. Egész csa­ládok, genyedő sebekkel a nyaku­kon, lábukon, valamennyi tuber­­kulotikus. Egy negyedkiló kenyér, amit nyolc részre vágnak, egy kis fazék krumpli, amit hat em­ber ül körül. És mindenütt gyermekek, a folyosókon, ud­varokon, kopár szobákban és majd minden házból eltemet­tek egyet-kettőt közülök egy­pár hónapon belül. A papírra írott betű csak na­gyon gyönge tolmácsolója annak, ami kint az életben él; egy éhsé­gében síró apró gyerek, egyetlen lesoványodott, vékony gyermekkor sokkal töbet mond nála. A baj az, hogy nincs ott mindazok szeme, akik illetékesek. Körül kell nézni, látni és érezni kell. Szív és ész egy hanggal mondják meg, hogy ezer vérző sebünk közül melyik a leg­mélyebb és legveszedelmesebb, hogy aki igaz orvos akar lennie azok hol kell legelőször és a leg­nagyobb odaadással segíteni. Hogy aki hazáját, népét szereti, annak minden idegszálával érezni kell: gyermekeink pusztulnak, jö­vendő újjáéledésünk, jövő nagysá­gunk reménységei. Ha ezen nem segítünk, mindenben feladhatjuk a reményt. Thury Lajos. 6. oldal Szőnyegmegóvás, mosás, javítás Otto Vacuum VII., Síp ucca 7.Telefon József 125-25 Fővárosi cirkussz 148 órakor, csütörtök, szombat és vasárnap délután ■4-t órakor a nagy májusi műisor. Telefon: 55—55 M­il h IIto­r Lax bútoráruház IYIUUUIUI Vörösmarty ucca­ és perzsaszőnyegek Almássy-tér sarok vétele és eladása Telefon:J- 124-45 Vidékre csomagolást Zsoldos tanintézet a legjobban készít elő magánvizsgákra. Budapest VII­, Poli­ncect *­.Telefon: József 124-47 A legmodernebb Asbóth -rendszere pehelykönnyű autó-karosszériával gumit, benzint takarít meg ! (Nyitott-csukott komplett 120-220 kg) rendeléseket nem emelkedő fix árban gyorsan effektuálunk. Repülőgépek, Asbóth-légcsava­­rok és hajócsavarok. Express-Művek, Budapest, Daróczy út 1. sz. Telefon: 193—25 és József 135—55 Hamisíogat 800 K­iss ezüstpénzeket legmagasabb árban veszek. Ivancsic János ékszerész, Budapest, VIII., Baross ucca 7 Dr. Sebestyén Sándor, Budapest, VI., Teréz körút 3. Telefon: 180—15 kétemeletes, Prima, Magyar Színháznál, 28.000.000-ért eladó

Next