Az Est, 1923. szeptember (14. évfolyam, 196-220. szám)

1923-09-01 / 196. szám

Szombat, 1923. szeptember 1. m A szentlőrinci textilgyárban holnap megszűnik a munka, mert kiutasították a művezető-igazgatót A GyOSz akciója Walko miniszternél — Abbamarad egy új fonógyár V * építkezése is — !Az Esi tudósítójától — Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter csütörtökön délben a parlamentben tartózkodott, ami­kor kihallgatáson jelent meg előtte Fenyő Miksa, a GyOSz el­nöke. Fenyő előadta a kereskede­lemügyi miniszternek, hogy Jo­­lesch Gyula, a Magyar Textilmű­vek Mauthner r­­t. vezérigazgatója kijelentette előtte, hogy, hétfőn be kell zárnia a gyárat, mert a belügyminisztériumi hatóságok az ország legna­gyobb textilgyárának műve­zető igazgatóját, mint alkal­matlan idegent kiutasították Magyarország területéről.­­Az Est munkatársa ma délelőtt felkereste a gyár igazgatóságát, ahol a következő információkat és részleteket kapta a kiutasítás és a gyár bezárásának történetéről. A művezető igazgató, akit ki­utasítottak, 15 esztendő óta áll a cég szolgálatában. A Magyar Tex­­tilművek részvénytársaságának a megszállt területeken és külső or­szágokban is vannak gyárai és tele­pei, 13 esztendeig nem volt rá szük­ség Pesten, mert a gyártásnak azt a módját, mely az ő speciális szak­mája, itt csak két esztendővel ez­előtt honosították meg. A gyár Budapesten két esztendő óta csak nyersanyagot vásárol és azt feldolgozza, ugyanakkor, ami­kor külföldről magas valutáért kell behoznunk textilneműeket. Popper Lajos művezető-igazgatót, aki morva-csehországi származású, két évvel ezelőtt rendelte be a di­rekció a pesti központba és az ő műszaki vezetésével a régi gyárat átalakították új üzem­mé, ő tanította be a gyár 1280 munkását a szakmára, nélküle egy lépés, egy kézmozdulat sem történhetik az üzemben, ha beteg volt, csak a legna­gyobb nehézségekkel tudták lebonyolítani a munkát. De Popper Lajost nemcsak azért bízta meg, a részvénytársaság a budapesti gyár vezetésével, mert 15 esztendeig szorgalmas és ered­ményes működése predesztinálja őt erre, hanem azért is, mert Ma­gyarországon ebben a­ szakmában nincs képzett mérnök, s bármilyen gyárban bármilyen körülmények között szükség volna, rájuk­­ ak­kor is külföldről kellene szerződ­tetni. Popper Lajos vezetése alatt működött és virágzott a gyár és nemcsak működne, hanem fejlődne fe­l, és a jövőben is, h­a művezető­­igazgatónak nem kellene sürgősen elutaznia az országból. Ez év április 17-én anélkül, hogy valaki is gondolt volna rá a gyár­ban, J.F.P.J ’ -*K. Popper Lajos a tolonch­ázból végzést kapott, melynek értel­mében a belügyminiszter ide­vonatkozó rendeletére hivat­kozva őt az ország területéről kiutasítják. Popper Lajos tulajdonképpen­­ alig tudta miről van szó és teljesen érthetetlennek találta, mikor meg­magyarázták, hogy mit jelent a végzés. A gyár igazgatósága ter­mészetesen fellebbezést adott be a belügyminiszterhez, a fellebbezés­ben kiemelték a művezető igazga­tó érdemeit, hangsúlyozták, hogy a gyár fen­maradásának­­ és az egész magyar tér-'­­gyártásnak létérdeke, hogy a kiutasítást visz­­szavonják. Benne volt a fellebbe­zésben az is, hogy Popper Lajos nélkül a szentlőrinci textilgyár nem tud tovább dolgozni és az igazgatóság bezáratja. Tegnap, augusztus 30-án aztán Bacher Oszkár, a részvénytársaság egyik igazgatója felkereste Andris­ka Károly főkapitányt és megkér­dezte tőle, hogy kapott-e már vá­laszt a belügyminisztériumból a fellebbezésre! A főkapitány na­gyon udvariasan és sajnálattal ad­ta tudtára az igazgatónak, hogy a fellebbezést elutasították. Pop­per Lajosnak ma, augusztus 31-én, el kell hagynia az ország területét. Ezt különben detektívek is tudo­mására hozták magának Popper, Lajosnak, figyelmeztetvén egyben őt arra, hogyha vonakodnék a ki­utasításnak eleget tenni, akkor a rend azt kívánja, hogy előbb a tolonch­ázba, majd Zalaegerszegre expediálják. Popper Lajos nyomban kijelen­tette, hogy nem akar ellenszegülni a rendelkezésnek, azonnal meg­kezdte a csomagolást és az adott terminus lejártáig elutazik Ma­gyarországból. Megjegyzendő, ve­le van a családja, felesége és 18 esztendős fia is. A fiú mérnöknek készül, magyar iskolába jár és az új tanévre is be van iratkozva a nyolcadik gimnáziumba. Ezért volt tehát sürgős Fenyő Miksa intervenciója a kereskede­lemügyi miniszternél, melynek azonban a péntek déli órákig nem lett foganatja. , i r ■• •••' ■ Popper Lajos pedig pénteken •­ este kénytelen eltávozni Buda­és­pestről. Beszéltünk' 'Jelesek Gyula vezér­­igazgatóval is, aki a Magyar Tex­tilművek Mauthner Rt. budapesti legfőbb intézője. Ő a gyár bezárá­sára vonatkozóan a következőket jelentette ki: — Popper Lajos nélkül nem dol­gozhatunk. Az ő művezető igaz­gatói munkája olyan speciális munkakör, amelyre magyar szár­mazású­­ mérnököt hiába is keres­nénk, úgysem találnánk sehol. Amit a GyOSz igazgatóságánál bejelentettem, s amiről már a ke­reskedelemügyi miniszter is tud, an­nak legnagyobb sajnálatomra és óriási anyagi veszteségünk mellett is kénytelen leszek, eleget tenni. — Hangsúlyozom azonban, hogy a gyárat nem én zárom be, 1200 munkásnak nem én veszem el a kenyerét és nem én fosztom meg őket a megélhetéstől, nem én béní­tom meg a magyar textilgyártást, hanem az a rendelkezés, amely Popper Lajost kiutasította az or­szágból. Nemcsak a szentlőrinci, gyár bezárásáról van szó, mi most kezdtük meg egy új fonógyár épít­kezését, amelynek vezetését szintén Popper Lajosra, a tisztességes, dol­gozó szakemberre bíztuk. Őnélküle sem a meglévő gyárat nem tarthatjuk üzemben, sem az új gyár építkezését nem­­­is folytathatjuk. A szentlőrinci textilgyárban te­hát, mialatt Popper Lajos elhagy­ja az országot, megállnak a gépek és megszűnik a munka. Léstyán Sándor. If Törökországfea utazé­snak |­S nélkülüzhetetten | Kútlal Ignác úr. által szerkesztett Két Ezen tankönyv felöleli mindazon iparban és ke­­­­reskedelem­ben előforduló szakkifejezéseket, amit­­ a török nyelvből tudni kell | Kapható : ?sz€sr könyvkereskedéseiben, VII., , Erzsébet körút JS-21­. sz., IV ker.,Váci ucca 12. sz. és V .ker., Vilmos császár út 14. sz. BvMkmm 3. oldal Rakovszky Iván belügyminiszter nyilatkozott a Házban a tegnapi letartóztatásokról Komoly államellenes bűncselekményről van szó — ttt ébredt képviselők nem tesznek jó szolgálatot az ÉME-nek, ha védik a letartóztatottakat 1 A nemzetgyűlés mai ülése­ n — ’As Est tudósítójától — Ma is igen ■kevés érdeklődés volt a­­ nemzetgyűlés termében, amikor háromnegyed tizenegy óra után Scitovszky Béla elnök megnyi­totta az ülést. Jelenti, hogy mielőtt a létszámcsökkentési törvényj­avas­lat folytatólagos tárgyalására át­térnénk, Kis M. 1r letartóztatott ébredők ügyében napirend előtti felszólalásra kért és kapott engedélyt. Kis M.: Tegnap este a Sör­ház utca egyik mellékutcájában lévő kocsmában­­* több ébredő bajtársam rendes vacsoráját fogyasztotta. A kocsmában rendszerint 30—40 em­ber szokott vacsorázni. Vacsora közben bejött egy rendőrtisztvise­lő, kezében revolverrel és ezt, ma­gasra emelve azt kiáltotta: Le a kezekkel! önök foglyaim! Báró Podmaniczky Endre: Ta­lán fel a kezekkel! Kis M.: Csodálkozással kérdezték, hogy mi az oka ennek, azonban a rendőrtisztviselő megtagadott min­den felvilágosítást és felszólította őket, hogy a szerbuccai kapitány­ságra kövessék. A fiatalemberek szó nélkül engedelmeskedtek és el is kísérték őket a szerbuccai kapi­­tányságra is,­ ahol 5 óra hosszáig fogva tar­­­­tották őket. Egy másik ébredő bajtársam, Raád Árpád közben felkereste a nemzetgyűlési képviselőket, Kádár­ Lehelt és Balog államtitkárt, akik utánanéztek a dolognak, azonban úgy a szerbuccai kapitányságon, mint a főkapitányságon is mindezt, felvilágosítást megtagadtak. Nagyon misztikusnak tartom ezt az esetet, mivel olyanokról van szó benne, akikről lehetetlen feltéte­­lezni, hogy bármi bűntényben ré­szesek volnának. Miután az utób­bi időben a kormány olyan híreket lanszírozott a sajtóban, hogy az Ébredő Magyarok Egyesületét fel fogják oszlatni, ezt a játékot csak ennek a beharangozásának tar­tom. Kérem a tisztelt belügyminisz­ter urat, nyugtasson meg bennün­ket, adjon felvilágosítást arra vo­natkozólag, hogy mi történt, je­lentse ki, hogy mi a szándéka az ÉME-vel és intézkedjék, hogy az Ébredő Magyarok Egyesülés­­ének ezek a tisztviselői, miután semmiféle bűntényt el nem követtek, mielőbb­ szabadlábra ke­­rüljenek belügyminiszter azonnal válaszol Ezután Rakovszky Iván belügy­miniszter állott fel. Röviden fogok válaszolni. A t. képviselő úr beszédében két lé­nyeges tévedés van. Az egyik tévedés az, hogy a letartóztatottak semmi komoly bűncselekményben nem ré­szesek.­ A másik az, hogy oly nagy összefüggést állít fel a letartóztatás­ ügy és az Éb­redő Magyarok Egyesülete kö­zött. Ezek az emberek igen súlyos és komoly állam­ellenes bűncselekmény része­sei. Felkiáltások a jobboldalon: És ezt védik ők! Rakovszky Iván belügyminisz­ter: Objektív bizonyítékok van­nak a kezünkben és most erről az ügyről csak a nyomozás érdekében nem nyilat­­kozhatom r­szletesebben. Azonban rövid idő múlva a t. képviselő urak mindent meg fognak tudni Mikor ennek ez ügynek a szálai a kezünkben összefutottak,­ nekünk még sejtelmünk se volt arról, hogy részesei az LMP tagjai vagy pláne tisztviselői és rossz szolgálatot tesznek az ÉME-nek akkor, amikor ezt a bűncselekményt védik. Egy múltkori esetre hivatkozom, amikor, noha jóhisz­eműleg, a várbeli gyilkosság alkalmá­val az ÉME egyik vezetője ér­deklődött és közbenjárt a tettes érdekében. Az igen­­. képviselő urak saját maguknak is igen rossz szolgálatot tesznek, ha védelmükre kelnek ezeknek. Itt, ismétlem,­­ komoly államellenes bűncselek­ményről van szó és én nem va­gyok hajlandó semmiféle be­folyásnak engedni és az előírt kötelességszerű eljáráson csak­ egy jottányit is változtatni. Rakovszky Iván belügyminiszter beszéde után zajos taps és helyese­lés tört ki az egész Házban. Ezután következik a köztisztviselők létszámcsökkentéséről szóló javaslat folytatólagos tárgyalása. Az első szónok Bartos Andor. Mindnyájunkat fájdalommal tölt el, hogy ezt a javaslatot meg kell szavazni, mert kitűnő és munkás embereket kell pályájukról elmozdítani. Régi hi­bája volt a nemességnek, hogy félt a produktív pályáktól és elő­szeretettel választotta a tisztvise­lői pályát. Ennek a régi hibának konzekvenciáit most kénytelenek viselni, de még most sem késő. Felhívja a nemességet, hogy adja fiait ipari, kereskedelmi és egyál­talában produktív pályára. Majd így folytatja: A javaslat egyébként csak első lejtés a­ tisztviselőkérdés megoldá­sához, mert nagy rendszerváltozás­ra van szükség, hogy e kérdés az egész vonalon elintézést nyerjen. Polemizál Várnai Dániellel és meg­állapítja, hogy régen a MÁV-nál volt egy elnök, néhány felügyelő, még több főellenőr még több ellen­őr, de éppen­ Garami Ernő minisz­tersége alatt. Várnai elvtársának minisztersége idején lett több igaz­gatóhelyettes és az egész piramis megfordult. Lyoni selyemáruház Goldberger és Garai Koronaherceg arca 16.Tel. 176-75? Férfi beles-és nyakr­endőselymek nagy választékban. Ha­nyar nyártia­lnyú 5 senk­fort­iárai ruhase­­lye­M, dupla préjes, minden színben 30.000 K Köszörülés, fúrás és marás esztergapadodon Irta: Barna Gábor 36 ábrával. Ara 2250 K. Kapható Az Est könyvkereskedésében, Erzsébet körút IS—?20

Next