Az Est, 1934. április (25. évfolyam, 73-96. szám)
1934-04-12 / 81. szám
Csütörtök, 1934. április 12. MEZTELENÜL KIUGROTT AZ ABLAKON EGY FIATAL NŐ — !Az Est tudósítójától — Tegnap délután négy órakor a Károlyi-kertet övező utcák lakói kétségbeesett sikoltozásra lettek figyelmesek. A Károlyi-palota egyik első emeleti ablakából leugrott egy fiatal nő és véresen, összetört tagokkal terült el a kertben. A kert tele volt játszadozó gyerekekkel. Óriási riadalom és csődület támadt a vérző, jajveszékelő nő körül, akinek egy rövid nadrágon kívül semmi sem fedte testét. Gyorsan betakarták. A mentőorvos megállapítota, hogy a nő jobblábán bokatörést, azonkívül belső vérzést szenvedett. Bevitték a Rókusba. Öngyilkossági kísérletéről ő maga mondott el egyet-mást azoknak, akik körülötte álltak, amíg a mentők megérkezését várták. — Balogh Erzsébet vagyok. Fent voltam az első emeleten egy régi ismerősömnél. Cs. S--nél ő erőszakoskodni akart velem, nem volt más menekülés számomra, mint hogy kiugorjak, az ablakon. Cs. S. 69 éves nyugalmazotti magasrangú állami alkalmazott a gróf Károlyi-palotában lakik. A garzonlakást 1924 óta bérli. Kedden reggel hét óra tájban érkezett a gróf Károlyi-palotába Balogh Erzsébet. Beszélt a házfelügyelővel, majd felment a lakásba. Később eltávozott s délután tért viszsza, három óra tájban. Egy óra múlva kivetette magát az ablakon. Balogh Erzsébet egyébként édesanyjánál lakik a Conti uoca 21. számú házban. A 21 éves nő nem először foglalkoztatja öngyilkossági kísérletével a hatóságokat. Egy ízben édesanyja lakásán, amikor egyedül volt, kiszedte a csöveket a kályhából és széngázzal akarta megmérgezni magát. Idejekorán észrevették és megmentették. Két alkalommal a Dunába ugrott. Legutóbb a decemberi fagyban, a befagyott Duna közepéről a tűzoltók vonszolták ki a partra. Nővére évekkel ezelőtt szublimáttal megmérgezte magát és meghalt. A fiatal leányt orvosi tanácsra egy ízben a rákospalotai javítóintézetben helyezték el, ott azonban csak rövid ideig tartották, mert idegbaj tünetei mutatkoztak rajta- Gyakran kapott hisztériás görcsöket. Hétfőn eltűnt hazulról. Rémült anyja keresni kezdte, a mentők fel is világosították, hogy leányát mérgezéssel a Szent István kórházba vitték■ Kedden reggel elbocsátották a kórházból Balogh Erzsébetet, mert a gyomormosás után jobban érezte magát. A kórház orvosai azonban közölték vele, hogy »saját felelősségére« engedik el. A Rókus kórházban ma délelőtt a főkapitányság életvédelmi osztályának egyik tisztviselője kihallgatta Balogh Erzsébetet. A rendkívül súlyos állapotban lévő fiatal leány, akinek kihallgatása csak orvosi ellenőrzés mellett folyhatott le, elmondotta, hogy Foszler Aranka nevű barátnője révén ismerkedett meg a 69 éves úrral. Többször járt a lakásán és apró figyelmességeit, kedvességeit elfogadta. Tegnap délután ,legnagyobb csodálkozására, a férfi különös ajánlatokat tett neki, lerángatta ruháit, ő erre menekülni próbált előle, az ajtó azonban zárva volt. Látta, hogy máskép nem tud menekülni, feltépte az ablakot és kiugrott. A rendőrség természetesen fentartással kezeli előadását, mert lehet, hogy az öngyilkossági mániában szenvedő fiatal lány hisztériás rohamában ugrott ki az ablakon, de most már restell, ami történt és a képzelete működik. A rendőrség egyébként az öngyilkossági kísérlet ügyében folytatja a nyomozást. A cseh hadsereg már védekezik a bacillus-háború ellen Prága, április 11 (Az Est tudósítójától) A kormány a szenátusban törvényjavaslatot nyújtott be, hogy mindazoknak, akik katonai szolgálatot teljesítenek, be kell magukat oltatniuk a fekete himlő, tífusz és paratífusz ellen. Mindazokat, akik háborús szolgálatra vonulnak be, vagy katonai személyekkel bármiképpen érintkeznek, szintén be kell oltani. Az indokolás szerint a törvénynek az a célja, hogy megakadályozza, hogy a véderőt háború esetén járványos betegségek előidézésével megtizedelhessék és járványokkal megzavarhassák a hadműveleteket. Nem szabad lehetetlenségnek mondani az úgynevezett bakteriológiai háború veszedelmét. Bizonyítékok vannak arra, hogy a világhorú egyik résztvevője ilyen irányú kísérleteket tett. 120 tanút hallgattat ki Sauerborn képviselő izgatási ügyében Baja, április 11 (Az Est tudósítójától) Évek óta folytatja az eljárást a pécsi ügyészség Sauerborn Károly országgyűlési képviselő ellen, aki az ügyészség szerint Bácsbokodon 1931 májusában egy lakodalmon izgató kijelentéseket tett a fennálló társadalmi rend ellen. A képviselő tagadta a neki tulajdonított kommunista ízű kijelentéseket, azzal érvelt, hogy maga is bácskai nagybirtokos, tehát nem tüntethette fel magát földosztójánosnak. Több mint 120 tanút hallgattak ki az ügyben, akiknek nagyrésze Sauerbornra kedvező vallomást tett. A községi, hivatalos személyek terhelően vallottak a képviselő ellen. Rövidesen elkészül a vádirat a képviselő izgatási ügyében. 3. oldal. Tízmillió márkába kerül Németországnak május elseje Berlin, április 11 (Az Est külön tudósítójától) Az idei május elsejét a nemzeti szocialista államhatalom sokkal nagyob fénnyel készül megünnepelni, mint tavaly. Az ünnepségek legkiemelkedőbb pontja lesz a tömegszemle a tempelhofi mezőn, amikor az üzemi vezetők hűségesküt fognak tenni Hitler kancellár, kezébe. Ezt az ünnepet a birodalmi propaganda minisztérium azzal akarja emlékezetessé tenni, hogy a tempelhofi mezőn három óriási zászlóárbocot állít fel, amelyek 15 méter hosszúak és a főváros belsejéből is láthatók. Az ünnep már megelőző éjjel kezdődik Éjfélkor ugyanis felvonul a Hitler ifjúság a Brocken-hegyre, különvonatok, sőt repülőgépek is fogják szállítani az ifjakat a birodalom minden részéből s éjfélkor Baldur von Schirach, az ifjúság vezére szózatot fog intézni a sokezer ifjúhoz. Az egész éjszakát a Brocken hegyen fogják tölteni az ifjak, német hazafias dalok éneklésével. Haji náthán kezdődik meg a felvonulás a tempelhofi mezőre. Az iskolák tanulóit csoportokban vezetik fel tanáraik és a munkásság, amely a birodalom minden részéből küldötteket meneszt Berlinbe, zászlók alatt fog elvonulni a kancellár előtt. Déli 12 órakor lesz az eskütétel. Este fáklyásmenet készül a Luftgartenban, ahol Göring miniszterelnök nagybeszédet fog mondani. Ezeknek az ünnepeknek költségeit kerek tízmillió márkában irányozták elő s abból akarják előteremteni, ami az emlékérmek és jelvények eladásából fog befolyni. Az érem, amelynek ára 20 pfennig lesz, de túlfizetést szívesen fogadnak, egyik oldalon a nemzeti szocialista uralom horogkeresztjét ábrázolja, a másikon sarlót és kalapácsot mutat, de nem egymást keresztezve, aminő a bolsevisták jelvénye, hanem egymás mellett. MWIWWtMWaWWWtWWWWWWMWWVWmWWWMWWWWHWIWnVMI NUMERUS CLAUSUS AZ ÓSZERES IPARBAN 1600-ról 1000-re szállítják le a budapesti ószeresek számát — "Az Est tudósítójától — A főváros közgazdasági bizottsága Ilovszky János elnöklésével ülést tartott- Több ipari szabályrendelet módosítását tárgyalták. A házalási engedélyek számáról szóló szabályrendelettel kapcsolatban kimondották, hogy újra kell kiadni a házalási engedélyeket és Budapesten 170 házalási engedélynél több nem adható ki. Ezeket is elsősorban hadigondozottaknak kell juttatni. Az ószeres és zsibárus iparba bevezetik a numerus clausust. Az ószeres és zsibárusok számát 1600-ról 1000-re szállítják le. A kihalási rendszert vezetik be és mindaddig, míg az ószeresek száma az ezerre le nem csökken, új iparengedélyt kiadni nem szabad, kivéve a hadigondozottak részére, akik között 200 iparengedély kiosztható. A zsibárusok számát felemelik 30 f-ról 350-re. A zsibárus-vásártelep használatáról szóló szabályrendelettelkapcsolatban meghatározták, hogy mit lehet »parti« árunak számítani. E szerint a jövőben a zsibárus-vásártelepen csakis »külső behatás folytán értékében csökkent árut szabad árusítani. Garami Ernő a Méhes-tanács előtt — Az Est tudósítójától — Néhány héttel ezelőtt tért vissza ismét Budapestre Garami Ernő, aki ma vádlottként jelent meg a büntető törvényszék Méhes-tanácsa előtt. »Az élet« című Pozsonyban megjelenő lapban két évvel ezelőtt »Magyarország jövőjéről« címmel cikk jelent meg, amely voltaképpen interjú volt Garami Ernővel. E cikk miatt Garamit hónapokkal ezelőtt in contumaciam már elítélték, de most Garami Ernő kérte, hogy újból tartsák meg a tárgyalást, mert személyesen szeretne védekezni. Vallomása során kijelentetteGarami, hogy nem érzi magát bűnösnek, ő nem adott semmiféle nyilatkozatot a pozsonyi lapnak. — Miért nem rektifikált? — kérdezte Méhes elnök.— Csak hónapok múlva szereztem tudomást a cikk megjelenéséről és akkor rektifikáltam is. Garami védője kérte a lap szerkesztőjének és cikkírójának kihallgatását, akik szerinte hajlandók eskü alatt vallani, hogy az interjú nem Garamitól származik. A törvényszék el is rendelte, hogy diplomáciai úton keressék meg a munkácsi járásbíróságot — a lap szerkesztője ugyanis már Munkácsra költözött— hogy az hallgassa ki a szerkesztőt és az újságírót. wwuwvwwvwmMWVwuwvwt Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy a nemzeti munkahéttel sikerült az egész társadalmat a nemzeti munka jegyében összpontosítani s éppen azért ezt a nemzeti munkahetet rendszeresíteni fogjuk. Biztató jelenség, hogy ezt az egységet és a nemzeti munka jegyében sikerült elérni — fontos, hogy a nemzeti munkahetet rendszeresítjük. Rendszeresíteni is kell; és a nemzeti munka hetének diadala mutatja meg, mikép egyengethetik útját a nemzeti munka e korszakos diadalának.