Az Ujság, 1904. május/1 (2. évfolyam, 121-135. szám)
1904-05-06 / 126. szám
904. május 6. AZ ÚJSÁG — Nem szabad, mert az a másé — felelte a kis diák. — Igen, ele én a helyett egy ócska ötkrajczárost teszek vissza a tálba a magam zsebéből,— biztatta tovább a kis habozót a jószívű gyermekbarát. Erre azután a kis Móricz nekibátorodott s egy fényes ötkrajczárost keresett ki a sok közül. De nagyon égette az az ötös a markát. — Mégis csak olyan pénz ez, ami az apám gondviselésére van bizva — mondotta magában, s mikor senki se nézett oda, visszatette az ötöst a tálba. Mikor az öreg Jókai halálával a számadásait s az árvapénztárt átvették, öt krajczárral többet találtak benne a kimutatásnál. Ez a Móriczka által visszalopott öt krajczár volt. Jókai Mór azt vallotta, hogy annak az ősének a véres kezére, aki egy török basát ölt meg, nem büszke, de az apja tiszta kezére mindig büszkén hivatkozott. (A kisdiák és az öregdiák.) Mikor Jókai az ötödik osztályban már a poétai klasszist látogatta, valami csodálatosan vén zsidó deák iratkozott be az iskolába. Több volt már negyven évesnél. Amint Jókai meséli: a vén diák addig az ideig a szépírás mestere volt, köszöntő és üdvözlő iratokat másolt a szélmetszéssel vetekedő módon. Hajlott korára támadt az a gondolata, hogy orvossá legyen, előbb azonban a gimnáziumot kellett elvégeznie. A tizennégy-tizenöt esztendős sihedereknek nagyon sok tréfát okozott ez a negyven esztendős iskolatárs az ő tagbaszakadt alakjával, borotvált képével, akaratlan furcsaságával. Megtörtént egyszer, hogy a kis Jókai s a vén diák összekapott valamin az óra előtt. Az volt a vitás kérdés, hogy váljon a magyar mértékes versben a »h« betű mássalhangzó-e vagy sem. Jókai azt állította, hogy igen. A vén diák a mellett kardoskodott, hogy nem. A kis Jókai végre a szeme közé vágta ellenfelének ezt: — Ugyan értesz is te ehhez! Hiszen te zsidó vagy! Erre az öreg azt vágta vissza: — Te pedig gyerköcz vagy! Borzasztó megbántás. Egy tizennégy éves férfiúnak azt mondani, hogy gyerköcz! A kis Jókai végig jártatta ezért az öklét a vén diák széles hátán. Mikor igy magyarázgatta a »h« betűt, benyit a tanár az iskolába. Szigorú és igazságszerető ember volt s habár a kis Jókainak sógora, mégis megbüntette s estéig bezáratta az iskolába. Odahaza újabb szégyen várta Jókait. Meg kellett az anyjának vallania mindent, aki végül azt kérdezte: — Hát minek is kellett ezért valakit megverni ? — Hiszen csak egy zsidó volt! — Mit? — kiáltott fel Jókai édesanyja. Hát te lenézesz valakit a vallása miatt ? Ezt nem tanultad te fiam se tőlem, se boldogult apádtól. Most rögtön eredj és keresd föl azt a zsidó deákot, akit megütlegeltél, kérj tőle bocsánatot és hozd nekem írásban, hogy megbocsátott. Jókai elszörnyüködött a szigorú ítéleten. El akart menni a város végére, a ghettóba. De már a házuk előtt ráakadt a vén diákra, aki ezt kérdezte társától: — Haragszol-e még reám ? Éppen most akartam hozzád menni, hogy bocsánatot kérjek tőled. A megvert embert senki se kényszerítette erre. Jókainak kicsordult a szeméből a könye s a vén diák nyakába borulva igy szólott: — Nem te kérsz tőlem bocsánatot, hanem én te tőled. És most kérlek, gyere az édesanyámhoz és mondd el neki, hogy megkérleltelek. Az öreg deák Jókai anyja előtt állott. — Eljöttem bocsánatot kérni a nagyas- Konytól, hogy megbántottam. Én vagyok a hibás, elismerem. Mert a miről disputáltunk, abban igaza van a Móricznak. A »h« betű csakugyan mássalhangzó és csak a versírásnál lesz belőle hehentés. Ezt megmagyarázta a tanár úr nekem. De én nekem nem fájt a Móricz ökle, mert neki igazsága van. Majd meg fogja ő még az öklével védelmezni a zsidót is, mikor a zsidóknak lesz igazságuk. Ettől a pereztől fogva szerette Jókai Mór a zsidókat felebaráti szeretettel. (Az első vers.) A komáromi kis diák első munkáját 1882-ben irta hét esztendős korában. Az alkalmi mű természetesen névnapi köszöntő volt. Egész terjedelmében ennyi: »Tartsd meg jó atyámat Isten, Hogy az mindenben megintsen, Ha dolgaimban hibát Hogyha lát.« Irta Jókay Móricz és tsinálta ezen picziny köszöntőt az ő Atyja nevenapjára 1832. Egy másik zsengéje tanítójáról szól: »Éltesd uram tanítómat, Tartsd meg az én Rektoromat, Hogy a jóra vezéreljen, Hogy az ördög kárt ne tegyen Az én lelkemben.« Jókai ifjúságának legtanulságosabb fejezete tehát Komáromban kezdődött, ahol első tanítója Székely János a kis Móriczot órán kívül magához rendelte s külön tanította. Ilyenkor néha rébuszokat adott föl, melyek nagyon tetszettek az élénk eszü fiúcskának, a ki maga is rejtvényeket kezdett csinálni. Kilencz esztendős korában már nyomtatásban is megjelent egy rébusza s egy négysoros verse a város bolondjáról. Jókai innen kezdve »el volt jegyezve a múzsának. El volt döntve — a mint visszaemlékezései közt írja — hogy nem lesz belőle se szolgabiró, se viczefiskális«. (Pozsony és Pápa.) Tíz esztendős korában Pozsonyba adták, ahol a liczeum növedéke lett. Azt az utczát, amelyikben még a pozsonyi Jókai lakott, akkoriban Szél-utczának nevezték. Ma már Jókai-utcza a neve. Pozsony után Pápa lett az iskolázás harmadik állomása. Itt írta első novelláját, itt aratta első irodalmi sikereit s itt ismerkedett meg Petőfi Sándorral. A pápai nagy kollégium mellett egy kis fehér házban lakott Petőfi Sándor, Jókai Mór és Orlay Samu. Mind a három diáknak meg volt a maga különös passziója. Orlay a költészetért lelkesedett, Petőfi a színpadért rajongott és Jókai piktornak készült. Ha Orlay regényjelenetet irt, Petőfi elszavalta s Jókai megillusztrálta. De Petőfi szavalása éppen olyan rendkívüli volt, mint a Jókai rajza vagy festménye. Mert Petőfi saját maga alkotott szavalás-szabályokat, Jókai pedig maga gyártotta a festéket. De azért nagy tekintélyben állottak egymás előtt. Orlayt valóságos Jósika Miklósnak tartották maguk között, Petőfit Egressy Gáborhoz hasonlították, Jókait pedig legalább is a magyar képíróművészet megteremtőjének nézték. Mikor elváltak, Jókai megfestette Petőfi arczképét kicsinyben, Orlay emlékverseket adott át lakótársainak, Petőfi pedig érzékeny szavalattal búcsúzott. Akkor erős fogadást tettek egymásnak, hogy csak mint nevezetes emberek fognak megint összekerülni. Aztán széjjelmentek és esztendőkig nem hallottak egymásról. Mikor megint összetalálkoztak, akkor Petőfi már híres költő, Orlay jónevű képíróművész, Jókai pedig az ország első regényírója volt. (Mindenből kitűnő.) Jókai Mór a pápai kollégium legkitűnőbb tanulói közé tartozott, amit bizonyít a következő iskolai értesítője: »Jókai Móricz IS éves helv. hitv. szül. Révkomáromban. Atyja Jókay József, anyja Pulay Mária. Első félév: Erkölcs I. oszt. Latin : kitűnő. Természettan kit. Alkalmazástan : kit. Vegytan : kit. Kémet: kit. Magyar : kit. Történet: kit. Második félév : Erkölcs I. oszt. Görög: kit. Természettan: kit. Alkalmazástan: kit. Vegytan: kit. Német: kit. Magyar: kit. Hazai történet: kit. Franczia : kit. Közjog: kit. Jellemrajz: kit. Első irodalmi kitüntetése is a pápai kollégiumban történt. Itt iktatták ugyanis érdemkönyvbe a tizennyolcz esztendős gyerek-poéta egyik versét. (Az ügyvédség felé.) Jókai Mór 1842-ben a kecskeméti főiskolára ment tanulmányai befejezésére. A dunamelléki reformált egyházkerület a huszas évek végén kerületi főiskolát akart építtetni. Nagy-Körös és Kecskemét természetesen hagyományos versenyre keltek egymással. A nagykörösiek nagysietve a templom kerítése köveiből építettek főiskolát. A kecskemétiek a hanninczas években fogtak hozzá s mire elkészültek, a hatóság az ő iskolájukat nevezte ki főiskolának. A körösieket vérig sértette az, a ki ezt találta kérdezni : — Megvan-e még a templomkerítés Körösön ? A kecskeméti főiskola is latinos szellemű volt, mint a többi, de mégsem annyira vaskalapos. A kecskeméti főiskolába az ország minden részéről egybesereglettek a tanítványok. Az ifjúság két részre oszlott. A bentlakók voltak a tógátusok, a bentlakók a publikus diákok, az urfiak. Bagódiákoknak hívták az újdonsülteket. A tógátusok közül sokan eljártak a temetésekre, amelyekből még jövedelmük is volt. Ha a temetésen kabátosan és czilinderesen jelentek meg, akkor kaptak fejenkint öt garast (harincz fillért); a tógában pompázó diáknak már tíz garas dukált. 1842-ben jött Jókai Mór Pápáról Kecskemétre. Ez a fiatal ember — amint Körösi Sándor, a kecskeméti régi diákélet krónikása írja —, szép szőke arczával, élénken sugárzó szemeivel és karcsú termetével feltűnt a diákseregbens a jogi tanfolyam bevégeztéig a kecskeméti diákság büszkesége maradt. Az előadásokat szorgalmasan hallgatta, szabatos feleleteivel tanulótársait túlszárnyalta s társait meglepte. A negyvenes években még nem voltak nyomatott tankönyvek s a tantárgyakat jegyezni kellett. Jókai szorgalmát mindig mintaképül emlegették a tanárok. Volt az ifjuságnak »Kalliope« czimsű hetilapja, mely természetesen kéziratban jelent meg. Jókaitól ez időben már több elbeszélést közöltek a fővárosi lapok. Nem volt tehát nála illetékesebb szerkesztőjelölt s igy reá bizták aKallioper szerkesztését. Az ifjú Jókai körül csoportosult az ifjúság irodalmi hajlamú társasága. A főiskolában nagy változás történt. A társalgás nyers modora, a bicskás tónus s a trágárság csakhamar megszűnt. Jókai szelíd, műveit és választékos modort kezdett meghonosítani. Példáját követve, a főiskolai ifjúság ezentúl nem a kávéházi virtusságokban, hanem a testgyakorlás ügyességében versenyzett. Jókai hatása folyton hódított. Buzdítására »szavalótársaság« keletkezett, ahol hetenkint kitűnőbb költeményeket adtak elő. A tagok minden szavalatot nyomban megbíráltak. Jókai kitűnő szavaló volt s különösen a női közönség kedveltje. Háromszor-négyszer is megismételtettek vele a kecskeméti nők egy-egy sikerült szavalatot. 5