Az Ujság, 1904. június/1 (2. évfolyam, 151-165. szám)

1904-06-07 / 157. szám

1904. június 7. ________AZ ÚJSÁG _______ László lovag, Eltz Alfréd, Hofmann Ferencz, Kien­­mann Imre, Krupp Artur, Oppenheimer Lajos báró, Pergelt Antal dr., Schneider Ernő, Zacsek János dr., Zehetmayr János és Zschokke Ármin dr. prelátus, Goluchowski gróf közös külügyminiszter, Mül­ler László osztályfőnök, Jettel Emil és Tallián Dénes udvari és miniszteri tanácsosok, Pitreich Henrik lovag táborszernagy, közös hadügyminiszter, Jekelfalussy Lajos táborszernagy osztályfőnök, Meixner Hugó ezredes, Klingsper Guidó báró őrnagy, szárnysegéd és Toldalaghy Zsigmond gróf főhadnagy; Kuchinka József tengerészeti biztos és Sényi Péter sorhajóhadnagy; Burián István báró közös pénzügyminiszter, Thallóczy Lajos osztályfőnök és Szalay László min. tanácsos; Plener Ernő, a legfőbb közös számvevőszék elnöke, Zawadil József udv. tanácsos, Tisza István gróf miniszterelnök ; a legmagasabb kíséret tagjai: Liechtenstein herczeg lovassági tábornok első főudvarmester, Bolfras táborszernagy főhadsegéd, Apponyi Lajos gróf magyarországi udvarn­agy, König osztályfő­nök, Kerzl dr. udv. tanácsos udvari orvos, Diet­richstein herczeg ezredes, Apor báró őrnagy és Driancourt őrnagy szárnysegédek, Huber korvett­­kapitány, Margutti százados, Soukoup és Brezovay testőrkapitányok, Szentmiklóssy hadnagy és a várőrség parancsnoka, összesen 81 személy. Az ebéd után a király cerclet tartott, melynek folyamán először is Széli és Jaworski elnökökkel beszélgetett hosszasan. Majd Pitreich hadügyminiszterhez fordult s üdvözölte a dele­­gáczióban folytatott eredmény­es működéséért. — Ön ismét babérokat aratott, — fejezte be a beszélgetést a király. Falle Miksának előadói tevékenységéért fejezte ki elismerését ő felsége. Rosenberg Gyula és Teleki Sándor gróf előtt a tengeré­szeti költségvetés tárgyalása felől érdeklődött, IF­asszes-nak mosolyogva jegyezte meg, hogy kitűnően sikerült képét látta Benczúr műter­mében, Keglevich István gróffal szinházi ügyek­ről, Bolgár Ferenczczel pedig a hdügyi kérdé­sekről beszélt. Az osztrák delegátusokkal is általános, vagy a delegácziót érintő dolgokról beszélt a király. Többeknek köszönetét fejezte ki a hazafias áldozatért, melyet a véderő érdeké­ben hoztak. Stürgkh gróf előtt reményét fejezte ki a király, hogy az osztrák belpolitikai zavarok mihamarabb lecsillapodnak. Walterskirchen és Pergelt előadóknak köszönetét fejezte ki kitűnő munkájukért. Zacsek alelnökkel a birodalmi tanács közelgő munkásságáról, Abrahamovic-czal pedig az idei terméskilátásokról beszélt. A tömeg. — Szerény megfigyelések. — Tegnap valami különös dolgot láttam a Mar­gitszigeten. Harminczezer székesfővárosi polgárt minden néven nevezendő osztály-, faj-, felekezeti-, kor-, rang-, nem- és vagyon­különbség nélkül. Igaz, ez még nem újság. De újság az, h­ogy ez a tengersok ember tisztességesen, művelt em­berekhez illő módon, illemtudással, szóval igazán szépen viselkedett. Látója és kíméletlen vallója voltam annak, — bocsánat a kemény, de őszinte beszédért — hogy a budapesti publikum a világ valamennyi nagy közönsége közt a legkíméletlenebb, a leg­erőszakosabb és a legrendetlenebb. Nemcsak a szememmel tapasztaltam sokszor, de az olda­lammal is. Ivözuti kocsik indiánszerű megrohanása, a gyöngébbek s kivált a nők letaszigálása, a szegény kocsivezetőkkel való gazembereskedés és sok min­denféle más dolog van az emlékezetemben. És mindenekfölött az a kiirthatatlan dölyf, a­mely­­lyel a valódi »budapesti ember« a világ legelő­kelőbb és legtöbb joggal fölruházott szerves lényé­nek vallja magát, a­mi egyébiránt forrása mind a többinek. Azt is tudom, hogy pár év előtt a zugligeti közúti kocsiszerencsétlenségnek ugyan­csak ez az ősi erény volt az okozója. Magammal pedig megesett, hogy mikor a nyakkendő­ tümet a közúti kocsiban egy gyakorló­tolvaj kihúzta és én tetten kaptam, a kocsi publikuma gyilkos sze­mekkel nézett rám és nagyon rossz néven vette, hogy átadtam az ipsét a rendőrnek. Ez volt a legszelídebb megjegyzés: — Minek bántja azt a szegény fiút! Egyébiránt kiderült, hogy az a szegény 21 éves fiú már négy ízben volt lopás miatt büntetve. Az én nyakkendő-tűmért is egy évi börtönt kapott. Hát nagy ellenkezésben voltam ezzel az ezerfejű »mindenkivel«, a­ki egyenkint munkás, derék, illedelmes és okos »valaki«, de ha együtt van, a legszebb ruhába öltözve is kirgiz. Tegnap pedig órák hosszát gyönyörködve néztem ugyanezt a »mindenkit«, a mint szent Mar­git hidján szakadatlan szines áramlat gyanánt ömlött a szigetre s a legkényesebb forgalmi pon­tokon is illedelmesen és müvelt emberekhez illő módon viselkedett. Pedig, hejh, lett volna oka egy kis mozgoló­dásra. Először is a júniusi nap agyvelő-forraló melegét állotta ki. A forróságban pedig még a galamb-epéjű ember is haragos. A második az, hogy a nagy rózsaünnep ja­vát a sziget napsugaras alsó végén rendezték, talán azért, hogy a közönség egyben a roston­­sülés örömeit is élvezze. • • Mert itt együtt volt minden »élvezet«. És olyan őrült megszállása volt mindennek, hogy ha valaki szomjúságtól eltikkadt, még a vizet is csak busás borra valóért szerezhette meg. A legkegyetlenebb élvezet pedig éppen az lett, a­mi legszebb lehetett volna. A gyermekek szépségversenye. Még most is meghatottsággal gondolok arra a tortúrára, a­mi ott végbement. A gyönyörűen kiöltözött lánykákat 30 fokos melegben sütötte a nap. A verőfényes pódiumon néhány derék mű­vészünk zsűriskedett. Arczukat belepte az izzad­ság és a por. Szüntelen kérték a közönséget, hogy agyon ne nyomja őket és a kis csöppségeket. A gyermeksereg hozzátartozói haragosak voltak az égető naptól, a rendetlenségtől és a tolongástól. És még­sem történt ott véres verekedés! Bravó! Ez csodás. De ez legyen ezután az utolsó ilyen gyermek-szépségverseny, mert külön­ben lövünk!* A népünnep rendezése mindenesetre rossz volt. Sőt nagyon rossz. Ekkora néptömeg mozgatására és a vele való elbánásra más taktika kell, de talán több a szív is. Beleütközik valamelyest az emberszeretetbe is, a hygiéne-be és a logikába pedig annál in­kább, hogy míg a »néptől« beszedett jövedelem­ből, mondjuk, 10 szegény tüdőbeteget lehet el­látni, addig a népünnepen 30—40 egészséges ember kapjon új tüdőbetegséget, napszúrást, guta­ütést és más mindenfélét. Ha a Margitsziget nem alkalmas a népünnepek rendezésére — a­minthogy nem is alkalmas, — akkor ne legyen ott népünnep. Egyedül a fenséges házigazdával teszek ki­vételt. Azért, mivel megesett a szíve és beszabadí­­totta a félangolosra megsült néptömeget a gyepre, a fák közé, szóval az egész óriási park minden tilos részébe is. Pedig hajh, micsoda áldozat az egy olyan gazdának, a­ki a maga gyönyörűséges paradicsomát annyi gonddal, szeretettel és költ­séggel ápolja. És itt következik az én Pálfordulásom is. Élvén a szent szabadsággal, végigsétáltam a szent gyöpön, a nagy platánok, vadgesztenyék, czel­iszek, nyárfák, hársak, jávorok, fenyvek és mindenféle élőfa-csodák árnyékában, végig-végig az egész szi­geten. És láttam százezerszámra jókedvű fővárosi kispolgárokat, cum gentibus, szintazon plebejus gyönyörűséggel tapodni a gyöpöt, a­hogyan én tapodtam. Szintazon túlvilági áhítattal pihenni az élőfa-ligetek árnyékában, a­hogyan én pihentem. A férfiak jól voltak öltözve és tisztán. A leányok, asszonyok jobbára fehérben (sokan még a tour harisnyáikat is nagyon mutogatták), de akármennyien voltak is, mindnyájan a művelt em­bereket megkülönböztető diszkréczióval voltak egy­más és a sziget iránt. Hosszú ideig néztem s nem láttam csak egyet is közülök olyat, nem még egy gyermeket sem, a­ki Európa legszebb fáiról gallyat vagy a rózsafák­ról rózsát tépett volna. Pedig örültek az életnek és javában folyt a szép hölgyek körül az udvarlás. Azon gondolkozom, hogy csakugyan olyan nagy társadalmi határ-e az az egy korona, a­mit a belépőnek le kellett fizetnie? És hogy ez más közönség volt-e, mint az, a­mely az 1 korona czenzus alatt kezdődik és vad ellensége minden­nek, a­mit a czivilizáczió és a rend az emberek örömére teremtett. Lehet, hogy így van. De akkor bizonyos, hogy a budapesti publikum már kész nagyvárosi, műveit publikum . . . egy koronán felül. Iparkodni kell, hogy azon alul is ilyen legyen.* Azt azonban ne kérdezze senki, hogy a mi fővárosi közönségünkben van-e igazi vidámság, ötlet, szellemesség, eredetiség és valami olyan, a­miből meg lehet ismerni, hogy ez budapesti publikum. Az nincs. Fájdalom nincs. Nálunk még csak tömeg van, nép az nincsen. Bécs népe kedélyes, tréfás, bohókás. Párisé ötletes, kedves, udvarias, szellemes és örökké vi­dám. Nincs párja az egész világon. Az olasz vá­rosok közönsége fecsegő, mókás, dalos, zajos, szinte rokonczátlan az élettől. Még a németek is legalább gorombák a maguk módja szerint és ebben is van valami eredetiség. Azonban Budapest közönsége rideg, lehetőleg szótlan és tartózkodó. Tréfája nincs. Dalolni nem szokott. Humora semmi. Nem ismeri a szabad vidámsággal járó gyönyöröket. Még csak egy hangos kiáltása nincs, a­mi legalább a tüdőt meg­mozdítaná egy kicsit. Részvéttel néztem azokat a valóban bájos, sőt elragadó, előkelő fiatal elárusító hölgyeket, a­kik díszes kocsikban ülve, mozogtak a tömegben. Vagy az elárusító sátrak kedves, előkelő és szép hölgyeit, a­kik jó ügyért magukra vették ezt a fáradságot. A nagy hullámzó tömeg megbámulta őket, mintha pénzért mutogatott csinos vadállatok lennének (bocsánat), a kikhez közelíteni nem taná­csos, vagy a kikhez valamit szólani veszedelmes. Hátha megharagszanak. Pedig bizonyosan várták ők maguk is. Mert valami rettenetes lehet az, ha az embert ezer és ezer szem idegenül, szó nélkül bámulja. A budapesti közönségnek nincs kedélye. Szinte gyerekesen tompa, félénk és hallgatag. Nincs határozott jellemvonása sem, a­miről rá lehetne ismerni. Eredetiségnek pedig még a nyoma sincs meg benne. Az egész csak jól öltözött, itt-ott túlságosan jól öltözött polgárok és polgárnők sokasága. Aesopus így kiáltana föl: Quanta moles, sed non habet . . . mondjuk pecuniam. Mert, hogy ez a ridegség a jólét hiányától van főképpen, az kétségtelen. Bizony szegény ördögök vagyunk mi, ha még olyan szép nyak­kendővel járunk is. És még úgy suhog is rajtunk a selyemruha. Istenem, milyen boldog lesz az a másik »megfigyelő«, a­ki, mondjuk, 50 esztendő múlva nézi így a budapesti közönséget és ezzel fejez­heti be: »A budapesti vidámság és jólét mosolygott le a népről. Tréfáltak, ettek-ittak a fák alatt, az _______________________________ ?

Next