Az Ujság, 1905. május/2 (3. évfolyam, 136-151. szám)

1905-05-17 / 137. szám

a Az automobil őse. A budapesti évad most érte el tetőpontját. Néha, minden héten egyszer legalább, mikor valami kisebb-nagyobb tengeri kirándulásról meg­jőve, kikötök Fiuméban vagy Czirkveniczán, az én kezembe is kerül újság. Ilyenkor megnézem a kalendáriumot is: Május 14. Ló- és lóverseny, galamblövészet, automobil-kiállítás. Ezeket böngésztem ki most vasárnap, hogy a szép, tekintélyes Therapia olvasó­szalonjába tele­pedtem. Régi holmikat kutatgatva, ezekről a dolgok­ra jutottak eszembe némi ócska dolgok. Régi ló­versenyek, ezekről már tavaly beszéltem e helyen, régi, híres jövőkről kevésbé; azt meg, hogy az automobilnak is lett volna őse, nem is igen sokan tudják talán. Nagyon exkluzív még ez a vehi­­kulum nálunk. Pedig voltaképpen ez közelíti meg legjobban őseinknek uras, kényelmes utazását. Nem kell fülledt kupéban, hatodmagunkkal ülni. Néha olyan emberekkel is, a­kiket jobban szeretnénk a Szaharában tudni, mint vis-á-vis látni a Pullmann-kocsiban. Aztán, a­hol megtet­szik valami szép vidék, a régi, »Megállj Jancsi« rendszer szerint, lehet pihenőt tartani. Előkerülhet a szeredás — akartam mondani, a finom falatok­kal megrakott, elegáns étkező­kosár, gyümölcs, valódi havannah. — Még fekete kávét is főzhet a non plus ultrán a chauffeur, avagy valamelyik velünk automobilozó szép asszony. Tavaly Olasz­országban láttam ilyen ideális utazást. Herczeg Colonna utazott így Rómából Riminibe, az Adria e kies pontjára. És hogy száguld ez hunczui masina. Szinte elképzelhetetlen. Az utolsóelőtti választásokon már kortes-czélokra is bevált. Andrássy Géza grófnak egyik főkortese, Komoróczy rozsnyói professzor, a jeles néprajzi iró járta be automobilon a kerüle­tet, s már az ördöngös masinával is imponált a felsőgömöri tótoknak. A­mi a ló-sportot illeti, az inkább csak az utolsó években lendült neki. Galambot lőttek hajdan. Ezt a puha, édes állatot kimélték eleinte. Hogyne. Hiszen a magyar »galambom«-nak mondja azt,, a­kit szeret, ga­lambok húzzák a harangot a nótában is, ha egy szép leányt temetnek, s ugyancsak »jer az ölembe tubiczám«-mal aposztrofálja kedvesét népdalunk­ban a legény. Ezt a barbár sportot külföldről importálták. Nagyon divatos Olaszországban, s emlékszem, néhány év előtt a velenczei Lido­ n fürdőzve, mindig bementem délután a városba, ha a tire au pigeons kezdődött. Azonban híres lövőink nekünk is voltak. A budai lövölde egyike a legrégebbiknek hazánkban. Valamikor, még a tizennyolc­adik század végén, Ferencz császár is megtisztelte látogatásával, s czentrumot lőtt. József nádor és fia, a daliás István királyi herczeg, mindig fölkeresték a budai lövöldét. Utóbbi rendesen elment a »polgári lövészek« báljára is, s rendre tánczoltatta a lányokat, asszonyokat. Legutóbb az ifjú József Ágost királyi herczeg nejével kereste föl az egyesületet. Nemcsak a királyi herczeg talált több czentrumot, de a fenséges asszony is, a ki tudva­levőleg vadászatokra is el szokta kisérni férjét s igen ügyesen kezeli a vadászfegyvert. Nagyváradom, a Rhédey-kertben álló lövölde is régi. Sok jeles czéllövője volt a körösparti metropolisnak. Érdekesek ott azok a tréfás, bohó aláírásokkal, versekkel ellátott képek, a­melyeket­­6, legtöbb czentrumot találók ajándékoztak az egyesületnek. Híres lövők voltak a régi Magyar­­országon Teleki László, Komáromy György, az én anyai nagyatyám is. Utóbbi kettő lefekvés után a gyertya lángját is rendesen pisztolylyal oltotta el. Ottományban, Komáromy György egyik birto­kán, a divatos szórakozások közé tartott régi ga­rasokat (susztertallér) kilőni czigányoknak hüvelyk­es mutatóujja közül. Az új Magyarország egyik legjobb lövője a mint kardvívó is jeles Vidats János volt. Elek Gusztáv ezredest mint czéllövőt meg alig érte valaki utól. A czélbalövésen kívül a tizennyolczadik szá­zadban egyik legdivatosabb sportnak tartatott a kengyelfutók mérkőzése. Kivált Bécsben kedvel­ték ezt nagyon. Czifra, strucztollas kalapokban, gazdagon díszített ruhában jártak ezek, s a ver­senyeken, akár most a lovak, gazdáik színeit vi­selték. Divat volt fogadni is egyiknek, vagy má­siknak a győzelmében. Híres kengyelfutókat tar­tott egyik Pálffy. Ennek a futói rendesen győz­tek a Práterben rendezett versenyekben. Az automobil ősapjának a vitorlás­ kocsit mond­hatjuk.SiElső nyomait már a tizenharmadik században találjuk. Ezerhatszáz táján a hollandus krónikákban is olvasunk ilyen szerkezetű kocsik­ról. Feljegyzik róluk, hogy »sokkalta sebesebben halad, mint a lovak által vont jármű«. Egy ilyen vitorlás­ kocsi az időtájt Scheveningtől Pettenig ment s óránként 38,8 kilométer sebességgel haladt. Német archívumokban találkozunk Hautsch János órás nevével. Az első motor­kocsit ő készítette. Valóságos kocsiszörny volt ez az alkotmány s kuriózumképpen Károly Gusztáv trónörökös sze­rezte meg. Akkori időben óriási árat, ötszáz Reichsthalert adott érette. Az automobil-ősanyát ékesen állította ki feltalálója. Egy sárkány s több angyal képezte díszét. Mikor indulni kellett, az angyalok megfújtak valami kürtöket s kürtszó mellett robogott tova a csoda­kocsi. Ez a motor­kocsi szülte — később, a har­­minczéves háború lezajlása után — a rokkantak kocsiját. Azt az apró, egy személyire való járómű­vet, a­melyet személyesen hajtott a béna harczos. Egyik angol hírlap 1711-ben már hosszabban emlékezik »egy különös és nagy figyelmetességet érdemlő mechanikus szerkezettel járó kocsiról.« Egyben ajánlja is »minden sánta, avagy gyalog­járni nem szerető úri­embernek.« Azt is említi: »a kocsi óránként hét-nyolcz mértföldet is meg­tesz.­­ A haladás lassan, de fokozatosan tart. Már a tizennyolczadik század derekán meglehetősen tökéletes gőzgépek készülnek. 1770-ben Cugnot készítette az első, rendes gőzkocsit, de messzi idő kellett, míg létesült az első valódi, jobb szerke­zetű automobil. 1800-ban Trevithic nevezetű angol föltaláló dicsekedhetett ezzel a vivmánynyal. Blenkinskop — 1812-ben — újra tökéletesítette s ezt fogaskerekű rendszerre is alkalmazta. 1824-ben már elkészült az első automobil-karri­­katúra is, 1831-ben pedig megkezdték az auto­­mobil-postajáratot Angliában. Chelentenham és Cleucaster közt Sir Charles Dance létesítette ezt s naponta háromszor közlekedett. Nagyon görbe szemmel nézte azonban a nép. Mindenképpen ron­gálta s az »ördög szekerének« útjába köveket, szálfákat hengeritett. Éppen úgy, mint a hajók­ és vasutaknak, az automobilnak is megvolt az első katasztrófája. 1840-et írtak Krisztus után, a­mikor ez bekövet­kezett. A kazánrobbanás ekkor több utasnak halálát okozta. Bill-t adott ki most már az angol legislature, s pangásnak indult a szigetország automobil-ipara. Botz és Bollée Francziaországban tökéletesítették aztán ezt a járművet s utóbbi egyszer Párisból egészen Bécsig kocsikázott »furcsa, soha nem látott szekerével, melyre nagyot bámul­tak a bécsi frakkerosok.« Benz, a múlt század nyolczvanas éveiben, Németországban építi az első automobilt, de még mindig Francziaország vezet, a­hol 1895-ben, Pária és Bordeaux közt, az első automobil-ver­senyt is megtartják. A versenyek aztán gyors egymásutánban követik egymást. Egyre tökéletes­­bedett a »huszadik század szekere«, a már 1900-ban, a páris-berlini automobilversenyen óránként hetven kilométernyire sebességet értek el. Ma­holnap bealkonyodik a lónak. Lassan­ként elfogynak a kocsik is. Automobilozni fog az egész világ. Ezé a járműé a jövő. Automobi­lon vágtatnak majd ki gavalléraink a verseny­térre, automobilozni fognak szépséges magyar asszonyaink. Automobil viszi majd őket a májusi bor­kóstolásra is — a Margitsziget hallgató lombjai alá. D’Artagnan. AZ ÚJSÁG Szerda, május 17. INNEN-ONNAN* A Csokonai Vitéz Mihály utolsó level­e a Fj­fehérvárról Írja tudósítónk: Csokonai Vitéz­­hály halálának századik évfordulóját most huszadikán országos irodalmi ünneppel fogja megülni Debreczen városa. Ebből az alkalomból a szerencsétlen sorsú költő életrajzának megírását is elhatározták, mely­nek megírásához igen érdekes és becses adatot őriz a fejérmegyei és Székesfehérvár városi régiségtára egy levél alakjában. A levelet Csokonai Vitéz Mi­hály súlyos betegen 1804 deczember 4-én, tehát ha­lála előtt mindössze másfél hónappal irta Debreczen­­ben egyik jó barátjához, Obernyik Józsefhez, a ki akkor Derecskén rektor volt. Az érdekes levél még a hetvenes években került az Obernyik-család utján a régiségtárba. Obernyik József halála után ugyanis a levél utódaira maradt s igy került Obernyik László, majd utána Obernyik Eduard református lelkészekhez, a­kik a fejérmegyei Sukorón laktak. Az Obernyik-család mindenkor kegyelettel őrizte a költő utolsó levelét s minden bizonynyal ők adták át a levelet megőrzés végett a megyei irattárba. Csokonai levele szóról-szóra igy hangzik: Elector Obernyik Jósef urnak tisztelettel Deretske­n. Debreczen, Dec. 4. d. 1804. Köszönöm, Édes Barátom, hogy rólam olyan részvétellel emlékezik. — Igen is, én még most is beteg vagyok, és annyi s oly sok rendbeli or­vosságokhoz képest szólván, talán úgy mondhatom hogy éppen semmit sem javultam. Két hónapja már, miótta mind az orvosságokba mind az élés módjába a legszorosabb rendet tartom és követem. Nincs mi látatja! Igaz, hogy itt a Metszők Quartélyán sokat, a­mit kellene, nem cseleked­­hetni, alkalmatlanság is van ollyan, a­mi efféle nyavalyában bajt és hátramaradást okoz. Legfőbb 63 minden külső belső szereknél használatosabb volna a hátgerincznek végig való dörgölése, de azt magamnak lehetetlen megcsinálni, mással pedig nincs kivel tétetni. Ez után való Dietaticum a Nyugodalom volna vagyis a Csendesség: már itt ebben nincs módom, otthona pedig még úgy sem. Ez okáért bátorkodom megkérni az Urat, ne saj­náljon egy vagy két hétre nekem qvartélyt adni magánál, még addig megpróbálom az orvosi tu­domány erejét, mindent a­mit elembe­­r pontig végbe viszek, és ha akkor sem érzem osztán semmi foganatját, életem a nyakába vetem a gyepfüt, s elkészülve ütközöm bele akármibe, míg belőlem a kevés élet­erő ki nem fogyatkozik. Mivel pedig a téli hidegbe való utazás éppen declaratus ellensége az én nyavalyámnak, két­­képpen kívánnám, annak mérgétől magamat védel­mezni. 1. Egy fedeles tiétát, vagy ha az nem volna, egy jó ernyős szekeret, óhajtanám, ha az­é­ár értem beküldene. Csak ennyit kérek, és az Úr többet ne csináljon — szokás szerint. Én a Deretskei kocsisnak örömest megfizetek. Az ülés­nek jónak kellene lenni sőt betegnek valónak. 2. Úgy csináltam ki a Mars utat, hogy mivel a reg­geli idő nagyon hideg és ködös, innen 10 órakor indulnánk ki, és 12-re Pertsre érnénk, a hová már egy kis betegnek való Leves eránt Nótárius Uramékhoz ma előre írtam is. Ott is 1­ 2 óráig nyugodván még Nap fenn létével Deretekére be­juthatnék . Ez az én kéntelen kelletlen Plánumom, Édes Barátom, melynek végrehajtását tsak az Ur által és az Urnál reménylhetvén, bocsásson meg.

Next