Az Ujság, 1905. november/2 (3. évfolyam, 319-333. szám)
1905-11-16 / 319. szám
a " ".............. gedelmeskedik, azt a belügyminiszter fogja elcsapni. Van végül a vezér vármegyének egy 65-ös jóléti bizottsága, amelynek törvényes hatásköre soha sem volt, de ő azt mégis gyakorolta. A ma reggeli feloszlatás óta pedig még ez a törvényen kívüli hatásköre sincs meg, mivel a belügyminiszter még ezt a valóságos semmit is eltörölte. De azért a bizottság mégis megvan. És tovább fogja az utasításokat osztogatni, a hivatalos pénzeket ide-oda utalványozni, a tisztikart utasítani. Végül a főispáni lakás le van zárva, a közgyűlési terem ajtaja le van pecsételve s holnap vagy holnapután — mert ez is elkövetkezhet — az egész vármegyei hatóság ki lesz telepítve a vármegyeházából, hacsak a 8 fejből álló középkori vármegyei haderő megengedi, a mi nem bizonyos. És akkor lesz vármegye vármegyeháza nélkül, vármegyeháza pedig vármegye nélkül. Vagy isten tudja, mi lesz? Hiszen már abba is könnyen bele lehet bolondulni, ami ma van, vagy ma nincsen. Mert azt, hogy mi van és mi nincsen, még Werbőczy István sem tudná kitalálni, ha föltámadna. Amit egyébiránt nem tudnánk neki ajánlani. Hogy mi ebben az állapotban a jog és mi a jogtalanság, az őrjítő probléma. A vármegye abból indul ki, hogy a jelenlegi kormány léte nem alkotmányos, vagyis nem törvényszerű. Ezzel szemben a törvényben gyökerező eszközeit ugyan kimerítette, de ezeken túl is folytatja az ellenállást. Aki elhiszi neki, hogy a jelenlegi kormány léte nem törvényes, az természetesen jogosnak tartja a vármegye ellenállását. Erró a dologban a törvény szerint és »extra dominium« a képviselőház lenne, ahová a megye gravámensét fölterjesztheti. Azonban a képviselőháznak is az a baja, hogy jogilag ugyan létezik, de tényleg nem létezik. Az egészből tehát csak egy bizonyos. Az, hogy a vármegye túlterjeszkedett a törvényben megengedett ellenállás korlátjain, de ezt is a jog színébe burkolja. De mivel utolsó bírói fórum nincsen, a jogállapot teljesen föl van dúlva. Vagyis a pestmegyei Kk. és Rt.. hozták be az eddig törvényes alapon mozgott vármegyei ellenállásba a káoszt, a jognélküli állapotot. Valamelyest más a 65-ös bizottság léte. Ez kezdettől fogva sem alapult törvényen. Gyakorlat volt ugyan, hogy a vármegyék szakszerű ügyeket ilyen ad hoc bizottságokkal készítettek elő, de világosan a törvénybe ütközik, hogy egy ilyen bizottság a törvényhatósági közgyűlés, az állandó választmány, sőt a közigazgatási bizottság jogait gyakorolja. A pest megyei 65-ös bizottság azonban kezdettől fogva gyakorolta mindazt a jogot, amit éppen gyakorolni jónak látott. A belügyminiszter pedig mindezt június óta tudta, látta és engedte. Egészen kétségtelen, hogy a törvénynek nemcsak ereje, de még látszata sem fedte a pest megyei jóléti bizottság működését, tehát az abban gyakorolt renitenczia semmiképpen sem törvényes. Valami olyan forradalomszerű alakulás volt ez, csöndes kormányengedélylyel. Persze azáltal, hogy Kristóffy belügyminiszter, bár elkésve, föloszlatta, még kevésbé vált törvényessé. Nincs tehát kétség benne, hogy amennyiben tovább is gyakorolja a magához ragadt jogokat, az érvényes törvények szempontjából súlyos következmények alá esik. Most már mi lesz? Hogyan fog kibontakozni Pest vármegye az anarchiának ebből az össze-vissza kuszált hínárjából? Milyen fórumnak van arra tekintélye, — mert az erőszak, az megint más , hogy a törvényes közigazgatási hatóság nélkül szűkölködő vezér vármegye törvényes hatáskörét helyreállítsa ? S a tisztviselőknek, községi elöljáróságoknak és a vármegye minden pertinencziáinak vagy impertinencziáinak parancsolni tudjon? Ami egyébiránt még nem jelenti az engedelmességet is. Mindenesetre a pestvármegyei Kk. és Rt. érdeme az, hogy az országnak példát adtak arra, miként lehet a törvény színe alatt, egy teljesen törvénytelen és anarchikus állapotot létrehozni? Ebben az egyben ők a mesterek. Persze más kérdés az, hogy ez a tanítás hazafiasnak mennyire illik be és milyen irányba tereli a vármegyék mozgalmát, sőt a dolgok általános fejlődését az egész országban? Mert az, hogy a kormány, akármilyen politikát kövessen is,, a közigazgatás teljes elzüllését s az állampolgároknak ezzel járó sanyargatásait végre sem engedheti meg, talán mégis csak több, mint előrelátható. Az így támasztott helyzet bizonyosan elég vigasztalan az állampolgárokra nézve. De vigasztalan a kormányra nézve is. Kivált a belügyminiszterre nézve, akit ez a tény olyan dilemma elé állított, amelyre bizonyosan nem volt elkészülve. És éppen ez a baj. Aki az alkotmányhoz ragaszkodik, — és ki ne ragaszkodna köröm szakadtáig — az előtt tisztán áll, hogy a kormány jogi és politikai felelőssége még létező intézmény. Azoknak tehát, akik Magyarország kormányát fölvállalták, kezdettől fogva kötelességükben állott az, amit előre kihirdettek, hogy a »törvény alapján« fognak kormányozni. Hogyan történhetett meg tehát az, ami például a vármegye 65-ös bizottságával megtörtént, hogy a kormány világosan törvénytelen alakulásokat tűrt meg és tétlenül nézte, mint dúlják föl ezek a jogtalan alakulások terrorizmatörtént vele. Úgy érezte magát, mint a ki újszülött. Kapdosott valami után. Levelek, virágok fürtjeihez. És ekkor történt, hogy egy pici levelecske az ujjára tapadt, kicsit meglibbent mint a pille és lepattant róla. Erdél mosolygott. Az oroszlánszáj pihés labdájára ráfújt — hogy meddig él-e — és a csillagfejű pelyhek az ujjára gyűltek, aztán vidám szökéssel leugrottak. Egy pillangó hímes szárnya mohón lapult a keze fejére és ott hagyta selymes aranyporát, de szemecskéi minden fuvás nélkül szerteröppentek. Már sejtett valamit Fidél, de nem merte még elgondolni. A homlokát simogatta és keze minden vonására valami felgyöngyözött az agyában. Egyszerre feltartotta a mutatóujját, ami a figyelem és a nyugodtság perezét jelezte. — Úgy van, a lánczom elolvadt... de a gondolkodásom szigorú lánczolata ép Fűzöm, fűzöm. Gondolkodom, tehát vagyok ... És tovább firtatta magát : — Az áram végigfutott rajtam, aminek jeléül itt van az összeolvadt láncz. Valami tehát bennem is megváltozott. ■ Lenézett a sárczipőjére : •— És meg is maradt... A kaucsuk rossz vezető. Gummi-köpönyegének az esőtől átható szaga jelentkezett. — Ez is rossz vezető — örvendezett magában. — El voltam szigetelve a földtől, a levegőtől, az áram tehát megakadt bennem. És vájjon nem ölt-e meg ? Belekapott a csalánbokorba, amely a kő mellé bújt és sajgott tőle az ujja. — Tehát élek. Most már biztos és nyugodt volt a maga dolgában. — Az energia el nem vész. Kitartotta a mutatóujját, megfordította és visszafordította a csalánlevelet, amely szívósan tapadt hozzá. Csak egy percz múlva szökkent le, egészen magától. — Semmi kétség — ujjongott magában. * És mikor a kis ház elé ért, ahol várták, megdobbant a szive. Az első ember, akivel találkozni fog, vájjon odatapad-e a szivéhez ? Vagy visszapattan-e ! Végzetes lépésekkel, puhán, nesztelenül lépett be . . . Az arcza éles, elhatározott volt, az emberek nem mertek hozzá szólni. Egy alak suhant feléje, halk tipegéssel, vonzalmasan és néhány lépésnyire tőle pillanatig visszahökkent. Aztán mint a lágy vas a delejhez, hozzásimult, hozzátapadt, ajkaik pólusa találkozott, szemükből a vonzalom szikrája pattant át. . . Fidél fellélegzett. — Mért késtél, édes ? — kérdezte a menyasszonya. — Társalogtam, kedves. A leány féltékeny tekintetére visszafelelt: Társalogtam a nagy világgal. Bokor levelével, pillangó szárnyával, oroszlánszáj pihés labdájával. Vonzódtam vonzásra és elhárítottam magamtól az ellenséges áramot. Olyan utón mentem, ahol színek, hangok, illatok, csillagok, lelkek, egyéniségek tapadtak hozzám és bogáncsok, kórók, bűzök, undok békák, ellenségek fenyegettek messziről és elhárítottam, eltaszítottam magamtól őket. Volt, amit virágnak hittem és bogáncsként megszűrt. Ellöktem. Volt béka, a mely rám mosolygott, egy aranyszőke nő szemével és zöld palástja alól egy tündérkisasszonyt csillogtatott felém. Megcsókoltam. És mialatt idejöttem, féltem, féltem . . . — Mitől, édes ? — Reszkettem, hogy lehullatod számaidat és egy tövissel átdöföd a szivemet... Ha csalódtam volna ! ... A menyasszony elhajtotta a fejét. Megszokta, hogy az emberek bortól és szerelemtől boltot beszélnek. A szivemhez tapadtál,— reszketett a vőlegény — pillangó virágkehelyhez, csillag csillaghoz, világok világokhoz. Mert vonzás az szerelem, szerelem az élet és ahol többé vonzás nincs, az halál. Vonzalmaink éltetnek, ellenségeink élnek. Keringünk az űrben mint tétova áramok és keressük a kapcsolatokat. Szerelmes és gyilkos áramok forognak körülöttünk, élet és halál. — Nagyon értelmes — súgta a városi fizikus. És a vőlegény felemelte a szavát. — Te koszorú, ki fonódsz, gyűrű, ki körülgyűrűzöl, villamos áram, ki körülkeringsz ... menyasszonyom ! Halkan folytatta: — Te a régi vagy, én megváltoztam. El vagyok szigetelve a világtól. Nem egy kaucsukköpeny és nem egy gummiczipő az a sziget, amelyen állok. Hanem meg vagyok töltve a világ legnagyobb szerelmével, amelyből gyilkos csókok szikrája pattan ki, halálos ölelések árama kering gyorsan, villámgyorsan, mert sietnie kell, hogy meg ne haljon... Egy perez ... és eltaszílak. Meghalok .. . A városi fizikus könnyezni kezdett, maga sem tudta miért. Az emberek azonban máris gyanakodva néztek Fidélre. , Mosolygott. AZ ÚJSÁG Csütörtök, november 16.