Az Ujság, 1905. november/2 (3. évfolyam, 319-333. szám)

1905-11-16 / 319. szám

a " "..............­ gedelmeskedik, azt a belügyminiszter fogja elcsapni. Van végül a vezér­ vármegyének egy 65-ös jóléti bizottsága, a­melynek tör­vényes hatásköre soha sem volt, de ő azt mégis gyakorolta. A ma reggeli fel­­oszlatás óta pedig még ez a törvényen kívüli hatásköre sincs meg, mivel a belügyminiszter még ezt a valóságos semmit is eltörölte. De azért a bizottság mégis megvan. És tovább fogja az utasí­­tásokat osztogatni, a hivatalos pénzeket ide-oda utalványozni, a tisztikart uta­sítani. Végül a főispáni lakás le van zárva, a közgyűlési terem ajtaja le van pecsé­telve s holnap vagy holnapután — mert ez is elkövetkezhet — az egész vár­megyei hatóság ki lesz telepítve a vár­­megyeházából, hacsak a 8 fejből álló középkori vármegyei haderő megengedi, a mi nem bizonyos. És akkor lesz vár­megye vármegyeháza nélkül, vármegye­háza pedig vármegye nélkül. Vagy isten tudja, mi lesz? Hiszen már abba is könnyen bele lehet bolondulni, a­mi ma van, vagy ma nincsen. Mert azt, hogy mi van és mi nincsen, még Werbőczy István sem tudná kitalálni, ha föltámadna. A­mit egyébiránt nem tudnánk neki ajánlani. Hogy mi ebben az állapotban a jog és mi a jogtalanság, az őrjítő probléma. A vármegye abból indul ki, hogy a jelenlegi kormány léte nem alkotmányos, vagyis nem törvényszerű. Ezzel szemben a törvényben gyökerező eszközeit ugyan kimerítette, de ezeken túl is folytatja az ellenállást. A­ki elhiszi neki, hogy a jelenlegi kormány léte nem törvényes, az természetesen jogosnak tartja a vár­megye ellenállását. Erró a dologban a törvény szerint és »extra dominium« a képviselőház lenne, a­hová a megye gravámensét fölterjesztheti. Azonban a képviselőháznak is az a baja, hogy jogilag ugyan létezik, de tényleg nem létezik. Az egészből tehát csak egy bizonyos. Az, hogy a vármegye túlterjeszkedett a törvényben megengedett ellenállás kor­látjain, de ezt is a jog színébe burkolja. De mivel utolsó bírói fórum nincsen, a jogállapot teljesen föl van dúlva. Vagyis a pestmegyei Kk. és Rt.. hozták be az eddig törvényes alapon mozgott vár­megyei ellenállásba a káoszt, a jog­nélküli állapotot. Valamelyest más a 65-ös bizottság léte. Ez kezdettől fogva sem alapult törvényen. Gyakorlat volt ugyan, hogy a vármegyék szakszerű ügyeket ilyen ad hoc bizottságokkal készítettek elő, de világosan a törvénybe ütközik, hogy egy ilyen bizottság a törvényhatósági közgyűlés, az állandó választmány, sőt a közigazgatási bizottság jogait gya­korolja. A pest megyei 65-ös bizottság azonban kezdettől fogva gyakorolta mindazt a jogot, a­mit éppen gyakorolni jónak látott. A belügyminiszter pedig mindezt június óta tudta, látta és engedte. Egészen kétségtelen, hogy a törvény­nek nemcsak ereje, de még látszata sem fedte a pest megyei jóléti bizottság mű­ködését, tehát az abban gyakorolt reni­­tenczia semmiképpen sem törvényes. Valami olyan forradalomszerű alakulás volt ez, csöndes kormányengedélylyel. Persze az­által, hogy Kristóffy belügy­miniszter, bár elkésve, föloszlatta, még kevésbé vált törvényessé. Nincs tehát kétség benne, hogy a­mennyiben tovább is gyakorolja a magához ragadt jo­gokat, az érvényes törvények szempont­jából súlyos következmények alá esik. Most már mi lesz? Hogyan fog ki­bontakozni Pest vármegye az anarchiának ebből az össze-vissza kuszált hínárjából? Milyen fórumnak van arra tekintélye, — mert az erőszak, az megint más , hogy a törvényes közigazgatási hatóság nélkül szűkölködő vezér vármegye törvé­nyes hatáskörét helyreállítsa ? S a tiszt­viselőknek, községi elöljáróságoknak és a vármegye minden pertinencziáinak vagy impertinencziáinak parancsolni tudjon? A­mi egyébiránt még nem jelenti az en­gedelmességet is. Mindenesetre a pestvármegyei Kk. és Rt. érdeme az, hogy az országnak példát adtak arra, miként lehet a tör­vény színe alatt, egy teljesen törvényte­len és anarchikus állapotot létrehozni? Ebben az egyben ők a mesterek. Persze más kérdés az, hogy ez a tanítás haza­fiasnak mennyire illik be és milyen irányba tereli a vármegyék mozgalmát, sőt a dolgok általános fejlődését az egész országban? Mert az, hogy a kormány, akármilyen politikát kövessen is,, a köz­­igazgatás teljes elzüllését s az állam­polgároknak ezzel járó sanyargatásait végre sem engedheti meg, talán mégis csak több, mint előrelátható. Az így támasztott helyzet bizonyo­san elég vigasztalan az állampolgárokra nézve. De vigasztalan a kormányra nézve is. Kivált a belügyminiszterre nézve, a­kit ez a tény olyan dilemma elé állí­tott, a­melyre bizonyosan nem volt el­készülve. És éppen ez a baj. A­ki az alkot­mányhoz ragaszkodik, — és ki ne ra­gaszkodna köröm szakadtáig — az előtt tisztán áll, hogy a kormány jogi és politikai felelőssége még létező intéz­mény. Azoknak tehát, a­kik Magyar­­ország kormányát fölvállalták, kezdettől fogva kötelességükben állott az, a­mit előre kihirdettek, hogy a »törvény alap­ján« fognak kormányozni. Hogyan történhetett meg tehát az, a­mi például a vármegye 65-ös bizott­ságával megtörtént, hogy a kormány világosan törvénytelen alakulásokat tűrt meg és tétlenül nézte, mint dúlják föl ezek a jogtalan alakulások terrorizma­történt vele. Úgy érezte magát, mint a ki újszülött. Kapdosott valami után. Levelek, virágok fürtjeihez. És ekkor történt, hogy egy pic­i levelecske az ujjára tapadt, kicsit meglibbent mint a pille és lepattant róla. Erdél mosolygott. Az oroszlánszáj pihés labdájára ráfújt — hogy meddig él-e — és a csillagfej­ű pelyhek az ujjára gyűltek, aztán vidám szökéssel le­ugrottak. Egy pillangó hímes szárnya mohón lapult a keze fejére és ott hagyta selymes aranyporát, de szemecskéi minden fuvás nél­kül szerteröppentek. Már sejtett valamit Fidél, de nem merte még elgondolni. A homlokát simogatta és keze minden vonására valami felgyöngyözött az agyában. Egyszerre feltartotta a mutatóujját, a­mi a figyelem és a nyugodtság perezét jelezte. — Úgy van, a lánczom elolvadt... de a gondolkodásom szigorú lánczolata ép Fűzöm, fűzöm. Gondolkodom, tehát vagyok ... És tovább firtatta magát : — Az áram végigfutott rajtam, a­minek jeléül itt van az összeolvadt láncz. Valami tehát bennem is megváltozott. ■ Lenézett a sárczipőjére : •­— És meg is maradt... A kaucsuk rossz vezető. Gummi-köpönyegének az esőtől átható szaga jelentkezett. — Ez is rossz vezető — örvendezett ma­gában. — El voltam szigetelve a földtől, a levegőtől, az áram tehát megakadt bennem. És vájjon nem ölt-e meg ? Belekapott a csalánbokorba, a­mely a kő mellé bújt és sajgott tőle az ujja. — Tehát élek. Most már biztos és nyugodt volt a maga dolgában. —­ Az energia el nem vész. Kitartotta a mutatóujját, megfordította és visszafordította a csalánlevelet, a­mely szí­vósan tapadt hozzá. Csak egy percz múlva szökkent le, egészen magától. — Semmi kétség — ujjongott magában. * És mikor a kis ház elé ért, a­hol várták, megdobbant a szive. Az első ember, a­kivel találkozni fog, vájjon odatapad-e a szivéhez ? Vagy visszapattan-e ! Végzetes lépésekkel, puhán, nesztelenül lépett be . . . Az arcza éles, elhatározott volt, az emberek nem mertek hozzá szólni. Egy alak suhant feléje, halk tipegéssel, vonzalmasan és néhány lépésnyire tőle pilla­natig visszahökkent. Aztán mint a lágy vas a delejhez, hozzásimult, hozzátapadt, ajkaik pó­lusa találkozott, szemükből a vonzalom szik­rája pattant át. . . Fidél fellélegzett. — Mért késtél, édes ? — kérdezte a meny­asszonya. — Társalogtam, kedves. A leány féltékeny tekintetére visszafelelt: Társalogtam a nagy világgal. Bokor levelével, pillangó szárnyával, oroszlánszáj pi­hés labdájával. Vonzódtam vonzásra és elhá­­rítottam magamtól az ellenséges áramot. Olyan utón mentem, a­hol színek, hangok, illatok, csillagok, lelkek, egyéniségek tapadtak hozzám és bogáncsok, kórók, bűzök, undok békák, ellenségek fenyegettek messziről és elhárítot­tam, eltaszítottam magamtól őket. Volt, a­mit virágnak hittem és bogáncsként megszűrt. Ellöktem. Volt béka, a mely rám mosolygott, egy aranyszőke nő szemével és zöld palástja alól egy tündérkisasszonyt csillogtatott felém. Megcsókoltam. És mialatt idejöttem, féltem,­ féltem . . . — Mitől, édes ? — Reszkettem, hogy lehullatod számai­dat és egy tövissel átdöföd a szivemet... Ha csalódtam volna ! ... A menyasszony elhajtotta a fejét. Meg­szokta, hogy az emberek bortól és szerelemtől boltot beszélnek. A szivemhez tapadtál,­— reszketett a vő­legény — pillangó virágkehelyhez, csillag csil­laghoz, világok világokhoz. Mert vonzás az sze­relem, szerelem az élet és a­hol többé vonzás nincs, az halál. Vonzalmaink éltetnek, ellen­ségeink élnek. Keringünk az űrben mint tétova áramok és keressük a kapcsolatokat. Szerelmes és gyilkos áramok forognak körülöttünk, élet és halál. — Nagyon értelmes — súgta a városi fizikus. És a vőlegény felemelte a szavát. — Te koszorú, ki fonódsz, gyűrű, ki körül­­gyűrűzöl, villamos áram, ki körülkeringsz ... menyasszonyom ! Halkan folytatta: — Te a régi vagy, én megváltoztam. El vagyok szigetelve a világtól. Nem egy kaucsuk­­köpeny és nem egy gummiczipő az a sziget, a­melyen állok. Hanem meg vagyok töltve a világ legnagyobb szerelmével, a­melyből gyil­kos csókok szikrája pattan ki, halálos ölelések árama kering gyorsan, villámgyorsan, mert sietnie kell, hogy meg ne haljon... Egy perez ... és eltaszí­lak. Meghalok .. . A városi fizikus könnyezni kezdett, maga sem tudta miért. Az emberek azonban máris gyanakodva néztek Fidélre. , Mosolygott. AZ ÚJSÁG Csütörtök, november 16.

Next