Az Ujság, 1905. december/2 (3. évfolyam, 349-362. szám)

1905-12-16 / 349. szám

2 gondolkodóba ejt. Lehetséges, hogy erről az immár kicsi kérdésről ennyi tanács­kozás és meditálás folyjon? Nem mond­juk, hogy lehetetlen, nem mondjuk, hogy valószínűtlen, de sajátságos volna, h­­­igy volna. És sajátságos volna, ha akkor, mi­kor a közélet minden komolyabb ténye­zőjében megvan a békére való készség s a királynak immár két bizalmas em­bere fáradozik a kapac­itálásokban, ak­kor a király dolgozószobájában erről a momentumról nem esnék szó. Ha ott is a békét tárgyalják, akkor nem sokaljuk sem a tanácskozás, sem a habozás ide­jét. Ezzel szemben azonban olyan hírek is keringenek, hogy a kormány czélta­­lannak látja már a békekísérleteket, másfelől pedig a korona részéről befeje­zettnek mondanak minden tárgyalást, hacsak a koalíc­ió nem kerdi újra, el­fogadható alapon. Ez már baj volna. A­mikor heteken és hónapokon keresztül az ország érde­kében a koalicziós makacskodás ellen szólunk, abban a föltevésben tettük ezt, hogy a válságot éppen csak a koali­­cziós makacsság tartja s hogy odafönn mindig­ tiszta volt a helyzet a béke szá­mára. A korona akczeptálja a nemzet választásának eredményét, akczeptálja a többségi programmot, éppen csak a magyar vezényszó ellen és tagadásával, mivel ez a követelés szerinte a felség­jogba vág. Arról volna tehát szó, hogy a koalíczió ejtse el a magyar kommandó követelését és kész a koalícziós kabinet. Ehhez a föltevéshez kell most is ragaszkodnunk, noha sok jel arra vall, hogy odafönn a helyzet nem így áll, hanem a szeptember 23-iki pontozatok­­hoz most is ragaszkodnak. Ha így van, akkor a pártokban dolgozó békeakczió egyoldalú művelet, mert a szeptember 23-iki pontozatokat jó lélekkel semmi­féle párt nem akczeptálhatja, hacsak az alkotmányt gyökeresen, még­pedig a nemzet kárára meg nem változtatjuk.­tam meg, mert akkor már letelt a kétheti részletfizetés. Mindez csak úgy átsuhant a fejemen, mialatt a jövevény mohón folytatta. — Ez azonban csak elmélet. A gyakorlat az, hogy gazdag ember is voltam már. Annak a józan, egyszerű igazságnak köszönhettem, a­mit veled együtt vallottam és vallok. Hogy tudniillik az egész társadalmi élet előítéle­teken nyugszik, a­melyeket az okos ember nem tartozik tisztelni, így például ezek a mi erkölcseink. Csupa konvencziók, kitalálások. Azok számára valók, a­kik ostobák, gyöngék és a­kik morális szabályokkal bástyázzák körül magukat az okosabbak, vagyis az erősebbek ellen. Tehát akadályai az emberiség haladá­sának. Például a vallás is, no ez meg éppen.. . — Tudod mit, Sanyi, most ne kezdjük újra ezeket a dolgokat. Mondd el inkább, hogyan lettél gazdag ember ! Mert ez már valami. — Az kérlek nagyon egyszerű volt. Azt tudod, hogy az egyetemet félbehagytam és egy bankba léptem be. Akkor voltak azok a nagy alapítások. A sok haszontalan dok­trína helyett valami valóságosra, kézzelfog­hatóra szomjaztam. — Erre homályosan emlékszem. — Nem bírtam belátni, miért maradjak én szegény ördög, a­mikor annyi ostoba em­ber meggazdagodik. Csakhamar rám bízták a pénztárt. Százezer számra hevert benne a pénz és a papiros. Ez is előítélet. Minek hever az a tengersok pénz h­asznavétlenül ? Kiemel­tem a fölösleget és tőzsdeügyletekbe bocsát­koztam vele. Nagyobb emberek is tették már és harmónia visszatérésének időpontját , mennyire helyes és hazafias volna az ország belső békéje és konszolidáltsága érdekében nem ragaszkodni egy hovom­­hoz, mely haladás volna ugyan, de mely nélkü­l is megtehetnénk még, annyira lehetetlenség volna e béke érdekében akceptálni egy nóvumot, mely a nem­zeti jogkört csorbítja. S nem tehetünk róla,­­ mi, a­kik a koalícziós szőrszál­­hasogatásokat és csinált jog jajgatásait mindig megvetettük, nem rosszalhatjuk eléggé, hogy a szeptember 23-iki pro­­grammadást és annak tartalmát a koalí­­czió nem utasította vissza oly nyoma­tékkal és határozottsággal, mely annak a mai napig való kísértését lehetetlenné tette volna. Ismételten hangsúlyozzuk : semmi po­zitív tudomásunk a korona ez álláspont­járól nincsen és nem is akarjuk hinni, hogy ez valóban álláspont lenne. Ha azonban mégis úgy van, akkor értjük Fejérváry verejtékes munkáját, mely csakis ez álláspontról való letérésre akarja a koronát bírni.­Holnap Lukács László megy Bécsbe, hogy önszántából megindított akc­iójáról referáljon. Hogy referálni megy, csak arra vallhat, hogy már van miről re­ferálnia. Végzetes hiba volna, h­a odafönn nem találna legalább akkora engedékeny­ségre, a­mennyire idelent számolnia kellett, s a vitás helyzet egészen új szint kapna az által: a béke és rend előföltétele nemcsak lent hiányzik, hanem odafönt is,­ sőt a korona jog-megszorító vonako­dása akadályul fölébe kerekednék a koalícziós jog­hódító törekvéseknek. En­nek csak egy következménye lehet: mindenki, a­ki jóhiszemű­leg az­ állam hajójának abszolutisztikus irányba tere­lését a helyzet kényszerűségéből magya­rázta, kénytelen lesz gyanút fogni, hogy nem annyira kényszerűségről, mint tu­datos őzésről van szó. A korona pedig nem teheti ki magát még ennek a gyanú­nak sem a­nélkül, hogy a nyugalom beláthatatlan messzeségbe ne tolná. A­mennyire időszerűtlennek vallot­­tuk és valljuk a koalíc­iónak rombolá­son keresztül való jogszerzését, épp annyira végzetesnek és felelősségteljes­nek kellene ítélnünk, ha viszont a ko­rona is a zavaros helyzetből csak ha­szonnal tetézetten akarna kijutni. A be­csületes béke, a­hol nincs vesztes és nincs megalázott fél, csak tiszta meg­egyezéssel lehetséges, mely senkinek nem juttat és senkitől el nem vesz va­lamit, a­mi már megvolt. Lehetetlen, hogy ezt a korona magyarázat nélkü­l ne tudná és lehetetlen, hogy a korona ma, a huszadik század elején a maga dinasztikus érdekköréből is ne tartaná­­ előnyösebbnek az alkotmányos kormány­formát az abszolutizmusnál, mely aligha ad több hatalmat a koronának, csak teljesen exponálja fedetlen felelősséggel. D­e ha nem is oly mélyen járó akadá­lyok mutatkoznának odafönn, a béke útja ott is egyengetésre szorul s ezt az egyengetést ott is el kell végezni. Ha ez meglesz, akkor igenis szorongó szívvel várjuk a döntést, addig csak aggodalommal kérdezhetjük: voltakép­pen miről is döntenek? A­Z FJSÁD Szombat, deczember 16. _l___.___.___............................. . ..................................- •- i - y- -________________________.___ igy, mint én. A dolgot biztosnak láttam és be is ütött. Nagy összegeket nyertem s azután a pénztárba visszatettem a pénzt. Még a folyó kamatokat is becsületesen elszámoltam a bank javára. — Hm! És ha elveszett volna ? Hiszen ez végre is sikkasztás volt, vagy mondjuk , lehetett volna. — Lehetett volna ! Látod, ez az. Lehe­tett­­volna. Ez nem beszéd. Lásd, a gazdag ember fia, ha más pénzét elkölti, az apja ki­fizeti helyette. És az nem sikkasztó. Nálunk is volt két eset. Miért legyek éppen én sikkasztó és az nem ? Ez nem igazság, csak véletlen. A gazdag ember törvénye és a szegény ember előítélete. Túltettem magam ezen az előíté­leten és jól tettem. — És azután mi lett ? — Azután megházasodtam. — Gazdagon, bizonyosan ? — Látod, ez is naiv kérdés. Csodálom, hogy éppen te kérdezed. Nemcsak gazdagon, hanem dúsan. És hozzá még a feleségem is szép volt. Gyönyörű, bájos teremtés. Az utczán utána néztek az emberek és a fogukat szívták. A pénz is nagy erő, a szépség is. A kettőt egyesítettem ég minden előítélet nél­kül új üzletet kezdtem. Most már a magamét. Fölségesen ment minden. A módszerem min­dig az volt, a­mi kezdettől fogva. A nálam letett heverő holt értékeket megelevenítettem és nemsokára fogaton sétálgattunk az And­­rássy-úton. — Te. Akkor már megvolt az új neved ? Mintha emlékeznék már erre a névre is. — Ugy-e ? Hát persze, hogy megvolt. A régi név is előítélet, ugyebár ! De az még nagyobb előítélet, hogy azt hazafiasságból kell cserélni. Kívánja ezt a haza pl. a régi grófoktól, az új báróktól és a milliomosoktól ? Hát ha nem kívánja, miért kívánná tőlem­­! Hol itt az igazság ? A nevemet egyszerűen azért változtattam át, hogy teremthessek, alkothassak. Új értékeket, új vagyont, a­mi még nem volt. Ez realitás. Ez komoly dolog, a­minek súlya és tartalma van. Oktalan em­ber az, a­ki az egyik előítéletet a másikért cseréli be. A cserének legyen eredménye. Kezdtem fázni ettől a fölvilágosodott­ embertől. — No és használt ? — Kétségtelenül. Az emberek úgy indul­nak a tetszős dolgok után, mint a lepkék éjjel a lámpafény után. Az új nevemben megbíztak és én elkezdtem a milliomos pályát... — Be is végezted.­­— Ha egyedül rajtam állott volna, akkor igen. Jól kezdődött. Az aczélszekrényem tele volt idegen papirosokkal. Igaz, hogy egyszer voltak némi múló fizetési nehézségeim is... Egy kissé gondolkozott, azután pedig for­dított egyet az elbeszélésen. — Tudod-e te, mi egy asszony ? — Nem én. Okosabb emberek is foglal­koztak ezzel a kérdéssel, de azok sem tudtak a fenekére jutni. — Nohát én igen. Az asszony, az egy tetszetős és szép előítélet. Ennél is több­ a megtestesült előítélet. Az előítélet, mely lakktapánban jár, Kugler-süteményt eszik, zon­gorázik és százforintos kalapot visel. De azért előítélet marad. - Önkénytele­, mosolyoltam - a mi AV - BELFÖLD.­ ­ A képviselőház bizottságai. A képviselő­­ház deczember tizenkilenczediki ülését, megelőző­leg, deczember tizennyolczadikán délelőtt a Ház könyvtári és gazdasági, tizenkilenczedikén, reggel pedig a Ház számvizsgáló bizottsága értekezle­tet tart. Lukács László — homo resstis. •— Saját tudósítónktól. — A mai napon két ízben is a király elé járult Fejérváry Géza báró , délelőtt is, délután is. A második audienczián a király döntött azokról a javaslatokról, melyeket a miniszter­

Next