Az Ujság, 1906. december (4. évfolyam, 330-344. szám)
1906-12-01 / 330. szám
_________________________________________ Olykor egy-egy égbekiáltó valótlanság is. Az ügyvédi karból, szerinte, sajnos, nagyon kevesen jelentkeznek a szűk jövedelmű bírói állásokra. Ami hogy ezernyi derék, de nélkülözésekkel küzdő ügyvédben fölkeveri az epét, több mint bizonyos. Értjük egyébiránt azokat az ügyvéd urakat, akik jubiláris hangulatban, Polónyi Gézának, a magas vendégnek már illendőségből is tapsoltak. De értjük őt is. Ami fájó sebe van ennek a jobb sorsra érdemes karnak, azt a vérből és húsból vett miniszter — bár ő soha nem érezte — mind megérintette. De ki az, aki komolyan hiszi, hogy ettől az elklauzulázott és mindenféle föltételekhez kötött érintéstől azok közül csak egy is beheged ? A magyar ügyvédi karnak meg kell adni azt a tisztességet, hogy a maga mérhetetlen sérelmeit és ínséges elhagyottságát soha sem tárgyalta önző osztályérdekekből. Ezer példa van rá, hogy bajait a nemzetre és annak minden más munkásosztályaira való szorgos figyelemmel tárgyalta. A maga hasznát sohasem tolta előtérbe ott, ahol az általános igazságügyi érdekkel és a jogkeresők érdekével összhangban nem állott. Szinte idegenszerű, csaknem megdöbbentő, hogy egyedül a magyar igazságügyminiszter tudott olyan térre eltévedni, ahol az előnyök és hasznok ígérése a közérdekek zsebrevágása mellett történik. Ami, valljuk meg, ha a fehér asztal mellett tapsot is bírt aratni, de mégis sokkal alantabb való, mint magának az ügyvédi karnak ennél már sokkal, de sokkal nemesebb reform-álláspontja. Tragikus volna ez a dolog, ha az ember nem tudná, hogy itt csak a kedvező hajlandóságokra pályázik a miniszter és semmi másra. Éppen úgy, amint erre pályázott akkor, amikor a bírósági joggyakornokokat használta szócsővül a bírák függetlenségi mozgalmának lefújására. És amint ez volt a czélja akkor is, amikor az úgynevezett »szervezeti virágszál a szigorú, puritán tanári házban, melybe mint kis kosztos diák kerültem. Ella is nevelőben volt ott. Apja özvegy ember lévén, a csodálatosságig erényes és okos tanárné asszonyhoz adta, hogy ez jó feleségnek való leányt faragjon belőle. A tanár úr tudós öreg ember volt. Feleségével szemben szelíd papucshős, a világgal, kivált a fiatalsággal szemben mogorva, zsémbes bácsi. Bennünket, a két kosztos gyereket vérfagyasztó gondosság és erény környezett. Mukkanni sem mertünk, nemhogy hangosan nevetni. Legalább, ha a tanárok meghallhatták, akkor nem. Engem a pajtások, Ellát a barátnők rontó befolyásától légmentesen elzárták. Természetes, hogy egymást nagyon meg kellett szeretnünk. Mihelyt csak egy perczre magunkra maradtunk, Ella nekem rohant, ölébe kapott, édes hajadoni keblére szorongatott s össze-vissza csókolt. Ha kimehettünk a szőlőhegyre, ahol nem látták, hátára vett s nyargalászott velem. Én pedig csókolgattam nyakszirtjén az illatos selyem pelyheket. Jaj, be, jó volt! Aztán Ella nevelése be volt fejezve. Apja érte jött, hogy hazavigye a hetedik vármegyébe. Elutazásuk éppen oly időre esett, mikor nekem Krausz Simon nyelvmester franczia órát adott. Ez a szegény vén zsidó Mezzofanti állítólag a világ minden nyelvét tudta. Valamennyit a maga szorgalmából könyvből tanulta meg. Mégis megelőzte korát, mert már 73 esztendővel ezelőtt is a kimondás szerint írta az idegen szavakat. Emlékszem, hogy a mély ablakfülkében éppen a komplikászion szó jelentését magyarázta, mikor kipillantva az ablakon, láttam, hogy Ella málháját kocsija reform tárgyalásánál az ő előléptetésjavítási és állásszervezési captatióit szélnek bocsájtotta. Huszonnégy óra lefolyása egyébiránt elég volt arra, hogy mindenki tisztában legyen azoknak az értéke felől. Hogy az 1907. évi budgetben nincsenek benne és az 1908. éviben is csak akkor lesznek, ha a pénzügyminiszter megengedi ; továbbá hogy a legérdemesebb joggyakornokok és aljegyzők a kapun kívül maradtak, csak a mellőzöttek sérelme. De aki megszokta, hogy a jogreformokban igazságszolgáltatási érdekek kultuszát lássa, elszörnyed, ha végignéz azon a zsibvásári munkán, a melyet Polónyi sebtében összetákolt, hogy a jogszolgáltatási viszonyok jobbulásának hamis látszatát fölébreszsze. Az 1899: XV. t.-cz. reformja, melyet a politikai hatalomszervezés parancsolt, persze az első volt. Egy gyökerében rossz törvény kitatarozása és tizenkét évvel való meghosszabbítása. Mellette a Curia közjogi hatáskörének megcsorbítása egy más bíróság belekeverésével. A büntető perrendtartás »reformja« két semmiségi eset megszorításából áll. Tehát garanczia-fogyasztás. A summás eljárás két helyének reformja: ugyanaz. Az ügyvédi rendtartás egyetlen szakaszának kiigazítása: ugyanaz. Végül a bírósági szervezeti reform : új állások és új czímek rendszeresítése. Kevesek előnyben részesítése a mindenki sérelmére. De sok remény fölébresztése. Semmit sem sajnálunk, ami akár az ügyvédi, akár a bírói kar javára történik. Sőt éppen azt fájlaljuk, hogy e két jogászi kar legnagyobb igazságszolgáltatási érdekeit ezekkel a silány toldozásokkal odázza el a miniszter. Olyan ez, mint amikor a czipőjét foltozzák meg annak, akinek már régen egészen új öltözet járna ki. A rosszabb csak az, hogy ezért még hálát és lekötelezettséget várnak. Azalatt pedig a jogintézményekbe beleviszik a reakciót. Vagy nem az volt-e rakják. Szememet elfutotta a könyv tutulva tört ki belőlem a zokogás. Kell komplikászjon ! — kiáltott fel meglepetten Krausz Simon nyelvmester. Ella pedig tárt karral, útrakészen berohant. Szakadt a könye, mint a záporeső. Karjába ragadott. Csuronyiz tüzes arczaink összetapadtak a bucsucsókban. Szinte eszméleten kívül voltam a fájdalomtól. Nem is tudom, mint téptek ki Ella karjaiból. Már csak arra eszméltem, hogy a kocsi robog s elviszi Ellát. Még az ablak felé csókokat hintett, siró arczát kendőjébe temette s eltűnt örökre. Óh, mily gyönyör lett volna nekem akkor meghalni ! — Biz ávó Asztrik, — szóltam közbe — ez megható szerelem volt. De vájjon meddig tartott ! — Még most is tart. Ha most találkoznám Ellával, még most is a lábához borulnék. Voltaképpen azóta minden szerelmem csak kísérlet, hogy Ellát feledjem. Asztrik mélabús nagyotmondására kacagásban tört ki az egész kávéház. A vén gavallér mérgesen ugrott fel. — Szemtelenek vagytok, romlottak. Semmi sem szent előttetek, még a, szerelem sem. Hogy lehet ezen nevetni ? — Ne haragudj Asztrik, — csitítottam — csak azon nevettünk, hogy Ella, akinek lábához borulnál, ha még él, közel jár a kilenczedik X-hez. — Olyan csirkefogóknak, akik egy úrihölgy életkorát gúny tárgyává teszik, nem beszélek többé tisztességes szerelemről. Hát térjünk át a Rozi szolgálóra, az nektek való. Ragyavert vászoncseléd volt. Arcza után nem a sajtótörvény galád agyonmagyarázása, ami miatt a budapesti ügyvédi kar is följajdult . Nem ilyen-e a készülő sztrájktörvény ? És nem ilyen-e mindenekfölött a magyar ügyészi kar végleges gúzsbakötése és cselédséggé való lealacsonyítása ? A magyar jogász világ s kivált a bírói és ügyészi kar nagyon jól tudja, mi az a Polónyi-féle »főfelügyelői tanácskozmány« és mit jelent egyebeken kívül a kezdő fokon az alügyészi és albírói állások összevegyítése. Így megy tönkre lassan fényes ígéretek közben a magyar jogszolgáltatás minden nemes függetlensége. És így hallatszik ki az egész reform-zsibvásárból az az egyetlen, de mindenütt uralkodó zsibvásári hang: »Én ezt ígérem; én ezt adom; én ezt nyújtom nektek!« És ez mindig a Polónyi Géza hangja. Spirituszba kell tenni azt a magyar jogászt is, aki azt hiszi, hogy ez a sok jó mind csupa közérdekből és különösen hogy ingyen igértetik. Themis istenasszony szobrát pedig legjobb volna megfordítani az igazságügyi palota márványcsarnokában, hogy ezt a zsibvásárt ne is lássa. AZ ÚJSÁG ______ Szombat, deczember 1, BELFÖLD, A képviselőház ülése. A képviselőház holnap délelőtt tíz órakor ülést tart s a költségvetés tárgyalását folytatja. A delegáczió. Az osztrák delegáczió költségvetési bizottságának albizottsága mai ülésén — amint Bécsből jelentik — az elnök meghívására Kramarz képviselő is megjelent. Kramarz a házszabályok megváltoztatása ellen foglalt állást, de kijelentette, irány nem ellenzi azt a módosítást, hogy a delegácziók üléseire a miniszterek is meghivassanak. Az albizottság tagjai a kérdés közjogi oldalát párthíveikkel akarják előzetesen megbeszélni. A javaslat folytatólagos tárgyalása Budapesten lesz. Interpelláczió: Schwarz Gusztáv egyetemi tanár a múlt héten a római jog előadása közben kellett senkinek. Épp ezért nagyon büszke volt az aktjára. Azzal igyekezett meggyőzni még engem kis diákot is, hogy mégsem utolsó leány ő. Mi tagadás, annyira meggyőzött, hogy elsőrangú görög istennőül bámultam. — És Ella feledve volt! — kottyant közbe tapintatlanul egy igen fiatal ficsur, aki csak véletlenül került az este asztalunkhoz s még nem tudta, hogy a vén czinikus, ha valamely érzelgős szeszélye támad, abban nem érti a tréfát. — Ki ez a sületlen zöldbéka ? — kérdé fagyos gúnynyal Asztrik, felvágva monokliját, s mereven az utolsó közbeszólóra mutatva. Mi, Asztrik rendes közönsége, sürgősen megsúgtuk a ficsurnak, hogy hamar párolog-jon el. De a szerencsétlenben felbuzdult a daczos gyerekhiúság s csak azért is maradt. Még meg is akarta torolni Asztrik gúnyját. — Ne izetlenkedjél öreg, — vágta vissza — jól tudod, hogy én Zablánczy Stefi vagyok, szögről-végről atyádfia. Inkább arról beszélj, mit szólt annak idején szerelmeidhez boldogult feleséged. — Ezt! . . . S abban a pillanatban hatalmas pofon csattant el a ficsur arczán. Asztrik oly valámgyorsan hajolt át az asztalon s ránczos bőrű csontváz-keze oly hirtelen perdült, hogy senki sem akadályozhatta meg az előre nem sejtett botrányt. De most már megtörtént. Valamennyien csak a póruljárt ficsurat fogtuk le, hogy a botrány még nagyobb és rútabb ne legyen. A ficsur hamar eszére tért. Félarcza halálsápadt volt, félarczán még égett a csontkéz