Az Ujság, 1907. január (5. évfolyam, 14-27. szám)

1907-01-16 / 14. szám

Szerda, január 16. AZ ÚJSÁG fő szólam. — A képviselőház ülése. — A közoktatási költségvetés konczertjébe ma uj szólam vegyült: meg kell védeni a nőt! A karzat egy része idegesen mozgolódott : honnan jön a veszedelem; ki ellen kell a hon­atyáknak megoltalmazniok a nőt, különösen pedig melyik nőt ? A megnyugtató fölvilágo­­sítás nem késett. A rettentő baj a feministák részéről fenyegeti a gyöngéd nemet. Állítsa meg a miniszter sürgősen a feministákat a hóbort útján, mert valósággal női szörnye­tegeket teremtenek. Az első lépés a leány­diákok számának megrendszabályozása. Szóval a budgetális hangzavar ma mégse volt egyhangú. A kakuk csak kis hangot ad, mégis kihullik az erdőből. A harmadik egyetemről is volt szó. Na­gyon támogatták Szeged városát, de a mi­niszter mindig itt, mikor ezt a kérdést érintet­ték. Neki, Pozsony kell. Válság is volt és pedig az elnöki széken. De erről majd másutt. * Az ülésről szóló részletes tudósításunk ez : Elnök: Justh Gyula, Rakovszky István; jegyzők : Egry Béla, Várady Károly, Ráth Endre. (Jelentések.) Elnök bemutatja a kérvényeket, Jekelfalussy Lajos hon­védelmi miniszter tör­vényjavaslatot terjeszt be a tisztek özvegyeinek és árváinak ellátásáról. (A kultuszvita.) Ferenczy Géza a népnevelés teljes államosí­tását sürgeti. Kéri a minisztert, hogy az 1848 : XX. törvényczikk végrehajtása alkalmával az unitáriusoknak is juttasson segítséget. Becsey Károly a népoktatás, a polgári iskolák s az egyetem reformját sürgeti. A harmadik egyetemet Szegednek kéri. Ismerteti a szegedi egyetem százesztendős kérdését. Szembeszáll azok­kal, a­kik Pozsony mellett foglalnak állást, ki­fejtve, hogy Pozsonyban az egyetem tulajdon­képpen csak a nemzetiségek javát szolgálná; ki­mutatja, hogy a versengő városok közül Szeged hozná a legnagyobb áldozatot és a három millió alföldi magyarság és Szeged város 110 ezer magyar lakosa és a felsőbb oktatás nemzeti szellemének . Tessék igazgató úr, itt az ezer forint, de ne kergesse most már el az uramat! — s a két kezét könyörögve kulcsolta össze. — Szlah, azt éppen nem ígérhetem . . . Ámbár. . . ámbár — s közelebb lépett a ki­pirult asszonyhoz — volna annak is módja, a pénztártól betehetnénk a levelező-osztályba, de azt nem adják ingyen ! — De mikor nincs több pénzem ! — Nem is pénzért, hanem — egy csók­jáért, szép asszony ! A menyecske meghökkenve emelte föl a fejét. — Egy csókomért ? Nos, nem gondol­kozom, áll az alku, igazgató úr . . . de most már gyorsan ám az uramért! Karvaly Sándor nem is tudta, mi történt vele. A felesége se kérdett, se hallott, szava se volt hozzá. — Csak hamar, hamar az igazgatóhoz ! — Igazgató úr, itt az uram, köszöni há­lásan a jóságát, én pedig ezennel fizetem a tartozásomat, s azzal se szó, se beszéd, két kezébe fogta az igazgató kopaszodó fejét s ha­talmas csókot csattantott az arczára. Az igaz­gató úr csak úgy halt bele. — Nos, nem maradtam sokáig adósa, ugy­e ? — Nem panaszkodom — mondta az igaz­gató olyan savanyúan, hogy panasznak is be­illett. — Csak az ura is ilyen pontos legyen. — Csak bízza rám, igazgató úr. Erre a sikkasztóra még a háztartási pénztárt se bízom ezentúl. Majd én kezelem s akkor jobban tudok vigyázni — magamra is. Még nagyapának is visszafizetem, a­mit kölcsönzött. Mert én nem maradok adós­i sikere érdekében követeli Szegednek a harmadik egyetemet. (Élénk helyeslés.) Kmety Károly fejtegeti, hogy nem olyan sötét az a kép, a­mit a magyar tudományos világ mutat, mint a minőnek azt a minap Hencz Károly rajzolta. Nincs olyan sok kivetni való a magyar tudományos világban, hogy olyan becsmérlő íté­leteknek igazi alapjuk lenne. Könnyű tönkretenni a tudományos hivatásban megőszült exisztencziá­­kat, de nehéz visszaadni az elrontott jó hírnevet. Beniczky Ödön : Tényeket kérünk. Kmety Károly : A kulturális állapotnak nem­csak az a fokmérője, hogy mennyi szappant fogyasztunk el, hanem az, hogy milyen esztimá­­czióban részesíti a nemzet azokat, a­kik élet­hivatásukká a tanítással, a tudományokkal való foglalkozást teszik. A legnagyobb bajok az egye­tem túlzsúfoltságából származnak. Szász József : Alig jár néhány tanuló az egyetemre ! Kmety Károly: Az év elején eljön vala­mennyi, de nem kap helyet, ezért azután elszokik az egyetemre járástól. Azt mondta Hencz, hogy a vizsga lutrijáték. Ez a vád mélyen sérti a tanári kar önérzetét, mert alaptalan. A tanár bírói szék­ben ül és igazságosam, becsületes meggyőződéssel mérlegeli a vizsga eredményét. A protekc­iózás inkább árt a vizsgáknak, de erről őszintén kijelent­heti, hogy a képviselők protegálnak a legtöbb­ször és a hírlapírók. (Nagy robaj hangzik be a terembe. Egy lift szakadt le.) A nőhallgatókat vagy egészen ki kell zárni az egyetemről, vagy korlátozni kell a számu­kat. Veszendőben látja a magyar női típust. A mai rendszer megteremti a női szörnyetegeket. (Nagy derültség.) Mert a nő ma feminista hóbortok­ért rajong. Együtt jár ezzel a szemérmetlenség terjedése, a háztartás gondjaitól való szabadulás vágya és az anyaságtól és a gyermeknevelés gond­jaitól és terheitől való rettegés. Kéri a minisztert, hogy állítsa meg a feminista követeléseket és le­gyen azon, hogy a nők megőrizhessék a régi igaz magyar nő típusát. A színházak is rontják a női erkölcsöket, egész sereg erkölcstelen darab méte­­lyezi meg a társadalmat. Justh Gyula elnök (csönget) : A színészet még nem tartozik ide ehhez a tárczához, ne tessék a tárgytól eltérni. Kmety Károly csupán néhány szót akar szó­lalni erről. Elnök: Nem engedhetem meg semmi szín alatt. A képviselő úr beszélhetett volna erről a belügyi tárcsánál, most tessék a tárgynál maradni. (Zaj: Felkiáltások : Megengedjük !) Kmety Károly kéri a Házat, hogy engedjen néhány szót a színészetről szólani. (Zajos felkiáltá­sok : Megengedjük!) Elnök elrendeli a szavazást arra a kérdésre, hogy megengedi-e a Ház Kmetynek azt, hogy a tárgytól eltérve, a színészet adminisztrácziójáról is beszélhessen ? A többséget nem tudja egyszeri fölállás révén megállapítani, megszámláltat­ja a szavazókat s konstatálja, hogy a szavazatok száma nem éri el a százat. Felfüggeszti az ülést félórára. Justh Gyula elnök negyedórás szünet után újra megnyitja az ülést. Úgy látja, hogy már van­nak százan s újból fölteszi a kérdést. Kmety Károly közbevág, visszavonja azt a kérését, hogy a tárgytól eltérhessen. Fejtegeti, hogy nem magyar állampolgároknak nem volna szabad színigazgatói engedelmet adni. A harmadik egyetemet el sem tudja képzelni máshol, mint Szegeden. Maniu Gyula tiltakozik az ellen, hogy a köz­­oktatásügyi kérdésekbe is bele­vigyék a politikát. A népiskolában a gyermekeket másként, mint anyanyelvükön nem szabad tanítani. A magyar nyelvnek megtanulása kívánatos lehet azoknak, a­kiknek szükségük van rá, de a magyar nyelv tanulását kötelezővé tenni nem szabad. Néhol még a románnyelvű szinielőadást sem engedik meg. Rakovszky István elnök : Nem ide tartozik, hanem a belügyi tárczához. Farkasházy Zsigmond: A szólásszabadság­hoz tartozik. Elnök rendreutasítja, mert az elnöki intéz­kedést bírálni »merészelte«. Ha ez még egyszer előfordul, a mentelmi bizottságnak fog jelentést tenni. Maniu Gyula : Meg akarja tartani a román nyelvet és a román kultúrát, s tiltakozik minden ellen, a­mi a román nyelvet és kultúrát támadja. Dudits Endre a rutén vidékeken a párbér megváltását óhajtja; ezt a Tisza-kormány már megkezdte, s ezt az akc­iót a mai kormánynak foly­tatnia kell. Giesswein Sándor a középiskolai reformot sürgeti. A túlterhelés miatt nem az anyagot okolja, hanem a tanítási rendszert. A latin és a görög nyelvnek a középiskolákban való tanítását pár­tolja ; lehet, hogy e nyelvek ismeretét nem lehet már pénzzé tenni, de az iskolában nem csupán az üzletnek van helye. Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter bejelenti, hogy a vita során eddig felhozottakra holnap válaszol. Mikor az elnök haragszik. — Elnökválság három perczig.­­ (Saját tudósítónktól.) Justh Gyula ma megint haragudott. Ez ezúttal igazsága volt. Talán éppen ezért lobbant föl annyira, hogy egyszerűen kijelentette, hogy ő többé nem elnököl. Más baj aztán nem is történt. Három percz múlva megbékült s egy negyedóra múlva megint csak ő rázta az elnöki csöngetyűt. De menjünk sorjában. Kmety Károly beszél a kultusztárczáról, a feministák hódításairól s fiatalos kedvvel átcsap a színpadra, a színészet dolgaira, a­melyek pedig még a belügyminiszterhez tartoznak. Justh Gyula rácsönget: Ezzel már végeztek a belügyi költségvetésnél. Jussa lett volna még egy-két hasonló figyel­meztetés után akár el is hallgattatni a szónokát, de Kmety Károly eléjevágott a lehetőségnek : fölebbezett az elnöki intelemmel szemben a Ház­hoz, hogy a tárgytól eltérve, a színészetről is beszélhessen. A függetlenségi pártnak tetszik a dolog. Meg­szokta már régen, mikor még Justh Gyula is padot verdesett. Természetes tehát, hogy az alkotmánypárt nem titkolt boszúságára Kmety mellett szavazott. Titokban persze azt is remél­ték, hogy színészetről esvén szó, netán pikanté­riákat is fognak hallani. De Justh se hagyja magát. Nem akczeptálja az egyszerű szavazást, hanem összeolvastatja a szavazókat és megállapítja, hogy nincsenek százan (némelyek szerint százöten voltak a teremben) s felfüggeszti a tanácskozást. A jegyzőkhöz pedig odafordul: — Én többé elnökölni nem fogok. Ilyen fegyelmezetlen társasággal dolgozni nem lehet. Megyek. Lemondok. Szerencse volt, hogy eléje nem állottak. Mert nagyobb kalamitás támadhatott volna, mint azon a híres deczember tizenharmadikán. A folyosón Rakovszky Istvánnal találkozott. — Kérlek, — fordult hozzá — légy szíves átvenni az elnökséget. Ilyen körülmény mellett én nem elnökösködhetem. Rakovszky István nem volt a teremben, nem értette a dolgot. Egy sereg szélsőbali képviselő szerette volna megmagyarázni. De nem mert szólni, félt, hogy Justh kíméletlenül leinti. Nem sokáig tartott a némaság, Justh Gyula lélek­­zetet vett . — Itt, kérlek, — folytatta előbb kezdett panaszát, vagy dorgatóriumát — nem tanács­koznak, hanem gyerekjátékot űznek. Kire támasz­kodjék az elnök, a­mikor a h­ázszabályok intéz­kedéseit védelmezi, mint a többségre ? Kire tá­maszkodjék másra, mint arra a többségre, a­mely őt megválasztotta ? Nos, ha működésében erre nem számíthat, akkor legokosabban teszi, ha lemond. Ugron Gábor, Ballagi Aladár közbevágtak: — Igaza van. A színészeti kérdés nincs napi­renden. Az elnököt nem szabad olyan dilemmába hozni, a­minőbe most sodorták. A függetlenségi pártnak feltétlenül támogatnia kell azt az elnököt, a­kit soraiból választottak. Azt hitték, hogy e megjegyzésre Justh Gyula békülékenyebb lesz. Ez azonban még nem követ­kezett be. Tovább pattogott: — Levonom a konzekvencziákat. Azonnal beadom a lemondásomat. Lassan kint a fél Ház ott volt már körülöttök. Disputa keletkezett a periférián. Újságírók és kép­viselők vitatkoztak az elnök jogairól, kötelességei­ről, a többség feladatairól, házszabályokról. Volt olyan is, a­ki egyszerű erőszakoskodásnak minősíl 3

Next