Az Ujság, 1907. január (5. évfolyam, 14-27. szám)
1907-01-16 / 14. szám
Szerda, január 16. AZ ÚJSÁG fő szólam. — A képviselőház ülése. — A közoktatási költségvetés konczertjébe ma uj szólam vegyült: meg kell védeni a nőt! A karzat egy része idegesen mozgolódott : honnan jön a veszedelem; ki ellen kell a honatyáknak megoltalmazniok a nőt, különösen pedig melyik nőt ? A megnyugtató fölvilágosítás nem késett. A rettentő baj a feministák részéről fenyegeti a gyöngéd nemet. Állítsa meg a miniszter sürgősen a feministákat a hóbort útján, mert valósággal női szörnyetegeket teremtenek. Az első lépés a leánydiákok számának megrendszabályozása. Szóval a budgetális hangzavar ma mégse volt egyhangú. A kakuk csak kis hangot ad, mégis kihullik az erdőből. A harmadik egyetemről is volt szó. Nagyon támogatták Szeged városát, de a miniszter mindig itt, mikor ezt a kérdést érintették. Neki, Pozsony kell. Válság is volt és pedig az elnöki széken. De erről majd másutt. * Az ülésről szóló részletes tudósításunk ez : Elnök: Justh Gyula, Rakovszky István; jegyzők : Egry Béla, Várady Károly, Ráth Endre. (Jelentések.) Elnök bemutatja a kérvényeket, Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter törvényjavaslatot terjeszt be a tisztek özvegyeinek és árváinak ellátásáról. (A kultuszvita.) Ferenczy Géza a népnevelés teljes államosítását sürgeti. Kéri a minisztert, hogy az 1848 : XX. törvényczikk végrehajtása alkalmával az unitáriusoknak is juttasson segítséget. Becsey Károly a népoktatás, a polgári iskolák s az egyetem reformját sürgeti. A harmadik egyetemet Szegednek kéri. Ismerteti a szegedi egyetem százesztendős kérdését. Szembeszáll azokkal, akik Pozsony mellett foglalnak állást, kifejtve, hogy Pozsonyban az egyetem tulajdonképpen csak a nemzetiségek javát szolgálná; kimutatja, hogy a versengő városok közül Szeged hozná a legnagyobb áldozatot és a három millió alföldi magyarság és Szeged város 110 ezer magyar lakosa és a felsőbb oktatás nemzeti szellemének . Tessék igazgató úr, itt az ezer forint, de ne kergesse most már el az uramat! — s a két kezét könyörögve kulcsolta össze. — Szlah, azt éppen nem ígérhetem . . . Ámbár. . . ámbár — s közelebb lépett a kipirult asszonyhoz — volna annak is módja, a pénztártól betehetnénk a levelező-osztályba, de azt nem adják ingyen ! — De mikor nincs több pénzem ! — Nem is pénzért, hanem — egy csókjáért, szép asszony ! A menyecske meghökkenve emelte föl a fejét. — Egy csókomért ? Nos, nem gondolkozom, áll az alku, igazgató úr . . . de most már gyorsan ám az uramért! Karvaly Sándor nem is tudta, mi történt vele. A felesége se kérdett, se hallott, szava se volt hozzá. — Csak hamar, hamar az igazgatóhoz ! — Igazgató úr, itt az uram, köszöni hálásan a jóságát, én pedig ezennel fizetem a tartozásomat, s azzal se szó, se beszéd, két kezébe fogta az igazgató kopaszodó fejét s hatalmas csókot csattantott az arczára. Az igazgató úr csak úgy halt bele. — Nos, nem maradtam sokáig adósa, ugye ? — Nem panaszkodom — mondta az igazgató olyan savanyúan, hogy panasznak is beillett. — Csak az ura is ilyen pontos legyen. — Csak bízza rám, igazgató úr. Erre a sikkasztóra még a háztartási pénztárt se bízom ezentúl. Majd én kezelem s akkor jobban tudok vigyázni — magamra is. Még nagyapának is visszafizetem, amit kölcsönzött. Mert én nem maradok adósi sikere érdekében követeli Szegednek a harmadik egyetemet. (Élénk helyeslés.) Kmety Károly fejtegeti, hogy nem olyan sötét az a kép, amit a magyar tudományos világ mutat, mint a minőnek azt a minap Hencz Károly rajzolta. Nincs olyan sok kivetni való a magyar tudományos világban, hogy olyan becsmérlő ítéleteknek igazi alapjuk lenne. Könnyű tönkretenni a tudományos hivatásban megőszült exisztencziákat, de nehéz visszaadni az elrontott jó hírnevet. Beniczky Ödön : Tényeket kérünk. Kmety Károly : A kulturális állapotnak nemcsak az a fokmérője, hogy mennyi szappant fogyasztunk el, hanem az, hogy milyen esztimáczióban részesíti a nemzet azokat, akik élethivatásukká a tanítással, a tudományokkal való foglalkozást teszik. A legnagyobb bajok az egyetem túlzsúfoltságából származnak. Szász József : Alig jár néhány tanuló az egyetemre ! Kmety Károly: Az év elején eljön valamennyi, de nem kap helyet, ezért azután elszokik az egyetemre járástól. Azt mondta Hencz, hogy a vizsga lutrijáték. Ez a vád mélyen sérti a tanári kar önérzetét, mert alaptalan. A tanár bírói székben ül és igazságosam, becsületes meggyőződéssel mérlegeli a vizsga eredményét. A protekciózás inkább árt a vizsgáknak, de erről őszintén kijelentheti, hogy a képviselők protegálnak a legtöbbször és a hírlapírók. (Nagy robaj hangzik be a terembe. Egy lift szakadt le.) A nőhallgatókat vagy egészen ki kell zárni az egyetemről, vagy korlátozni kell a számukat. Veszendőben látja a magyar női típust. A mai rendszer megteremti a női szörnyetegeket. (Nagy derültség.) Mert a nő ma feminista hóbortokért rajong. Együtt jár ezzel a szemérmetlenség terjedése, a háztartás gondjaitól való szabadulás vágya és az anyaságtól és a gyermeknevelés gondjaitól és terheitől való rettegés. Kéri a minisztert, hogy állítsa meg a feminista követeléseket és legyen azon, hogy a nők megőrizhessék a régi igaz magyar nő típusát. A színházak is rontják a női erkölcsöket, egész sereg erkölcstelen darab mételyezi meg a társadalmat. Justh Gyula elnök (csönget) : A színészet még nem tartozik ide ehhez a tárczához, ne tessék a tárgytól eltérni. Kmety Károly csupán néhány szót akar szólalni erről. Elnök: Nem engedhetem meg semmi szín alatt. A képviselő úr beszélhetett volna erről a belügyi tárcsánál, most tessék a tárgynál maradni. (Zaj: Felkiáltások : Megengedjük !) Kmety Károly kéri a Házat, hogy engedjen néhány szót a színészetről szólani. (Zajos felkiáltások : Megengedjük!) Elnök elrendeli a szavazást arra a kérdésre, hogy megengedi-e a Ház Kmetynek azt, hogy a tárgytól eltérve, a színészet adminisztrácziójáról is beszélhessen ? A többséget nem tudja egyszeri fölállás révén megállapítani, megszámláltatja a szavazókat s konstatálja, hogy a szavazatok száma nem éri el a százat. Felfüggeszti az ülést félórára. Justh Gyula elnök negyedórás szünet után újra megnyitja az ülést. Úgy látja, hogy már vannak százan s újból fölteszi a kérdést. Kmety Károly közbevág, visszavonja azt a kérését, hogy a tárgytól eltérhessen. Fejtegeti, hogy nem magyar állampolgároknak nem volna szabad színigazgatói engedelmet adni. A harmadik egyetemet el sem tudja képzelni máshol, mint Szegeden. Maniu Gyula tiltakozik az ellen, hogy a közoktatásügyi kérdésekbe is belevigyék a politikát. A népiskolában a gyermekeket másként, mint anyanyelvükön nem szabad tanítani. A magyar nyelvnek megtanulása kívánatos lehet azoknak, akiknek szükségük van rá, de a magyar nyelv tanulását kötelezővé tenni nem szabad. Néhol még a románnyelvű szinielőadást sem engedik meg. Rakovszky István elnök : Nem ide tartozik, hanem a belügyi tárczához. Farkasházy Zsigmond: A szólásszabadsághoz tartozik. Elnök rendreutasítja, mert az elnöki intézkedést bírálni »merészelte«. Ha ez még egyszer előfordul, a mentelmi bizottságnak fog jelentést tenni. Maniu Gyula : Meg akarja tartani a román nyelvet és a román kultúrát, s tiltakozik minden ellen, ami a román nyelvet és kultúrát támadja. Dudits Endre a rutén vidékeken a párbér megváltását óhajtja; ezt a Tisza-kormány már megkezdte, s ezt az akciót a mai kormánynak folytatnia kell. Giesswein Sándor a középiskolai reformot sürgeti. A túlterhelés miatt nem az anyagot okolja, hanem a tanítási rendszert. A latin és a görög nyelvnek a középiskolákban való tanítását pártolja ; lehet, hogy e nyelvek ismeretét nem lehet már pénzzé tenni, de az iskolában nem csupán az üzletnek van helye. Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter bejelenti, hogy a vita során eddig felhozottakra holnap válaszol. Mikor az elnök haragszik. — Elnökválság három perczig. (Saját tudósítónktól.) Justh Gyula ma megint haragudott. Ez ezúttal igazsága volt. Talán éppen ezért lobbant föl annyira, hogy egyszerűen kijelentette, hogy ő többé nem elnököl. Más baj aztán nem is történt. Három percz múlva megbékült s egy negyedóra múlva megint csak ő rázta az elnöki csöngetyűt. De menjünk sorjában. Kmety Károly beszél a kultusztárczáról, a feministák hódításairól s fiatalos kedvvel átcsap a színpadra, a színészet dolgaira, amelyek pedig még a belügyminiszterhez tartoznak. Justh Gyula rácsönget: Ezzel már végeztek a belügyi költségvetésnél. Jussa lett volna még egy-két hasonló figyelmeztetés után akár el is hallgattatni a szónokát, de Kmety Károly eléjevágott a lehetőségnek : fölebbezett az elnöki intelemmel szemben a Házhoz, hogy a tárgytól eltérve, a színészetről is beszélhessen. A függetlenségi pártnak tetszik a dolog. Megszokta már régen, mikor még Justh Gyula is padot verdesett. Természetes tehát, hogy az alkotmánypárt nem titkolt boszúságára Kmety mellett szavazott. Titokban persze azt is remélték, hogy színészetről esvén szó, netán pikantériákat is fognak hallani. De Justh se hagyja magát. Nem akczeptálja az egyszerű szavazást, hanem összeolvastatja a szavazókat és megállapítja, hogy nincsenek százan (némelyek szerint százöten voltak a teremben) s felfüggeszti a tanácskozást. A jegyzőkhöz pedig odafordul: — Én többé elnökölni nem fogok. Ilyen fegyelmezetlen társasággal dolgozni nem lehet. Megyek. Lemondok. Szerencse volt, hogy eléje nem állottak. Mert nagyobb kalamitás támadhatott volna, mint azon a híres deczember tizenharmadikán. A folyosón Rakovszky Istvánnal találkozott. — Kérlek, — fordult hozzá — légy szíves átvenni az elnökséget. Ilyen körülmény mellett én nem elnökösködhetem. Rakovszky István nem volt a teremben, nem értette a dolgot. Egy sereg szélsőbali képviselő szerette volna megmagyarázni. De nem mert szólni, félt, hogy Justh kíméletlenül leinti. Nem sokáig tartott a némaság, Justh Gyula lélekzetet vett . — Itt, kérlek, — folytatta előbb kezdett panaszát, vagy dorgatóriumát — nem tanácskoznak, hanem gyerekjátékot űznek. Kire támaszkodjék az elnök, amikor a házszabályok intézkedéseit védelmezi, mint a többségre ? Kire támaszkodjék másra, mint arra a többségre, amely őt megválasztotta ? Nos, ha működésében erre nem számíthat, akkor legokosabban teszi, ha lemond. Ugron Gábor, Ballagi Aladár közbevágtak: — Igaza van. A színészeti kérdés nincs napirenden. Az elnököt nem szabad olyan dilemmába hozni, aminőbe most sodorták. A függetlenségi pártnak feltétlenül támogatnia kell azt az elnököt, akit soraiból választottak. Azt hitték, hogy e megjegyzésre Justh Gyula békülékenyebb lesz. Ez azonban még nem következett be. Tovább pattogott: — Levonom a konzekvencziákat. Azonnal beadom a lemondásomat. Lassan kint a fél Ház ott volt már körülöttök. Disputa keletkezett a periférián. Újságírók és képviselők vitatkoztak az elnök jogairól, kötelességeiről, a többség feladatairól, házszabályokról. Volt olyan is, aki egyszerű erőszakoskodásnak minősíl 3