Az Ujság, 1908. január/2 (6. évfolyam, 14-27. szám)

1908-01-16 / 14. szám

k­ jába­ menekülő aj­bán, s a disztogatok és hivatalok bevert ablakai ugyancsak biz­tató jelei a czéltudatos politikának. Ez a ragyogó és impozáns bevonulás okve­­tetlenül lesújtó hatással lesz a hamis ígé­retekkel el­vakított horvátokra s kijóza­nítja őket az ábrándok mámorából, a melybe a kalandor politikusok demagó­giája ejtette őket. Mert hát nem vilá­gos-e, hogy a lehurrogott, megkergetett, kővel dobált s menekülni kénytelen bűn most már az erő, határozottság és czél­­tudatosság mintaképe lesz, a­ki imponál fellépésével, megnyeri a sziveket, meg­hódítja és jobb belátásra bírja az elmé­ket ? Ugyan ne mókázzanak az urak eb­ben a keserves pillanatban, a­mikor poli­tikájuk ismét botrányos kudarczot vall, az ég tudja, már hányadikat. Vallják be maguknak, hogy bolondot cselekedtek, hogy hamis játékot űztek, a­mikor az ellenség kezébe adták magukat, hogy az hatalomhoz segítse őket. S vallják be, hogy a kegykeresés, az ígérgetés, az új fehérlap politikája nem teszi többé jóvá az elkövetett bűnt, s hogy a vezeklés egyetlen módja : visszaszívni minden ba­ráti és testvéri hajlamot s megmutatni a magyar államhatalom öklét. A maguk rossz politikája fölött mondanak ezzel marasztaló ítéletet, de ma még reparál- siató a baj, ha csak ők vállalják a vere­­ség ódiumát. Lesz-e bennük annyi önmeg­tagadás, a hazafias áldozatkészségnek az a minimuma, hogy a magyar állam presztí­zsét megóvják, hamarosan ki fog tűnni. De hazug képpel, hazug szóval ne tolják ezúttal ismét maguk elé Magyar­­ország tekintélyét és becsületét. Ne jaj­gassák tele a világot, hogy ma Zágrábban a magyar állam szuverenitásán esett sérelem. Micsoda gyermek az, a­ki a lövöldözés közepette édesanyját tolja maga elé védőpajzsnak ? A­mi ma Zág­rábban történt, tisztára a koalíc­ió meg­­gyalázása, a koalícziós politika botránya és következménye, s a pofont, a­mit a báni méltóság 111a Zágráb utczáin ka­pott, voltaképpen a Wekerle-kormány­­nak kellene nyugtáznia. Elég szégyen, hogy az a kormány, a­mely magát nem­zetinek vallja, a­mely a nemzet egyetlen hivatott képviselőjének hirdeti magát, parlamentjében kénytelen eltűrni a hor­­vát szónoklatok csúfságát s Zágráb ut­czáin az inzultust. Ne növeszszék meg a horvát forradalmárok talaját azzal, hogy a magyar államot angazsálják s állítják pellengérre. A magyar állam eddig kívül maradt a csúf játékon. Csávába került a koalíczió, a­mely politikai éretlenség­gel nyúlt oly kérdésekhez, a­melyek érett tapasztalatot, biztos kezet és előrelátást követelnek. Hogy miképp másznak ki a csávából, nem tudjuk. Egész politiká­juk csetlés-botlás ; nem csoda, ha horvát politikájukkal is csöbörből-vödörbe, Ra­­kodczayból Rauchba estek. S a­hogy az obstrukc­ió szülöttjei ma készek szülő­anyjukat kivégezni, a fiumei paktálókat is képeseknek tartjuk arra, hogy a test­véri csókot most a kormánybiztos kancsu­kájával váltatják fel. Mi az al­bán mai kudarcza után épp oly kevéssé bízunk a sima kibontakozás­ban, mint a­mikor Rakodczay fogad­­kozott a béke helyreállítására. A horvát kérdést békés eszközökkel, a szenvedé­lyek elcsitításával s az egykori barát­ságos viszony helyreállításával a koali­cziós kormány meg nem fogja oldani. Ha bele nem bukik a maga fölidézte vál­ságba, csetleni-botlani fog kalandosnál kalandosabb vállalkozásokba, s eljuthat a titkos és nyilt erőszak lejtőjére. Hacsak a krisztusi igéhez képest, kalácscsal nem dobja vissza azt, a­ki kővel meghaji­­gálta. Eddig a súlyos kérdéseket úgy ol­dotta meg, hogy az ország kalácsából adott az ország ellenségeinek. Nem lehe­tetlen, hogy ezúttal is megpróbálja. A zág­rábi kövekért jó magyar kalácsot. — A szívnek jogai vannak ! — mondta magában nagyon sokszor, de ezt a jelszót, ezt a nagy titkot senkinek sem árulta volna el a világért sem. Hallgatag, zárkózott lett. Lassankint magára öltötte a világfájdalom meg­közelíthetetlen fátyolát, a­mely abban az időben oly kitűnően illett hajadon leányoknak. Magában azonban föllázadt a világrend ellen. Kisleány korában mindig arról álmo­dott, hogy rabló vezér szeretője lesz. Ezt az ábrándját azóta százszor kinevette, de a régi vágy még égett benne, hogy olyan ember felesége legyen, a­ki különb a többinél, a­ki felette áll a világ gyarlóságainak, a ki szembe mer nézni a társadalom előítéleteivel és a ki az emberek ellen is kivívja az igazság, a lélek, a szív jogait! Ideálja voltaképp mégis egy rablóvezér volt, a­ki azonban csak az igazság és jóság szolgálatába bocsássa fegyvereit, lele­ményét, bátorságát, életét. Leonóra többször elhatározta, hogy szi­­cziliai parasztleánynak fog öltözni és úgy megy el az álarczos bálba. Ott ismeretlenül körül fog nézni a fiatal emberek közt, maszkja alól találós kérdéseket fog nekik feltenni és a­ki a legjobb feleleteket adja, a­kiből a legtöbb ész, kedély és jellem sugárzik, ahhoz így fog szólni: — Ne kérdezd, hogy ki vagyok. Egy félreismert nővel állsz szemben. Ha meg aka­rod ismerni az igazi boldogságot, az igazi szerelmet, jöjj velem és soha ebben az életben ne kérdezd tőlem, hogy ki vagyok. Egy nő vagyok, a­kinek csak egyetlen jelszava van, hogy »a szívnek jogai vannak«. Ilyen volt Leonóra, szandálszerűen szalaggal volt felfűzve a lábára 63 nem volt sarka, hanem lapos volt a talpa, mint a tánczos czipőké. De hiába volt mindez a szépség. Üveg alatt kellett tartani, mint az álló­órát és a családi csészéket, rózsazsinór tüllbe kellett burkolni, mint a csillárt, el kellett rejteni a világ elől, mint az ibolyát. Nehéz sora volt akkor a leányoknak. A bácsik és a nénik azt mondták, hogy a jó bornak nem kell czégér. Otthon kellett ülnie és várnia, míg érte nem jön valaki. Véletlenül. Ostobán. Akárki. Az apák és az anyák választották a kérőt. A leánynak nem volt más dolga, mint hogy megnézze azt a fiatal embert, a­kit a sok közül hozzávalónak ítéltek. Nem volt szabad sokat beszélnie, mert akkor a kérő megijedt, hogy fecsegő asszonyt kap. Nem volt szabad a kérő jelenlétében ennie, mert akkor anyagiasnak tartották. Feszesen kellett ülnie a helyén. Nem nevetgélhetett, mert ezért elítélték. Szögle­tesnek kellett lennie és legfeljebb egy-egy ártatlan mozdulattal, egy-egy mélyebb pillan­tással árulhatta el, hogy él, mozog, vágyai vannak. Meg kellett várnia azt a pillanatot, a­mikor ünnepiesen eléje térdeltek és kenetes szavakkal megkérték a kezét. Ekkor is csak »igen«-t volt szabad rebegnie, a szemét le kel­lett sütnie és az eljegyző csókot nem volt szabad azonnal viszonoznia. Vigyázni kellett a legkisebb mozdulatára is, mert a legcsekélyebb szabadossága is »rossz vért szülhetett«. Leonóra átlátta, hogy ilyen módon soha­sem fog férjhez menni. Újságot ugyan nem olvasott, hiszen az fényűzés és bűn lett volna egyszerre, a világban is keveset forgott, de titokban olvasta a George Sand regényeit és megértette belőle a szív jogait. AZ Ú­JSÁG Csütörtök, január 16. BELFÖLD. — A képviselőhöz ülése. A képviselőhöz hol­nap, csütörtökön, délelőtt tíz órakor ülést tart. Az elnöki bejelentéseken kívül a czukorra vonatkozó brüsszeli egyezmény pótintézkedéseinek beczikke­­lyezéséről szóló törvényjavaslat van napirenden.­­ A főrendiház. A főrendiház egyesült pénz­ügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottsága pénteken, január 17-én, délelőtt 11 óra­kor ülést tart, a­melyen a képviselőházban elfoga­dott kiegyezési javaslatokat tárgyalja.­­ A Csanádi püspökség. A képviselőház fo­lyosóján ma egész határozott formában beszélték, hogy a Csanádi püspökségre a minisztertanács Csernoch János kanonok képviselőt terjesztette föl első helyen, sőt, hogy már a kinevezés meg is történt. Csernoch e hírek szerint nem akart püspök lenni, de a néppárt kötötte magát a kine­vezéshez és pedig pártpolitikai szempontokból. Csernoch püspöki kinevezt­etése után is megtartja képviselői mandátumát.­­ Katonai kérdések, tiszti fizetés. Bécsből je­lentik, hogy osztrák parlamenti körökben ma azt beszélték, hogy az osztrák kormány június elejére újabb delegácziós ülésezés tervével foglalkozik és hogy e terv számára már az osztrák delegátusokat meg is nyerte. Ez a katonai létszámemeléssel és az ehhez kapcsolódó költségtöbblettel foglalkoz­nék. E második delegáczió lehetőségét a magyar kormány csak néhány nappal ezelőtt is határozot­tan demontálta. Okolicsányi László, a magyar delegáczió had­ügyi albizottságának előadója, tegnap Triesztben egy osztrák hírlapíró előtt a következőket m­ond­­hotta : — A katonatiszti fizetések részleges emelése még ebben az évben be fog következni, a­nélkül, hogy a katonai kérdések egész komplexuma a felszínre vettetnék s a­nélkül, hogy valami nemzeti enged­mény volna a fizetésemelésért az ellenszolgáltatás­; a delegácziók még a nyár folyamán, május végén vagy június elején, megtartják legközelebbi ülés­szakukat, a melyen az 1909. évi költségvetést sza­vazzák meg s a melynek elkövetkezéséig a hangu­lat a fizetési reform javára Magyarországon meg fog változni.­­ Bésy Zoltán mandátuma. A képviselőház hetedik bíráló bizottsága ma Mérey Lajos elnök­lésével értekezletet tartott, a­melyen igazolta Désy Zolt­á­n pénzügyminiszteri államtitkár ger­­nyeszegi mandátumát. Désy már most leteszi a mandátumát.­­ Szentiványi Gábor ügye. Ma délután két órakor az összeférhetetlenségi ítélőbizottság döntött Szentiványi Gábor képviselőnek régóta függőben levő inkompatibilitási dolgában. A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy Szentiványi birtokainak egy részét — 550 holdat — 420.000 koronáért parczellázás végett a földművelésügyi minisztérium vásárolta meg. Délben két órakor sorsolta ki a Ház ülésén Justh Gyula az ítélő­bizottság tagjait, póttagjait folytonos lárma közepett, úgy hogy Justh rá is csöngetett a Házra, ne tegye minden­képpen kicsinyessé, nevetségessé a sorsolást és a bizottság összeállítását. Chernel György, Tuskán Gergely, Thorotzkai Miklós az összeférhetetlen­ségi állandó bizottság elé kerülnek, mert mind a hármukat kisorsolták s egyikök se volt jelen az ülésben. Tuskán Györgyre többen meg is jegyez­ték, hogy eddig azzal vétett a házszabály ellen, hogy mindig a Házban volt, most meg azzal, hogy nincs itt. A kisorsolt képviselők némelyike interpelláczióra készült, s most, hogy a bizottságba került, azt hitte, hogy elütik az interpellácziótól. Eddig soha sem fordult elő, hogy a bizottság ki­sorsolása a tanácskozási idő közepén történjék s hogy az után a Ház folytassa tanácskozását, s mindenki úgy magyarázta a dolgot, hogy a ház­szabályok mostani értelmezése már a házszabá­lyok tervezett módosítása szellemében történik. Az Ítélkező­ bizottság rendes tagjai lettek : Cser­noch János, Fernbach Péter, Veress József, Kállay Lipót, Teleki Arvéd gróf, Mezőfi Vilmos, Barta Ödön, Németh Imre, Bethlen István gróf, Sztáray

Next