Az Ujság, 1908. május (6. évfolyam, 119-131. szám)
1908-05-17 / 119. szám
. Ami pedig az önálló vámterületet illeti, hát ez a programmpont épp oly komolyan szerepelt a koalíció programmján, mint az új alakulásén, s csakugyan nem csinálták meg. Mi jogon követelnek több hitelt a jövő számára ? Mert az új lejárat távolabb van ? Ez csak az ígéretet teszi könnyebbé, de a beváltását annál nehezebbé. Gyakorlati ügyet nem lehet tíz évvel előbb elhatározni, márpedig az önálló vámterület ugyebár most már gyakorlati ügy volna ? Annak igazolására, amit eddig nem csináltak meg, mindig bölcs arccal a gyakorlatiságra hivatkoztak, hogy az ország érdekében a viszonyokat, lehetőségeket stb. számba kell venniök. Hát szabad-e kérdeznünk: annyira ismerik az urak az 1917-iki viszonyokat, hogy már most bízvást és föltétlenül programaiba veszik s a nemzetnek ígérik, hogy akkorra meglesz az önálló vámterület ? Eddigelé, mint ellenzéknek, teoretikus politikájuk volt. Értjük. A gyakorlatban ez módosul. Az egyiket meg lehet csinálni, a másikat a jövőbe kell tolni. De most aktív munkaprogrammról van szó, feladatokról, miknek megoldására együttesen vállalkoznak. S tíz év múltán beálló esetről tesznek fogadalmakat. Az ilyen munkaprogramul becsületesen csak olyan tételeket tartalmazhat, mikre közvetetlenül a mostani munkaidőben kerül sor. Hát mit csinálnak az urak addig, míg 1917 bekövetkezik ? Addig megoldják a katonai kérdéseket. Milyen szépen, milyen simán hangzik ez : a katonai kérdések megoldása. Az ember nem is hinné, hogy ilyen sima programmpont feldúlta az alkotmányt, darabontrendszert teremtett s már-már forradalomra vezetett. Most egyszerűen programotra lehet tenni, hogy megoldják a katonai kérdéseket. Mik is ezek ? A magyar vezényszó ? Már január 26-ika után, mint többségi ellenzék óvakodtak ettől a szótól, nehogy belekerüljön a feliratukba. Természetesen most sem ezt értik a katonai kérdések megoldása alatt. Ellenben értik az ellenkezőjét: módját kell találni, hogy a katonai kérdések ne oldassanak meg. A chilopyi sobát kellene olyanformán kodifikálni, hogy magyar füleknek valamikornak hangozzék. Azok a katonai kérdések nagy kölöncz a nyakukon, ha ő felsége valahogyan segítene nekik levetni azt, szívesen megteszik. Ellenben semmiesetre sem tennék ezt, ha a magyar nemzet követelné, hogy ilyenekkel kellemetlenkedjenek a legfőbb hadúrnak. Ez már el van határozva, ez bizonyos. És programjukra írják, nem tudván, hogy mi lesz az, amivel megoldottnak tekintik a katonai kérdést, csak azt vallják dogmának, hogy a magyar vezényszónak s mindannak, aminek kivívásáért koalíczióba állottak, nem szabad meglennie. Következik a negyedik, a legfőbb pont, a szépségflastrom: a delegácziók eltörlése. Magyarul: a díván kidobása. A delegácziók voltaképpen csak forma és mód a közösügyi dolgok ellátására, s ők, akik a dolgokon volnának hivatva változtatni, változtatnák az elintézés módját. Érdemes ezért új pártot alakítani ? S még ez sem lesz meg, mert ezt is csak addig követelhetik, amíg felelőtlenül a Bécsben elhatározott új párthoz keresik a népszerű jelszókat. De Bécsben még ezt a semmiséget is sokalják, könnyebbségéül a tömeges hittagadásoknak, s ha Bécs úgy kívánja, hát az új párt, mely a felsorolt négy ügy érdekében alakulna meg, meg fog alakulni a felsorolt négy ügy nélkül is. Mindezekből világosan kiderül, hogy nem megszabott feladatoknak, az ország fennálló szükségeinek érdekéből fűznék hosszabbra az eddigi üzleti társasviszonyt, hanem tisztára azért, amiért a gyárosok kartelbe és a munkások szervezetekbe állanak. Mert jobb összetartani és osztozkodni, mint konkurrálni és hoppon maradni. A becsület megkívánná, hogy az átmenet után széjjelmenjenek, de az érdek azt tanácsolja, hogy a kartelt újítsák meg. Viribus unitis ! Ez habsburgi jelszó s lojalitásukat is demonstrálják vele, ha politikai mottóul választják. S ez egyszersmind az egyetlen pont, melyet igazán az uj párt programmjául lehet elismerni. Regina kisasszony. írta Bíró Lajos. Déghy, aki a vacsoránál és a feketekávénál boldog bőbeszédűséggel fecsegett, egyszerre gondolkozva kezdte nézni a szivarja füstjét és lassanként egészen elhallgatott; kérdeztem, mi baja, — nem mondja meg , nem faggattam , hallgattunk ; később magától megszólalt és elmondta azt, ami itt következik: — Mikor kikerültem a gimnáziumból, az apám közölte velem, hogy kereskedő leszek. Mukkanni sem mertem, az öreg hajthatatlan zsarnok volt; egyetlenegyszer kockáztattam meg azt a kérést, hogy inkább a zeneakadémiába mennék, ekkor majdnem pofonütött, kijelentette, hogy félbolond muzsikusok számára egy vörös rézkrajcrárja sincs. — egy októberi napon berukkoltam tehát a Kunetz és Mayer czéghez, a búzaemberekhez, a nagy gabonakereskedőkhöz. Az irodájuk a Dunaparton négy szűk, sötét és hihetetlenül mocskos kis szobából állott; mindent piszkosnak éreztem bennük, az íróasztalokat, a könyveket, a székeket, mindenen vastag rétegben tapadt a piszok és sohasem értettem, hogy Kunetz, aki elegáns úr volt, versenyistállót tartott és az apám állítása szerint az egész vármegyénket zsebre dughatta volna, hogyan tud órákat eltölteni buzgó, friss és vidám munkával ebben az órban. A legbelső szoba volt az övé, a következő Mayeré, a czégtársa, a harmadik szobában trónolt néhány főbb hivatalnokkal Schwarz úr, a cégvezető, az utolsó, a negyedik szobában volt összepréselve a kisebb hivatalnokok egész tömege. Ide kerültem én is. Nem fogadtak rosszul. Kunetz, akivel az apám üzleti összeköttetésben állott, kezet fogott velem, ami óriási szenzácziót keltett. Schwarz úr, aki egyébként csendes és makacs embernyúzó volt, kijelentette rólam, hogy »úri fiú« vagyok, és kegyelmébe fogadott; a többiek is egytőlegyig szeretetreméltóak voltak hozzám. Ez annál inkább említésre méltó, mert pár nap alatt meggyőződtek róla, hogy soha sem fogják hasznomat venni. Semmire, de éppenséggel semmire sem voltam használható , képes voltam a legegyszerűbb dolgokat is összezavarni, és a legfontosabbakat is elrontani, ha rám bízták őket. Azt kérdezed: miért szerettek mégis ? Hát éppen ezért. Olyan nyilvánvaló volt, hogy én senkivel sem fogok versenyezni, hogy én senkinek sem fogok ártani, hogy én általában nem fogok ezzel az üzlettel foglalkozni, hogy még az ötödik hónapban is vendégnek tekintettek. Egy szimpatikus idegen, egy kellemes látogató voltam nekik, egy más világból való lény, akinek a sok ügyetlenségére jóindulatú felsőbbséggel néztek le . .. Eleinte rám bíztak egyet-mást, később szeliden félretoltak, lassanként beszüntették üzleti tehetségeim kiaknázását. Békében hagytak. Én megjöttem, leültem piszkos kis asztalom mellé, körülöttem néha zajlott a forgalom és sustorgott a munka , én czigarettáztam, olvastam, kottát lapozgattam a mocskos kis asztalnál. Egy napon, amint így olvastam, észrevettem, hogy valaki néz, kitartóan, elmerülten, makacsul néz. Felpillantottam a könyvem mögül, és két csillogó, kerek, apró szemnek a pillantásával találkozott a tekintetem. A két szem egy fonnyadt, fáradt kis egérfejből csillogott ki, a fonnyadt kis arca vörösre pirult, mikor a könyvből felnéztem . .. Ez Grün Regina kisasszony volt, a gépírókisasszony, az egyetlen nő a báróban. Az egyetlen nő, egy vérszegény, fakó, csendes, félénk öreg leány, egy huszonkilenc éves, szűkvállú, fonnyadt szűz, egy soha nem virágzott asszonytalan asszony, egy elhervadt, elúszott, sovány, sápadt, alázatos, kis teremtés, mindenkinél hátrább lévő, mindenkinek engedelmeskedő, a rabszolgák között is az utolsó. A formátlan kis teste összehúzódott a gépe mellett a széken ; ijedten és buzgón kopogott, ha munkát kapott; mindenki goromba volt hozzá . Schwarz úr a vérét szokta színi, akár volt rá ok, akár nem ; amikor nem is volt dolga, akkor is aggódva és fürkészve nézegetett körül, nincs-e valami kifogás ellene; amikor azután egy félóráig csend volt és sehonnan nem fenyegetett veszedelem és sehonnan nem jött munka, akkor összetette a kezét az ölében, megpihent, megnyugodott és engem nézett. . . . . . Regina kisasszony elpirult, elfordította a fejét és én bámulva néztem reá. Az irodában én voltam az egyetlen, aki néha egy jó szót szólt hozzá, aki néha beszélgetett vele. Regina kisasszony ezért kiszolgált engem, rendben tartotta az asztalomat és czigarettákat töltött nekem . .. Tizenkilenc éves voltam akkor, erős, bátor, vad, szép fiú ; leánymosolygásokkal és asszonycsókokkal volt tele a lelkem ; nem volt negyedórám, amikor nőre ne gondoltam volna ; három asszonynyal volt dolgom egyszerre ; a vadságomnak, az erőmnek, a győzelmes, szép fiatalságomnak az állandó mámorában éltem ; minden nő érdekelt. .. De Regina kisasszonyra sohasem néztem más gondolattal, mint azzal, hogy Regina kisasszony ül a gép mellett és kopogtat. Regina kisasszony azonban elpirult... És másnap ismét elpirult.. . És harmadnap is- AZ ÚJSÁG Vasárnap, május 17. BELFÖLD. A képviselőház ülése. A képviselőház hétfőn délelőtt 10 órakor folytatja a költségvetési vitát. A fúzió. Az új pártalakulásra, a függetlenségi és az alkotmánypárt fúziójára vonatkozó híresztelések, találgatások ma elcsöndesedtek. Őszre válik aktuálissá a dolog, így mondják, a nyár majd megérleli az egész programmot. A függetlenségi párt egyik oldalán ugyan már erősen nekiláttak a programra szerkesztésének, szigorúan kizárják a delegáczió fentartásának lehetőségét, de itt a követelődzést mindig megrendszabályozhatja Wekerle vagy Kossuth. Az agráriusok szervezkedéséről csak annyi a pozitívum, hogy ez az akció semmiféle tekintetben nem akarja hátráltatni a tervezett fúziót, hanem csak azt czélozza, amit már Széll Kálmán miniszterelnöksége idejében hangoztattak, hogy agrárius kérdésekben a képviselőház valamennyi agrárius tagja, tartozzék bármely párthoz, egyöntetű magatartást vállaljon. Most a csoportosulás azok körül az agrárszocialista indítványok körül történik, amelyeket Nagy Emil és Baross János egy évvel ezelőtt a képviselőház elé terjesztettek. • Ennek a csoportosulásnak azonban legalább mostanság nincs külön pártalakító jellege. A néppárton a nemzetiségi párttal való együttműködés gyanújától félnek, ezért nem foglalnak állást a fúzió ellen vagy a fúzió kérdésében. Hogy a balpárt is kívül marad a kormánypárton, az a néppárt felfogását nem érinti, mert ez a