Az Ujság, 1909. szeptember/2 (7. évfolyam, 219-231. szám)

1909-09-16 / 219. szám

Csütörtök, 1909. szeptember 16. _________AZ ÚJSÁG_________ ges ügyrendjét megállapították. Ez a következő : Szeptember 24-én ismerkedési estély, beszédek nélkül, szeptember 25-én délelőtt 9 órakor a kongresszus megnyitása, megalakulás a vigadó­ban. A nyugdijügyi, a szolgálati pragmatika, a státusrendezési, a fizetésrendezési, lakbérkér­dési, társadalmi, közalapi, gazdasági, sajtóügyi albizottságok ülései. Szeptember 26-án délelőtt fél tízkor a kongresszus folytatása, jelentés az 1907. évi kongresszus határozatainak végre­hajtásáról, az albizottságok határozatai felett való határozatok, a következő kongresszus helyének megállapítása. A kongresszuson való felszólalásra a jelentkezések 25-én délelőtt 9 óráig a kongresszus elnökségénél írásban nyújtandók be a tárgyak rövid megjelölésével; egy-egy felszólalás 10 percz­­nél tovább nem tarthat s ez az albizottsági felszó­lalásokra nézve is irányadó.­­ A szekularizáczió. Bihar megye törvény­hatósága Nagyváradon ma tartotta közgyűlését Glatz Antal főispán elnöklésével. A közgyűlésen Tisza István gróf is megjelent. A közgyűlés a szekularizáczióra vonatkozó javaslat felett hozzá­szólás nélkül napirendre tért. A király nem határozott. — Wekerle hazajött. Döntés a jövő héten. Andrássy és a függetlenségi párt. — A rég favorizált audienczia, Wekerle mi­niszterelnök királyi kihallgatása ma délelőtt volt, közel két óra hosszáig tartott és a király­­ nem határozott. De a jelét adta annak, hogy a bankkérdés révén való válságrendezés nagyon kellemetlenül érint­i és hogy voltakép­pen a paktumhoz ragaszkodnék, a­mely a választójogi reform tető alá juttatását sürgeti. A miniszterelnök — ezt mondja a félhivata­los — behatóan ismertette a magyarországi poli­tikai helyzetet és a királyt a Budapesten folytatott legutóbbi miniszteri tanácskozások lefolyásáról in­formálta. Közölte továbbá a királyival a koalícziós pártok vezéreinek nézetét is és a király Wekerle miniszterelnök jelentését kegyesen fogadta. Döntés, a­mint az előrelátható volt, a mai kihallgatáson semmi irányban nem történt. Wekerle — így szól egy másik jelentés — a kihallgatáson megtudta azt is, hogy a király milyen álláspontot foglal el a Magyarországon meg­nyilvánuló és a válság megoldására irányuló külön­böző eszmékkel szemben. Délután Wekerle vissza­utazott Budapestre, a­hol minisztertársaival közölni fogja azt a benyomást, a­melyet Bécsben nyert. E végett minisztertanács lesz, szombaton Wekerle a közös miniszteri tanácskozás folytatására vissza­utazik Bécsbe és a dolgok csak jövő héten jutnak döntő stádiumba. Sürgős a döntés, mert a kése­delem a közös költségek és a delegácziók rová­sára megy. A helyzet tehát e pillanatban egyelőre változatlannak látszik, hacsak azokat a többé­­kevésbé jelentékeny momentumokat, helye­sebben szólva, megújuló panaszokat tekintetbe nem veszszük, a­melyek a kibontakozást a koalíc­iós pártok részéről illetik. Mára például ismét időszerű lett Kossuth Ferencznek a Justh-csoporttal szemben való határozatlan­sága, a­mely arra vezethet, hogy a párt vezér­lete ismét a kizárólag függetlenségi kormányra törekvő csapat kezébe kerül. Az e miatt való aggályoskodás természetesen nem a bank­csoport soraiban tapasztalható. Itt egyebet se hallani, mint hogy bármi történjék is, Andrássy Gyula gróf tovább nem maradhat a kabinetben. Nem maradhat, mert negyedfélévi miniszter­­kedése alatt egyebet se csinált, mint aknákat, a­melyek a függetlenségi párt érdekeit rom­bolták, a közigazgatás révén a párt vidéki törekvéseit akadályozták és diszkreditálták. A kormányban úgy viselkedik, mintha a füg­getlenségi miniszterek fölött ő volna az ország őrszeme, úgy­hogy ezek, legalább az Andrássy­­ellenes tábor szerint, miatta nem merik elv­társaikat az eddiginél kiterjedtebb méretek­ben »támogatni«. Hogy például egy csekély nyilvánosságnak örvendő függetlenségi heti életlap tizenkétezer korona szubvencziót, egy tizenöt-húsz előfizetővel megáldott függet­lenségi havi közlöny három állandó vasúti jegyet és igen tekintélyes szubvencziót élvez, arról ne essék szó, a fő az, hogy az elégedet­lenek Andrássy Gyula gróf bukásában lássák jövendő boldogulásuk biztosítását. És Andrássy kérkedik is ezzel az őrszemi hivatással. Legutóbb bizalmas körben lemondásának s az aktiv politika teréről való visszavonulásának okait feszegetve, azt a megjegyzést tette : — Ha el nem megyek, csak azért mara­dok, hogy legyen valaki, a­ki ezeknek a gaz­dálkodását a saját szemével látja. No, az igaz, hogy valami nagy sietséggel nem is vádolhatni. Sőt új kapcsok készíté­sét látni, a­melyek őt tovább is kormányhoz fűznék. Környezetében legalább úgy tudják, hogy programmjának pártfogása iránt most a trónörökösnél is puhatolódznak. Állítólag Széll Kálmán a közvetítő, ennek kellene a trónörököst a katonai kérdésben bizonyos en­gedékenységre bírnia. Az ellenszenv azonban, a­mely a függetlenségi oldalon Andrássyval szem­ben nyilvánul és talán komoly okok miatt is fokozódik, Andrássynak még a katonai vív­mányt se honorálná. Az egyik bécsi lapban egy magyar államférfiú — talán Wekerle vagy Andrássy — kifejti, hogy a bank kérdésében a függetlenségi párttal meg­állapodásra jutni lehetetlen. A függetlenségiek oly erővel kötötték magukat az 1911 január elsei dátumhoz, hogy ettől szabadulniuk lehetetlen. Az önálló bankot végtére föl lehetne állítani, de ez nekünk talán harmincz millióba is belekerülne. A bankkérdést épp úgy, mint a többi függő kér­dést is meg lehetne oldani, hiszen a függetlenségi párt egy része ellenszenvvel viseltetik a bank­­agitáczió iránt, de általános belátás és jóakarat kellene, és az, hogy Ausztriában a készfizetések fel­vételébe belemenjenek. Engedményről itt szó sin­csen. A katonai téren nyújtandó engedmények semmiképpen sem befolyásolnák a hadsereg harcz­­készségét, a­mely Magyarországnak is szívén fek­szik. A készfizetések fölvétele és a katonai enged­mények nélkül a kabinet h­atvanhetes tagjai az ügyek tovább viteléért a felelősséget viselni nem hajlandók és visszavonulnak. Hogy a nap krónikájához visszatérhes­sünk, nem mellőzhetjük annak fölemlítését, hogy osztrák részről a legnagyobb szorgalom­mal folytatják azt a kvalifikálhatatlan manő­vert, a­melyet a magyar politikai helyzet teljes felfordítására indítottak. Teli tüdővel kiabálják, hogy az osztrák közvélemény, az osztrák parlament minden konc­essziót meg fog akadályozni. Kitűnő fogásnak bizonyulhat ez a magyar válság kiélezésére, de még arra is, hogy a delegácziókban az ötszáz milliós közös költségtöbbletnek ne ők, hanem a magyar delegátusok vessenek gáncsot. A közös miniszterek értekezlete ma is tartott. A bosnyák alkotmányt tárgyalta. Wekerle is ott volt és csak arra kérte a konferencziát, hogy Magyarország közjogi igényeinek ne prejudi­­káljon. Mit sikerült elérnie, mit nem, arról igen homályos informácziók vannak. Ezeknek értéke teljesen jelentéktelenné válik, mihelyt a mai kihallgatásról kiszivárgott híresztelések mellé kerül. A király állítólag minden kibon­takozási tervre kedvezőtlen megjegyzéseket tett, s határozottan éreztette Wekerlével, hogy konc­essziókra nem hajlik, függetlenségi kor­mányt nem óhajt és a választójogi reform le­­tárgyaltatását várja. Bécsi körökben nem min­den kárörvendés és reménykedés nélkül már az egész koalícziós parlament csődjét emle­getik. Apponyi Albert grófnál járt ma egy is­merőse, s Apponyi azzal búcsúzott, hogy az illető vele mint miniszterrel már nem fog ta­lálkozni. (Wekerle a király előtt.) A király ma reggel kilencz órakor fogadta a Burgban Wekerle Sándor miniszterelnököt, a­ki az általános politikai helyzetről és a legutóbb Budapesten tartott minisztertanács­ban történtekről tett jelentést. Szombaton előreláthatólag ismét a király elé megy, a­mennyiben ez nem volna lehetséges, a jövő hét legelején, s akkor a kormány lemondását is benyújtja. Csaknem két óra hosszáig volt Wekerle a királynál kihallgatáson és audiencziájának hosszú tartama — így szól a környezetéből jövő egyik jelentés — bizonyára alkalmat adott neki arra, hogy részletesen és alaposan megismertesse az uralkodóval a politikai helyzet egész sivárságát. Valószínű, hogy az audienczia nem annyira a múltnak, mint inkább a jövőnek szólott. A miniszter­elnök nem terjeszthetett ugyan kibontakozási pro­­grammat a király elé, de az audienczián mégis meg­történt a kísérlet arra, hogy a kibontakozás útját egyengessék. A miniszterelnök azzal a czéllal ment a királyhoz, hogy ezt a magyar politikusok állás­­foglalásáról, önmagát pedig a felől tájékoztassa, hogy milyen fogadásra találnának az uralkodónál azok a tervek és óhajtások, a­melyeket ma föl­említett. Wekerle miniszterelnök néhány nap múlva ismét a király elé megy és valószínű, hogy ez alkalommal meg fog történni az első érdemleges lépés a kibontakozás felé. Bécsben beavatott helyen azt mondják, hogy nagyon kevés remény van arra, hogy egyhamar a békés kibontakozás sikerüljön, de hangsúlyozzák azt is, hogy azt mondhatni, hogy egyáltalában reménytelen a helyzet, még korai. Az audienczia kapcsán más oldalról ezeket közölték : A Wekerle-kormány helyzete nagyon nehéz és a koalíc­ió és a koalíc­iós kormány össze­omlása emberi előrelátás szerint elkerülhetetlenné vált. Minthogy Kossuth Ferencré a többség, na­gyon kétségesnek tekintendő, hogy ilyen körül­mények között sikerülni fog-e többséget a bank­szabadalom véglegessége mellett a jelen ország­­gyűlésen összehozni. A koalíc­iós kormány immár két pártra oszlott, előreláthatólag nemsokára kény­telen lesz formálisan is a saját létéről dönteni. A hatvanhetes miniszterek a koronától katonai engedmények megadását és a készfizetések fölvételét követelik. Ez ellen az osztrák parlamentben igen heves áramlatok érvényesülnek. A hadügyi kormányzat továbbá aggasztóan nagy, csaknem félmilliárdra rugó követeléseket támasztott. Két­ségtelen, hogy a hadügyminisztérium e követelésé­vel szemben a monarchia mindkét államának kor­mánya a leghatározottabb ellenállást fogja kifej­teni, s a­kinek az lesz a feladata, hogy a törvény­hozó testületekben ilyen javaslatokat terjeszszen elő, az úgy Bécsben, mint Budapesten igen harczias hangulatra lehet elkészülve. A dualisztikus minisz­terek azt hiszik, hogy a viszonyok rendezésére nem vállalkozhatnak, ha másfelől olyan enged­ményeket nem kapnak, a­melyek helyzetüket megkönnyítenék. Wekerle tizenegy órakor tért vissza a magyar házba, a­hol az összegyűlt újság­íróknak ezeket mondotta : — A mai audienczián részletesen ismer­tettem a politikai helyzetet, a­melynek kereté­ben behatóan foglalkoztam a minisztertanács lefolyásával és a koalíc­iós pártok vezéreinek felfogásával, ő felsége kegyesen fogadta jelen­tésemet, döntés azonban nem történt. Wekerle nagyon kedvetlen volt. Osztrák híradások úgy szólnak, hogy a király sem a katonai engedményekkel kapcsolatos állandó kibontakozást, sem az úgynevezett független­ségi kormány kineveztetése mellett való bank­provizóriumot nem helyeselte, s a választójogi reformot és a végleges házszabályreformot sür­gette s kifejezést adott ama reményének is, hogy a közös költségek megadásában nagy fennakadás nem lesz. (A bosnyák alkotmány.) A közös külügyminisztériumban ma délelőtt tizenegy órakor Aehrenthal gróf közös külügy­miniszter elnöklésével folytatták a tegnap megkez­dett közös miniszteri értekezletet, a­mely a boszniai országos statútum tervezetével foglalkozott. A ki­rályi kihallgatás után Wekerle is a külügyminisz­tériumba ment s részt vett a közös miniszter­­tanácsban. A bosnyák statútum a katonai kérdésekkel egyáltalában nem foglalkozik. A boszniai és her- 1­ 3

Next