Az Ujság, 1909. november/1 (7. évfolyam, 259-270. szám)

1909-11-02 / 259. szám

Kedd, 1909. november 2. AZ Ú­JSÁG nek. Persze nem Zorbaiék ellen, a kik­kel már megbarátkoztak, hanem csak Szymbrakakiszék ellen, a kikben az augusztus végén alakult érdekszövetkezet ellenségeit látják. Vájjon forradalom lesz-e ebből, vagy előnyös kiegyezés ? Ki tudná ezt előre látni olyan bomlásban levő államszervezetben, a­milyenül ma Görögország tűnik föl előttünk. A védő­hatalmasságok sem tudnak feleletet adni erre a kérdésre, hadihajóikat azonban egyre-másra küldik a faleroni kikötőbe, s fontolóra veszik Oroszországnak, György király pártfogójának javaslatát, hogy ne szállítsanak-e partra nemzetközi csapa­tokat Pyreusznál s másutt, mert bántja őket a lelkiismeret, hogy megbízha­tatlan krétai politikájuk révén jórészt felelőssé váltak azért a helyzetért, a­mely Vasszosz ezredes expedícziójától Tüpaldosz zendüléséig mérgesedve el, most katasztrófával fenyegeti Görög­országot. BELFÖLD: a A külügyminiszter a királynál. Bécsből jelentik, hogy a király délelőtt Aehrenthal gróf külügyminisztert hosszabb ideig tartó külön ki­hallgatáson fogadta.­­ Benyovszky Sándor inkompatibilitása. Az összeférhetetlenségi állandó bizottság november nyolc­adikán délelőtt 11 órakor ülést tart, mely­nek tárgya, Benyovszky Sándor gróf képviselő ellen bejelentett összeférhetetlenségi ügyben az előkészítő eljárás folytatása. § A1.román egyházi kongresszus. A nagy­szebeni román egyházi kongresszus magatartása a kormány figyelmét m­agára vonta s mint a »Lu­mina« írja,­a jövőben a román egyházi kongresszusra kormánybiztos fog kiküldetni, hogy eleje vétes­sék olyan kormányellenes határozatoknak, mint a minőket a mostani kongresszuson hoztak. 1. A cseh miniszterek lemondása. Bécsből tele­fonozza tudósítónk. Tegnapi legfelsőbb kihallga­tót nem fakadt utána. Előbb-utóbb minden megboszulja magát. A gonosz ember okosab­ban teszi, ha régi bélyegeket gyűjt, mint csengő aranyakat, a­melyeket nem vált fel soha. Csúnya dolog, ha valaki a maga gaz­dagságának perverz érzésében vigyorogva gon­dol azokra, a­kik ott szoronganak a helyek körül, a­hol ingyen kenyeret osztogatnak. Nem én bölcselkedem így, a szabadkaiak kialakult vélekedése volt ez, a­mint az egy­szerű gyászhintó egy esős áprilisi napon meg­gyilkolt halottjával elindult a temető irányá­ban. És a­mint az emberek némán megemel­ték kalapjukat, nem a halottól búcsúztak, ha­nem a lányának köszöntek. Régóta látták. Itt nőtt fel közöttük, az ifjúságának idefűző­­dik minden emléke, az élete is itt romlott meg, a­mint szöktették az ember elől, a kit szere­tett, a ki szerette. És sajnálták szívből és igazán, nem a miért gyászruhát kellett fel­húznia, de mivel a gyanú nyomon követte. Az élete, úgy mondták, czéda és nyomorult, a lelke megromlott, a tisztasága csak fizikai, a társasága hitvány, becstelen. Egyetlen em­bert nem szabadott szeretnie, most őt szeretik sokan, fékevesztetten és rajongón, izzó érzé­kiességben, az egyedüli birhatás vágyának lázas epedésével. A finom ember tud diszting­­válni, statisztikát lehetne csinálni, naponta hányan lesznek öngyilkossá szerencsétlen sze­relmükben. Az elszántak nem így tesznek. Egészen másképp. És megteremtik azokat a bünpöröket, mint Szabadkán a Haverda Ma­riskáé, Párisban a Steinheim­éé, Velenczében Tarnovszka grófnőé. Ugyanaz mind a három : emberek gyilkolnak egy szép asszony hálás köszönetéért. A­mint nézem a keskeny sárga lóczán Haverda Mariskától jobbra Jánosit, balra Vojtát, sajnálom is őket. Pedig nem rokon­szenvesek. Egészen közönséges két figura, a­kikből a mély érzés ki sem látszik. Érteném, ha közönséges gyilkossággal volnának vádolva, vagy csirkelopással. De hogy Jánosi Vojta tervei szerint agyonlőtte az öreg­asszonyt, hogy ezzel a leánya életét váltsa meg, ezt, bocsánatot kérek, nem hinném el a tekintetes királyi törvényszéknek, ha az asztalán nem feküdne az a revolver, melyet Jánosi jut­tatott bírái kezébe. Az efféle embereket, úgy tetszik, nem szabad közelről megnézni, a mint hogy az a korona is csak hitvány papírmasé, mely az éhező kórista fején éreznek tetszett. Ez a Jánosi is tuczat ember benyomását teszi, a ki a­míg a fogházban telelt ötszáz sürü oldalt szerelméről, a bíróság előtt hazudik és dadog, majd bevallja, hogy egy tizenkét forin­tos sikkasztással kezdte karrierjét. Ő volt ugyanis az első, a­kit az általános kérdésekről kihallgattak. Mikor azt kérdezték tőle, tud-e írni, olvasni, a­mit meg kell kér­dezni, azt hiszem, egy curiai bírótól is, ha a vádlottak padjára kerülne, azt mondta, hat gimnáziumot végzett. E pillanatban lehetetlen volt nem meglátni Haverda - Mariska csodál­kozását. Neki szécsényszigeti és kovácsi Já­nosi Aladár mindig azt mondta, hogy jog­végzett ember, diplomája van és most hat gimnáziumról beszél, a­melyből az elnök csak hármat tolerál. A negyedikben már megbukott. Jánosi szégyenli magát Haverda Mariska előtt és rá nem nézne a világért. Keresztbe rakja lábait, fejét aláhajtja a bal tenyerébe. Ebben a pillanatban érdemes még jobban szemügyre venni. Divatos szabású kék öltöny van rajta, lakk féle cipő és selyem kivarrásos harisnya. Ugyancsak sötétkék a másik két vádlott öltözéke. Haverda Mariska fekete kalapja finom harmóniában van szőke hajával, melyet keztyüs kezével nem egyszer igazít. Vojta ilyenkor végigsimogatja tekintetével, de rejtve, észrevétlenül, keserű lemondással. És mereven bámul rá, a­mint most az asszony lép az elnök elé, a­ki a­nélkül hogy felpillan­tana írásai közül, gépiesen mondja­­ — Haverda Mariska ! — Igen — feleli. Az általános kérdések folyamán azt kérdi tőle : hány éves ? Néhány pillanatig késik a felelet. Ennyi tanú előtt még nem udvariatlankodtak vele. Minek is az asszony korát kérdezni, ha elmúlt húsz esztendős ? Ezt gondolhatja magában Haverda Mariska is, a­mint inkább susogja, mint mondja : — Harmincz ! A közönség megmozdul. Lehetséges-e, hogy ennyi idő múlt volna el már a valaha legszebb szabadkai kis­lány feje fölött ? Aztán megint az elnök kíváncsiskodik : — Mi a foglalkozása ? — Nincs foglalkozásom — feleli a vádlott. — Tehát magánzónő. — Parancsára. — Vagyona van ? Erre is késik a válasz. Haverda Mariska Bródy Ernőre tekint, a védőjére és mivel ő nem felelhet helyette, már maga mondja : — Vagyonom ? ... Nem tudom, talán van, talán nincs. Aztán visszaül a helyére, majdnem áhita­­tosan és kiparírozza a kiváncsi tekinteteket. Már megint háttal van a közönségnek, mely egyáltalában nem érdekli. Fellépése termé­szetes, egyszerű, minden mozdulatában gra­­cziózus és nem keresi a szimpátiákat, melyeket amúgy is kivált mindenkiből. És bár egy padon ül Jánosival és Vojtával, úgy érez­zük, beláthatatlan távolság választja el tőlük és szavakkal ki sem fejezhető fensőbbség, sí talán Bienerth báró miniszterelnök átnyújtotta ő felségének a kabinet két cseh miniszterének, Brál doktornak és Zacsek­nek lemondó kérvényét; az uralkodó mind a két lemondást elfogadta. A fel­mentő kéziratok alkalmasint már holnap meg­jelennek a hivatalos lapban. A távozó miniszterek egyúttal megkapják a belső titkos tanácsosságot. — A szekularizáczió. Vasárnap délután Bársonyos községben népgyűlés volt, a­mely Molnár Béla, Havadi Barnabás, Persian Ádám felszólalása után tiltakozott a szekularizáczió ellen. Tovább taktikáznak. — Kossuth, Justh és a bankcsoport. A debreczeni gyűlés. — Az alkotmánypárt, a néppárt és nagy részben a függetlenségi tábor is látható meg­nyugvással hallotta három nappal ezelőtt Justh Gyula képviselőházi elnök pártközi kinyilat­koztatását, a­mely talán a köteles, vagy meg­szokott tekintetekről is megfeledkezve, ke­mény fenyegetéssel fordult a kormány ellen. Azt hitték , végre beköszöntött a kormány­­hatalomban való megújhodás, a­mit fél esztendő óta Justh Gyula hada, a bankcsoport akadá­lyozott. A nemzeti koalíc­iós keblek azonban, úgy látszik, korán örvendeztek a feltámadás­nak és a kormány-eszkimók száma csökkené­sének. Justh Gyula összetűzhetett Kossuth Ferenczczel a­miatt, hogy ez az Apponyi-féle kooperác­iós terv mögé állott. Megmondhatta Kossuthnak, a­mit már egy izben megüzent neki, hogy visszaviteti Olaszországba, ha inga­dozni mer. A nép azonban, Justh Gyula népe, a rettenetes bank-lovagrend másként gondol­kodik. És ha egész kormányt nem kaphat, megelégszik kevesebb prédával is. A minap még nyolc­van-kilenczven főre tett és mindig az egész függetlenségi pártnak mondott bankcsoportból, ma már a harminc­-negyven ember sincs bizto­sítva Justh Gyula zászlajának. A kormány nyolc­-tíz nap múlva a képviselőház elé ter­jeszti a jövő évi költségvetést s indemnitást is kér. A bankönállósítás rendületlen alapozói és előkészítői pedig kevés kivétellel szavazni fognak úgy, a­hogy Kossuth és Apponyi inteni fog, mert ők ragaszkodnak a függetlenségi párt egységéhez és azt a kabinetet, a­melyben Kossuth és Apponyi miniszterek, exlexbe ker­getni nem engedik. A béke­párt ellen indított hajsza is megszűnt. Nyolcz képviselőt akar­tak a pártból kirekeszteni, de a kirekesztési indítvány nagy háborút kelthetett volna, tehát elállottak a tervtől. A legközelebbi minisztertanács felé fordul a figyelem: itt kell eldőlnie, mennyire halad­tak a kooperáczióval, vagy többségi blokkal. (Debreczen.) Vasárnap délután volt Debreczenben a hetek óta hirdetett függetlenségi bankgyűlés. A gyűlésen népes küldöttségekkel képviseltette magát Hajdú, Bihar, Szabolcs, Szatmár, Szilágy, Máramaros, Ugocsa, Ung, Bereg, Borsod és Jásznagykunszol­­nok vármegyék függetlenségi polgársága. Az or­szággyűlési függetlenségi párt bankcsoportját Batthyány Tivadar gróf vezette a gyűlésre. A ven­dégeket a pályaudvaron ünnepélyes fogadtatás­ban részesítették. Délben bankér volt a Bika-szálló­ban, melyen Veszprémy István, a hajdumegyei függetlenségi párt elnöke üdvözölte a vendégeket. Tüdős István képviselő Debreczen város közön­sége nevében mondott üdvözletet. Batthyány Tiva­dar gróf megköszönte az üdvözlést. Az utóbbi hetekben — mondotta Batthyány — egy uj szót találtak ki : kooperáczió. Ne legyünk koalíczióban, hanem kooperáljunk. Ezzel a kooperáczióval szem­ben, melyet pesti és bécsi lapok hirdetnek, szembe állítom azt a kooperácziót, melynek a tanúi va­gyunk, midőn északkeleti Magyarországnak erős­ségei itt összegyűltek, hogy kooperáljanak velünk Magyarország alkotmánya és jogai érdekében. A bankerről a népgyűlés színhelyére, a városháza udvarára mentek. Somogyi Pál, a debreczeni függetlenségi­ párt alelnöke vezette a gyűlést. Bejelentette, hogy a gyűlésen megjelentek : Batthyány Tivadar gróf, Bakonyi Samu, Balogh Mihály, Barcsay Andor, Beck Lajos, Benedek János, Beniczky Árpád, Csanak János, Eitner Zsigmond, Földes Béla, Fried .

Next