Az Ujság, 1909. november/1 (7. évfolyam, 259-270. szám)

1909-11-06 / 263. szám

Szombat, 1909. november 6. AZ ÚJSÁG — Igen! (Nevetés.) — Arról nem tud, hogy Mariskát ötször is kidobták a szülei házból, mikor térdenállva könyörgött bocsánatért ! — Nem. Pedig azt mondta, hogy mindent tud ...­­— Ezt nem tudom. Mariska csak gorombán közeledett szüleihez. Haverda Mariska : Egy amerikai rokonommal együtt dobtak ki. Tessék megidézni Amerikából... (Na­gy zaj.) Denk biró : Mikor kezdődött a rossz viszony ? — A­mikor a leány felserdült és irigykedni kezdett. Az én feleségem egyszer kibékítette őket. .. De be kellett látni, hogy hiába. Haverda Mariska : A hiábavalóság az volt, hogy könyörögtem Dengléktől a közvetítést a békére. Száz levélre sem kaptam választ. Bródy Ernő dr. (a tanúhoz.): Válaszolt ezekre a levelekre? . — Megvallom, soha ! (Nagy zaj.) — Hát azt látta, hogy az apa temetésén nem engedte Haverdáné és az ön felesége, hogy Mariska kezet csókoljon nekik ? — Igen, elhúzták a kezüket. De nem is tett Mariska több kísérletet... Haverda Mariska: Hogy tehettem volna, a­mikor kidobtak, kivertek a házból ! (Zokog.) Tanuk vannak rá ... Lengyel Zoltán dr. (a tanúhoz): Miben nyilat­kozott meg a Mariska erkölcstelensége, pazarlása ? — Tudom is én. — Megállapítom, hogy a mikor az anya meg­haragudott­,­ akkor Mariska a világ legtisztessége­sebb asszonya volt. A mézesheteit élte. — Volt-e a feleségének magánvagyona ? — Nem hagyom magamat zaklatni. Erre nem felelek. . Bródy Ernő dr. kéri Dengl megesketését és ezt azzal indokolja, hogy Dengl erkölcsileg és anyagilag érdekelt. (Derültség.) Denglt megesketik. Az újpesti polgármester, Ugró Gyula dr., Újpest polgármestere azt vallja, hogy Jánosit hozzá beajánlották. Napidíjas volt. Magam mellé vettem. Megbízható, előzé­keny modorával nagy szolgálatot tett. Később át­helyeztem a főjegyzőséghez, a­hol számtisztté ne­vezték ki, de csakhamar újabb előléptetést és elő­leget kért. Ettől kezdve ideges lett és a szolgála­tában gyöngének mutatkozott. Állandóan sza­badságot kért és kapott, végre elment. De előbb bejelentette, hogy Jarmatzky főjegyző elvált fele­ségét elveszi, ezért nem maradhat. Át akartam he­lyezni méltányosságból, de ő mégis eltávozott, mire felmentettem állásától. . — Mikor kezdődött az idegessége ?­­ — A­mikor úgy hallottam, hogy asszony sze­repel a dolgaiban. — Hogy lehetett számtiszt érettségi nélkül ? — Ügyes, képzett ember volt, bizonyítvá­nyait nem kértem. , Az imádók. Trácz Ernő,p­ál éves, nőtlen gyógyszerész, Ma­riskának egykori udvarlója volt, többször váltót zsirált neki. 1902-ben ismerkedett meg Mariská­val Újpesten­-­Szerinte Jarmatzkyék költekeztek, nem tellett a fizetésből. — Mi­­ volt az oka a válásuknak ? — Az anyagi romlás. — Más nem ?­­ — Nem.­­ — Jarmatzkyné sokszor tett kísérletet az anyjával­ való kibékülésre ? — Sokszor és hiába. Leveleire sohasem kapott választ. ■­­— Igaz, hogy ön azért ment tönkre, mert nekik váltót zsirált ? — Nem mentem tönkre, csak elhagytam állásomat. Mladonicky Kálmán, daliás, szép ember, szin­tén udvarlója volt Mariskának. Kéri, hogy ment­sék fel a tanuzástól, mert úgysem tud semmit és mert olyan emlékei vannak, a­melyek fájóak. Azután szégyen háramlana reám ebből a vallomásból, mert elcsábítottam. Az ügyész kéri a kihallgatá­sát, Lengyel Zoltán dr. ellenzi, mert itt nem lehet tovább a pikáns szenzácziókat hajhászni. A bíró­ság úgy határoz, hogy a viszonyról nem kell nyilatkoznia. Azt vallja tovább, hogy Haverda Mariska azt mondta neki, hogy »túl tudnám élni az anyám halálát«. A férj vallomása: Jarmatzky Sándor dr., Mariska férje a követ­kező tanú. Negyvenkét éves, szim­patikus férfi. Közjegyző Újpesten. Az elnök kitanítására azt feleli:­­ ' f — Akarok vallani! — Mi volt az oka Haverdáék gyülölségének ? — Az, hogy Haverda nem tartotta be az ígéretét. Társnak fogadott, de nem akarta meg­osztani velem a jövedelmét. Azért elvittem a fele­ségemet, hogy a jegyzői pályán keressem meg a kenyerünket. Az anya elhidegü­lése már Mariska leánykorában kezdődött. Minden kísérlet a kibékü­lésre kudarc­ot vallott. — Mi volt az elválás oka ? — Kölcsönös elhidegülés. — Tud a Jánosival való viszonyról ? — Az én alkalmazottam volt Jánosi, mindent tudok... Bródy Ernő dr.: Sohase látogatták meg magu­kat a Mariska szülei ? — Soha. — A­mikor a fiuk született, akkor se jöttek el a nagyszülők a betegágyhoz ? — Nem. — Haverda Boldizsár nem is ismerte az unokáját ? — Nem! — Boldizsár temetésén hogy fogadta a leányt az anya ? — Sehogy ! A feleségem egyedül imádkozott a síron... — Talán Haverdáné nem tekintette leányá­nak a Mariskát ! — Lehet, néha én is úgy hittem... A teme­tésen nem is fogadta a köszönését. A tanú aztán elmondja, hogy Haverda Boldi­zsárnak 1898-ban 600.000 korona vagyona volt és mégis, mikor meghalt, a hagyatéki leltárba 25.000 koronát vettek fel, daczára annak, hogy azóta a vagyon csak szaporodott. Haverdáné halála után pedig csak 142.000 korona hagyatéki vagyont találtak, úgy hogy ő neki az a gyanúja, hogy a hagyatéknak egy részét ellopták. Jarmatzky vallomását a védők is és az ügyész is valónak fogadják el és igy megesketését mellőzik. A következő tanú Szalay József dr., Hódmező­vásárhely város helyettes főkapitánya. Mielőtt vallomását megkezdené, Vojta felszólal és kijelenti, hogy Szalay vele ellenséges viszonyban van, mert egy ízben lakásán nyakon ragadta és kidobta. Szalay tanú tagadja, a­mit Vojta mondott és a törvényes figyelmeztetés után azt mondja, hogy Vojtát azért kellett elbocsátani Vásárhelyről, mert a záróraengedélyek közül, melyeket ő kezelt, hiányokat fedeztek fel.­­ Mikor Szalay vallomását befejezte, Vojta indu­latosan felugrott és kiabálni kezdett: Szalayt ki­rúgtam a lakásomból, mert összevesztünk. Ezért hagytam el az állásomat is és ezért tesz most ellenem súlyos vallomást. Lengyel Zoltán kéri a törvényszéket, hogy arra való tekintettel, hogy a tanú a vádlottal ellenséges viszonyban van, mellőzzék annak meg­esketését. A törvényszék elrendeli a megesketést. Lengyel Zoltán semmiségi bejelentést tesz. Ezzel az elnök a tárgyalást holnap 9 órára halasztja. PETŐFI H­ÁZA. — Két úr a kávéházban. —« AZ EGYIK : Megint valami szép és nagy dolog. Petőfi háza. Együtt lesz minden, a­mi a nagy költő életére és munkásságára vonatkozik. Lesz megint egy hely, a­hová elzarándokolhat, a­kinek szíve van. p* A MÁSIK : S a­mely üres lesz mindig. Ki menjen bele és miért ? Az emberekből kihalt a poézis. Még csak el se olvassák a verseket, nem hogy a megszületésük körülményeit kutassák. AZ EGYIK : Mesebeszéd. Nem olyan anyagi a világ, a milyennek némely sötétlelkü ember festeni szeretné. A szép kultusza él közöttünk és nem fog kihalni soha. És könyveket is olvas­nak és költészetért is lelkesednek. Sokkal silá­nyabb költészetért is, mint a minőt Petőfi láng­elméje szült. ‘ A MÁSIK: Nekem beszélhetsz. Én jobban ismerem a magyar »Pappenheimer«-eket, mint te. Ha nincs is sok, egy-két kulturintézetcönk mégis csak akad. De a­ki érdeklődnék irántuk, olyan nem akad senki. Egy-két diák megy felolvasásra, egy-két idealista leány olvas verseket, az emberek mennek tovább, a kenyér után való harczban s nevetik a poézist és lenézik a poétákat. AZ EGYIK : Ha elhinném, a mi bolondokat és valótlanságokat beszélsz, akkor kétszeresen ujjonganék a Petőfi-ház megszületésén. Ha meg­van a közöny, akkor le kell törni alkotásokkal. Ha meghalt a poézisért való lelkesedés, ilyen palotákban kell új életre kelteni. De nincsen is közöny s nem is veszett ki az emberiségből a költészet szeretete. Petőfit mindenki olvassa, könyv nélkül tudja. A­kinek csak egy könyve van a házában, az az egy is Petőfi. A MÁSIK : Hát jó. Van Petőfi-kultusz. Sőt Arany-kultusz is van és Jókai-kultusz. Mindenki­nek van kultusza nálunk, a­ki meghalt réges­­régen, visszajöhetetlenül. De én, barátom, én Luké­val tartok, a Gorkij Éjjeli menedékhelyének bölcs csavargójával. Az élőket szeressétek és ne a ha­lottakat. Ha palotákat építünk, építsük az eleven íróknak és ne a halottak emlékének. Petőfi! Örök idők legnagyobb költője. És Debreczenben a pipája tüzénél melengette a kezét, hogy meg ne gémberedjék és írni tudjon. Koplalt, fázott és rongyosan csavargott. Szalmafedeles viskója a kinek nem volt életében, nevetséges dolog annak palotát építeni a halála után. AZ EGYIK: A legveszedelmesebb hazug­­ságok mindig azok, a­mikből valami igaz mag kandikál ki. Ilyen az is, a­mit most mondottál. »Az eleveneket szeressük, azokat melengessük, ne a halottakat.« De mit gondolsz, mire jó az ilyen alkotás, mint a Petőfi háza ? Arra, hogy a halott dicsőségét szaporítsa ? Nem, barátom. A Petőfi dicsőségét nem szaporítjuk mi apró epi­­gonok. A Csimborasszóra senki se akar egy marék földet felvinni, hogy magasabb legyen a hegy. Hiszen el se tudja érni senki a tetejét. De miért csinál az angol Shakespeare-palotát és Byron­­házat, miért vannak a németnek Göthe-h­ázai és Schiller-palotái, miért kell nekünk Deák-szoba, Kossuth-utcza­, Petőfi-ház ? A MÁSIK: Hogy örökéletűvé tegyük az emléküket. Hogy megteremtsük a kultuszukat. AZ EGYIK :jorra is. De ez csak a kisebbik eredmény. A Petőfi emlékét örökéletűvé tették már a munkái. A Petőfi-ház csak tetőzet a maga emelte nagy emlékműre. De az újabb generácziók­­nak ez a tető már alapzat. Ezen épül fel az új irodalom jóléte. A­hol az emléknek már megvan a maga palotája, ott biztosan hajléka lesz a jöven­dőnek is. A halottakat tisztelik meg, de az élők­nek adnak vele jólétet. A MÁSIK : Ezt nem értem. AZ EGYIK : Nyilván mert nagyon világos. Mi nőhet ki ebben az országban egy nagy Petőfi-, Jókai- vagy Arany-kultuszból? Nemcsak egy-egy palota az óriások emlékezete számára, de egy-egy templom az irodalom kultuszának. A­ki Petőfit megszereti, az a szépet kultiválja és a művészit az irodalomban. És ebből nemcsak a halottaknak kerül emlék, de az élőknek fakad ki az élet. A kis Petőfi-ház nemcsak apró emlékek gyűjteménye, de egy palotasor a magyar irodalomnak. Dicsőség azoknak, a­kik megteremtették.­­■ Vulpes. "­ Az ifjság telefonszámai: Szerkesztőség: 56—16. Kiadóhivatal: 162—63 és 58—03. Olvasóterem és fiókkiadóhivatal: 71—31. Interurban (külföld és vidék): 57.

Next