Az Ujság, 1909. december/2 (7. évfolyam, 297-309. szám)
1909-12-16 / 297. szám
Csütörtök, 1909. deczember 16. AZ ÚJSÁG így tehát a kormány egyelőre mindkettőt asztalfiókba rejti. Majd ha esetleg indemnitáshoz jut és talán megerősödvén, költségvetés híján, új indemnitást biztosít magának; a tervezett és légberöpült másfél milliárdos kölcsön helyett egyelőre hozzájut egy fél milliárdhoz, akkor fölveszi a keztyűt ellenfeleivel a költségvetésért is, a zárszámadásért is. Ez ugyan ma még csak kormánypárti példálódzás, de távolról se mondhatni ellenkezőnek a kabinet vágyaival. Napok óta friss válságszenzácziót rebesgettek a kabinet berkeiben deczember tizenötödikére. Nos, hát ez bekövetkezett. Lukács László volt pénzügyminiszter ma délután péntekre, a képviselőház ülésének napjára, királyi meghivatást kapott kihallgatás végett és az est folyamán Khuen-Héderváry Károly gróf volt miniszterelnök is. Andrássy Gyula gróf lapja vezérczikkben közli az esetet, erősen kiemeli, hogy e két államférfiu »királyi meghivatása nem a kormány előterjesztésére történt« és a mai kormány esetleges felváltásán igy örvendezik: A két név, mely a veszteglés csendjébe beleszól, már e válság rendjén sem most hangzik fel először. A két politikus, aki most meghivatott, állandóan olyankor szerepel, mikor a nemzeti politika szükséges feltételei elé gátak emelkednek s mikor arról van szó, hogy a nemzeti törekvések ellenére is alakíttassék kormány, vizessenek az ügyek, folyjék a politika. Andrássy gróf lapja este hat órakor jelenik meg, következésképpen, hacsak a kabinetirodától nem kapta híradását, mivel az audienczia »nem a kormány előterjesztésére« történik, az érdekelt államférfiak vagy pedig a kormány tagjai tudatták vele a dolgot. Egyik munkatársunk este hat óra 5 tájban fölkérte telefonon Khuen-Héderváry Károly grófot, a ki hédervári birtokán tartózkodik : csakugyan kapott-e meghívást királyi kihallgatásra ? — Nem kaptam, — felelte Khuen-Héderváry Károly gróf — a hir engem is nagyon meglep. — Nem is vár kegyelmes uram meghívást mostanában ? — Nem várok. — Mikor jön Budapestre ? — Holnap ott leszek. A Nemzeti Társaskörnek pénteken vacsorája lesz s Khuen-Héderváry gróf e végből készült ma Budapestre. Lukács László volt pénzügyminiszter fél hatkor a Nemzeti Társaskörben még nem kapta meg a meghívót. Telefonon értesítették lakásáról, hogy a távirat odaérkezett. A kör tagjainak ennyit mondott: — Most, fél hat után kaptam az értesítést, hogy ő felsége pénteken kihallgatáson fogad. Az értesítés a kabinetirodából jött. Nem tudom, miről lehet szó, különösen az után, hogy a kabinet éppen tegnap kapott felhatalmazást az indemnitás benyújtására. Ha lehet, péntek este itthon leszek. — A kihallgatásra vonatkozólag — kérdezte tudósítónk — nem mondhat exczellencziád egyebet ? — Nem is tudok semmi egyebet. — Az audienczia kapcsán nem állhat be kegyelmes uram megbízatása ? — Nem tartom valószínűnek — mondotta Lukács László. — Holnap délután utazom. Khuen-Héderváry Károly gróf meghívásáról azt hallottuk, hogy hozzá a meghívás, tekintettel arra, hogy falun van, fél nyolckor érkezett, s igy történt, hogy ő hat óra tájban, mikor a kormánylap már a vasúton is hirdette, hogy Khuen-Héderváry gróf audiencziára megy és pedig nem a kormány előterjesztésére, — értsd nem is a kormány tudtával megy — ő még mit se tudott a meghivatásról. — Holnap én is megyek Bécsbe ■— mondotta Khuen-Héderváry gróf este nyolcz órakor — és a Nemzeti Társasköz pénteki vacsoráján aligha jelenhetek meg. A Kossuth-párt ma este értekezletet tartott, elfogadott egy határozati javaslatot, amelynek értelme az, hogy az indemnitást lehetőleg a bizottságnál malasztja, hogy a képviselőház plénuma ne jusson, vagy mentől később jusson ahhoz, hogy a javaslatot érdemi tárgyalás alá vegye; feliratot intéztet a királyhoz, — ha a Ház többsége ehhez hozzájárul — hogy tegye lehetővé az alkotmányos kibontakozást, a költségvetésnek és felhatalmazásnak parlamentáris kormány részére való megadatását; végül hogy a parlament a kormányt a nem közös vonatkozású és sürgős államszükségletek utalványozására hatalmazza fel. (Miniszteri értekezlet.) A kormány tagjai ma délben tizenkét órakor miniszteri értekezletre gyűltek össze a pénzügyminisztériumban. A konferenczia, amelyben Wekerle miniszterelnök elnöklése alatt a kormány minden tagja és egy darabig Teleszky János pénzügyi államtitkár is résztvett, délután két óráig tartott. Tárgyalták, hogy a két hónapos indemnitási javaslatot megelőzőleg ne terjeszszék-e be a jövő évi költségvetést és a tavalyi zárszámadásokat. Teleszky államtitkár éppen a költségvetés ügye miatt vett részt a tanácskozásban. A kormány helyzetére való tekintettel, úgy állapodtak meg, hogy csak indemnitást kérnek s az erről szóló törvényjavaslatot Wekerle mint pénzügyminiszter a képviselőház szombati ülésén terjeszti elő. Ugyanekkor megokolja azt, hogy a kormány a költségvetés és a zárszámadás beterjesztésére vonatkozó kötelezettségének mért nem tesz eleget s egyúttal nyilatkozni fog a kormány fölmentésének akadályairól is. Hétfőn tárgyalja a javaslatot a pénzügyi bizottság. Ezen a napon a Ház nem tart ülést. Hogy a bizottsági vita meddig húzódik, azt nem tudják, de megállapították, hogy a bizottságban a függetlenségi párt a kormány pártjaival szemben kisebbségben van s igy a kormány szándékainak megvalósítása itt csak időkérdés. Ha a képviselőház leszavazza az indemnitást, akkor a kormány, e határozatot az állami kiadások egész vonalán az utalványozás tilalmának tekinti s január elsején nem folyósít semmiféle járandóságot. A Kossuthpárt magatartásáról a kormány információja az volt, hogy az nagy részben a javaslat ellen foglal állást, mégpedig azzal a megokolással, hogy az indemnitással bizonyosan nem ez, hanem más kormány boldogulna. Andrássy és Zichy az alkotmánypárt és a néppárt állásfoglalását illetőleg még nem adtak határozott felvilágosítást. Azt az esetet, amely ma legvalószínűbb, hogy a képviselőház nem szavazhatja le az indemnitást, mert az ellenzék hetekig tartó vitát rendez, a kormány nem fogja a költségvetési felhatalmazás megtagamikor és hogyan ? Nem tudta megmondani. Hosszan bujdokolt, az bizonyos. Már akkor, állítólag, a harangot is félreverték. De még jobban verte félre a társaság, amelynek kebelébe betoppant. Úristen, milyen állapotban. Kivitték a kútra és ott húzták rá a vizet, hosszabb ideig. Csak akkor eresztették be a vendéglőbe. Tele volt még akkor is pókhálóval és árpádkorabeli porral. De mindegy. Megúszta ezt is, hanem azóta bizonyos ideges félelemmel beszélt a sugólyukakról és azok berendezéséről. A hetvenes évek közepén Paulay Ede is szervezett vakácziós társulatot, melylyel két éven át egymásután Kassára ment. Először 1874-ben, a mikor Prielle Kornéliát vitte magával, — már akkor özvegy volt — aztán a feleségét, Gvozdanovits Júliát, Szigligeti Ferikét, Gábos Rózát, Csigaházi Etelkát, Benedek Józsefet, Náday Ferenczet, Vizváry Gyulát, Karikás Józsefet, Leővey Józsefet s két szinitanodai növendéket, Nádor Bélát és Hevesi Grosz Gábort. A másik esztendőben, julius havában, megint összetoborzott egy kis társulatot, s felment vele Kassára. Tagjai voltak ismét Prielle Kornélia, Helvey Laura, Paulayné, Kölesi Mari (a későbbi Benedek Lajosné, Blaháné huga), Békésy Mari, Pintérné, Szikhayné, Halmi Ferencz, Körösmezey, Pintér Sándor, Karikás József, Tóth Imre, Halmai és Kazaliczky, akkor végzett szinitanodai növendékek, az első jelenleg a Nemzeti Színház, érdemes igazgatója, a második vidéki színigazgató, a harmadik a Vígszínház művésze. Ez a kirándulás azonban nem sikerült valami jól, úgy hogy a következő esztendőben nem is vezetett többet társulatot a vakáczióban. Különben is Szigligeti akkor nyerte meg főrendezőnek a Nemzeti Színházhoz, melynek eddig szereplő tagja volt s a következő vakácziót az uj színházi esztendő újdonságainak előkészítésére kellett fordítania. A következő esztendőben már Lászy Vilmos társulata kapja meg Kassát egész esztendőre s ő a Nemzeti Színház művészei közül vendégekül látja Felekinét, Bulyovszky Lillát és Molnár Györgyöt, aki akkor igyekezett a Nemzeti Színházhoz szerződni, ami egy időre sikerült is. Akkor kreálta III. Richárdot, rendezte az Erkel Brankovicsot s nemsokára a megnyíló Népszínházhoz jutván, ott is klaszszikus szerepeket honosított meg. Ő játszotta a képzelt beteget is, mely díszes kiállítással került színre s a parodisztikus doktorrá avatási jelenetet kiváló tetszéssel fogadta a közönség. Azóta sem láttam ezt a jelenetet magyar színpadon. A vándormadarak seregében nem utolsó az a négy kardalnok, aki az ötvenes évek elején szervezkedett kvartetté s ment a külföldre. Elsősorban lementek Triesztbe, ahonnan Olaszországba, speczialiter Velenczébe voltak átkelendők. Udvarhelyi, a bassista azonban, amilyen korpulentus és dörgő hangú férfiú volt különben, annyira megijedt, mikor messziről meglátta a tengert. Ö, azt mondja, arra nem megy rá. Próbálták kapacitálni mindenképpen. Nem ment. Utoljára levezették a kikötőbe, s megmutatták neki a háromárboczos hajót, amely este tíz órakor volt indulandó. Udvarhelyinek elállott a szeme szája, mikor meglátta a rengeteg alkotmányt. A legnagyobb vizi jármű, amit eddig látott, a tiszai komp volt, meg a kis dunai gőzös. No, ebbe már belemegyek, s estére kelve már félnyolcz órakor ott szorongott a bugyrával a hídon. Nagyhamar el is helyezkedtek s megvacsoráltak a fedélzeten. De alighogy leereszkedtek a hajó fenekébe, a Karst felől éktelen bóra kezd süvölteni. A hajó tánczol, mint a bolond. Udvarhelyi egy darabig csak nyel, de aztán éktelenül rosszul lesz. Eleinte nyög, aztán káromkodik, végül imádkozik és nyöszörög. Testamentumot is csinált. Végtelenül rosszul volt az öreg. Hajnal felé föltápászkodik s még egyszer az Isten szabad egét akarja látni, mielőtt lelkét kiadná. Adogatta is részletekben már régen. Föltámogatják a szerencsétlent; hát, ahogy fölérnek, kihajnalodott szépen s előttük ragyogó piros fényben ott terül el — Trieszt! — Hogy a mendergős ménkű üssön magába, kapitány, hol vagyunk ? — Hol ? Hát Triesztben. Abban a gyalázatos időben csak nem indulok neki a tengernek ? Ketten fogták Udvarhelyit, hogy vérét ne vegye a kapitánynak, aki miatt ő egész éjjel üvöltve haldoklóit, mint egy sakál. S mikor a kapitány »az okosabb enged« elvénél fogva eltűnt előle, nekiment a kvartett többi három tagjának, akik pedig, szegények, nem tehettek róla. Nem is hiszem, hogy vizen értek volna Velenczébe szegények ! ”