Az Ujság, 1909. december/2 (7. évfolyam, 297-309. szám)

1909-12-16 / 297. szám

Csütörtök, 1909. deczember 16. AZ ÚJSÁG így tehát a kormány egyelőre mindkettőt asztalfiókba rejti. Majd ha esetleg indemnitás­­hoz jut és talán megerősödvén, költségvetés híján, új indemnitást biztosít magának; a ter­vezett és légberöpült másfél milliárdos kölcsön helyett egyelőre hozzájut egy fél milliárdhoz, akkor fölveszi a keztyűt ellenfeleivel a költ­ségvetésért is, a zárszámadásért is. Ez ugyan ma még csak kormánypárti példálódzás, de távolról se mondhatni ellenkezőnek a kabinet vágyaival. Napok óta friss válságszenzácziót rebes­gettek a kabinet berkeiben deczember tizen­ötödikére. Nos, hát ez bekövetkezett. Lukács László volt pénzügyminiszter ma délután péntekre, a képviselőház ülésének napjára, királyi meghivatást kapott kihallgatás végett és az est folyamán Khuen-Héderváry Ká­roly gróf volt miniszterelnök is. Andrássy Gyula gróf lapja vezérczikkben közli az esetet, erősen kiemeli, hogy e két államférfiu »királyi meghivatása nem a kormány előterjesztésére történt« és a mai kormány esetleges felvál­tásán igy örvendezik: A két név, mely a veszteglés csendjébe bele­szól, már e válság rendjén sem most hangzik fel először. A két politikus, a­ki most meghivatott, állandóan olyankor szerepel, mikor a nemzeti politika szükséges feltételei elé gátak emelkednek s mikor arról van szó, hogy a nemzeti törekvé­sek ellenére is alakíttassék kormány, vizessenek az ügyek, folyjék a politika. Andrássy gróf lapja este hat órakor jele­nik meg, következésképpen, hacsak a kabinet­­irodától nem kapta híradását, mivel az audien­­czia »nem a kormány előterjesztésére« törté­nik, az érdekelt államférfiak vagy pedig a kor­mány tagjai tudatták vele a dolgot. Egyik munkatársunk este hat óra­ 5 tájban fölkérte telefonon Khuen-Héderváry Károly grófot, a ki hédervári birtokán tartózkodik : csakugyan kapott-e meghívást királyi kihall­gatásra ? — Nem kaptam, — felelte Khuen-Héder­váry Károly gróf — a hir engem is nagyon meglep. — Nem is vár kegyelmes uram meg­hívást mostanában ? — Nem várok. — Mikor jön Budapestre ? — Holnap ott leszek. A Nemzeti Társaskörnek pénteken vacso­rája lesz s Khuen-Héderváry gróf e végből készült ma Budapestre. Lukács László volt pénzügyminiszter fél hatkor a Nemzeti Társaskörben még nem kapta meg a meghívót. Telefonon értesítették laká­sáról, hogy a távirat odaérkezett. A kör tagjai­nak ennyit mondott: — Most, fél hat után kaptam az értesí­tést, hogy ő felsége pénteken kihallgatáson fogad. Az értesítés a kabinetirodából jött. Nem tudom, miről lehet szó, különösen az után, hogy a kabinet éppen tegnap kapott felhatal­mazást az indemnitás benyújtására. Ha lehet, péntek este itthon leszek. — A kihallgatásra vonatkozólag — kér­dezte tudósítónk — nem mondhat exczellen­­cziád egyebet ? — Nem is tudok semmi egyebet. — Az audienczia kapcsán nem állhat be kegyelmes uram megbízatása ? — Nem tartom valószínűnek — mondotta Lukács László. — Holnap délután utazom. Khuen-Héderváry Károly gróf meghívá­sáról azt hallottuk, hogy hozzá a meghívás, tekintettel arra, hogy falun van, fél nyolc­kor érkezett, s igy történt, hogy ő hat óra táj­ban, mikor a kormánylap már a vasúton is hirdette, hogy Khuen-Héderváry gróf audien­­cziára megy és pedig nem a kormány előter­jesztésére, — értsd nem is a kormány tudtá­val megy — ő még mit se tudott a meghiva­­tásról. — Holnap én is megyek Bécsbe ■— mon­dotta Khuen-Héderváry gróf este nyolcz óra­kor — és a Nemzeti Társasköz­­ pénteki vacso­ráján aligha jelenhetek meg. A Kossuth-párt ma este értekezletet tar­tott, elfogadott egy határozati javaslatot, a­melynek értelme az, hogy az indemnitást lehetőleg a bizottságnál malasztja, hogy a képviselőház plénuma ne jusson, vagy mentől később jusson ahhoz, hogy a javaslatot érdemi tárgyalás alá vegye; feliratot intéztet a ki­rályhoz, — ha a Ház többsége ehhez hozzá­járul — hogy tegye lehetővé az alkotmányos kibontakozást, a költségvetésnek és felhatal­mazásnak parlamentáris kormány részére való megadatását; végül hogy a parlament a kor­mányt a nem közös vonatkozású és sürgős államszükségletek utalványozására hatalmazza fel. (Miniszteri értekezlet.) A kormány tagjai ma délben tizenkét órakor miniszteri értekezletre gyűltek össze a pénzügyminisztériumban. A konferenczia, a­melyben Wekerle miniszterelnök elnöklése alatt a kormány minden tagja és egy darabig Teleszky János pénzügyi államtitkár is részt­­vett, délután két óráig tartott. Tárgyalták, hogy a két hónapos indemnitási javaslatot megelőzőleg ne terjeszszék-e be a jövő évi költségvetést és a tavalyi zárszámadásokat. Teleszky államtitkár éppen a költségvetés ügye miatt vett részt a tanácskozásban. A kormány helyzetére való tekintettel, úgy állapodtak meg, hogy csak indemnitást kérnek s az erről szóló tör­vényjavaslatot Wekerle mint pénzügyminiszter a képviselőház szombati ülésén terjeszti elő. Ugyan­ekkor megokolja azt, hogy a kormány a költség­­vetés és a zárszámadás beterjesztésére vonatkozó kötelezettségének mért nem tesz eleget s egyúttal nyilatkozni fog a kormány fölmentésének akadá­lyairól is. Hétfőn tárgyalja a javaslatot a pénz­­ügyi bizottság. Ezen a napon a Ház nem tart ülést. Hogy a bizottsági vita meddig húzódik, azt nem tudják, de megállapították, hogy a bizottságban a függetlenségi párt a kormány pártjaival szemben kisebbségben van s igy a kormány szándékainak megvalósítása itt csak időkérdés. Ha a képviselő­­ház leszavazza az indemnitást, akkor a kormány, e határozatot az állami kiadások egész vonalán az utalványozás tilalmának tekinti s január elsején nem folyósít semmiféle járandóságot. A Kossuth­­párt magatartásáról a kormány informác­iója az volt, hogy az nagy részben a javaslat ellen foglal állást, még­pedig azzal a megokolással, hogy az indemnitással bizonyosan nem ez, hanem más kormány boldogulna. Andrássy és Zichy az alkot­mány­párt és a néppárt állásfoglalását illetőleg még nem adtak határozott felvilágosítást. Azt az esetet, a­mely ma legvalószínűbb, hogy a kép­viselőház nem szavazhatja le az indemnitást, m­ert az ellenzék hetekig tartó vitát rendez, a kormány nem fogja a költségvetési felhatalmazás megtaga­mikor és hogyan ? Nem tudta megmondani. Hosszan bujdokolt, az bizonyos. Már akkor, állítólag, a harangot is félreverték. De még jobban verte félre a társaság, a­melynek ke­belébe betoppant. Úristen, milyen állapotban. Kivitték a kútra és ott húzták rá a vizet, hosszabb ideig. Csak akkor eresztették be a vendéglőbe. Tele volt még akkor is pókháló­val és árpádkorabeli porral. De mindegy. Megúszta ezt is, hanem azóta bizonyos ideges félelemmel beszélt a sugólyukakról és azok berendezéséről. A hetvenes évek közepén Paulay Ede is szervezett vakácziós társulatot, melylyel két éven át egymásután Kassára ment. Először 1874-ben, a mikor Prielle Kornéliát vitte ma­gával, — már akkor özvegy volt — aztán a feleségét, Gvozdanovits Júliát, Szigligeti Feri­két, Gábos Rózát, Csigaházi Etelkát, Benedek Józsefet, Náday Ferenczet, Vizváry Gyulát, Karikás Józsefet, Leővey Józsefet s két szini­­tanodai növendéket, Nádor Bélát és Hevesi Grosz Gábort. A másik esztendőben, julius havában, megint összetoborzott egy kis társulatot, s felment vele Kassára. Tagjai voltak ismét Prielle Kornélia, Helvey Laura, Paulayné, Kölesi Mari (a későbbi Benedek Lajosné, Blaháné huga), Békésy Mari, Pintérné, Szik­­­hayné, Halmi Ferencz, Körösmezey, Pintér Sándor, Karikás József, Tóth Imre, Halmai és Kazaliczky, akkor végzett szinitanodai nö­vendékek, az első jelenleg a Nemzeti Színház, érdemes igazgatója, a második vidéki szín­igazgató, a harmadik a Vígszínház művésze. Ez a kirándulás azonban nem sikerült va­lami jól, úgy hogy a következő esztendőben­­ nem is vezetett többet társulatot a vakáczió­­ban. Különben is Szigligeti akkor nyerte meg főrendezőnek a Nemzeti Színházhoz, melynek eddig szereplő tagja volt s a következő va­­kácziót az uj színházi esztendő újdonságainak előkészítésére kellett fordítania. A következő esztendőben már Lászy Vil­mos társulata kapja meg Kassát egész esz­tendőre s ő a Nemzeti Színház művészei közül vendégekül látja Felekinét, Bulyovszky Lillát és Molnár Györgyöt, a­ki akkor igyekezett a Nemzeti Színházhoz szerződni, a­mi egy időre sikerült is. Akkor kreálta III. Richárdot, ren­dezte az Erkel Brankovicsot s nemsokára a megnyíló Népszínházhoz jutván, ott is klasz­­szikus szerepeket honosított meg. Ő játszotta a képzelt beteget is, mely díszes kiállítással került színre s a parod­isztikus doktorrá­ avatási jelenetet kiváló tetszéssel fogadta a közönség. Azóta sem láttam ezt a jelenetet magyar szín­padon. A vándormadarak seregében nem utolsó az a négy kardalnok, a­ki az ötvenes évek elején szervezkedett kvartetté s ment a kül­földre. Első­sorban lementek Triesztbe, a­hon­nan Olaszországba, speczialiter Velenczébe vol­tak átkelendők. Udvarhelyi, a bassista azonban, a­milyen korpulentus és dörgő hangú férfiú volt külön­ben, annyira megijedt­, mikor messziről meg­látta a tengert. Ö, azt mondja, arra nem megy rá. Próbálták kapac­itálni mindenképpen. Nem ment. Utoljára levezették a kikötőbe, s megmutatták neki a háromárboczos hajót, a­mely este tíz órakor volt indulandó. Udvarhelyinek elállott a szeme­ szája, mi­kor meglátta a­ rengeteg alkotmányt. A leg­nagyobb vizi jármű, a­mit eddig látott, a tiszai komp volt, meg a kis dunai gőzös. No, ebbe már belemegyek, s estére kelve már fél­­nyolcz órakor ott szorongott a bugyrával a hídon. Nagyhamar el is helyezkedtek s meg­­vacsoráltak a fedélzeten. De alighogy leeresz­kedtek a hajó fenekébe, a Karst felől éktelen bóra kezd süvölteni. A hajó tánczol, mint a bolond. Udvarhelyi egy darabig csak nyel, de aztán éktelenül rosszul lesz. Eleinte nyög, aztán káromkodik, végül imádkozik és nyö­szörög. Testamentumot is csinált. Végtelenül rosszul volt az öreg. Hajnal felé föltápászkodik s még egyszer az Isten szabad egét akarja látni, mielőtt lel­két kiadná. Adogatta is részletekben már régen. Föltámogatják a szerencsétlent; hát, a­hogy fölérnek, kihajnalodott szépen s előttük ra­gyogó piros fényben ott terül el — Trieszt! — Hogy a mendergős ménkű üssön ma­gába, kapitány, hol vagyunk ? — Hol ? Hát Triesztben. Abban a gyalá­zatos időben csak nem indulok neki a ten­gernek ? Ketten fogták Udvarhelyit, hogy vérét ne vegye a kapitánynak, a­ki miatt ő egész éjjel üvöltve haldoklóit, mint egy sakál. S mikor a kapitány »az okosabb enged« elvé­nél fogva eltűnt előle, nekiment a kvartett többi három tagjának, a­kik pedig, szegények, nem tehettek róla. Nem is hiszem, hogy vizen értek volna Velenczébe szegények ! ”

Next