Az Ujság, 1911. február/2 (9. évfolyam, 40-50. szám)
1911-02-21 / 44. szám
Kedd, 1911. február 21. . AZ ÚJSÁG . , I ------------------------------------------------------------ Egy éjszaka a kártyamasterik latinjaiban. (Uj rend a hazárdjátékosok ellen. — Detektívek álruhában. — A kilincs titka. — A hóhér öcscse.) Szombatról vasárnapra virradó hajnalban a budapesti detektívtestület hajtóvadászatot rendezett hivatásos hazául játékosokra, oly emberekre, akik csak abból élnek, hogy kártyáznak, akiknek az a foglalkozásuk, hogy embertársaik játékszenvedélyét kihasználva, a kártyakeverés művészete terén szerzett ügyességükkel és tapasztalataikkal kifoszszák kevésbé gyakorlott áldozataikat. E notórius játékosok abban különböznek a hamisjátékosoktól, hogy nem kell okvetlenül csalniok. Amíg a sipisták mindenféle szélhámos trükkel kopasztják meg partnereiket, a hazardőrök a játéktól nem irtózó embereket tiltott szerencsejátékra csábítják, ha nem is ők személyesen, de felhajtóik révén, mert nekik éppen úgy állanak rendelkezésükre ily alakok, mint a hamiskártyásoknak. A felhajtó kiszimatolja, van-e az áldozatnál pénz, hajlik-e a hazárdjátékra és azután összehozza a boldogtalant a kártyamesterrel, a legfőbb hazardőrrel, aki »durch und durch« ismeri a játék minden praktikáját és rendesen a szerencsejátékban is megőrzi biztos fölényét. A kártyamester — ezt a szót a detektívek a megkülönböztetés kedvéért használják — veszteni is szokott, de többször, jóval gyakrabban nyer. A diferenczia az ő, meg a felhajtója haszna. Ebből kényelmesen giegélnek, olyiknak még urizálásra is jut, amint a szerencséje és az ügyessége hozza magával. A kártyamester a kaszinóktól kezdve az utolsó lebujkávómérésig vagy korcsmáig mindenütt található. Sajnos, hiányos törvényeink nem nyújtanak módot a rendőrségnek arra, hogy a kaszinókba behatolva, ártalmatlanná tegye az ott grasszáló hazardőröket. A nyáron, a legutóbbi kaszinói hazárdjáték-botrány alkalmából szóvá tétetett ez a körülmény, a kormány köréből akkor el is hangzott valamelyes kijelentés a lehetetlen állapot megszüntetésére, de az ígéret eddig nem öltött testet. Hagyjuk most a kaszinókat, előbb-utóbb rájuk is kerül a sor. Csak erélyes kezű kormány kell hozzá, amely elszántan bele mer nyúlni a darázsfészkekbe. Óriási károkat okoznak a kávéházi és korcsmai kártyamesterek is. Még nagyobbakat, súlyosabbakat, mint a kaszinóbeliek, mert az ő áldozataik jobbára a szegényebb néprétegek soraiból valók. Kisebb kereskedőket, hivatalnokokat, iparosokat és munkásokat kerítenek hálójukba, a szerint, milyen elemekből állanak annak a helyiségnek a törzsvendégei, ahol titokban szerencsejáték folyik." Tudjuk, szigorú törvény van arra, hogy a kávéházban és korcsmában nem szabad hazárdjátékot játszani. A tiltott kártyajátékok ezek : jerbli, huszonegyes, makaó, nasivasi, ramsli, zwick,póker, polwdic bank, nyílt terz és kártyafonó. A törvény pénzbüntetéssel sújtja a tétlenért szerencsejátékosokat, a helyiség tulajdonosát is, továbbá az utóbbitól a kártyaengedélyt is, amely a nem tiltott commerce játékokra vonatkozik, az ítélet jogerőssé válása után megvonatja. Legalább így kellene lennie. De nincs egészen úgy. A bíróságok csak nagyon enyhe bírságot rónak ki, a helyiségtulajdonos játékengedélyét majdnem minden esetben érintetlenül hagyják. Hová vezetett ez ? Oda. • Hogy három esztendő óta több mint háromszorosára emelkedett a kártyamesterek és egyéb hasonló fajzat száma, vele arányban megszaporodtak a hazárdjáték-lebujok és természetesen az áldozatok is. Hallom, ezentúl másként lesz. A bíróságok bizalmasan utasíttattak, alkalmazzák a lehető legszigorúbb büntetést legfőbbként a notórius hazardőrökre meg helyiségtulajdonosokra, Boda Dezső főkapitány pedig elrendelte, hogy ezután az elítélt helyiségtulajdonosok ítéletének jogerősre való emelkedését tartsa nyilván a főkapitányság és törvényadta jogánál fogva könyörtelenül vonja meg a játékengedélyüket. Múlt esztendőben nyolcvanegy budapesti kávéházban, köztük több előkelő helyiségben, érettek in flagranti kártyamesterek és hazárdjátékosok. Bizonyos, hogy az új rend a jövőben egészen kiirtja őket. A kávés vagy a korcsmáros fog előljárni saját érdekében az irtás munkájában, míg eddig legtöbbje éppen az ellenkezőt cselekedte. Szombaton éjszaka fél kettőkor a keleti pályaudvar előtt, a Baross-szobornál tíz hatalmas tér, mely ember szállott be két, ottan reájuk várakozó automobilba. Detektívek voltak. Álruhában, sódereknek öltözve. Jókedvű kompániának látszottak, pompás vacsora után, lumpoló hangulatban. A két automobil nyílsebesen robog a kerepesi temető mellett és a kőbányai utón, annak a végében, a vasúti vágányoknál, megáll. A titkos rendőrök kiszállanak, én is, aki útjokban társuk voltam, követem példájukat. Haditanácsot tartunk. A titkos rendőrök vezetője, Vargha csapatvezető-detektív halk szóval közli társaival utasításait :— Szemben innen, látjátok ott azt a világosságot, a Jászberényi-út és Kápolna-utcza sarkán van a kőbányai Központi-kávéház. Négyen : Nánássy, Werderber, Fleckenstein és Püspöki bementek, leültek. Húsz percz múlva, ha ki nem jöttök, mi, hatan, künmaradtak, utánatok behatolunk. Vigyázzatok. A kaszinnó, két pinczér és maga a kávés óvatos emberek. Volt már részük »meglepetésben«. Soffőrsipkával cserélve ki kalapomat, az első csapattal tartok. Automobilunkat a kávéház bejárata elé dirigálva, nagy dérrel-durral belépünk a füstös helyiségbe. Jobbra az ajtótól a czigányok, prímásuk szólóban úri külsejű társaságnak hozza a Rákóczy-kesergőt, hangfogóval, lágyan, egy óra régóta múlt, azontúl nem volna szabad muzsikálni." A kávéház különben többnyire munkásemberekkel van tele. A pénztár előtt kapunk üres asztalt. Letelepedünk melléje. Megkezdődik a munka, Werderber detektív kitűnően adja a becsípett, nagyzoló soffőrt. Az asztalra csap öklével és pezsgőért ordít. Nem akar mást inni. A gazdája mindig avval tartja. A többiek csitítják, lebeszélik a pezsgőről, elveszik tőle a bugyellárisát. Verderber handabandázik, felkel, elmegy az asztaltól, a vendségek közé, a kávéház végébe támolyog. Társa, Nánássy utána siet, vissza akarja terelni, de nem tudja. Egymást lökdösve, taszigálva, a vendégek nagy gaudiumára az egész kávéházat betántorogják, minden mellékhelyiségbe bevetődnek, így a kártyaszobába is. Ott szerencsére benn is maradnak. A másik két titkos rendőrrel csendesen sörözgetve asztalunknál, megnézem az órámat és látom, tizenhat perc múlt el a húszból. Felkelek és a kártyaszoba felé indulok. Megnyomom az ajtó kilincsét, de nem nyílik. Vissza akarok térni, a midőn belülről hangokat hallok. Nánássy titkos rendőr szavát veszem ki, amint társát korholja : »Nem ígérted meg, hogy többé nem játszol ?! Nem tettél erre esküt feleségednek ?« »Hagyj békében — pattogja Werderber — pezsgőt nem engedtetek inni, juszt is játszom.« Ide nem jöttünk hiába, gondolom magamban a két, titkos rendőr már oda benn játszik, ami annak jele, hogy tettenérés lesz. Egyszerre, a húsz perc elmúltával, a kártyaszobából harsány hang hallatszik. A törvény nevében ! Utána orditozás, zűrzavar, majd dulakodás zaja. »Hozzánk ne nyúljon senki — kiáltja Verderber odabenn — aki megüt bennünket, lelőjjük, mi detektívek vagyunk«. A legválságosabb pillanatban felpattant a kávéház ajtaja, Vargha rohant be a többi öt detektív élén, velük együtt két asztaltársam is. Mind a nyolcan behatoltak a kártyaszobába, amelynek ajtaját minden nehézség nélkül kinyitották. A kilincs engedett az ő kezük alatt. Éppen jókor jöttek. Nánássy és Verderber a kártyaszobába érve, ferbli kompániát találtak ott. Egy darabig még handabandáztak, aztán Verderber hozzákészülődött a játékban való részvételre. Ajánlkozását szívesen fogadták, de már nem került rá sor, mert a kitűzött húsz percz elmúlt és a meglepett hazárdisták egyszerre azon vették észre magukat, hogy az ittas soffőr lecsap az asztalra és lefoglalja a bankot, néhány száz koronát. De ámulatok megdöbbenésre változott, amikor kiderült, hogy nem is soffőr se ő, sem a társa, hanem titkos rendőrök. A leleplezett játékosok — öten voltak, köztük egy Handler Gyula nevű kártyamester — először neki akartak esni a detektíveknek, de ezek előrántották Browningjaikat, eltökélve magukat támadás esetén a lövésre. A játékosok közül kettő Hendlernek és felhajtójának áldozata volt. Ők vesztették el az asztalon heverő összeget. A detektívek lefoglalták a pénzt, a kártyákat, felírták a játékosok nevét és az ügyet át fogják adni a bíróságnak. A kávés ellen megindítják az eljárást más okból is, azért, hogy nem volt még kártyaengedélye sem. Hogyan tudták a detektívek az ajtót kinyitni és mint volt lehetséges, hogy Verderbert és Nánássyt, mint idegeneket az óvatos játékosok megtűrték maguk között, sőt nem is gyanakodtak rájuk ? Ennek titkát Vargha detektív így magyarázta meg :• A kártyaszobába bevezetés nélkül csak az jut be, aki ösmeri az ajtó kilincsének fortélyát. A kilincs úgy enged, hogy ha felülről lefelé kétszer megnyomják. Ez a fortélya. Aki ezt ösmeri, legyen bár idegen, bejöhet, mert feltételezik, hogy csakis bentestől tudhatja a titkot és így olyan valaki lehet, aki játszani akar. Ha egyebekben nem gyanús, ott maradhat. Mi tudtuk a kilincs titkát. Aki figyelmeztetett bennünket reá : egyik áldozatuk. Kár, hogy Kőbányán ma már tovább nem dolgozhatunk. Fogadást merek ajánlani, valamennyi többi kártyalebujban tudják már, hogy itt voltunk a Központiban. Egymásnak szokták megtelefonálni a veszedelmet. Ami Handlert illeti, egyik® a legismertebb kártyamestereknek. Áldozatait rendszerint a Kőbányán tartózkodó vidéki disznókereskedők sorából szedi. Hamisan nem játszik, ellenben három olyan tulajdonsága van, amivel kevés játékos bír: hidegvér, emberismeret és ügyesség. Virradóra fejeztük be a razziát. Átrobogtunk a Lágymányosra, onnan vissza a pesti oldalra, a Zuglóba, ez utóbbi helyen, az Angol-utczában és a Thököly-úton jártak sikerrel a detektívek, mindkét helyen zwick bankot foglalva le. Három kártyamester került a kezükre. Az Angol utczában, a harminchárom számú házban lévő lebujbán fiatal, husz-huszonegy éves munkások játszottak. Soraikban gubbasztott egy villamoskalauz : a négyszázhatvanhármas számú. Kérdésünkre elmondotta, hogy az utolsó zuglói kocsi volt ma az övé, éjfél után egy órakor vezette a remisbe és haza akart menni. Útközben elfogta egy ismerőse és ide csalta a lebujba, azzal biztatván a kártyajátékra, hogy sokat fog nyerni. Pedig ellenkezőleg, vesztett. Hogy fog sírni otthon a pénze után az asszonya ? ! — Az Istenért, — kesergett, a midőn a detektívek igazolhatták ■— engem ne jelentsenek fel, ne állítsanak bíróság elé. Örökre megharagszik rám a bátyám. Szigorú ember és még háza tájára sem enged, ha meghallja, hogy a törvény ellen vétettem. — Miért, hát kicsoda maga ? — kérdezték a szepegő kalauztól. — Báli András vagyok, Báli Mihálynak, a hóhérnak az öcscse. A razzia az egész városban sikerrel járt. A hajtóvadászatot ezentúl minden hónapban ötször-hatszor megismétlik. (fj) SZÍNHÁZ, zene. * Dalest. Hempel Frida sokszor méltatott nagy művészetében gyönyörködött ma este a Royal-terem zsúfolt széksorainak frakkos-szmokingos közönsége. A kitűnő énekesnő ezúttal meg akarta mutatni, hogy nemcsak a hangja szép s nemcsak a koloratúráját tudja csillogtatni, hanem az intimebb hangulatú dalok tolmácsolására is hivatott. Asszonyos megérzéssel és finomságokkal ékesen énekelte Schumann, Schubert, Reger és Wolf dalait s nemes stilusossággal szólaltatta meg Mozart remekeit. A közönség egész estén át a legrajongóbb lelkesedéssel ünnepelte a kiváló énekesnőt, ki sok ráadással köszönte meg a zugó tapsokat. A hangversenyen Cohen Gertrud zongoraművésznő működött közre. Chopin, Leschetitzky és Liszt szerzeményeit játszotta nagy készültséggel és kifinomodott ízlésre valló árnyalásokkal. Neki is sokat tapsoltak s az ünnepeltetést ő is ráadással köszönte meg. Mozart Pásztorkirály czimü operájának a nagy áriájában az obsigát 13