Az Ujság, 1911. január (9. évfolyam, 1-13. szám)
1911-01-01 / 1. szám
2 fegyver és vérontás szabott törvényt a haladásnak. Hogy Európában megmaradt e tíz esztendő legnagyobb vívmánya: a béke, az igaz. De az már nem igaz, hogy a népeknek ezt az egyetlen igazi örömét az új eszméknek kell megköszönni. Az új eszmék a gazdasági érvényesülésre törtek s egy napon a világháború veszedelmébe sodorták egész Európát. Sohasem voltunk oly közel egy óriási háború katasztrófájához, mint 1908-ban. Hogy elmaradt a világkatasztrófa, azt minden másnak köszönhetjük, csak éppen a szocziális gondolkozás erejének nem. A szörnyű hadseregek és hajóhadak félelmes ereje volt az a nagy biztosíték, ami Európa népeit a történeti szerencsétlenségtől megmentette. A szocziális eszme tehát a nagy világkérdésekben nem vált be. Inkább veszedelmeket hozott, mint boldogságokat. De nem hozta meg azokat az új szabadság-eszményeket sem, amelyek ígéretével tele volt. Az európai államok belső alkotmányában — ha a kis Portugáliát nem tekintjük — egyedül Francziaország az, ahol a szabadság-intézmények nagyot fejlődtek. Azonban itt is épp most tetszik ki, hogy ez is a belső béke rovására történt. A »szocziális« köztársaság kénytelen féket vetni a mértéktelen haladásra, ha forradalomba nem akarja sodortatni magát. Másutt pedig, mint Németországban is, a szocziális eszme nem a szabadságot, hanem a császári hatalmat szaporította. Minket, akik a kis nemzetek sorában vagyunk, az érdekel legjobban, hogy az új törekvések ugyan javítottak-e sorsunkon, erősítették-e létezésünk föltételeit ? Erre pedig egyenes nem a válasz. A vallás, a haza és a nemzetiség gondo-Az úr . Tisztelettel elismerem a jogát, de igazán szeretném tudni, hogy eddigi kegyei után mivel szolgáltam rá . . . Iduska : Eddigi kegyeim ? Ha ezt valaki hallaná, azt hinné, hogy a szeretője vagyok. Az úr (sóhajtva) : Fájdalom, rosszul hinné. Iduska : S ön olyan kifejezéseket használ, melyek ezt a hamis hitet fölkelthetnék. Uram, sajnálom, hogy meg kellett önt ismernem. Ekkora gavallértalanságot nem tettem volna föl még önről sem. Az ur : Kétségbeejt, drága . .. nem merem még nagyságos asszonynak sem szólítani, hátha ez is sérti. Iduska : Ez a czim megillet. Az ur : Tellát kétségbeejt, nagyságos aszszonyom. Kérem, nagyon kérem, csak egy szónyi magyarázatot. Iduska : S azt hiszi, az nem tűnik föl, hogy ily soká állunk egy kapualjában ? Lovagias ember ilyenkor már régen fölfogta volna a helyzetet és távozott volna. Az úr: Hisz nem tudtam, hogy soká maradunk itt. De ha kívánja . . . IduskaMost ? Miután már ily soká együtt álltunk ? Ó, itt hagyna, hogy a ki látott, gondolnám, ez a hölgy tárgyalt ezzel az úrral, de nem tudtak megegyezni. Az ur: Hiszen nem hagyom itt, az istenért, azt akartam mondani, ha kívánja, akkor menjünk ki az utczára. Iduska : Igen ? Akkor mért bújtam volna itt el ? Az úr : Elbújt! Ki elől! Iduska : Még kérdi ! S ilyen emberre bíztam magamat! Ha nekem nem lett volna elég lélekjelenlétem, Isten tudja mi történt volna már ! Az úr: De mi történt ? Kit látott meg ? Ki elől bujkált ? Iduska : Ki elől ? S még kérdi! Hát tudja meg, uram, hogy alig húsz lépésnyire tőlünk szembe jött velünk az áramlatát kiküszöbölő eszme irányok egyáltalán nem is alkalmasak kisebb nemzeti egyéniségek erősítésére. Az internaczionális gondolatok kultusza mindenféle formában a kisebb nemzetek bomlasztására tör és kedvez a nagyobb embertömegek érvényesülésének. Nagy gondolkozók jósolták meg előre, hogy a modern eszme irányok óhatatlanul a kisebb nemzetek föloszlására és nagy birodalmi tömegek alakulására vezetnek. És aki erre a tíz esztendőre visszatekint, szinte kezével is megfoghatja a bizonyítékokat. Föl kell ismernünk e tíz esztendő lehangoló eredményeiből, hogy az olyan haladás, melyet nem mérsékel meg idején a hazához és nemzethez való tartozás egészséges gondolata, óhatatlanul az elgyöngülés és a felbomlás veszedelmébe sodorná nemzetünket. Sajnos, az új koreszmék egy igen nagy csapást is hoztak magukkal és éppen a jobbért epedő tömegekre. Az általános drágaságot , kivált az első életszükségletek : az élelem, a lakás és a ruházkodás megdrágulását. Az osztályok küzdelembe szállásának ez elkerülhetetlen következése volt. Jó-e, rossz-e ez a küzdelem, az más kérdés, de az bizonyos, hogy ennek az árát a leggyöngébbek kénytelenek megfizetni. A társadalmak, családok és egyesek gazdasági boldogság helyett egyre nagyobb gazdasági nyomást éreznek a fejükön és talán ez az oka, hogy most egész Európában mindenütt egy bizonyos kijózanodást lehet észrevenni. A túlzott szocziális eszmékben való hit egyre apad s az életnek gyakorlatiasabb, józanabb szemlélete van terjedőben. Ez a tiz évi átlag utolsó mozzanata. Az egyetemes gondolkozás a hullám gerinczéről lefelé lejt mindenütt — nemAz ur : Teringetetét! Iduska : Ugye ! Káromkodni azt tud ! Az ur : Húsz lépésnyire. S azt hiszi, hogy még mindig ilyen közel van ? Iduska : Gúnyolódik ? Az ur : A világért sem ! De lássa, édes ... Iduska : Megtiltom ! Az ur : Nagyságos asszonyom, ha meglátta volna önt, akkor már rég itt volna mellettünk, ha pedig nem látta meg, akkor már régen túl van a Kossuth Lajos-utczán. Iduska : Ez igaz. Lássa, ebben igaza van. De mégis. . . nézzen csak ki, Arturkám, az utczára, hogy nem áll-e valami kirakat előtt. Az ur (megteszi) : Színét sem látom. Iduska : Akkor menjünk, jaj, Arturkám, de megijedtem. Az ur : Biztosítom, nagyságos asszonyom... Iduska : Mit mond ? Én azt mondom, hogy Arturkám s maga azt mondja, hogy . . . Az ur: Hogy Iduskám, drágám, édesem, gyöngyikém! Iduska : Igen, mert maga azt hiszi, hogy most már nincs semmi baj. De képzelje el, ha meglátott volna ! Az ur : Akkor legfölebb azt mondtam volna neki, hogy megláttam és csatlakoztam. Iduska : Igen, de én nem mondtam neki, hogy sétálni megyek. Az ur : Közben kedve támadhatott. Iduska : Ez igaz. Lássa, én olyan ügyetlen vagyok, mikor hazudni kell. Az ur: Meg kell tanulni. A férj megkívánja, hogy a felesége hazudjék neki. Iduska : De ha mégis meglátott bennünket! Ha próbára akar tenni, várjon megmondom-e neki ? Az ur: Nem hinném, hiszen nem gyanakszik. Iduska : Igaza van. Különben ebben az esetben azt mondom, hogy én akartam őt próbára tenni. Az ur : Bravo, csak nálunk — a kijózanodás völgyvonala felé és nagy szerencse, ha ez sem fog a tulságokba csapni. Félő, hogy a konzervatív, sőt a reakcziós gondolatirányok ebben az eszme-apadásban a kelleténél is többet fognak nyerni. Hogy így ne legyen, hogy a túlcsigázásokba bele ne fuladjon maga aszabadság gondolata is, azoknak az egyensúlyozott egészséges elméknek és szíveknek a feladata, akik nem dobták oda magukat a rajongásoknak, de nem fogják magukat odadobni a kiábrándulásoknak sem. Akik tartózkodtak az egyetemes elkapatottságtól, de megértették azt a haladást is, amit ez a tíz esztendő magával hozott. Mert hozott. Az eszmék lázas kultusza, a filozófiai gondolkozás rohamos elterjedése, mint mindig, hatalmas lökést adott az általános műveltségnek. A fölserkentett tudás óriási vívmányokkal gazdagította a nemzeteket mindenütt. A repülőgép föltalálása is erre a lázas korszakra esik, sok minden mással együtt. Az élet szépsége és kényelme is igen nagy mértékben gyarapodott. Igaz, hogy a vele való rut visszaélések is gyarapodtak, de ezektől könnyen meg lehet szabadulni. Az általános vagyonosság is nőtt. A munkás néposztályok élete is gazdagodott. Igaz, nem olyan mértékben, a mint a század elején reménytették, azonban az állam mindenütt fölvette föladatai közé a népjólét emelését s erejéhez képest, olykor azon túl is szocziális politikai feladatokba bocsátkozott. Iskolák, kórházak, gyermekintézetek, kulturintézetek jöttek létre. Munkásházak épültek óriási költségekkel. S a népjólét gondolata többé nem az előkelő körök szalon-témája, hanem állandó politikai feladat, mely reformokká törekszik átváltoztatni a forradalmi élű eszme-Iduska . Mindenesetre azt mondom, hogy ki sem mozdultam a házból, csak a mamához néztem be egy pillanatra, s ha rám cáfol, hogy látott, akkor azt mondom, hogy nem engedett végigbeszélni, mert a mama nem volt otthon s az idő szép volt s meg akartam nézni, hogy csakugyan a kirakatban van-e Nusi arczképe, s ha ezt nem hiszi, hát be tudom neki bizonyítani, hogy Nusi arczképe nincs kitéve. Az ur: De ha véletlenül mégis ki volt téve ? Iduska : Maga csacsi, hiszen Nusinak egészen más a fotográfusa! Az ur : Meg kell hajolnom, drága Iduska, a maga zsenialitása előtt. Iduska : Igen, és maga talán meg sem érdemli ! De most hamarább kell hazamenni, mint gondoltam, mert ha ő nem a hivatalból jön, akkor hamarább jöhet haza, s azt akarom, hogy otthon találjon. ______AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1911. január I. II. Otthon. () nagysága roppant ideges, mert már elmúlt két óra s az ura még sem jön. Ha ezt tudta volna, nem kellett volna azt az édes fiút otthagyni. S mégcsodálkoznak, ha a nő nem találja meg mindenét az urában. Bezzeg Arturka nem maradna el ilyen sokáig, ha dolga nem köti a hivatalhoz. Végre jön. Iduska hamar fölkap egy könyvet s mélyen elmerül az olvasásában. A férj: Szervusz, drágám ! No, ma nem is hallottad a csöngetésemet ? Iduska (tovább olvas): A férj : No, kis baba, hol marad az Isten, hozta “ Iduska (mintha fölriadna) : Te vagy? Már itt ? A férj : Érdekes lehet az a könyv, hogy az idő olyan gyorsan múlik ! Iduska : A te dolgod is nagyon érdekes lehetett, hogy oly soká késtél !