Az Ujság, 1911. október (9. évfolyam, 233-245. szám)

1911-10-15 / 245. szám

14 K­f............................ ............. ■ I ...........­.......... " * Úgy a szocziális, minth­a szorosan vett köz­­igazgatási előadásokon és bemutatásokon min­­denütt csak a Jóról és a szépről beszéltek és min­denütt ezeket mutatták be. Egyetlen előadó nem volt, a­ki a meglevő nagy bajokra világított volna reá. A gyermekvédelmi előadáson éppen úgy, mint a közigazgatásin és a többin sem gyakorlati be­mutatással, sem statisztikai adatokkal nem vilá­gították meg az ország súlyos képét. Elmondták, hogy hány gyermeket mentenek meg, de nem, hogy hányat hagynak veszni; bemutatták a daktilosz­kópiai eljárás modern biztosságát, de nem azt, hogy a tolonczházakba, a meglévő törvények ellenére — egyszerűen közigazgatási szokásjog alapján — hány ember kerül be és indul züllésnek. Hogy a gyülekezési jogot szerte az országban itt és ott mi­lyen abszurd módon magyarázzák- Hogy a köz­­igazgatási késedelmek micsoda károkat okoznak és így tovább minden vonalon. Csak világosságot mutattak és nem a meglévő sötétséget is. Holott tessék eljönni velem valame­lyik színpadra s ott gyakorlati úton lesz szerencsém bemutatni, hogy a világosságot akkor tudjuk jól beállítani, ha sötétségben teszszük azt. Mikor az előadás megkezdődik, a nézőtér csil­lárait lesrófolják. Fényes László: Kaland egy hom­on körül. (A szép asszony panasza. — Megzavart fürdés. — Hogyan lehet ártatlanul bajba kerülni ?) Kedden este nagy tanácskozás folyt Krecsányi Kálmán detektívfőnök hivatali szobájában. Úgy­nevezett aktuális szélhámosokról volt szó. Parazi­tákról, a­kik kapva-kapnak valami új dolgon, a­miből tőkét kovácsolhatnak maguknak. Teszem azt, most itt van a tripoliszi háború. Az olasz­­török konfliktusnak már vannak Budapesten ipar­­lovagjai. Egyelőre csak ketten. Az egyik fezt viselő, olajbarna arczú, fekete szalonkabátos férfiú. Ez töröknek mondja magát és azzal az ürügygyel, hogy szorongatott testvérei segítségére haza kell utaznia, jó néhány száz embert megpumpolt. A csalóra többen figyelmeztették a titkosrendőröket­­és ezek néhány napi kutatás után csípték el a Wesselényi-utcza és Erzsébet-körút sarkán lévő kávéházban. Tetten érték, a­midőn éppen tört­­német nyelven kunyerálta ki a jószivü adakozók zsebéből a garasokat. Bekísérték a főkapitány­ságra, a­hol egy ideig folytatta alakoskodását, de aztán megadta magát, mikor a detektívek ujj­lenyomatok és fénykép segélyével rásütötték igazi kilátát. Az ál-török ismert alakja a rendőrségnek, Braun Izsáknak hívják és egy Lembergből ide­származott faczér pinczér, a­ki hasonló csalafinta­ságért többször ült a vádlottak padján és a magyar fővárosból mindenkorra ki van tiltva. A másik mákvirág egy vízivárosi notórius csavargó: Steinhuber Károly. Van egy Burán Antal nevű pajtása, a­ki három hét előtt eltűnt. Steinhuber után-útszélen elpanaszolta, hogy ba­rátja a tripoliszi háború kitörésére önkéntesnek ajánlkozott a török hadseregbe. Jelentkezését szí­vesen fogadták és mindjárt le is küldték a harcr­­térre. Most azonban megbánta ezt a lépését és sze­retne visszatérni. Csakhogy nem jöhet, mert nincs pénze. Steinhuber tehát gyűjtött számára. Végig­kilincselte egész Budát és hatosával összeszedett vagy kétszáz koronát. Turpissága akkor került napfényre, a­mikor hétfőn megjelent Burián Tóni (tíz napig a Rókus-kórházban feküdt betegen, s ezért nem mutatkozott) és a­mikor hallotta, micsoda mesével koldul barátja az ő bőrére, fel­kereste a furfangos embert és az egybegyűlt pénz­nek fele árán hajlandó lett volna vele kiegyezni. De Steinhuber nem akart ennyiről tudni, a­minek is az volt a következménye, hogy a két notórius dologkerülő hajba kapott és összeszurkálta egy­mást. *f­o A detektívek értekezletén e két konkrét eset­ből kifolyólag felmerült az az aggály, hogy ki tudja, hány svindler használja ki ily módon a háború aktualitását Budapesten és ezért elhatá­rozták, hogy a közönséget a sajtó utján figyelmez­tetik majd a garázdálkodó csalókra. A tanácskozás vége felé közeledett, a midőn az ajtón halk kopo­gás hallatszott. Egy esőköpenybe burkolt hölgy jött be és Krecsányi rendőrtanácsos asztalához lépve, bemutatkozott. Dúlt arczczal, remegő ajkak­kal rebegte el nevét, miközben szeméből könyek patakzottak. —­ Ellopták a brilliáns boutonomat, — pana­szolta a nő, a­ki nagyon csinos asszony volt, felesége egy budapesti háztulajdonosnak — nem merek haza menni. Félek, hogy az uram észreveszi ékszerem hiányát és kellemetlen jeleneteket rendez. A detektivfőnök székkel kinálta meg a jaj­­veszékelő úriasszonyt s aztán részletesen elmon­datta magának, mily körülmények között történt a lopás. — Ma délután a Hungária-fürdőben voltam — folytatta a panaszosnő — és szokásom szerint a kabinokra ügyelő nőnek adtam át megőrzés végett retikülömet. Még figyelmeztettem őt, vigyázzon táskámra, mert abban hatezer koronát érő éksze­rem van. Megjegyzem, gyakran járok ebbe a für­dőbe és azt az asszonyt becsületes nőnek ismertem, retikülömet nem egyszer bíztam őrizetére. Soha egy bajtám sem veszett el Annál inkább meg voltam lepetve, a midőn fürdés közben hirtelen kihivaznak és a felügyelőnél ijedt arczczal közli velem, hogy boutonom nincs a táskámban. Hozzá kell tennem, hogy valahányszor a retikült gond­jaiba helyeztem, mindig kinyitottam azt előtte és megmutattam neki, hogy az ékszer benne van. Ezúttal megfeledkeztem ezt megtenni. Elképzelhetik, micsoda lesújtó hatást, tett rám boutonom eltűnése. De megijedt maga a felügyelőnő is. Hogy ártatlanságát igazolja, tüs­tént felkért, hogy a fürdő intézőjének társaságában motozzam meg őt és az egész személyzetet, to­vábbá kutassam át valamennyiök ezek­ módját. Kívánságát természetesen teljesítettem, de az ékszer nem került elő, pedig bizonyosan tudom, hogy táskámban volt. Sajnálom, szerintem a tolvaj nem lehet más, mint a felügyelőnő. Húsz perc­c­el utóbb a megvádolt asszony, egy ötvenhat éves öreg nénike, a detektivfőnök előtt állott. A takosrendőrök hozták be a fő­­kapitányságra és vele együtt eljött a fürdő igaz­gatóságának kiküldöttje is, a ki szavatosságot vállalt érte. — Több mint egy évtizede áll szolgálatunk­ban — erősitgette — és még soha a legcsekélyebb panasz sem merült fel ellene. — Határozottan állítom, — szólt ezután a fel­ügy­előnő — hogy mikor a táskát átvettem, abban nem volt az ékszer. Amidőn ugyanis a nagysága a kabint elhagyta, utólag jutott eszembe, hogy meggyőződjem, benne van-e a retikülben az előttem már jól ismert bouton. Kern volt benne. Erre esküszöm. Az öreg­asszony oly meggyőzően beszélt, hogy — bár a látszat ellene szólt — a rendőrtanácsos szabadon bocsátotta, de egyúttal megfigyelés alá helyeztette. Két ügyes titkosrendőr nyomban utána sietett és azontúl diszkrét távolságból minden lépését szemmel tartották. Főként arra ügyeltek, nem viszi-e zálogházba az esetleg ellopott ékszert ? A felügyelőim távozása után a detektívfőnök elmondatta a kárvallott úrinővel azt is, hogy ha­zulról eltávozva, hol és merre fordult meg min­denütt. A panaszosnő előadta, hogy Teréz­ körúti lakásáról villamoson a József-komtra ment a fog­orvosához, onnan ugyancsak villamoson a fürdőbe. "­ A rendőrtanácsos ezután befejezte a kihallga­tsatott egy titkosrendőrt, Kern Ferenczet, a buda­pesti detektívtestület egyik legrégibb tagját. Ez a panaszosnő társaságában legelsőbben a fogorvost kereste fel, aztán a villamos vasút igazgatóságánál érdeklődött a bouton után, feltételezvén azt, hogy e helyek valamelyikén veszett el. A keresés ebben az irányban eredménytelennek bizonyult. A bouton a detektív ügyessége révén megke­rült. De a dolog nem ment simán : kis híja, hogy családi drámával nem végződött. Egy úri család, a panaszos asszony famíliájának boldogsága forgott koc­kán. Ha a tolvaj — mert az ékszert csakugyan ellopták — az utolsó pillanatban vissza nem szívja hazugságait, talán még válóperrel fejeződött volna be az ügy. Mi történt ? Kern, a­mikor a nyomozás szá­mára nem talált kiinduló pontot, arra a kétes útra tért, a­mely csak a legritkább esetekben kecsegtet sikerrel. Szerdán délelőtt automobilon gyorsan végigjárt minden zálogházat. Gyenge fonál volt ez,­­ mert ha notórius tolvaj kezébe került az ékszer, bizonyosra lehetett venni, hogy nem zálogosítja el. A rutinírozott gonosztevő tudja, hogy a zálogház révén könnyen hurokra kerül. A zálogházba csak a tolvajvilágban kevésbé otthonos vagy egészen kezdő ember Siet zsákmányával, a­ki a detektívek munkáját nem ismeri. A gyakorlott tolvajok or­gazdáik révén külföldre juttatják az ellopott hol­mit, legyen az ékszer, ruhanemű vagy más egyéb. Kern Ferencz az üllői­ úti zálogházba érve, a becsüstől megtudta, hogy a boutont még kedden este, közvetlenül üzlet­zárás előtt, negyed hétkor hozta oda egy alacsony termetű, uriasan öltözött, őszhajú öreg­asszony, a­kit egy csinos, fiatal szőke hajú nő kísért. A zálogházban ezernégyszáz koro­nát adtak az ékszerre. Ez a felfedezés jelentős eredmény volt, már azért is, mert az ékszer ily módon megkerült. Igen, de a tolvajt is ki kellett nyomozni, hogy a kár, ha lehet, teljesen megtérüljön. A titkos­­rendőr az eddigiek alapján feltette nemcsak azt, hogy a tolvaj nem a notóriusok fajtájából való, hanem azt is, hogy minden bizonynyal úgy jutott az ékszerhez, hogy találta és aztán eltulajdoní­totta. Számítva arra az eshetőségre is, hogy az úriasszony az ékszert mégis az orvosnál vesztette el, de ott azt egy pácziens szedte fel a földről és vitte magával: elsietett a fogorvoshoz és nála érdeklődött az iránt, vajján nem járnak-e hozzá azok a hölgyek, kikre ráillik a zálogházban meg­fordult nők személyleírása. A fogorvos igennel felelt és név szerint meg is nevezte ezeket az asszonyokat. Ezek után nem volt más hátra, mint a zálogházi becsüs kíséreté­ben a fogorvos által megnevezett asszonyokat felkeresni. A véletlen úgy hozta, hogy a­mikor a detek­tív nyomozásának ehhez a fázisához ért, a kár­vallott úriasszony férje éppen érdeklődött a rend­őrségen a bouton ügyében. A detektív elvitte őt magával. Utjok legelőbb az ősz hajú nő lakására vezetett. Ez a becsüs láttára meghökkent és bev­al­lotta, hogy az ékszert ő zálogosította el. De hozzá­tette, hogy a bouton jogos tulajdona volt. Kapta egy szép úriasszony ismerősétől, a­ki gyakran for­dul meg lakásán és nagy összeggel tartozik neki. A helyzet most kétségbeejtő lett, mert az öregasszony ismert hírű nő volt, lakásán szerelmi kalandok szoktak lebonyolódni. A férj megdöbbenve hallotta a vén boszor­kánynak ezt a kijelentését. Őrült gyanú ébredt lelkében. Az ő tisztességes, becsületes felesége összeköttetésben áll egy ilyen asszonynyal?! Nem részletezem a dolgokat. Az öreg asszonyt a főkapitányságra kisérték és őrizet alá vették. Kern aztán a kétségbeesett férjjel együtt fel­kereste a másik nőt, a­ki az öreg nővel a zálog­házban járt és vallatóra vette őt is. Szerencsénk ez a nő némi habozás után beismerte, hotry­ogó- AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1911. október 15.

Next