Az Ujság, 1912. augusztus/2 (10. évfolyam, 194-206. szám)
1912-08-27 / 203. szám
ó jóléti intézményeket s végül barátságos beszélgetés közben elvacsorálgattunk a fárasztó nap után vagy két óráig. Aztán mindenki nyugodni tért. Én is. És hajnali fél háromkor megismételtem a kirándulást egymagamban, barátságos ellenőrzés nélkül. Ezzel tartoztam az ózdi és krompachi szervezetlen munkások ezreinek. Lássuk már most a tanulságokat: Megállapítom, hogy az ömlesztett aczéllal való munka súlyos munka. A megcsapolt kohók hősége rettenetes s még ennél is rettenetesebb a formákba öntött hűlő aczél kisugározása. A hengerek kiszolgálása életveszedelmes és a Martinkemenczék etetése nem embernek való rettenet. Csakhogy Ózdon ebből semmi sincs. Az ózdi mű ugyanis technikailag tökéletes. Tökéletesek a kohók, mert kráterük abszolút zárt. Félméteres közelségben álltam, amikor egy új szállítmány érez befogadására a torok megnyilt és annyi gázt nem kaptam, amennyi egy pillanatra a lélegzetemet elnehezítette volna. Pedig én álltam a torokhoz legközelebb. A munkások mind elhúzódnak a nyitás pillanatában, mert magát a munkát villamos automata végzi. Ezeknek az embereknek úgyszólván nincs is testi munkájuk soha.Napi bérük pedig 12 órai ellenőrző munkáért négy és hét korona. Súlyosabb munkát végeznek ugyanezért a bérért azok, akik a csapolásnál vannak. Tizenkét óránként ugyanis háromszor kell a kohókat megcsapolni. Minden csapolás tart átlag nyolctűíz pereznyi ideig. Ez kétségtelenül súlyos tiz perez. Magam is odahajoltam az ömlő tűzfolyam fölé és a fáztam. Az aczél nyílt csatornában zuhog az üst felé és szivet dermesztően félelmetes látvány annak, aki legelőször látja. Azok a vasálarczos emberek azonban, akik futását igazgatják, gyermekkoruk óta ezt csinálják. És csinálják késő vénségükig. A tűz nem pusztít embert. Egészséges színű, jól táplált, tagbaszakadt óriások valamennyien. Beszéltem egygyel, aki harmincegy éve önt. Megkérdeztem tőle,hogy nem akarna-e inkább könnyű munka mellé menni? — Ajaj, uram ! — mondta mosolyogva. — Arra még ráérek. A tűz a legjobb munka. Egy sichta alatt háromszor tíz perczig dolgozom keményen és pihenek közbe három órát. A fizetés pedig tisztességes. Én kilencz koronát keresek naponta. Ugyanezt a választ kaptam a Martin-kemenczék körül, ahová a kohók érczanyaga kerül. Kerül pedig automatikus módon, óriási daruk segítségével. Emberkéz többé nem nyúl az olvadt érezhez mindaddig, amíg a hengerek közé nem jut. A Martin kemenezékbe szintén emelő daruk rakják a keverék érczet, daruk végzik a formába öntés munkáját is, daruk emelik a ruhaczélt a hevítő kemenczékbe, daruk szedik ki, daruk viszik a hengerekhez és automatikus készülékek végzik a forgatás és beigazítás minden munkáját is. A munkás itt is csak ellenőriz. A gép munkáját öntudatosan támogatja. Azért ez mégis kemény munka. De! A hengerek mellett napi 6 korona, 7 korona 63 fillér, 8 korona 56 fillér, 12 korona 25 fillér és 13 korona 43 fillér a szakmány munkások keresete. A közönséges rakodó napszámosmunkát 4 korona 87 fillérrel fizetik. Ezeknek az embereknek azonban semmi dolguk se a tűzzel, se az üzemmel. Ezek durva napszámos munkát végeznek, hideg anyaggal. Ezek a számok beszélnek. Elmondják részint azt, hogy az ózdi vasmunkások elég jó keresők, de elmondják azt is, hogy a munka, amit végeznek, súlyos munka lehet. Az is. Kemény, nehéz munka. De nem emberpusztító, ha az üzem automatikus. Az ózdi pediglen az! A telep kórházában alig találtam sérült beteget, s az a pár ember is, aki ápolás alatt volt, egészen könnyű sérülésekkel került oda. Egyetlen egy dolgot találtam Ózdon, ami kellemetlenül lepett meg ezen a modern és emberséges berendezésű telepen. A finom hengerelő üzem. Ez az üzem életveszedelmes. Keskeny vasrudakat hengerelnek benne s a hajlékony, nagy gyorsasággal rohanó, izzó vasrudakat kézi erővel igazítják a hengerek közé. Valóságos tűzijáték folyik a hengerek előtt, a hogy a futó vasrúd végét elkapdossák. Ennek az üzemnek azonban már meg vannak számlálva a napjai Ózdon. A telep első alapításának idejéből maradt meg, de ma már ott áll a régi, rozoga épület mögött az új, modern automatikus hengermű, amelyben a gép veszi át az emberi kéz dolgát. Ezeket a részleteket szükségszerűleg mondtam el ilyen bőbeszédűséggel, mert korompai tapasztalataimnál nekem is nagy segítségemre voltak. Korompán, Korompán tudniillik nem ilyen ideálisak a technikai állapotok. És innen erednek a támadások is. A kohók Korompán is egészen modernek. De már a Martin-kemenczék táplálását emberi kéz végzi. Ez rettenetes munka. Igaz, hogy megfizetik, de azért mégis rettenetes. Ugyanilyen régi berendezésű a hengermű is, ahol az emberkéz és emberélet kockáztatása elengedhetetlen. Nincs szándékomban udvariasságokat mondani a munkaadó társaságoknak az ózdi munkásvédelemért, mert az nem érdem, hanem kötelesség. A korompai fogyatékosságokért azonban, ugyanezen objektivitás miatt, nem tudom elítélni. Korompa német alapítás és körülbelül tizenkét éve van a Rimamurányi, illetőleg a Hernádvölgyi magyar vasipar részvénytársaság tulajdonában. A telep sok tekintetben még ma is primitív. Ennek az oka azonban nem bűne a társaságnak. Korompának tudniillik nem volt vasércze, ami egész exisztencziáját egészen a legutóbbi időkig problematikussá tette. Van ugyan a teleptől mintegy hat órányira egy éreztelep, ennek terméke azonban olyan kis perczentű, hogy kohászati feldolgozása egyáltalán nem volt gyümölcsöző. A telep tehát csaknem a beszüntetésig jutott el, amikor egy új, és pedig elektromágneses eljárással sikerült a rendelkezésre álló vasérczet a kohófeldolgozás számára rentábilissá tenni. Ezzel megoldódott az érczkérdés, s vele együtt bizonyossá lett a telep sorsa is. Ma még ugyan a bánya egészen föltárva nincs, de némi garancziákkal már rendelkezik a társaság arra nézve, hogy a bánya 25—50 évre termelőképes lesz. Ez csak lélbizonyosság ma még, de a társaság mégis megkezdte már az invesztácziót. Ez idő szerint két millió korona tőkével látott hozzá az üzem automatikussá tételéhez. Két daru épül most a Martinkemenczék szolgálatára, hogy legelőször is ez a szörnyűséges üzem legyen emberségessé. A hengerek átalakítása szintén megkezdődött már, úgy hogy belátható időn belül a korompai telep is az ózdi mű képére alakul át. Ezt nem a vezetőség mondja, hanem én. Én pedig láttam a megkezdett átalakításokat, amelyeknek befejezését maguk a munkások szívszakadva várják. Bármennyire sajnálom is azonban ezeket a szegény elkínzott embereket, meg tudom érteni, hogy egy problematikus üzleti vállalkozásba a vállalkozó nem öl bele új milliókat. És éppen ezért kell elismernem a munkaadó társaság emberséges szándékait. A Rimamurányi ugyanis nemcsak az üzemi átalakításokkal teljesíti kenyéradói kötelességeit már most, hanem a jóléti intézmények létesítését is megkezdette. Ózdon tudniillik olyan munkásjóléti intézmények vannak, amelyek szinte páratlanok. A legtöbb munkás a saját villaszerű házában lakik, amelyhez a társaság kamatmentes kölcsöne segítette. A bérletben lakó munkások számára ugyancsak a társaság épített kertes, egészséges villatelepet. És a kis villák tájéka kívül-belül kedves . Soha annyi tiszta, egészséges, jól táplált gyereket nem láttam, mint ott. És minden háznál háromnyolc. Ez volt számomra az első megnyugtató impresszió. Egészséges gyermekek tömege csak egészséges szülőktől származhat. Az ózdi szülők pedig egészségesek. Agyondolgozott embert, agyondolgozott asszonyt egyet sem láttam. Még hitványát is alig. Az ötven-hatvan éves férfi szálegyenes még, pedig tizenhat esztendős korától ott verejtékezik a fehéren izzó pokol kapujában. Az asszony egyáltalán nem is dolgozik egyebet házimunkánál, legfeljebb ha a kertjében tesz-vesz valamit. Ellenben az otthonát azt rendben tartja. Voltam olyan három- és négyszobás munkáslakásban, ahol tapétás falat, vikszelt padlót és könyvtárt találtam. Jó ! Ez a kivétel. De az egyszobás napszámosotthonban is olyan jó bútort, olyan ragyogó tisztaságot és olyan gondtalan megelégedést láttam, hogy sok budapesti hivatalnok úr megirigyelné. Ózdon van fürdő is, egészen fővárosi berendezésű. És ez a fürdő naphosszat tömve van várakozókkal, mert ezeknek a napszámos-, munkásembereknek kultúrszükséglete a mindennapos fürdés. Van kaszinójuk is, ahol zene és billiárd és újságolvasás a szórakozásuk, így van ez Ózdon, de nincs így Korompán. Ózdnak azonban ötven esztendős fejlődési múltja van, Korompának pedig tízegynéhány esztendei tengődése. Az alapító német társaságot meg is buktatta az érethiány, s a Hernádvölgyi társaság kezébe egy veszni indult objektum került. Ma már elhárult ugyan Korompa felől ez a veszedelem, de a fejlődésnek még a kezdet legkezdetén van. Ebben természetesen a legsürgősebb volt magának az üzemnek modernné, emberségessé tétele. Ez éppen folyamatban van. A lakáskérdés megoldásának jelei már szintén láthatók, egy csomó ózdi mintájú villa képében. Ehhez azonban egyéb is kell, mint a társaság jóakarata. Kell hozzá olyan munkástörzs, mint az ózdi. Ez azonban csak a jövő zenéje ma még Korompán. Soha olyan óriás különbséget egyazon munkaadó, egyazon szakmájú munkásai között. Korompán csak itt-ott látni törzsökös, letelepült munkáscsaládot. A tömeg maga jövő-menő, jórészt horvát és román eredetű karáber népség, amelynek piszkossága, kulturátlansága egyenesen leírhatatlan. Legelőször tehát a letelepült és kipróbált hűségű munkáscsaládok elhelyezéséről kell a vezetőségnek gondoskodnia, a többit előbb úgy is bele kell törni a kultúrába. Ez a proeresszus folyik most Korompán. A telep vezető tisztikara egy csapat lelkes fiatal mérnökből áll. Csupa megértő, európai ember valamennyi. Ezek az urak szinte dédelgetve bánnak minden emberükkel, akit nevelni, magasabbrendű exisztálásra kapacitálni lehet. Hogy sok kedvetlen órájuk lesz még, az bizonyos. Nagyon magukra is vannak ebben hagyatva, Ózdon a társaságnak pompás, öntudatosan, lelkesen vezetett, egyenesen a kenyér számára nevelő hatosztályú elemi és egy magasabb fokú ipariskolája van. A korompai állami iskola munkája úgyszólván értéktelen, mert bürokrata közömbösség látja el. Hogy példát mondjak: a tanfelügyelő szabadságra küldi az egyetlen tanítónőt, aztán átír a gyárvezetőségnek, hogy a helyettesítésről nem tud gondoskodni. Ha tehát a társaság megbízható munkástörzset akar nevelni, a legsürgősebb tennivalója most az ózdi iskolázási rendszert átvinni Korompára. Mert az a fegyelmezetlen gyülevész népség, ami most van Korompán, jó lehet barabár munkára, de nem kohómesternek és előhengerésznek. Meg is tudom érteni így a legutóbb történt expreszszusokat. A munkaadó társaság ellen elhangzott legsúlyosabb vád tudniillik az, hogy csendőruralmat teremtett Korompán, mert a munkások szervezkedni akarnak a baromi munka és a kizsákmányolás ellen. Ebből annyi igaz, hogy a társaság mereven elzárkózik a munkásszervezkedéssel szemben. Azgazgatóság szervezett munkást egyetlen telepén AZ ÚJSÁG Szerda, 1912. augusztus 28.