Az Ujság, 1912. november (10. évfolyam, 259-271. szám)

1912-11-10 / 267. szám

Vasárnap, 1912. november­ 10. AZ ÚJSÁG reg meg is vesz, azonkívül Balkánállamok bélyegeit kéri, de más bélyegt is cserél. -s Styller Emil, Budapest (VII., Aréna­ ut 9. II. 3.). Eladja 450 korona értékű európai bélyeggyüjteményét 200 koronáért. Található délután 4—16 között. Kelemen Sándor dr., Kalocsa. Cserél közepes gyűj­tőkkel. Tengerentúliakat 60%, európai bélyegeket 50% engedménynyel el is ad Sent 1913 katalógus alapján. Keres 71., 72. és 74. évekből magyart cserére, vagy meg­vételre, úgyszintén boszniait 1906. évből, fogazatlant, széles és vegyes fogazatuakat, továbbá jubileumit. Csere és eladási alap 1913 Lenf katalógus. Mindent öt napon belül elintéz. Sólymos Géza, Arad (Kölcsey-utcza 9.). Teljesen megbízható és komoly cserét óhajt előrehaladottabb­­gyűjtőkkel Lenf 1913 szerint. Igen gazdag csereanyaggal rendelkezik, mintegy 100 márka értékben. Elcserélné továbbá Sens 1912 katalógusát 4 márka értékű jobb bélyegekért. Egy teljesen használatlan Kehaubeck »Vic­­toria«-albumot, mely katalógussal van ellátva, szintén elcserél értékesebb bélyegekért. Első küldeményt vár, a­melyet azonnal elintéz. Levélbeli megkeresésekre rögtön válaszol. Keményffy Károly tanító, Turkeve. 700 darab szép bélyeget tartalmazó gyűjteményét elcserélné fényképező­gépért, esetleg fényképészeti czikkekért, vagy eladná 1912 Sens szerint. Csak komoly és korrekt ajánlatokat vesz figyelembe. Frenk Abris, Budapest (VIII., József-körút 2. II. 5.). Eladna egy Cuba 1898—90. Habilitado 5 Cents 3 Milesi­­mas bélyeget, melynek katalógus-értéke 100 korona; hogy nem hamis, arról garantál. Esetleg Ugyanannyi értékű bélyegért kicserélné. Garai Arnold, Kolozsvár (Honvéd-utcza 58.). Elcserél egy fényképezőgépet (sötétkamara) 8 korona értékű bélyegért. Keres cserére egy 15—20 korona értékű ki­­húzós fényképezőgépet, melyért ugyanannyi bélyeget ad. Friss Jenő, Zalaegerszeg (Kossuth Lajos-utcza 19.). Cserél ajánlott küldeményekben 1912—1913. Lenf szerint közepes gyűjtőkkel. Jakabffy Imre, Zváh. Osztrák és boszniai jubileumi sorozatokért 50 tengerentúli bélyeget ad. Első külde­ményt vár. Bélyegüzenetek. Adamcsik István: Körmöczbánya. »Az Újságához h­asonló bélyeg-csererovata, tudtunkkal, a »Világ« czimű lapon kívül semmi más kül- vagy belföldi lapnak sincsen. Hoch­berge­ Andor. Budapest. Nagy érdeklődéssel olvastuk levelét. Mindenesetre azon leszünk, hogy a kérdéses ügyben a lilatellára üdvös intézményeket te­remtsünk. 1....................­­ ....................---------------­ A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Az e rovatban közlöttekért a felelősség a beküldőt terheli. Kérelem a Máv­ igazgatóságához. * Budapest keleti pályaudvarról két közvetlen kocsi indul Tapolczára, melyek Budapesttől Adonypusztasza­­bolcsig a fiumei gyorsvonathoz csatolva mennek s onnét, mint külön szerelvény, Tapolczáig. E két kocsi Buda­pesttől Adonypusztaszabolcsig fűtetlen, s a kalauzok az utasoknak ez iránti kérelmét azzal az indokolással uta­sítják el, hogy a fiumei gyorsvonat hosszúsága miatt an­ak gépe nem képes e két kocsit is fűteni. Kérünk sürgős intézkedést, hogy a tapolczai két közvetlen kocsi is fű­­tessék. Legújabban kombinált jegyet adnak ki, mely Adonypusztaszabolcsig a fiumei gyorsvonatra s onnan Tapolczáig a személyvonatra érvényes. De ugyanegy távolságra a menetjegy ára nem annyi oda, mint vissza. Például Budapesttől Alsóörsig egy II. osztályú jegy ára 10 korona 70 fillér, míg ellenben Alsóörstől Budapestig 10 korona 90 fill. Kérjük ez anomáliát is megszüntetni. Egy utas, meglepő I­n erőteljes részt­­ nyernek gyenge levesek, mártá­sok, főzelékek stb., ha azokat a 81­l­ír húsleveskoczkából­­ készült húslevessel megjobbítjuk. A MAGGI-féle koczka természetes || húslevest képez szilárd alakban,­­ mely már a szükséges sőt, filsze- te­reket és a legfinomabb zöldség- || kivonatokat tartalmazza. Csupán forró vizzel leöntve, azon-­­ nal kitű­nő húslevest ad, mely a || Házilag készült levessel teljesen a SZS egyenrangú. KÖZGAZDASÁG. Az állam női alkalmazottjai és az új nyugdíjtörvény, r­­. t ?• irta Guth Pál postafelügyelő. »Több mint huszonhét esztendő múlt el azóta, hogy az állami alkalmazottak nyugdíja­zásáról szóló 1885. évi XI. törvényczikk meg­alkottatott. Az azóta lefolyt évtizedek úgy az állami, mint a társadalmi élet terén jelentékeny vál­tozásokat hoztak létre, a­mely változások az összes társadalmi osztályok igényeinek és meg­élhetési viszonyainak alakulására nagy be­folyással voltak.­ Ezzel a bevezetéssel kezdődik az új nyug­díjtörvény megokolása. Tárgyilagos szemüve­gen nézve, el kell ismerni, hogy bár a javaslat nem tudta kielégíteni a rohamos átalakulás követelte igényeket, azt a jogos panaszok daczára is igen jelentékeny szocziálpolitikai alkotásként lehet fogadni. Ha a törvényjavas­lat­­­ait figyelemmel és gonddal tanulmányoz­zuk és ha egyes — esetenként szűkkeblű — intézkedéseinek intenczióit mérlegeljük, két­féle lélek küzdelmének nyomait véljük abban megtalálni. Az egyik, a­kit teljes mértékben áthatott a korszak mindjobban erősödő szo­­cziális­ érzéke, a másik pedig a pénzügyek szi­gorú őre, a­ki a rideg számokkal állja útját a szocziális érzés és humanizmus erősebb szárnya­lásának. Ez lehet az oka, hogy a törvény­­javaslat egyes intézkedéseiben megnyilvánuló szocziális érzés mélyebb barázdákat nem szán­tott. Az utolsó 27 esztendő alatt Magyarország korszakos változáson ment át; a rohamos fejlődés az életviszonyokat is rohamosan meg­változtatta ; a létért való küzdelemben a kész­fizetésből élő középosztály válságos helyzetbe került, melyből csak úgy szabadulhat, ha a kapott sebek gyökerében gyógyittatnak meg. Negyedszázad alatt Magyarország munkás­­társadalma egy egész új réteggel, a dolgozó nők társadalmi osztályával bővült. Azelőtt a nőket az intellektuális képzettséget kívánó pályákon csak a pedagógiában láttuk, ámde a súlyos megélhetési viszonyok, a létfentartás nehéz gondjai, a családalapítás nehézségei arra késztették az intelligens társadalmat, hogy női családtagjaikat is a komoly munkára nevel­jék, hogy produktív munkával megkönnyítsék a nehéz viszonyokkal küzdő családok létfentar­­tását, másrészt jövőjük biztosítását ne az — igen sokszor kényszerűségből kötött — házas­ság révében kelljen keresniük. A súlyos meg­élhetési viszonyok teremtették meg azt az új társadalmi osztályt, s a komolyság, szorga­lom és lelkiismeretes munka, a­melylyel a női alkalmazottak túlnyomó része feladatának meg­felelt, szerezte meg azt a tiszteletet és meg­becsülést, melyben a társadalom minden ko­moly eleme részéről részesülnek, és a­mely napról-napra újabb és tágabb kört biztosít az értékes női munka érvényesülésének. Nem ide tartozik annak fejtegetése, hogy a nők szellemi munkájának érvényesülése nemcsak megbecsülhetetlen erkölcsi haladást és anyagi erőt jelent az egész polgári társadalomra néz­ve, de mérhetetlen fontossággal bír az államháztar­tás szempontjából is, mert a­míg negyedszázad előtt a nők szellemi munkaerejét a pedagógián kívül csak igen szűk körben s akkor is inkább egyes nyomasztó viszonyok között élő csalá­dok felsegélyezésére, ideig-óráig alkalmazták, addig ma az állam gépezetében a női munka­erő nélkülözhetetlen szerepet játszik. Munka­körükben igen jól betöltik helyüket, a nagyobb megerőltetést nem igénylő munkahelyekről nagy számú férfimunkaerőt szabadítanak fel, kis igényű, olcsó munkaerők, pénzügyi szem­pontból tehát az államra nézve jelentékeny megtakarítást jelentenek. Ha megemlítem, hogy míg 1882-ben a posta- és távírdánál tízezer főből álló személy­zetből csak 874 nő volt alkalmazva és ebből is csak 103 a kincstári postahivataloknál, addig 1911-ben a 137.000 főnyi személyzet­ből már 11.000 női munkaerőt foglalkozta­tott, és ebből a kincstári hivataloknál 1238 nő volt alkalmazva, és hogy ugyanilyen, sőt talán még nagyobb arányban emelkedett a női munkaerők száma az egyes minisztériumok, állami hivatalok segédhivatalaiban is, akkor nem szorul magyarázatra, hogy társadalmi, közgazdasági és államháztartási szempontból oly nagy jelentőséggel bír a női munkaerő érvényesülése, hogy a törvényjavaslatban mély­rehatóbb jeleit kellene látni a női munka tér­foglalásának. A­míg a női alkalmazottak csak átmeneti állapotnak tekintették foglalkozásukat, addig a régi nyugdíjtörvény szabályai is megfeleltek az igényeknek, mióta azonban akmnők egész életre szóló pályának tekintik állami alkalma­zásukat, a nyugellátásukra vonatkozó szabá­lyok is a megváltozott életviszonyoknak meg­felelően volnának rendezendők. A javaslat 50. §-a szerint az állami szol­gálatban alkalmazott nőket saját személyükre vonatkozó ellátási igények szempontjából úgy a jogok, mint a kötelességek tekintetében a férfi alkalmazottakkal egyenlőknek kell tekin­teni. Első pillanatra ezt az egyenlőséget még a feministák is megelégedéssel vennék tudo­másul, de figyelmesebb mérlegelés után ki­tűnik, hogy az ott lefektetett egyenlőség tulaj­donképp szembeötlő egyenlőtlenséget jelent. A kötelességek tényleg azonosak a férfiakéval, mert egyforma arányban fizetik a nyugdíj­­járulékot. A jogok azonban, minthogy saját személyükre vannak korlátozva, aránytalanul kevesebbek, mert özvegyi nyugdíjat általában nem, nevelési járulékot pedig csak a szülőtlen árvák, illetve azok igényelhetnek, kiknek atyja keresetképtelen. Ez a szakasz tehát nem egyenlő jogokat és kötelességeket, hanem egyenlő kötelességekkel szemben redukált jogokat állapít meg. Ha még tekintetbe veszszük, hogy a férfi alkalmazottak özvegyeinek nyugdíja — külö­nösen az új javaslat szerint — az államra igen tekintélyes megterhelést okoz, nyilván­való, hogy méltányos lenne a férfi alkalma­zottakkal szemben mutatkozó joghátrányt más után legalább részben kiegyenlíteni. Ezt a helyzetet nem szabad a nőtlen alkalmazottaké­val összehasonlítani, mert a nőtlen férfi bár­mikor megszüntetheti ezt a hátrányt, sokan már hajlott korban is megteszik, de a nőknek ez nem áll módjában. Arra természetesen gon­dolni sem lehet, hogy pusztán a jogegyenlőség kedvéért az özvegyen maradt férjnek járó nyugdíjjal a herék számát szaporítsák, de más alakban lehet arra módot találni. Ámde még saját személyükre nézve sem részesíti a javaslat egyforma előnyben a női és férfial­kalmazottakat. A törvényjavaslat 11. §-a sze­rint azok a férfi­alkalmazottak, a­kik a fő­iskolai képesítés előzetes megszerzésével 4-5 évet vesztettek, ennek ellensúlyozására a szol­gálati időnek 35 évre való leszállításában részesülnek. Az állami szolgálat azon ágazatainál, a­hol a női alkalmazottakat legnagyobb számban alkalmazzák (például posta), állami szolgálat­nak be nem számított legalább egy évi gya­korlati kiképzést, megfelelő szakvizsgák le­tételét kívánják, mielőtt őket napidíjas minő­ségben alkalmazzák és rendesen 8—12 évi szolgálat után nevezik ki tisztviselői állásba. Minthogy pedig napidíjas minőségben eltöltött idejének csak felét számítják nyugdíjba, a női alkalmazottak nyugdíjigénye a legjobb esetben is csak 25—26 éves koruktól számítva nyílik meg. Ha még tekintetbe veszszük, hogy a nők gyengébb fizikuma előbb merül ki, ennélfogva fehér holló számba megy, a­ki 35 évi (60—65 éves kor) szolgálat után még annyira munkaképes legyen, hogy akár az üzemi szolgálatban, akár a segédhivatalok­ban munkakörét eredményesen betölthesse; ennélfogva az 50. §-ban említett jogegyenlőség még a saját személyükre nézve is csak akkor volna tényleg érvényesítve, ha a 11. §. indo­kolása alapján a női alkalmazottaknak is meg­adnák a 35 évi szolgálat kedvezményét. Kis­fizetésű alkalmazottakról lévén szó, ez a ked­vezmény távolról sem jelenthet akkora meg­terhelést, mely a törvényjavaslat megokolásá­­ból hangoztatva, a méltányosság útját elzárja. Azt a pénzügyi előnyt, mely az államra abból hárul, hogy a női alkalmazottak öz­vegyen maradt férje nyugdíjat nem igényel­het, szerény véleményem szerint oly módon lehetne méltányosan kiegyenlíteni, hogy a női alkalmazottak nyugdíjukon felül nyugdíj­pótlék­ban is részesíttessenek. Nem csak a joghátrány rekom­penzác­iója szempontjából, hanem azért 59

Next