Az Ujság, 1913. október/1 (11. évfolyam, 233-245. szám)

1913-10-01 / 233. szám

Budapest, 1913. Előfizetési árak: Egész évre........ 28 k. — 1. Félévre ........... 14 » — » Negyedévre „ 7 » — » Egy hóra ........ 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Szerda, október 1. SZERKESZTŐSÉG• Budapest, Rákóczi-út 54. S3. Telefon: József 13—36 KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. Telefon: József 16—28 és 13—38. Elég­ jelen Idtízió kivételével­­minden nap, ünnep után is. ROVÁS. Érthetetlen, hogy a megyei autonómiában látják a politikai függetlenség legfőbb biztosí­tékát, s mégis, valahányszor a megyei auto­nómia a kormány mellett nyilatkozik meg, a hatalmi presszióban, a tisztviselők függő­ségében találják a nyilatkozat értéktelenítő magyarázatát. Hát mért olyan értékes akkor az autonómia ? S mért féltik a tisztviselő függetlenségét a kinevezéstől, mikor ime, a választott tisztviselők szavazatát stigmati­­zálásul használják föl, s az egész vár­megyei és törvényhatósági apparátust alkal­masnak hirdetik az igazi népvélemény elnyo­mására ? Hiszen ha ezek a hajdúmegyei, zempléni s egyéb megnyilatkozások olyan kor­ruptak, akkor Andrássynak kellene az álla­mosítást követelnie, s a kormánynak a megyei autonómia mellett magát exponálnia ! * A munkanélkülieknek igen korrektül mon­dotta Harkányi János, hogy nem ígér semmit, mert a tettek embere. De mikor a tett rögtön kellene, s rögtön nem jöhet, mégis jól esnék a szegény embereknek egy kis biztató ígéret is. A munkanélküliség csapás és nem probléma, s noha a kereskedelmi miniszter resszortjába tartozik, igazság szerint még sem lehet köte­lezni őt, hogy segítsen rajta. Segíteni a bajon voltaképpen csak az egész ország, sőt csak egész Európa segíthet. A­mit egy minisztérium­tól várni lehet, az legfölebb az enyhítés és a holnapi falatnak ma történő kiutalása. Saj­náljuk a munkanélkülieket, hogy biztatóbb feleletet nem kaptak, és sajnáljuk a minisz­tert, hogy biztatóbbat nem adhatott. * Lemennek Makóra Andrássy is, Apponyi is, talán Károlyi Mihály is, hogy simogassák az öreg oroszlánt, a­kinek az utolsó fogát ők szedték ki. Már nem vezér, már más utakon járnak, de meghallgatják a véleményét, mi­előtt nem törődnek vele. Most is Justh­ beszá­mol, s a lemondott vezérnek az első esztendő­ben még kijár, a­mit az első esztendőben Lear király is megkapott még : a királyi tisztelet s a kikötött disztestőrség. Azután, nos azután mehet egyiktől a másikhoz, s mire beteljese­dik rajta a tragikum, úgy lehet, már nem is lesz okuk megsimogatni az öreg oroszlánt. A huszár. Irta Kálnoki Izidor. I. A szakadó eső bekergetett egy kávéházba, a­hová sohase szoktam járni. Egy sarokba húzódom, valami szeszfélét rendelek és sok, nagyon sok újságot kérek. Kell a sok újság, mert az ég olyan szürke és sötét, mintha hosszúra akarná kinyújtani az esőt. Szerencsém volt. Vagy harmincz újságot tett elém a pikoló. Azaz mégse volt szeren­csém, mert még bele se pillanthattam egyikbe se, a­mikor nekem ront egy ember és szinte ujjongva kiabálja : — Csakhogy itt vagy! Éppen téged kerestelek ! Kissé furcsának találtam, hogy olyan helyen keres valaki, a­hol először vagyok éltemben, de ezen nem érdemes fennakadni. Az is különös volt, hogy tegez a barátom, én pedig nem tudom hamarjában, hogy mi a neve, mi a foglalkozása, s honnan datálódik a hozzám való barátsága. De ezen se törtem sokáig a fejemet. A fiúnak egyszerűen jobb az emlékezőtehetsége, mint az enyém. Ha ő tudja, hogy a barátja vagyok, akkor bizonyo­san az vagyok. Punktum. Különben a barátom jóképű, jól öltö­zött úr volt, a­kiről egészen bizonyos voltam, hogy sokszor láttam az arczát, csak éppen az nem jutott az eszembe, hogy hol láttam és milyen minőségben. Szóval a barátom leült mellém, s így kezdte a beszélgetést : — Mondjad, öregem, igaz az, a­mit rólad mondanak, hogy te nagyon okos ember vagy ? — Igaz ?— feleltem mély meggyőződés­sel. — Persze hogy igaz. — Hála Isten — fohászkodott a barátom. — Akkor mégis jó helyre fordultam, mert nekem egy igen okos ember igen bölcs taná­csára van szükségem. — Parancsolj velem. — Még egy előzetes kérdést, kedves ba­rátom. Tudsz-e hallgatni ? — Mint a sir. — Nagyszerű. Minden nagyszerűen megy. Ilyen emberre van nekem szükségem. A­ki okos, mint a tűz és hallgatni tud, mint a sir. S most még egy kérdést. Még csak egyet. Emlékszel a feleségemre ? Hm. Tehát a barátom feleséges ember. Lassan-lassan szépen meg fogunk ismerkedni. — Homályosan — feleltem. — Csak na­gyon homályosan. — Megállj csak, majd segítek az emlékező­tehetségednek.­­ A tárczájából fényképet vett elő, s elém tette : — Ez a feleségem. Ez a gyönyörű szép asszony. A képen csakugyan csinos kis asszonykát láttam, fitos orral, h­amiskás mosolylyal. Asz­­szonyfejekre sokkal jobb memóriám van, mint férfiakra. Az asszonyra se tudtam vissza­emlékezni . — Ugy­e, bájos teremtés ? — kérdezte barátom. — Valld be, hogy kevés szebb asz­­szonyt láttál életedben ! — Csakugyan nagyon szép. — És jó, derék, okos teremtés. Több esze van, mint egy püspöknek. — Bizony az sokat ér : egy szép, okos, jó feleség. — Kincseket ér általánosságban. És én nagyon is boldog voltam, egészen a múlt hétig. Akkor egy váratlan esemény felbillen­tette a családi boldogságomat. — Kár. — Névtelen levélben arról értesítettek, hogy a feleségem megcsal. Szeretője van. Állítólag egy katonatiszt. Huszár. — Ej, nem kell minden névtelen levél­nek hinni. — Én nem is hiszek minden névtelen levélnek. Ennek se hinnék, ha nem tartanék tőle, hogy igazat mond, s h­a véletlenül a je­lenségek nem szólnának szintén a feleségem ellen. — Miféle jelenségek ? — Például az, hogy a feleségem nagyon gyengéd, figyelmes hozzám, sokat hizeleg és kevés pénzt kér, nem jár a barátnőihez és­­nem jár a c­ukrászdába. — Hisz ez nagyszerű. — Igen, de fölöttébb gyanús. S az is gya­nús, hogy sokszor látok egy huszártisztet a házunk körül ólálkodni, s vagy kétszer-három­­szor a lépcsőházban is találkoztam vele. — Lehetett az máshol is. — Lehetett, de csak van annyi esze, hogy se a jobbik, se a baloldali szomszédom­hoz nem jár. A baloldali szomszédom felesége Ugyanis rettenetes vén, a jobboldali pedig ret­tenetes csúnya. Az enyém meg fiatal , szép A német nyelv mint magyar államnyelv. Irta Doleschall Alfréd dr. budapesti tudományegyetemi tanár. I. Magyarország állami életének külön­legességei közé tartozik, hogy ismétel­ten törvény alakjában kellett kifejezésre juttatni, hogy államnyelve a magyar. A mi az 1790 : XVI., majd az 1840 : VI. törvényczikkek nyon .In a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában rendelkező 1868. évi XLIV. törvény 1. §-ában is megtör­tént. E mellett az 1868 : XXX. törvény­­czikket Magyarországnak és Horvát-Szla- Von-Dalmátországoknak egy és ugyan­azon állami közössége újból hangsulyoz­­tatván, de annak kebelén belül Horvát- Szlavonországok külön territóriummal biró politikai nemzetként elismertetvén, ugyanazon területen a horvát nyelvet emelték hivatalos nyelv tekintélyére. Eme törvényes rendelkezéseknél fogva két­ségtelen, hogy a magyar birodalomban más államnyelvről, mint a magyarról beszélni sem lehet, mellette az autonóm területen és azzal kapcsolatban a horvát is csak mint országos nyelv érvényesülhet. Ezeknek előrebocsátása azért volt szükséges, mert az új katonai bűnvádi perrendtartással kapcsolatban oly hiva­talos felfogás és törvényértelmezés nyi­latkozott meg, melynek végsősorban az a jelentménye, hogy Magyarországon, magyar törvény alapján államnyelv alatt a hadsereg szolgálati nyelvét, azaz a néme­tet is lehet, jobban mondva k­ell érteni. Tudvalevő, hogy ezideig a közös haderő szervezetén belül a katonai bűnvádi bíráskodás törvénykezési nyelve felségrendelkezésből a német. A mi közmeggyőződés szerint a magyar állam és igazságszolgáltatásának szuverenitása szempontjából sérelmes helyzet. Azért annak idején már a sokat emlegetett kilenczes bizott­ság, melynek javaslata 1903-ban a volt sza­­badelvű párt hivatalos programmjává avatta­tott, azt a követelést állította föl, hogy a meg­alkotandó katonai bűnvádi eljárásban »a ma­gyar állam nyelve érvényesítendő« olyképpen, hogy az 1968 : XXX. törvényczikknek Horvát- Szlavonorsz­ágokra vonatkozó rendelkezései nem érintettek. Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy ámbátor ez a követelés a közös haderő részére készült, az új katonai büntető perrend­tartásban még teljes következetességgel meg­valósítva nem lett, mégis a magyar állam­nyelvnek jogaiba visszahelyeztetése tekinteté­ben az 1912 : XXXII. törvényc­ikk jelentős haladást képvisel. A­mint hogy előzetes el­fogultság nélkül tagadni nem lehet, hogy az új katonai bűnvádi perrendtartás valóban első­rangú jogászi alkotás, mely általánosságban a modern bűnvádi per­jog magaslatán állva, sok tekintetben a vádlott kellő érdekvédelme szem­pontjából is messze felülemelkedik az annyi­szor érdemetlenül felmagasztalt, a­hányszor Lapunk mai száma 32 oldal

Next