Az Ujság, 1916. január (14. évfolyam, 1-31. szám)
1916-01-08 / 8. szám
r*' n ■ • • i segíthetünk naagunkon. Az adminisztráczió költ- ( cégeit kell restdugálni és szerinte a jövő adminisz* trácziójában nagyobb eredményeket lehet elérni, ha szakembereket állítanak egyes ágazatoélért. A bevételek emelkedésére pedig igen czélravezető a telekértékemelkedési adó behozatala. Szólott a villnos városi vasútról, amelynek pénzügyi fej, f les... Ásót a legerőteljesebb intézkedésekkel keresztülkell vinni, úgyszintén az omnibusz-, illetve autóbusz-vállalatéi is. A községi adó emelését persze jó volna mellőzni, szerinte azonban ez nem lesz elkerülhető. A költségvetést egyébként elfogadja. Székely Ferencz, a következő felszólaló, abból indult ki, hogy a főváros pénzügyi ereje és bonitása minden kétségen felül áll és meg fog állani a jövőben is, ha kell, áldozatok árán is helyreállítja a pénzügyi egyensúlyt, meg fog felelni minden feladatának és kötelezettségének. Kivételes helyzettel állunk ma szemben, amely igen nagy befolyással van a pénzügyekre. Hogy egyebet ne emlősen, csak a külföldi kölcsönök törlesztéséből előálló nagy diszázsiót említi fel, azután azokat a kiadásokat, amelyek a katonai beszállásolás czímén, világítás, fűtés czímén terhelik a fővárost, hiszen ezen a téren óriási áremelkedéssel állunk szemben. Természetes, hogy a bevételek a rendkívüli viszonyok folytán csökkentek és így ezt a költségvetést csak a rendkívüli idők folyásából előálló költségvetésnek lehet tekinteni. Ha majd a háború elmúlt és a kumulált deficitet kölcsön útján fedezni sikerült, lesz majd olyan költségvetésünk, amely egyensúlyival fog zárulni. Kétségtelennek tartja, hogy 1r háború után az állam egész adórendszerét meg fogja változtatni, vagy pedig az adókon felül újabb bevételi forrásokról fog gondoskodni. Csak természetes, hogy a főváros költségvetésének ezzel az állami akcióval összhangban kell állania. Ebből a szempontból azt a kérelmet intézi a pénzügyi osztályhoz, hogy már most végezze e tekintetben az előmunkálatokat. Az államnak, nézete szerint, különösen a közegészségi és közoktatásügyi költségeknél participálnia kell. A költségvetést elfogadja. Ezzel az általános vitát bezárták. . . Bárczy István polgármester válaszolt a vita során elhangzott felszólalásokra. Mielőtt általánosságban hozzászólna a felvetett eszmékhez, reflektált Havass Rezsőnek arra a megjegyzésére, amelyet ez Serényi Béla grófnak parlamenti felszólalásához fűzött. A polgármester kijelentette, hogy a gróf felszólalása, a miről ő személyesen meggyőződött, más tendencziát szolgált. A gróf ugyanis azt akarta mondani, hogy a fővárosnak az a baja, hogy gazdaságilag elhanyagolt területen áll, vagy ahogy ő mondotta, hogy a főváros a góbi sivatag közepén áll. Mindenesetre azonban neki, mint földművelésügyi miniszternek, annak idején módjában lett volna erre a kérdésre nagyobb befolyást gyakorolni. Rátérve most már a felszólalásokra, elismeri, hogy a takarékosság nagyon fontos dolog. Ámde, ez a háborútól függetlenül fontos, azt lehet mondani, hogy békében fontosabb, mint a háborúban. Az adminisztrációs kiadások csökkentése tényleg kívánatos és ő maga is sokat gondolkozott már ezen a kérdésen és fel is hívta erre a hivatalfőnökök figyelmét. Sőt már ott tartottak, hogy a kérdés megoldására pályadíjat tűzzenek ki. Ami már most a deficitet illeti, nem lehet azt krónikusnak nevezni, mert hiszen csak másodszor fordult elő. Sajnos, a háború is kezd krónikus lenni, reméljük azonban, hogy a háború elmúltával visszatérnek a normális viszonyok. Hogy olyan nagy háztartásban, mint amilyen a fővárosé, honnan ered a deficit, azt pontosan megállapítani nem lehet. Ha voltak és vannak is bajok, amelyek hátrányosan befolyásolták a költségvetés alakulását, lényegileg mégis a háború az oka a hiánynak. A legrégibb okok egyike persze az állami és városi adórendszer hibáiból eredt, amely hibákra ő még tanácsjegyző korában rámutatott egy tanulmányában. Az adórendszer tulajdonképpen nálunk nem is rendszer, hanem inkább rendszertelenség és az alaphiba az, hogy az állam lefoglalta magának az összes hozadék- és ingatlanadókat és a városnak csak pótlékokat juttatott. A másik baj, hogy az állam pénzügyeinek rendezése mindenkor a városok rovására történt. Ezután részletesen kimutatja, hogy a főváros a beruházásokkal nem emelte és ha emelte, csak átmenetileg emelte a kiadásokat. Elmondja részletesen ugyanazt, amit Az Újság karácsonyi számában közölt intervjúban elmondott s oda lyukadt ki, hogy a deficitet az állam fedezze. A bizottság erre a költségvetést úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadta. (A Népopera.) A pénzügyi bizottság mai üléséntárgyalták a város gazdasági ügyosztálynak a Népopera ügyében tett előterjesztését, mely szerint a színházat egyelőre házi kezelésbe vegyék. Bárczy István polgármester kijelentette, hogy ha bérlő akad, a város bérbe adja az objektumot. Háború alatt azonban ez nem volna előnyös. Háború után majd keres a főváros állandó bérlőt. 120—150.000 korona évi bérre van szükség, hogy a fővárosnak a bérlet pénzébe ne kerüljön. A hitelezőkkel szemben tanúsított méltányosság jogosult, hiszen fővárosi adófizető polgárokról van szó. A bizottság az előterjesztést elfgadja. (Alpersimeza-bizottság) ma délután Bárczy István dr. polgármester éneklésével ülést tartott. Az ülésen Poskásházy Lajos tanácsos bejelentette, hogy minden előkészület megtörtént, hogy január 10-én az új liszt- és kenyérjegyek életbeléptethetők legyenek. A lisztkészletek összeírása folyamatban van, az ezzel kapcsolatos nyomtatványokat és bejelentési lapokat legkésőbb holnap kézbesítik az összes házakban, s azok 10-ére kitöltve érkeznek vissza a hatósághoz, ahol az anyagot ledolgozzák. Az így nyert adatokból majd megállapítható lesz, hogy Budapesten mennyi és milyen időre szóló lisztkészlet van. Az összes függő kérdéseket természetesen január 10-ig megoldani nem lehetett, de ezek is január 31-ig elintézhetők. Az eddig tett intézkedésekről a legközelebbi közgyűlésnek jelentést fog tenni a tanács, ugyanekkor a közélelmezés állapotáról is röviden nyilatkozni fog. A bizottság megbízta az ügyosztályt, hogy a legközelebbi közgyűlések egyikén konkrét javaslatot tegyen. A bizottság ezután zárt ülésben tárgyalt le egyes, a közélelmezéssel kapcsolatos kérdéseket. AZ UJSá® Szombat, 1916. január 8. IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. § Csalás hadisegélylyel. Pollák Mária mosónő kilencz évig élt közös háztartásban Lukács Lajossal, aki 1914. évben a mozgósítás alkalmával katonai szolgálatra vonult be. A bevonulás után Pollák Mária magához vette Lukács Lajos házassági anyakönyvi levelét s ezzel jelentkezett hadisegélyért a VI. kerületi elöljáróságnál, ahol magát Lukács Lajos különváltan élő feleségének, Hermann Máriának adta ki s azt adta elő, hogy törvénytelen Klári nevű leánya nevében is igényt tart hadisegélyre. Az elöljáróság folyósította is a hadisegélyt s Pollák Mária 780 korona 48 fillér hadisegélyt vett fel jogtalan uton. A kir. ügyészség csalás büntette miatt emelt vádat Pollák Mária ellen, aki fölött ma ítélkezett a büntetőtörvényszék Tholt dr. táblabíró elnöklete alatt. A bíróság a vádlott nőt csalás bűntettéért nyolcz hónapi börtönre és 40 korona pénzbüntetésre ítélte, amelyből egy hónapot és két napot kitöltöttnek vett az elszenvedett vizsgálati fogsággal. Nyilt-tér. E rovatban foglaltakért nóta vallat felelősséget a szerkesztőség. PETRÓLEUMOT BENZINTULAJ@i€ÄY wwwE.mam^s^mnmmgJZ’:rm:saBnaBinri3agauraa.',«.‘MU'r:»rtalMBV rmwn előnyös árakon azonnal szállít Elfer M. dlafgySra Wiens SCragjerstraisse 3. @iVGyait»k»ak csoport Elfagyás eigen megóvja lábat, kezet, fület stb., valóságos cocUba'zsam. A férgeket elpusztja s ezzel megóvja az a katonét nagy kínoktól, kiütéses typhustól, vémérgezévől, mely az elvakarás következménye. S éves borból készült borleves, es.asztó ,epsze,.( boícsikol*st, kólikit, len&j&st, csömört vagy minden rossz étel vagy ital által okozott bajt megszüntet. indán tyúkszemet vagy más ■ börkeményedést teljesen kiirt, megbecsülhetően biztosszer. Minden hadbavonult hozzátartozó nagy lelki nyugalmat szereznek, ha ezen csoport védszert megküldik- Ara együtt mind a négyszer O korona. Postán után véltél Andrássy-gyógyszertár si€sojf korS(( véiSszer ssStBeffild黫 váltalata Bitsfastest, Baross-tér 18. sndtitt. Fiatal trafikos ki a dossier-kezdeeben jártas, tickeie fővárosi penziniszeknél alkalmazást nyer. Ajánlatok dupla borítókban tHadmentes 9459« jeligére Hensenster. és Voglerhez, Budapest, Dorottya utcza 11 köretnek. 11022 |1RO PATKIA! Ozv. Sípos Adolina mint anya, Sípos Bé a, 118.iczfalvi Urszer Árminé született apos Margit mint testvéren, ilincsfalvi Linzer Armin mint sógora, ozv. Zigmann Attolíne mint nagynénje és Ernő unokaöcscse fájdalomtól megtörtén tudatjuk ír. Sipos Dezső tart. kir. honvéd .őorvos, kar.3badi fürdőorvos. Temes vármegye tb. főorvosa orosz fogságban Samarkandban (Turkesztan) ifjú s ildásdus életének 4'-ik évében, orvosi működése közben, tól-ó október hó 2£.vi hazájáért történt hősi elhunytat. Földi maradványai a Samarkand temetőben pihennek, de hisszük, hogy hazahozhatjuk. Béke porára, értereit külön énzsítés helyett. Időszerű és méltó foglalkozás ajánlkozik nyugalmazott tanítóknak, hivatalnokoknak és a háború folytán állásnélküli uraknak, kik jó referencziákkal rendelkeznek, tiss árasé- Sés melles is. Ajánlatokat »W. B.« alatt Hausenstein és Vogler hirdető iroda (Budapest, V. ker., Dorottya-II. 11.) továbbit. 43168 lapvégzett tisztviselő kitűnő bérelszámoló, a munkásügyek alpos ismerője, állást keres. Leveleket „Agilis 27“ jeligén kér kettős borítékban az olvasóterembe, egy szafdapgisz jól bevezetett fairtsicsi ülmeket keresek, aki kiadóhivatali ügyek elintézésében is járatos. Leveleket B5Bais,d@fastt jelige alatt kérek a kiadóba- 11027 Ittrail unifpifipí:! Keretei május 1-ire modern 4—5 szobás lakást, tágas ebédjővel a Lipótvárosban, vagy Andrássy-út közelében. Értesítést kérek »Májusra« jeligével az Olvasóba, Erzsébet-körút 94316S 1 «S»Árverés ma este 5-től 7 óráig, amidőn régi és modern olajfestmények és porczelánok eladatnak. IV., Muzeum-körút 21., a kapu alatt. Külön női Some- és vivóosztály Gyertesek Sesfesísés Svér* tormasatereífe, F£tsholai ttalássatéktíaí« kbcsi? érkezvasmény IS Focus* és vsvtoSntesetében E€©s,«vishes,es:er»M.iBi§EEE!EBBE50 Mindenki vásárolja meg az AUGU$£TA-ALAP Hadi emlékérmet Orosz ágyuanyagból készítette Murányi Gyula. Ara bronzból "80 íe©p., 5 kor. Vasból: 2 korana, T Ikorosva. ki összeget a rokkaritalap .avara tonnitluk Kapható az Auguszta-alap központi irodájában Károly-körut 3. és az Aranyat-Vasért osztályban Budapest Kossuth Lajos-utcza 9 1