Az Út, 1949. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1949-01-01 / 1. szám

2 A SIRALOM NAPJA Ha nem is egy-két hónap alatt, de nem kellett egy esztendő, hogy Für tisztelendő jövendölései betelje­sedtek. Augusztus havában megindult a rettenetes üldözés. Egyek gyásznapjai ezek. Negyvenöt földes gazdát családostul arra kény­szerít a káptalani végzés, hogy azon­nal hagyják el a községet. Ha ezt nem tennék, akkor jószágaikat is elveszik, börtönbüntetéssel fenyege­tik őket, ha ellenszegülnek. Mit volt mit tenni szegényeknek, felpakoltak és kimentek a falu határára. Még vártak, még reméltek. Hátha megenyhül a káptalan szíve. Hátha az, aki Jézus Krisztus követe, szol­gája, megkönyörül hontalanságu­kon. Írtak a királyhoz is. Ebben is bíztak Csakhogy hiába volt minden re­mény. Örsről és Foki­őről már jöt­tek is az új telepesek. Majd egymásután újabb és újabb családok űzettek el 1774 május 12-én az utolsó 15 családot is útnak eresztették. VISZIK AZ EGYHÁZAT IS Mikor az utolsó református csa­ládnak is mennie kellett, összecso­magolták az úrasztal kendőket, edé­nyeket, sőt leszereltek egy kisebb harangot, az anyakönyveket is ma­gukhoz vették és nagy lelki fájdal­mak, panaszok és sírások között ők is elhagyták a községet. Templomot, két iskolát, papi­ és tanítói lakásokat ott hagyták, de elvitték a pásztort, a tanítókat magukkal és vitték drága hitüket, reménysé­güket. ÉLET ÉS SZENVEDÉS? A PUSZTÁBAN Előbb az Ohati pusztán, majd a Hortobágyot a Tiszával összekötő Árkus­ csatorna partján laktak.­­­­tt adott nekik menedéket Vág Ist­­­­ván Tiszacsege ura. 12 évig laktak itt. „Gödör falu" volt a neve he­güknek. Templomot is építettek, deszkából, fából. Iskolát, papot, taní­tót tartottak, sőt még Debrecenből legátust is fogadtak. Az első isten­tiszteletet 1775 április 17-én tartot­ták. Mintegy 140 családot számol­ Gödik­ falu. Szentiványi Sámuel a pásztorok itt Sokan meg is unták ezt a pusztai életet és elhúzódtak a környező falvakba. MARADÉK AZ ÚJ HAZÁBAN Az 1777 februárjában lejött ki­rályi rendelet az arad megyei peregi pusztát jelöli meg új házának. Széki Te­­leky Sámuel közbenjárására kapták. Október 18-ára érkezett meg Szent­­iványi Sámuel vezetésével a peregi pusztára a maradék, 62 család, mintegy 300 lélek. Itt csak egy örmény házat és egy istállót találtak A házat azonnal rendbeszedték a hűséges pásztornak, az istállót pedig átalakították templomnak. Micsoda buzgóság keltett ehhez hogy odaérkezésük u­tán harmadik napra, az első vasárnapra már meg­tartották az első istentiszteletet. Kezdetben itt is földbevájt házak­ban laktak, de mihelyt erőre kap­tak, szép templomot, iskolákat, taní­tói lakásokat építettek. * Eddig a szomorú múlt Az egykori eklézsia közelebbi múltjáról, jele­néről és jövőbeli reménységéről majd közelebb írunk. Magyar Z. (Egyek) Békés látta, hogy nem valami bé­kés a hangulat, ezért berekesztette a megbeszélést és megkérte az ösz­­szes jelenlévőket, hogy estére ismét gyűljenek egybe. Kicsit örültem is ennek a szünetnek, mert így alkal­mam nyílt Janival egy kis beszélge­tésre. Megvallom, Janit azelőtt nem nagyon vettem figyelembe. — Pin­cér — gondoltam magamban. — Azért van, hogy kiszolgáljon ben­nünket. S íme, k derült, hogy ennek a kisembernek gondolatai is vannak. Sohasem hittem volna, hogy ilyen alacsony állású embernek gondolatai legyenek. Arról eeszélgettünk Janival, hogy­­ várjon hogy látja az ékszertáska kérdését Nehezen ment bele a be­szélgetésbe, de a végén csak előjött az ő színeivel. — Egész életemben dolgoztam, mint egy barom —* siránkozott — rá sohasem volt semmim se. Én úgy képzelem, akinek vagyona van, se vagy maga volt tolvaj, vagy az ősei Azután elmondta azt is, hogy őt titokban mindig az a kíváncsiság gyötörte, hogy lehet, hogy aki dol­gozik, annak semmiesetre sincs va­gyona, aki meg nem, annak minden­esetre van. Nem tudta befejezni akadozó gon­dolatmenetét, mert m­ár mindig, mindenhova, Seelman úr a mi be­szélgetésünkbe is beleütötte az orrát. Most igazán elemében volt, mert olyanoknak magyarázhatott, akik tényleg semmit sem értettek a Bibliá­hoz. Megfigyel­tem, hogy az igenek számára csak úgy szórta a bibliai c­­­átumokat, az itteniek előtt azonban nem nagyon ugrált. Azt magyarázgatta Janinak, hogy elégedjék meg fedelével és kenyeré­vel, általában örüljön, hogy ő. Azt mondogatta, hogy igazán csuda, hogy Janit megtűri az Isten, mert Jani semm­i különös értéket nem képvisel Jani nagyot sóhajtott. Úgy láttam, elhitte, amit a pap mondott. Általá­ban az ilyenek, mint Jani, úgy lát­­szik, azért vannak teremtve, hogy mindig, mindenkinek, mindent el­­higyjenek.­­De az is érdekes, hogy mindig, mindenki és mindenütt azt mondja az ilyen Jani-féléknek, hogy ne sokat fészkelődjenek, ne nagyon ugráljanak, csak tűrjenek, tűrjenek és tűrjenek. — Ezért van az egyház és ezet prédikálunk — magyarázta Seelmai­ úr, mikor Jani Szomorúan eltávozol! — Hova lenne a társadalmi rend ha ez a sok elégedetlen ember ér­vényt szerezne elégedetlenségének ? Ezért tartom veszélyesnek Békés és Trófimusz vitáját a kína­val Ha ezek a Janik megtudják, hogy az a ke­­resztyénség, hogy az ékszer nem le­het a kínai magántulajdona, úgy megfertőzi őket ez a tanítás, hogy odahaza sem bírunk velük. Mi Jani­nak és társainak az Isten megváltoz­hatatlan törvényét hirdetjük: ne lopj! Am' a másé,' az a másé. — Hát a kínai számára nem érvé­nyes az Isten törvénye? — kérdez­tem. A pap elmosolyogta magát, meg­veregette a vállamat, jóindulatúan de kicsit lesajnálkozva, ezt a bibliai igét mondta: ,,Ne légy felettébb bölcs.“ És én ottmaradtam egy válverege­téssel, am­t értettem, egy bibliai igé­vel, amit nem értettem. Jani pedig viselte tovább nehéz sorsának terhét Estig már nem is beszéltem senki­­vel. Gondolataimba mélyedtem és azt forgattam magamban, hogy m fő­ lesz egyik-másik ember sorsa olyan, mint a kutyáé. Tovább vitatkozunk Az öreg Békés megnyitotta a va­csora utáni tanácskozást. Mindjárt rá­tért a tárgyra s elmondotta, hogy minket mindannyiunkat veszélyes elemeknek tart, mert a fennálló tár­sadalmi rendbe nem illeszkedünk be s azt felforgatni akarjuk. Náluk ugyanis az a társadalmi rend, hogy senkinek sincs semmije. Valamikor, népük történelme derekán, amikor úgyszólván néhányszáz család kezé­ben Volt a gazdag sziget minden kin­cse , a többiek rabszolgaként szol­gálták ezeket, egy tüzesszájú prédi­kátor, nevét oly sokszáz év múlva is tisztelettel emlegetik. Fülöp, ez evangéliumot olyan erővel hir­dette a szegények között, hogy telje­sen igeh­idetésének hatása alá került mindenki. Ennek az­­első következ­ménye az egyh­ázi élet komoly fel­lendülése volt, a másik pedig egy új korszakot nyitó forradalom. Amilyen hálálkodva beszélnek az egyházi megújulásról, olyan megbecsüléssel emlegetek a forradalom kimagasló vezéreit is. Azóta új egyházi és új társadalmi rend érvényesült az „Új világrész“ lakosai között A vagyon és a gazdasági javak nem maradhat­tak az eddig vezetőség kezében, ha­nem először szétosztották azokat ma­gánosok között Ez persze csak közbevető állomás volt, mert hamar rájöttek, hogy a javakból, a gazda­sági erőkből való egyenlő részesedés biztosítása nem ezen az úton lehet­séges. Meg kellett tehát egészen szü­n­­tetniök a magántulajdont és a föld és annak minden kincse úgy lett mindenkié, hogy tulajdonképpen senk­i sem lett, hanem az egész kö­zösségé és ezzel mindenkié. Megdöbbenve néztünk egymásra. Ezeket a tanokat a régi világban na­gyon kockázatos lenne hirdetni. Ha­mar áristomba kerülne, aki hozzá merne nyúlni ezekhez a kérdésekhez. Papjaink figyelmeztetik is a népet, hogy ne elegyedjenek bele ez élet dolgaiba hanem amúgy strucc mód­jára dugják homokba a fejüket. (Le­het, hogy az állam külön fizeti is őket ezért.) Itt meg ezeket a felforgató tanokat a Bibliából idézgetik és minket, aki­ket odahaza jó keresztyéneknek tar­tanak, felforgatóként veszedelmesek­­nek tartanak. Mindenki beszélni akart közülünk. Egyikőnk védekezni, másikunk tá­madni, de Trófanusz intett és ő vette­­ át a beszédet. — E föld és annak egész kerek­sége az Úré és az ő Krisztusáé let­tek. Tőle a Sátán, a bűn azaz az emberek önzése és hatalomvágya új­ból és újból vissza akarja hódítani. Minden Hitét, minden rög, amire azt mondom, hogy az enyém, Istentől loptam A hatásfoknak Istentől ka­pott parancsa az, hogy a földet és annak javait az egyes ember önzésé­től, hírvágyától megoltalmazza. Mert amint valami az egyik emberé lesz, a másik embertől ugyanaz elvétetik. Ha valami a közé lesz, akkor min­denkinek része van benne. (Folyt. kép. A keskeny út Olv. Márk 12:13—17. „És felelvén Jézus mondd nékik: adjátok meg, ami a Császáré, a Császárnak és ami az istené, az Istennek. És elálmélkodának őrajta Márk 12:17. Minden okuk megvolt az álmálkodásra a farizeusoknak és a Heró­­des-pártiaknak, hiszen mindenre gondolhattak, csak erre nem. Mert mire gondolhattak ők? Arra, hogy Jézus az adófizetés ellen beszél, ami tágabb értelemben véve a világ­felsőbbség „keresztyén alapon" való elvetését jelenti. Mindegy, hogy mivel okolták volna m­eg Jézus Krisztusnak a Császárral szemben való engedelmesség megtagadására célzó beszédét. Lehet, hogy azzal, hogy a Császár gonosz, lehet, hogy azzal, hogy leigázta Zsidóországot, vagy azzal, hogy hitetlen, vagy azzal, hogy Istenellenes. Mindegy .. . De Jézus a keskeny utat választotta mindezek helyett. Elismerte, hogy az élet sok dolgát Isten a Császárra bízta s a Császáron keresztül igazgatja. Viszont megvallotta, hogy a Lélek és az üdvösség dolgait közvetlenül az ő Lelke által intézi. Te is túl sokat spekulálsz feleslegesen, ahelyett, hogy a Jézus mutatta keskeny útra lépnél és odaadnád a Császárnak azt, amit a Császár kér tőled (mert hatalmat adott néki Isten erre), lemondanál arról, hogy a Császár palloséval védesd lelked üdvösségét és hited belső világét, és éppen azzal mutatnád meg, hogy rajtad Isten képe van, hogy mindig és minden körülmények között engedelmes lennél Isten lelked üdvössége felől kijelentett szerelmes akaratának. Ne en­gedd sem magadat, sem egyházadat ilyen „beugrató" kérdések elé vinni. Vagy Isten vagy Császár, hanem hirdesd Jézus Krisz­tussal: adjátok meg, ami a Császáré, a Császárnak s közben légy egé­­szen az Istené. ! ! Agónia vagy vajú­d­ás? Csendes örömök egy V m­eghalt-e a falu, vagy új élete születik? Aminek tanúi vagyunk, az agónia, vagy a vajúdás fájdalma? Boldogan érezzük, hogy az utóbbi. Igaz ugyan, hogy sok névleges egy­háztag csak kerékkötő. De hálátlan­ság volna elhallgatni, hogy van egy maroknyi sereg, amelyik szó nélkül magára vállalja azt a terhet is, amit a többség nem hajlandó vállalni. Ez a kis közösség hordozza az e­gész gyülekezet terhét. Mások helyett is fizeti az adót, építi az egyházat, újítja a templomokat. Nem hangoskodnak, nem kérkednek, nem kritizálnak, csak csöndben szol­gálnak. Még nem jutottak el ugyan a hitbeli nagykorúság állapotára, de odáig már eljutottak, hogy elégedet­lenkedni kezdenek önmagukkal. Még nem hívők igazán, de igazán hívek, Li­z a kisebbség alázattal tudomá- P-­ sül veszi, hogy mássá kell ten­nünk, mert megnézi magát az Ige tükrében. Ott vannak a gyülekezeti élet minden megnyilvánulásában. Szí­vesen tanulnak, szívesen áldoznak. Nem azt nézik, hogy a másik falu gyülekezet mit tesz és mit nem tesz, hanem azt keresik. falusi pap levelében mit parancsol az Isten. Ez a kisebbség ma az egyház lelki-­­ ismerete Az eddig üres perselyek az ő áldozatkészségéből kezd megtelleni. Ide ugyanakkor kezd föltámadni a vágy a keresztyén fegyelmezés után. Ez a kisebbség a jövendő egyháza, mert Istennel többségben vannak. A gónia, vagy vajúdás? Határozot­­tan vajúdásnak kell tartani azt, aminek tanúi vagyunk. Azonban sok imádságra van szükség, mert minden vajúdásnál ott leselkedik a halál. Sokat kell imádkoznunk, hogy új élet szülessék. A gyülekezetek felrázására megpró­báltak a múltban sokféle belmissziói „fogást“, műsoros­ estet, tea-estéket, a szövetségi élet különböző változatát. Csak egyet nem próbáltak szív szerint, állandóan és megalkuvás nélkül- Krisztust prédikálni. Hány dologról, programról metódusról azt állították, hogy megoldást hoz. S hányat eldob­tak azóta. Ne belmissziói fogást, programot, egyesületeket a falunak, hanem Krisztust. Akkor majd életre támad az oszlásnak induló Lázár. Földváry Antal (Kölked) 1949. JANUÁR 1­8. Katolikusok Amszterdamról A Vatikán hivatalos lapja, az „Os­­servatore Romano“ eddig nem közölt jelentéseket az amszterdami világ­konferenciáról Most a lap rövid je­lentésben ismerteti Charles Boyer jezsuita atya, az Unitas Nemzetközi Egyesület elnöke római előadását, amelyet három bíboros is végighall­gatott. A lap szerint az előadó ki­emelte, hogy a Vatikán ezúttal (mint tudjuk) senkinek sem engedte meg a megjelenést ezen az ökumenikus összejövetelen, még nemhivatalos megfigyelői minőségben sem. — Az amszterdami gyűlés — mon­dotta a páter — eléggé erőtlen volt. Pozitív eredménynek csak a világhoz intézett üzenetét és az Egyetemes Egyháztanács végleges megalakulását lehet tekinteni. Ezzel a tagegyházak olyan szervezetre tettek szert, amely együttműködésüket lehetővé teszi. Persze sem csalóka optimizmusnak sem igazságtalan pesszimizmusnak nincs helye annak a megítélésében, hogy Amszterdam tett-e valóban lé­pést az igazi egység felé. Úgy látszik, hogy valóban óhajtják a hit egysé­gét, másfelől nem tudnak megszaba­dulni abból a szétszakított állapotból, amit Amszterdamban oly mélyen éreztek. A delegátusok igazában csak abban tudtak megegyezni, hogy az egyes egyházak felvételének feltétele: Krisztus Istenségének és meg­váltó voltának elismerése. Egyesülni azonban csak közös hitval­lás alapján lehet és ezért az ökume­­nikus problémának csak egy meg­oldása van: csatlakozás a katolikus egyházhoz, amelynek nem kellett ta­nain változtatnia. Krisztus az Ő egy­házának kezébe adta az egység eszkö­zét, azt a tekintélyt ugyanis, amely kizárja a tévedést és meg tudja ha­tározni az igazságot. Ezután a fejtegetés után, amely újra nyomatékosan kiemelte a protes­tantizmus számára teljesen elfogad­hatatlan evangéliumelenes csalhatat­­lanság dogmáját. Boyer páter az ökumenikus mozgalomban Isten egy­séget igénylő akaratát hangsúlyozta. Krisztus főpapi imája az egységért valamilyen módon mindazokat össze­fogja, akik Benne hisznek. Az enge­delmes lelkekben Ő el fogja végezni annak az egyesítését, amit az embe­rek elválasztottak. Azzal fejezte be, hogy a nemkatolikusok maradjanak meg az egység kívánásában és mé­lyüljenek el ebben A katolikusok pe­dig imáikkal és példamutatásukkal fogják támogatni az egység szolgá­latát. (Ok. P. D.) London evangélizációja Az anglikán egyház nagyszabású evangélizációs tervet dolgozott ki a jövő egyházi évre. Az akciónak hár­mas célja van: „a tényleges egyház­tagok révén a Szentlélek új erőinek elnyerése az egyház megerősítésére, a langyos egyháztagok megszólítása, végül a kívülállók megnyerésének előkészítése a következő évekre A terv 1060 lelkészt kivárt mozgósítani erre az akcióra 12-es munkacsoportokban. Laikus munkások szabadidejüket áldozzák az akció szolgálatára, a gyülekezetekben pedig rendszeres és tervszerű evange­lizációs előkészítő munkát folytat­nak, aminek központjában az imád­ság áll. 1949 május 14-én 10.000 főből álló körménél elindítja az evan­gélizációs hadjáratot. Egy hét múlva száz központban na­ponkénti­­ evangélizáció kezdődik templomokban, termekben, iskolák­­­ban, egyetemeken, parkokban és út-t­­­cákon. Minden gyűlésen hatan fognak felszólalni, laikusok és lelké­szek. Ezt követőleg öt napon át nagygyűlések lesznek a legnagyobb katedrátákban, ahol a legjobb szó­nokok szociálpolitikai kérdésekről fog­nak beszélni Május 29-én a Szent Pál katedrális­­ban hálaadó ünnepséggel zárulnak az előkészítő hetek. Óriási plakátok­kal és újsághirdetések tömegével kí­vánják biztosítani az evangélizációs hadjárat látogatottságát A rádióban is lesznek evangélizációs előadások. A tömeggyűlések után gondos utómunkát készítenek elő, ennek legfontosabb része az érdeklődök személyes meg­látogatása Issz és meghívásuk a gyü­lekezetekbe. Erre a célra hároméves tervet dolgoztak ki egész London gyülekezeti evangélizálására (ek.P.D.)

Next