Az Út, 1951. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1951-02-04 / 6. szám
1081. FEBRUÁR 4—18. II bibliafordítások jelentősége a nyelvi és nemzeti egység kialakulásában Tudjuk, nemcsak nyelvében 410 betűnet! De azt is tudjuk, hogy a nyelvjárások széttagoltságából előbb szívlelett meg általánosságban az egységes nemzeti irodalom és köznyelv, mint a partikultirizmusból, vagyis a politikai széttagoltságból az egységes nemzetállam. Így volt ez európaizirte. S így volt ez hazánkban is. Észak- és Közép- Euópa legtöbb országában például a milliós néprétegiek olvasmányának szánt bibliafordítások nyomán született meg az egységes nemzeti irodalmi nyelv. Ltiffeer filfikája Németországban Luther bibliafordítása teremtette meg az alapját az egységes német irodalomnak és nemzeti köznyelvnek. Háromszáz évvel előzte meg az egységes német nemzeti irodalom és köznyelv megszületése a német államegység megalapozását. Ez utóbbi csak a XIX. század második felében járt eredménnyel. De így volt ez más európai népeknél is. A csehek és szlovákok államnemzeti egységét csak a jelen század második évtizedének második felében teremtették meg. Holott a králici bibliafordítás — a csehek és szlovákok közös nemzeti irodalmi és köznyelvi alapműve — századokkal előbb elindította a csehszlovák nemzeti egység útját. Nem véletlen, hogy hosszú időn keresztül szlovák részen a protestáns kisebbség volt a leghálásabb híve, támogatója s erőssége a szlovákok és csehek politikai egységének. A králici biblia ugyanis csupán a protestáns szlovákok körében válhatott közolvassmánnyá s így ennek nyomán művelődési alapon bennük támadt föl először és határozottan a cseti-szlovák politikai nemzeti egység igénye is. Beszkutyi biblia Magyarországon nem sokkal Luther bibliafordítása után Sároli Gáspár vizsolyi teljes bibliafordításával és Erdős Szilveszter János csonkább bibliafordításával egyideig flleg indul meg a magyar nemzeti irodalom és köznyelv megteremtésének folyamata. A vizsolyi bibliafordítás hatására születik az a magyar irodalom és egységes magyar köznyelv, amelynek hatóereje hódítóbb mind az előkelő latin egyházi uniformisnál, mind pedig a nép tömegeit egymástól elválasztó tájszólások vulgáris nyelvezeténél. A vizsolyi biblia — de még a következő századbeli, a tömegekre való hatásában azonban — kevésbbé jelentős katolikus Káldi-féle bibliafordítás is — olyan ízeit és zametait tárja fel a frissen született magyar nemzeti irodalomnak s köznyelvünknek, amelyhez képest e bibliafordítások mai úgynevezett revideált kiadásainak nyelve már soványnak, kérésznek és laposnak mondható. Már csak ezért sem kivonatos nálunk és éppen most, az ellenforradalmi korszak nyelvi rontásai után, eltérni a Károli bibliafordítás nemzeti nyelvfordulataitól, ahogyan erre nem is olyan régen a rossz értelemben modernista teológusok hajlamosaknak isérkeztek. A Károli-féle biblia és általában a XVI. századbeli magyar nyelv jóval közelebb áll Mikes, Faludi, Berzsenyi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Mikszáth, Vajda János, Ady Endre, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond és József Attila magyar nyelvéhez, mint az ellenfégtartalmi korszak hivatalos köznyelvéhez és annak mai csökevényeihez. Nem hiába írta régi nemzeti történetírásunknak egyik legveretesebb képviselője, az egyébként piarista tudós, Takács Sándor, hogy „legnemzetibb századunk, a XVI. század, a reformáció százada“. Takács Sándor elsősorban a bibliafordítás ereje nyomán megszületett magyar nemzeti irodalom és köznyelv szépségére, tódító és egyben vonzó kifejezési fordulataira, a fogalmakat a leghelyénvalóbb hasonlatok nyelvi ruhájába öltöztető szemléleti érzékletességére gondolt itt elsősorban. Európa diplomáciai nyelve A török hódításnál is hódítóbb erejű volt ez a magyar nyelv. „A török — írja jeles történetírónk — meghódította ugyan országunkat, de a nemzeti nyelvünk és a szokásunk meg a törököt hódította meg.“ Ezért avatja nyelvünket a török porta egy ideig Európa egyik diplomáciai nyelvévé. A basák és a nagyvezérek hosszú ideig csakis magyar nyelven hajlandók levelezni a bécsi királynak nevezett német császárral és egész sor más fejedelemmel. A vizsolyi biblia nyelvét beszélték akkoriban nemcsak a parasztok és a kisnemesek, de a főúri és a főpapi udvarok emberei is. Ez a szép magyar nyelv akkor az általános köznyelv volt hazánkban. A török nem okozhatott több bajt és keserűséget az országnak, mint a bécsi udvar beszálláson zsoldosainak kíméletlenségei s magának az udvarnak zsarolásai és a vallási jelszavak mlatt indított, de nyilvánvalóan anyagi érdekű, közönséges rablógyilkosságokkal felérő főbenjáró perei De még ez sem volt elég ahhoz, hogy a magyar nyelv XVI. századibeli szépségén rontson. A magyar nyelv humora és szemléltető érzékletessége éppen akkoriban csillogott a legszebben és csillogása szellemi fegyver volt az ellenség ellen. Vitnyédy uram írta egyik levelében a beszálláson császári katonaságról: „Gonosz lapostervek azok, * ha befeküsznek a vár medte ködmönébe, nehezen pörkölik ki.“ Ha panasz ment ellenük, a bécsi komisszárnsok mindig bűntelennek találták kiméletlen zsoldosaikat s így aztán a mieink nyöghették keservesen: „A róka náthája nincsen rajtunk, hogy ne éreznénk a bátorságnak becstelen buzit!“ Az ország e sanyarú állapotában is ilyen szép volt a reformáció és a vizsolyi bibliafordítás XVI. századbeli magyar nyelve. E nyelv lelki formájának épségéért még a Béccsel tajló magyarok legjobbjainak úgynevezett labancsága is csak egy fajta taktika a magyarság védelmében —■ akárcsak az erdélyi szabadságharcos fejedelmek „túlzott törökbarátsága“, ők is jól tudták, mennyit ér a bécsi udvar „kegye“ s milyen jó sakkban tartó erő a nyugati zsoldosok kegyetlenségei ellenében a török által pártfogolt önálló és szabad erdélyi fejedelemiség. Ezért buzdították ellenállásra Erdély szabadságharcos fejedelmeit, a királyi Magyarország részeinek közbátorsága édekében is, emigyen: „Kendiek csak opponáljanak, mert különben gallérunk aidökik a német.“ Irén jéhez. De számára a gőgös királynő szentenciája szerint „Törökországból nincs visszatérés.“ A törökhódoltság megszűnésével Erdélyben is hanyatlik a magyar nyelv. Hiszen a bécsi udvar kegyelt kormányzói által vezetett Erdély nem a szabad fejedelmek Transszilvániája többé, hanem lakájtartomány. A barokk Magyarországon pedig így oszlik réteg a nyelv: 1. az udvar franciája, 2. a gyarmatosító bécsi kormányzati szervek hivatalos németje, 3. a nemesi vármegyék és a középnemesek deákos latinja, 4. a kisnemesek és a városi civitások konyha-latinja, 5. a magyar jobbágyi és zsellér paraszti nép megvételt magyarja, amely a XVI. századbeli reformációtól és a XIX. századbeli politikai reformkorszakig, a nemzeti és irodalmi újjáéledésig, egyedüli őrzője a XVI. századbeli szép magyar nyelv örökségének, a vizsolyi bibliafordítás legéleterősebb magyar nyelvének. A felszibsdkrt nyelv A reformkorszak klasszikus magyar nyelvművelői, irodalmunk XIX. századbeli mesterei, továbbá a századforduló kimagasló írói, költői lényegében a XVI. századbeli magyar nyelv kifejező erejének és művészi fordulatainak kincsesházához tértek vissza akarva-akaratlan, amikor a korszerű gondolatokat a legmegragadóbb formában igyekeztek továbbadni. Az ellenforradalmi korszak hivatalos nyelvrontásai után nemzeti nyelvünk is felszabadult és szabad út nyílt, hogy ne csak ápoljuk a reformáció és a bibliafordítás XVI századának szép magyar nyelvét, de továbbfejlesszük azt népünk és az egész emberiség szellemi és anyagi gazdagodására. Nagy Tibor figyelvismás hóra A török hódoltság megszűnésével, az ország egységének habsburgi „helyreállításával“ nemzetietlenkedik el a főpapság és a főnemesség. Egyidejűleg romlik a nyelvünk és a magyar irodalom visszaesik szépen indult fejlődése után. A barokk korszakot, az ellenreformáció korszaka" okkal nevezik irodalomtörténetíróink a nemzetietlenedés korának. A barokkszellemű képmutatás és rekaitolizáció legünnepeltebb uralkodó asszonyának, Mária Teréziának uralmi rendjében már csak Mikes Kelemen, a janzenista Rákóczi Ferenc nanzenista íródeákja írja ezen a szép magyar nyelven leveleit Rodostóban, képzeletbeli RÖVIDESEN MEGJELENIK BERECZKY ALBERT új könyve, az Ajtónyitás Ára 12 forint. • Húsvét táján jelenik meg az Újszövetségi görög-magyar szótár Pr. Kis Jenő szerkesztésében, lényegesen bővített és javított kiadásban, hófehér papíron Ára kötve 75 forint. Megrendelhető az Egyetemes Konvent Sajtóosztályánál Budapest, XIV., Abonyi utca 21. Csekkszámlaszám: 40.526 Csokonai „Játszi, kedves, könnyed költő, a lilla-dalok költője, aki a kor komor hátterét rózsás versekkel felkőzte el“ — így tanultuk látni gyermekkorunkban a magyar irodalom egyik legtragikusabb, legtöbbet szentetlen alakját, Csokonai Vitéz Mihályt. Nem akadt tanár, nem akadt irodalomtörténész, aki megmagyarázta volna, hogy ez a költő, aki persze könnyed, játszi és kedves is tudott lenni — valójában félreértett, agyongyötört, egy életen át nyomorral és szellemi kizsákmányolással küzdő, jellegzetesen magyar zseni volt, aki ■,végül is belepusztult a „magyar közönybe“ Az állandó éhséggel, pénztelenséggel, betegséggel küzködő, vándorló Csokonai, a borbély-seborvos fia, aki somogyi kisnemes családoknál talált időnként menedéket, ezt írja keservében: „az is bolond, aki poétának megy Magyarországon“. Egy barátjához írt levelében így nyilatkozik: „Átkozom, barátom az én időmet, az én születésem helyét, hogy meg kell magamban fojtanomm a sóhajtozó csuklásokat, hogy a világ bolondnak, vagy perduensnek (lázadónak) ne nevezzen. Ó, vajha a következendő kor megtudhatná és megismérhetné, hogy én nem saját hibám miatt nem lehettem azzá, amit óhajtotam, hanem ily okok miatt.“ Az a kor érkezett most el, amely az új Csokonai-kiadással (Szépirodalmm Kiadó, Magyar Klasszikusok-sorozatban) Vörösmarty Mihály után most Csokonai Vitéz Mihály igazi arcát mutatja meg a szenvedő, forradalmár, az előítélet, hazugság, igazságtalanság ellen küzdő költőét, akit harminckét éves korában megölt kortársainak közönye. Az új kiadásban sok olyan prózai írása jelent meg, amelyek a régebbi kiadásokból egyszerűen kimaradtak. Igen sok benne a Rousseau-idézet, vagy a francia forradalmár-költőre való emlékezés. Először látod nyomdafestéket „Tempefői“ című drámájának némely jelenete is, amelyeket eddig nem volt szabad kinyomtatni. A teljes, cenzúrázásán „Tempefői“-ben Fegyverneki, a maradi magyar főnemes, Serteperti, a külföldmajmoló arisztokrata, Tökkolopi és Kopóházi, a kizárólag vadászó és iszogató kúrialakók, Betrieger, a nyomdász, Csikorgó, a fűzfapoéta és Páter Köteles, a kenetes pap, úgy élnek, beszélnek, harsogó derűt keltve, akár a Shakespeare! vígjáték-alakok, a szatíra lépten-nyomon kiragyog a kor rózsaszínű máza alól. Csokonai a középkori iskoladrámák friss, népi hangját találta meg újra színjátékaiban, tudatosan visszatért ehhez az örök forráshoz és felhívta erre költőtársai figyelmét is. Ezt az új Csokonait ünnepeljük műveinek új kiadásában. M. K. Fittler Sándor orgona- és harraániumépítő mester. Budapest. XIV. Miskolci a 62 67-es villamosnál ORGONÁK. TEMPLOMI HAKMÓNIUMOK készítése, javítása . Használtan eladása. Árjegyzék és költségvetés díjtalan." Vidor János kátémagyarázata Az egyház hitvallása Már utaltunk egyszer arra, hogy különbséget szokás tenni a között a hit között, „amelyet hiszünk“, és a között a hit között, „amellyel hiszünk“. Nem nehéz felímelni, hogy ki nem mondottan ugyan, de ez a különbségtétel benne rejlik abban a meghatározásban is, amelyet a Káté az „igaz hitről“ ad. A két alkotóelem közül, amelyről itt szó van, az égjük: a hithez szükséges „bizonyos ismeret“, nyilván azt a hitet jelenti, „amelyet hiszünk“. A másik pedig: a „szívbeli bizodalom“, amely nélkül nem hit a hit, nyilván azonos azzal a hittel, „amellyé hiszünk“. Már most ezt a megkülönböztetést azért jó itt emlékezetünkbe idéznünk, mert így értjük meg, miért jár a Káté a továbbiakban azon az úton, amelyen nekünk is el kell kísérnünk. Elérkeztünk oda, hogy kivilágosodott előttünk a hit jelentősége: hit által válik a mienkké az, amit Jézus Krisztus a mi megváltásunkra elvégezett; hit nélkül semmi hasznunk belőle. Erről a hitről kell tehát a továbbiakban részletesebben szólani. Azonban arról, ami ebben a hitben „szívbeli bizodalom“ — tehát arról a hitről, amellyé hiszünk“ — bajos dolog sokat beszélni. Ez olyan benső ügye a hivő embernek, amelyet senkinek a szeme elé nem tárhat oda. Az a „szívbeli bizodalom“, amellyel az ember reáhagyatkozik Isten igéjére, amikor az őt személyesen biztosítja a megváltás felől, voltaképpen Isten közeli és őközötte végbemenő ügy, amelynek titkaiba ezen a két közvetlenül érdekelt félen kívül más nem láthat bele. Azzal a hittel ellenben,amelyet hiszünk, másképpen áll a dolog. Azt, hogy Isten igéjéből mifelől bizonyosodtunk meg, el tudjuk mondani egymásnak. A hitnek minden olyan megnyilatkozása, amelyben a hivő ember másokkal folytat beszélgetést, voltaképpen ekörül forog: a hitnek „bizonyos ismerete" szólal meg benne. Csak miközben valaki erről beszél, közvetve — abból, hogy a szava hogyan melegszik át — tudhatunk meg valamit arról is: váljon elénk tárt hitbeli ismeretei mögött ott van-e benne az a „szívbeli bizodalom“ is, amely által igazán személyes tulajdonává lett mindaz, amiről "beszél. Ezért a továbbiakban a Káté is ezt az egyetlen járható utat követi: azt fejti ki részletesebben, milyen bizonyosságai vannak az „igaz hitnek“ az ige alapján, közben-közben persze egy-egy meleg személyes vallomással emlékeztetve minket arra is, hogy ezek a bizonyosságok „szívbeli bizodalom“ nélkül mit sem érnek. A KÖVETKEZŐ, a 22. kérdést márs így is veti fel: „Mit kell hinni a keresztyén embernek?“ Nyilván mróa hitről akar beszélni, „amelyet hiszünk“. Ebben aztán vezéren alul az Apostoli Hitvallást akarja elhasználni, amelyről megmondottuk, hogy egyik elmaradhatatlan tárgya volt a katechizmusi tanításnak már a reformáció előtti időkben és nem kevésbbé a reformáció korában. (Erről a mindnyájunk előtt ismerős hitvallásról elég annyit tudnunk, hogy eredete nem nyúlik ugyan vissza az apostoli korba, tehát az „apostoli“ jelzőt csak annyiban érdemli meg, hogy híven őrzi az apostolok tanítását — de mindenesetre nagyon régi eredetű: a keresztyén egyház ókori évszázadaiban alakult ki, nem is egyszerre, és főképpen arra használták, hogy az egyházba felvett új tagokkal keresztelésük alkalmával ezzel mondatták el keresztyén hitük megváltását.) A feltett kérdésre tehát így válaszol a Káté: „Mindazt, amit nekünk az evangélium ígér, amire minket a mi közönséges, kétségen kívül keresztyén hitvallásunk tételei tanítanak“ („rövidre fogott formában“ — teszi még hozzá a Káté eredeti szövege). „Hogy szólnak ezek a tételek?“ — (vagy ahogy a magyar kátéfordítás mondja, hogy mindjárt a szokásos elnevezés alá foglalja őket: „Melyik az Apostoli Hitvallás?“) — folytatja a 23. kérdés, amire feleletül közli aztán az Apostoli Hitvallásnak vagy ahogy másként szoktuk nevezni: a Hiszekegynek a szövegét. Nem szükséges azt ideiktatnunk, már csak azért sem mert a továbbiak során tételről tételre úgyis ismét idézni fogja a Káté. Mielőtt azonban elindulnánk, hogy az Apostoli Hitvallás magyarázatának az útján elkísérjük a Kátét, álljunk meg kissé az imént idézett 22. pontnál, először is Állapítsuk meg, a hogy ebben a kérdésben: „Mit kell hinnie a keresztyén embernek?“ ez a szó: „kell“ nem jelent semmiféle parancsszerű követelményt. Az eredeti szöveghez híven ez a kérdés így is fordítható: „Mit szükséges hinnie a keresztyén embernek?“ A keresztyén hit ismereti tartalmát, a benne foglalt meggyőződéseket, nem lehet senkire sem ráparancsolni. A Káté eddigi tanításából már megérthettk: vagy kiivilágosodtak azok valaki elölt Isten igéjéből s akkor „igaznak tartja“ őket; vagy nem, de akkor bármiféle rászabott kötelezettségből mégis vallania őket a jobbik esetben egyszerű hiszékenység jele, amely másoknak utánamondja az ő hitüket, a rosszabbik esetben pedig hazug színjátszás. Valamilyen „hittörvénynek“ felfogni az Apostoli Hitvallást, vagy akármilyen keresztyén hitvallást, így magát a Kátét is, az Isten igéjének szellemétől egészen idegen tévedés vagy visszaélés. AZZAL VISZONT nagyon fontos megállapítást tesz a Káté, hogy „szükségesnek* mondja az Apostoli Hitvallásban foglaltak megváltását Szükséges“ ez egyszerűen azért, mert az Apostoli Hitvallás csak annak rövid summázása, ami magában Isten igéjében foglaltatik, vagy ahogy a Káté mondja: „amit nekünk az evangélium ígér”. Az meglehet, hogy valaki előtt még nem világosodott meg az igében ez vagy amaz, amiről az Apostoli Hitvallásban szó van. De ez csak azt jelenti, hogy ebben a tekintetben még növekednie, fejlődnie, kiteljesednie kell a hitének. Nem nyugodhatik bele az ilyen hiányosságba. „Szükségesnek“ kell éreznie, hogy az ige teljesebb megértésére és ezzel mindannak „bizonyos ismeretére“ eljusson, amit az Apostoli Hitvallás megvall. 4 KÁTÉ JÓL TESZI, hogy nem ** hagyja magára az egyes hívői csak figyeljen jól az Isten igéjére és aztán vegye számon, kiki, a maga módján, mi felől bizonyosodott meg, mint Istentől neki kijelentett igazságról. Az Apostoli Hitvallás felmutatásával előre megmondja mindnyájónknak: miről lehet és arről,„szükséges“ is ennélfogva megbizonyosodnunk az igéből. Tehát „normát* állít fel a hitbeli „ismeret* számára Minek alapján? Annak alapján, hogy el nem hanyagolható valóságként ilt van, mint az egyéni hívőt hordozó és segítő, de egyben irányító tényező is, a hívők közössége, az egyház. Annak közös hite szolgál „normaként* az egyéni hívő számára. Mondottuk már, hogy a Káté jellegzetes „énhangja* egy percre sem feledtetheti el velünk az egyház valóságát. Az egyes ember igenis kiemelkedik a közösség összefolyó tömegéből — elsősorban Isten szemében, éppen azért a Káté szemében is, amint ezt éppen a hit kérdésében láttuk világosan: „nem csak másoknak, hanem nekem is . . .“ De a közösségből való ez a kiemelkedés nem jelent a közösségtől való elszakadást. Isen egyenként szólít meg minket igéjével, de mindnyájunknak ugyanazt mondja benne. Ezért a Káté is nagyon jól össze tudja egyeztetni „én hangjával“ a vissza-visszatérő „mi,hango!“ is és ■ppen akkor, amikor Isten kijelenésérül van szó ezt az utóbbit szokta használni. Az „igaz hitről* szólva (2. pont) azt mondotta: „igaznak ártom mindazt, amit Isten az ő igé■ jében nekünk kijelentett*. Az előttünk lévő (22.) pontban pedig ugyanezt így fejezi ki: „amit nekünk az evangélium ígér*. Vagyis nem egyenként, hanem együttesen alkotjuk azt az edényt, amelybe Isten az 5 kijelentéseinek ajándékát kiárasztja. V* egyház, mint közösség, teljesebben tud számot adni arról, mit mond nekünk Isten az igében, mint bárki közülünk egyénenként. Ezért az egyházi hitvallást olyan mértéknek kell tekintenünk, amelyet a mi egyéni hitünk bizonyosságainak is szükséges megütnie, ha nem most rögtön, akkor ezután, és pedig inkább előbb, mint utóbb. Különösen alkalmas ilyet a MÉRTÉKÜL való felhasználásra az Apostoli Hitvallás, mert más egyházi hitvallásoknál ősibb. Még azokból az időkből való, amikor a keresztyénség nem szakadozott szét mai különálló táboraira. Ezért, amint a Káté mondja: „közönséges“, vagy mai szóval: „egyetemes* egyházi hitvallás. Felőle nem folynak viták. Általános elismertetésnek örvend máig is az egész keresztyénségben. Ezért nevezheti a Káté „kétségen kívüli keresztyén hitvallásnak*. Az egyetemes keresztyén egyház hite szólal meg benne. Ha az egésznek tartalmát így foglalja össze a Káté,Amit nekünk az evangélium ígért, holott az Apostoli Hitvallás legnagyobb részében múlt időben beszél már megtörtént tényekről, ennek az a magyarázata, hogy éppen ezekből a tényekből angzanak felénk Istennek ígéretei Azokban adatiultunkra: milyen Istenünk akar tenni, és ez az, ami felől „bizonyos ismeretre“ kell eljutnia hitünknek. • 5