Az Út, 1951. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1951-07-01 / 27. szám

Egyházunk Isten egyháza Írta: VICTOR JÁNOS EGYHÁZUNK legfelső őr­e­­ÁLLÓINAK «Testvéri Ízé­rz­ete», amely egy félév óta foglal­koztatja egyházunk közvéleményét, egyebek között azt is a lelkünkre kötötte, hogy az egyházunkról való gondolkozásunkban és vele szem­ben való magatartásunkban marad­junk meg mindig a hit álláspont­ján, mert ha hívő emberek va­gyunk, akkor számunkra az egy­ház is a hitünk tárgya. Ez más szóval azt jelenti, hogy egyházunk­ban mindig az Isten egyházát kell látnunk és szolgálnunk, amelyről az Isten igéje is szól s amelyről az Apostoli Hitvallásban is azt mond­juk: » Hiszek... anyaszentegyhá­zat.•» Természetes, hogy az Isten egyháza sokkal nagyobb valóság. Annak csak egy darabja a mi ma­gyar református egyházunk. De annak darabja, annak a minősége jellemzi, és ezért éppúgy Isten ügye, mint az a maga egészében, IS SZINTÉN MEG KELL VAL­LANUNK, hogy egyházunk sok hívő tagja nem így néz egy­házunkra, hanem csak emberi ügyet lát benne, Isten ügyét pedig — ha nem is egyházunk körén kí­vül, hanem azon belül keresi,.­— a mi egyházunk egy kisebb vagy nagyobb töredékében: az «ébre­dési csoportokban, a «hívő kö­zösségekben» szemléli. Ennek az a magyarázata, hogy az ilyen hívők az Isten igéjéből újra, erőteljesen megértették, mi az Isten egyházá­nak az ő tulajdon gondolatai sze­rint a mivolta, a rendeltetése, az élettörvénye, és ezzel a mértékkel mérve a mi egyházunk valóban nagyon sok fogyatkozásban találta­­tik vétkesnek. De ha ebből azt a következtetést vonják le, hogy te­hát a mi egyházunkat nem tekint­hetjük Isten egyházának, mégis súlyos eltévelyedésbe esnek. Meg­feledkeznek ugyanis arról, hogy Isten egyháza sohasem azért az ő egyháza, mert méltó arra, hogy annak neveztessék: «Isten egyháza» — ez nem olyan cím, amelyet jó esetben kitüntetésképpen rá lehet illeszteni az egyházra, rosszabb esetben pedig megérdemelt ítélet­ként meg lehet tőle tagadni. Egy­általán nem a mi dolgunk ezt a címet osztogatni, megadni vagy megvonni. Egyedül Isten dolga. Csak ő illetékes abban a kérdés­ben nyilatkozni: kiket ismer el a maga népének, a maga gyülekeze­tének, amelyben lakozni akar, a maga egyházának, amelyen a «pok­lok kapui sem vehetnek diadalt». És ő ezt az elismerést nem érdemek alapján, hanem az ő ingyen kegyel­méből gyakorolja jótetszése szerint. Mindig arra teljességgel méltatlan bűnös embereket emel fel magához azzal a biztatásával, hogy bűneiket megbocsátva, Jézus Krisztus által őket elfogadja a maga népének és magával való örök közösségben meg s tartja őket, mint a maga népét, g­YAKORLATILAG EZ AZT JE­LENTI, hogy ahol Isten ke­gyelmének ez az evangéliuma hir­­dettetik, ott általa Isten magja bizto­­ítja az úgynevezett egyházat, hogy ezt a nevet valóban viselheti, mert ő maga a maga egyházát látja benne ezus Krisztus érdemeiért. M­indegy tehát akkor az, hogy az ilyen egyházban mi­­yen élet folyik vagy milyen élette­­mség uralkodik? Talán bizony a WSjjmxk KSB& * ban található sok engedetlenség és tisztátalanság felett azon a címen, hogy Isten kegyelme olyan nagy, hogy mindezek ellenére is ő a maga egyházának tekinti? Dehogy is! Úgy vagyunk ezzel az egyházat illetőleg is, mint a magunk egyéni életét ille­tőleg. Súlyos visszaélés az, ha valaki Isten kegyelmének nagy volta miatt, — mert az minden bűnünk elfede­­zésére elégséges — dédelgeti a maga bűneit. Bizony meg kell azokat öl­dökölnünk, — de nem­ azért, hogy aztán majd így elnyerhessük az­ Is­­ten kegyelmét. Ez azt jelentené, hogy a magunk erején és a magunk érdeméből akarnánk Isten előtt iga­zakká lenni. Miért jött akkor és miért halt meg és támadott fel Jé­zus Krisztus? Azért kell harcba szál­­lanunk bűneink ellen teljes igyeke­zetünkkel, mert őáltala már elnyer­tük Ingyen ajándékképpen Isten ke­gyelmét és éppen ez serkent és segít bennünket ebben a harcban. Éppen azért kell az egyháznak is megtisz­tulnia minden hozzá méltatlan ren­detlenségtől és engedetlenségtől, mert Isten kegyelmesen magához ölelte, mint a maga egyházát, is benne la­kozik Szentlelke által, mint a maga templomában. ISZAPJAINKBAN éppen annak a tanúi, sőt nem is csak tanúi, hanem a részesei lehetünk, hogy Is­ten a mi egyházunkat, mint a maga egyházát, ennek a belülről való meg­tisztulásnak az útján serkenti előbb­re. Fájjon is mindnyájunknak mind­az, aminek másképpen kellene len­nie egyházunkban, mint ahogy van. De fájjon éppen azért, mert Isten olyan kegyelmes hozzá, olyan ke­gyelmes mihozzánk, hogy az ő igéjé­nek szavában hozzánk lehajolva, állandóan a magáénak vallja a mi egyházunkat! Ára 1 forint IV. ÉVF. 27. SZÁM. • ORSZÁGOS REFORMÁTUS HETILAP • 1951. JÚLIUS 1­7. „Jézus minden követőjének önfeláldozóim szolgálnia kell a béke ügyét” Angolszász protestánsok harca a békéért • A nemzetközi helyzetet a béke­tábor erőinek nyilvánvaló növeke­dése jellemzi. Az önhatalmi meg­egyezést követelő békealáírások száz­milliói, a Németország újrafelfegy­­verzésével szembeszegülő hatalmas erejű népszavazás, az olasz, a fran­cia választásokon jelentősen meg­szaporodott haladó szavazatok két­ségtelenül bizonyítják a népek egy­re erősödő békeakaratát. Ez persze nem jelenti a háborús veszély csök­kenését. A háborús érdekeltségek annál jobban fokozzák az új háború kirobbantását célzó mesterkedései­ket, mennél jobban öntudatosodik világszerte a béke erőinek tábora. A béke hívei között örvendetesem nő a protestáns lelkészek és más egyházi veze­tők száma is, akik helyesen ismerték fel az egyház igazi tö­megeinek érdekét. Közülük legnehe­zebb helyzetben nyilván az angol­szász egyházak lelkészei vannak. A békeharcban való részvétel számuk­ra nagy kockázatot jelent. Mégis: egyre többen vállalják közülük az evangélium iránti engedelmesség útját, olykor a háborús érdekeltsé­gek befolyása alá került egyházi ve­zetőségükkel szemben is. Az Egyesült Államok békemozga­lmának nagy eseménye lesz a június 29-én kezdődő háromnapos chicagói béke­­értekezlet, amelyen számos protes­táns püspök, teológiai tanár és sok­száz lelkész is részt vesz. A béke­mozgalom felhívta az amerikai nem­zetiségi csoportokat, hogy képvisel­tessék magukat a chicagói értekezle­ten. Az amerikai magyarság minden békét akaró csoportja elküldi kép­viselőjét Chicagóba, kívülük az ola­­szok, németek, lengyelek, délszlávok, görögök, zsidók, örmények, spanyo­lok stb. mintegy ezer delegátust küldenek. Az egyházi béketörekvések között jelentős az amerikai kvékerek most megjelent kiáltványa. Először is sürgetik, hogy folytas­sák a nagyhatalmak közötti tárgya­lásokat. Megállapítják, hogy az ed­digi tárgyalásokban inkább a ha­talmi szempontok játszották Amerika részéről a főszerepet, nem pedig a béke megőrzésének őszinte és önzet­len vágya. Másodsorban a kvékerek azt java­solják, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete az eddiginél sokkal na­gyobb mértékben legyen a nemzet­közi béke fenntartásának és meg­szervezésének minden külön nem­zeti érdek felett álló eszköze. Hely­telenítik az Acheson-féle külpolitika folytatását, amely az ENSZ eg­yik legszerencsétlenebb határozatával tá­madónak minősítette a Kínai Nép­­köztársaságot. . Helytelenítik, hogy az ENSZ közösségéből kizárják az Egyesült Államok politikájával szembenálló nemzeteket. Harmadsorban a lefegyverzés nagyvonalú keresztülvitelét követe­lik a kvékerek. Hangsúlyozzák, hogy a Szovjetunió által öt évvel ezelőtt tett általános lefegyverkezési javaslat még mindig fennáll és alkal­mas a kérdés végleges megoldására. Végül azt fejti ki a kiáltvány, hogy a fegyverkezési verseny megszünte­tése roppant gazdasági és pénzügyi erőforrásokat szabadítana fel, ame­lyeket fokozott mértékben kellene a gazdaságilag elmaradt nemzetek felsegítésére fordítani. Ez egyben az elnyomó gyarmati politika felszámo­lását is jelentené, amely jelenleg a béke egyik legfőbb akadálya. A kvékerekkel párhuzamosan mű­ködik a Detroitban májusban meg­alakult Egyházi Békemisszió elnevezésű és az Egyesült Államok egész területére kiterjedő szervezet. Ez a szervezet az Egyesült Államok több nagy­városában tartott béke­konferenciáikat és jelentése szerint közel kétezer lelkész és teológiai hallgató vesz részt rendszeresen a Békemisszió munkájában, amely nemcsak a gyülekezetekre, hanem más társadalmi szervezetekre is ki-, ter­jed. Weiskotten newyorki lelkész, a Békemisszió főtitkára, legutóbbi jelentésében többek között ezeket írja: "A keresztyénség kétezeréves történetében talán még sohasem volt korszak, amikor nagyobb szükség lett volna arra, hogy a keresztyén­ség a nemzeti érdekek és elfogultsá­gok felett álló testvéri közösséggé váljon. Ma minden keresztyénnek az a kötelessége, hogy ezen a testvéri közösségen munkálkodjék és a kö­zösség minden tagját figyelmeztesse Jézus Krisztusnak, az egyház fejé­nek parancsára, aki minden tanítvá­nyára a békéltetés szolgálatát bízta. Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus min­den követőjének szembe kell száll­nia a háborús uszítással és önfelál­­dozóan kell szolgálnia a béke épHK- ~ 1 V * 4 ‘ ' r Jelentettük, hogy a Brit Egyház­tanács, amely Anglia összes pro­testáns egyházait magában foglalja, javaslatot küldött tagegyházainak egy békeprogramm támogatására vonatkozólag. A Brit Egyháztanács azt javasolja, hogy a tagegyházak tartsák fenn, sőt lehetőleg erősítsék a keleteurópai és kínai egyházakhoz fűződő kapcsolataikat, támogassák a Szovjetunióval és a Népi Kínával folytatandó tárgyalásokat,­­még ha ezek a tárgyalások éveket vennének is igénybe», szálljanak szembe « faji megkülönböztetés minden jelen­ségével és segítsék Ázsia és Afrika társadalmi és gazdasági felemelkedé­sét. A hivatalos egyházi szervezetektől függetlenül jelentős munkát végez a béke érdekében az úgynevezett Szocialista Lelkipásztorok Szövetsége, amelynek a Nemzetközi Sztálin Bé­­­kedíj-nyertes Hewlett Johnson az elnöke, főtitkára pedig a Magyaror­szágon is többször járt Stanley G. Evans anglikán lelkész. A moz­galom kéthetenként megjelenő fo­lyóiratot ad ki «The New Central European Observer» (Új Keleteuró­­pai Figyelő) cím alatt, havi újságot "Religion and the People» (Val­lás és a nép) címmel és «Magni­ficat» elnevezésű, kőnyomatos új­ságja is van. Mindezek elsősorban a békemozgalom kérdéseivel fog­lalkoznak. Anglia különböző ré­szeiben rendszeresen rendeznek nyilvános gyűléseket és konferen­ciákat, amelyeken az angol egyhá­zak és egyházi emberek tevékeny közreműködését sürgetik a fenye­getett béke megvédése érdekében. Helyzetüket és magatartásukat jel­lemzi a mozgalom egyik tagjának alábbi, legújabban hozzánk, ma­gyar reformátusokhoz érkezett le­vele: "Mi, a Szocialista Lelkipásztorok Szövetségébe belépett lelkészek, aránylag nem vagyunk még so­­kan, de okunk van hinni, hogy igen sokan osztják nézeteinket. Mi nagyon irigyeljük önöket, magyar protestánsokat, hogy olyan országban élhetnek, ahol a kapitalizmus hatalma megdőlt.­­ Itteni egyházunk körében mi tő­lünk telhetőleg a keresztyén egy­ház bizonyságtevői kívánunk lenni egy új világrend és a bé­ke érdekében. Elborzadva látjuk a fegyverkezési versenyt és azo­kat az erőket, amelyek a harma­dik világháború felé hajtanak bennünket. Amennyire tőlünk telik, szószékeinken igyekszünk a békét és a barátságot hirdetni Keleteurópa új demokráciái felé.» Az amerikai és az angol protes­táns lelkészek számára valóban ko­moly áldozatot jelent a békeharc­ban való részvételük. Annál na­gyobb szeretettel gondolunk az ő erőfeszítéseikre. És annál nagyobb készséggel és örömmel tartozunk végezni feladatainkat mi, akiknek lehet és szabad minden gátlás nél­kül szolgálni a béke szent ügyét, egész békét akaró nemzetünk kö­zepette. -r- ■ _ IFJÚ TANULÓKNAK ELMÉLKEDÉSE Irt.: GYONGYOSSI JÁNOS (Református lelkész 1741—1818) Melly hamar a nyárnak víg folydogálási lejárnak. Hullnak el a levelek, fának az őszi szelek, Úgy bizony eltelnek szaporán, ha tavaszra kikelnek. Ifjak zöld idejek, s vénül azonba fejek. Izzadozásokban ha ki nem gyűjt nyári napokban. Majd ha telére kerül, élete zajba merül. Aki pedig nyárban keres a zöld színtl határben. Élete téli fagyon nyugodalomba vagyon. Izzad azért, tarlón tapod, és mozog a keze a sarlón. Nappal eláll meleget, éjtszaka hives éget, így ki Minervával lakozik, s e dolgos anyával Tartani frigyet akar, ifjú korában takar. Míg rövid éltének — folyamatja kinyílt idejének Ad rabotára nyarat, görbe kezekkel arat. Gyűjt tudományt, mellyen vénsége telére kikeljen. Akkor ezerszer örül fáradozása körül. Ifjú Minervának magam is, mint édesanyának Érezvén erejét, szoptam ölébe tejét. Most van időm, nyerjek, ne pedig here módra heverjek. Mert nyár s gyenge tavasz teldegelése ravasz. Ennyire hogy nőttem, vala széles azonnal előttem Vízzel csörgedező, bőr jövedelmű mező. Imhol az én részem, restek kenyerét ha nem eszem! Munka van itt, de kies­ két kezem, arra siess! Hogy tudományt vessek, s virtusz idejébe temessek, Arra vagyok köteles példa van arra feles. Ifjú, serénykedjél! Nosza, bölcsek után törekedjél, Nyári napon s tavaszon gyűl kamarádba haszon. Ifjú,­ne légy fösvény le magadhoz! Előtted az ösvény! TMMességrt gpauf, unglen ez albe g&ntdm, ' ^ ~ -r-v

Next