Az Út, 1951. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1951-07-01 / 27. szám
Egyházunk Isten egyháza Írta: VICTOR JÁNOS EGYHÁZUNK legfelső őreÁLLÓINAK «Testvéri Ízérzete», amely egy félév óta foglalkoztatja egyházunk közvéleményét, egyebek között azt is a lelkünkre kötötte, hogy az egyházunkról való gondolkozásunkban és vele szemben való magatartásunkban maradjunk meg mindig a hit álláspontján, mert ha hívő emberek vagyunk, akkor számunkra az egyház is a hitünk tárgya. Ez más szóval azt jelenti, hogy egyházunkban mindig az Isten egyházát kell látnunk és szolgálnunk, amelyről az Isten igéje is szól s amelyről az Apostoli Hitvallásban is azt mondjuk: » Hiszek... anyaszentegyházat.•» Természetes, hogy az Isten egyháza sokkal nagyobb valóság. Annak csak egy darabja a mi magyar református egyházunk. De annak darabja, annak a minősége jellemzi, és ezért éppúgy Isten ügye, mint az a maga egészében, IS SZINTÉN MEG KELL VALLANUNK, hogy egyházunk sok hívő tagja nem így néz egyházunkra, hanem csak emberi ügyet lát benne, Isten ügyét pedig — ha nem is egyházunk körén kívül, hanem azon belül keresi,.— a mi egyházunk egy kisebb vagy nagyobb töredékében: az «ébredési csoportokban, a «hívő közösségekben» szemléli. Ennek az a magyarázata, hogy az ilyen hívők az Isten igéjéből újra, erőteljesen megértették, mi az Isten egyházának az ő tulajdon gondolatai szerint a mivolta, a rendeltetése, az élettörvénye, és ezzel a mértékkel mérve a mi egyházunk valóban nagyon sok fogyatkozásban találtatik vétkesnek. De ha ebből azt a következtetést vonják le, hogy tehát a mi egyházunkat nem tekinthetjük Isten egyházának, mégis súlyos eltévelyedésbe esnek. Megfeledkeznek ugyanis arról, hogy Isten egyháza sohasem azért az ő egyháza, mert méltó arra, hogy annak neveztessék: «Isten egyháza» — ez nem olyan cím, amelyet jó esetben kitüntetésképpen rá lehet illeszteni az egyházra, rosszabb esetben pedig megérdemelt ítéletként meg lehet tőle tagadni. Egyáltalán nem a mi dolgunk ezt a címet osztogatni, megadni vagy megvonni. Egyedül Isten dolga. Csak ő illetékes abban a kérdésben nyilatkozni: kiket ismer el a maga népének, a maga gyülekezetének, amelyben lakozni akar, a maga egyházának, amelyen a «poklok kapui sem vehetnek diadalt». És ő ezt az elismerést nem érdemek alapján, hanem az ő ingyen kegyelméből gyakorolja jótetszése szerint. Mindig arra teljességgel méltatlan bűnös embereket emel fel magához azzal a biztatásával, hogy bűneiket megbocsátva, Jézus Krisztus által őket elfogadja a maga népének és magával való örök közösségben meg s tartja őket, mint a maga népét, gYAKORLATILAG EZ AZT JELENTI, hogy ahol Isten kegyelmének ez az evangéliuma hirdettetik, ott általa Isten magja biztoítja az úgynevezett egyházat, hogy ezt a nevet valóban viselheti, mert ő maga a maga egyházát látja benne ezus Krisztus érdemeiért. Mindegy tehát akkor az, hogy az ilyen egyházban miyen élet folyik vagy milyen élettemség uralkodik? Talán bizony a WSjjmxk KSB& * ban található sok engedetlenség és tisztátalanság felett azon a címen, hogy Isten kegyelme olyan nagy, hogy mindezek ellenére is ő a maga egyházának tekinti? Dehogy is! Úgy vagyunk ezzel az egyházat illetőleg is, mint a magunk egyéni életét illetőleg. Súlyos visszaélés az, ha valaki Isten kegyelmének nagy volta miatt, — mert az minden bűnünk elfedezésére elégséges — dédelgeti a maga bűneit. Bizony meg kell azokat öldökölnünk, — de nem azért, hogy aztán majd így elnyerhessük az Isten kegyelmét. Ez azt jelentené, hogy a magunk erején és a magunk érdeméből akarnánk Isten előtt igazakká lenni. Miért jött akkor és miért halt meg és támadott fel Jézus Krisztus? Azért kell harcba szállanunk bűneink ellen teljes igyekezetünkkel, mert őáltala már elnyertük Ingyen ajándékképpen Isten kegyelmét és éppen ez serkent és segít bennünket ebben a harcban. Éppen azért kell az egyháznak is megtisztulnia minden hozzá méltatlan rendetlenségtől és engedetlenségtől, mert Isten kegyelmesen magához ölelte, mint a maga egyházát, is benne lakozik Szentlelke által, mint a maga templomában. ISZAPJAINKBAN éppen annak a tanúi, sőt nem is csak tanúi, hanem a részesei lehetünk, hogy Isten a mi egyházunkat, mint a maga egyházát, ennek a belülről való megtisztulásnak az útján serkenti előbbre. Fájjon is mindnyájunknak mindaz, aminek másképpen kellene lennie egyházunkban, mint ahogy van. De fájjon éppen azért, mert Isten olyan kegyelmes hozzá, olyan kegyelmes mihozzánk, hogy az ő igéjének szavában hozzánk lehajolva, állandóan a magáénak vallja a mi egyházunkat! Ára 1 forint IV. ÉVF. 27. SZÁM. • ORSZÁGOS REFORMÁTUS HETILAP • 1951. JÚLIUS 17. „Jézus minden követőjének önfeláldozóim szolgálnia kell a béke ügyét” Angolszász protestánsok harca a békéért • A nemzetközi helyzetet a béketábor erőinek nyilvánvaló növekedése jellemzi. Az önhatalmi megegyezést követelő békealáírások százmilliói, a Németország újrafelfegyverzésével szembeszegülő hatalmas erejű népszavazás, az olasz, a francia választásokon jelentősen megszaporodott haladó szavazatok kétségtelenül bizonyítják a népek egyre erősödő békeakaratát. Ez persze nem jelenti a háborús veszély csökkenését. A háborús érdekeltségek annál jobban fokozzák az új háború kirobbantását célzó mesterkedéseiket, mennél jobban öntudatosodik világszerte a béke erőinek tábora. A béke hívei között örvendetesem nő a protestáns lelkészek és más egyházi vezetők száma is, akik helyesen ismerték fel az egyház igazi tömegeinek érdekét. Közülük legnehezebb helyzetben nyilván az angolszász egyházak lelkészei vannak. A békeharcban való részvétel számukra nagy kockázatot jelent. Mégis: egyre többen vállalják közülük az evangélium iránti engedelmesség útját, olykor a háborús érdekeltségek befolyása alá került egyházi vezetőségükkel szemben is. Az Egyesült Államok békemozgalmának nagy eseménye lesz a június 29-én kezdődő háromnapos chicagói békeértekezlet, amelyen számos protestáns püspök, teológiai tanár és sokszáz lelkész is részt vesz. A békemozgalom felhívta az amerikai nemzetiségi csoportokat, hogy képviseltessék magukat a chicagói értekezleten. Az amerikai magyarság minden békét akaró csoportja elküldi képviselőjét Chicagóba, kívülük az olaszok, németek, lengyelek, délszlávok, görögök, zsidók, örmények, spanyolok stb. mintegy ezer delegátust küldenek. Az egyházi béketörekvések között jelentős az amerikai kvékerek most megjelent kiáltványa. Először is sürgetik, hogy folytassák a nagyhatalmak közötti tárgyalásokat. Megállapítják, hogy az eddigi tárgyalásokban inkább a hatalmi szempontok játszották Amerika részéről a főszerepet, nem pedig a béke megőrzésének őszinte és önzetlen vágya. Másodsorban a kvékerek azt javasolják, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete az eddiginél sokkal nagyobb mértékben legyen a nemzetközi béke fenntartásának és megszervezésének minden külön nemzeti érdek felett álló eszköze. Helytelenítik az Acheson-féle külpolitika folytatását, amely az ENSZ egyik legszerencsétlenebb határozatával támadónak minősítette a Kínai Népköztársaságot. . Helytelenítik, hogy az ENSZ közösségéből kizárják az Egyesült Államok politikájával szembenálló nemzeteket. Harmadsorban a lefegyverzés nagyvonalú keresztülvitelét követelik a kvékerek. Hangsúlyozzák, hogy a Szovjetunió által öt évvel ezelőtt tett általános lefegyverkezési javaslat még mindig fennáll és alkalmas a kérdés végleges megoldására. Végül azt fejti ki a kiáltvány, hogy a fegyverkezési verseny megszüntetése roppant gazdasági és pénzügyi erőforrásokat szabadítana fel, amelyeket fokozott mértékben kellene a gazdaságilag elmaradt nemzetek felsegítésére fordítani. Ez egyben az elnyomó gyarmati politika felszámolását is jelentené, amely jelenleg a béke egyik legfőbb akadálya. A kvékerekkel párhuzamosan működik a Detroitban májusban megalakult Egyházi Békemisszió elnevezésű és az Egyesült Államok egész területére kiterjedő szervezet. Ez a szervezet az Egyesült Államok több nagyvárosában tartott békekonferenciáikat és jelentése szerint közel kétezer lelkész és teológiai hallgató vesz részt rendszeresen a Békemisszió munkájában, amely nemcsak a gyülekezetekre, hanem más társadalmi szervezetekre is ki-, terjed. Weiskotten newyorki lelkész, a Békemisszió főtitkára, legutóbbi jelentésében többek között ezeket írja: "A keresztyénség kétezeréves történetében talán még sohasem volt korszak, amikor nagyobb szükség lett volna arra, hogy a keresztyénség a nemzeti érdekek és elfogultságok felett álló testvéri közösséggé váljon. Ma minden keresztyénnek az a kötelessége, hogy ezen a testvéri közösségen munkálkodjék és a közösség minden tagját figyelmeztesse Jézus Krisztusnak, az egyház fejének parancsára, aki minden tanítványára a békéltetés szolgálatát bízta. Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus minden követőjének szembe kell szállnia a háborús uszítással és önfeláldozóan kell szolgálnia a béke épHK- ~ 1 V * 4 ‘ ' r Jelentettük, hogy a Brit Egyháztanács, amely Anglia összes protestáns egyházait magában foglalja, javaslatot küldött tagegyházainak egy békeprogramm támogatására vonatkozólag. A Brit Egyháztanács azt javasolja, hogy a tagegyházak tartsák fenn, sőt lehetőleg erősítsék a keleteurópai és kínai egyházakhoz fűződő kapcsolataikat, támogassák a Szovjetunióval és a Népi Kínával folytatandó tárgyalásokat,még ha ezek a tárgyalások éveket vennének is igénybe», szálljanak szembe « faji megkülönböztetés minden jelenségével és segítsék Ázsia és Afrika társadalmi és gazdasági felemelkedését. A hivatalos egyházi szervezetektől függetlenül jelentős munkát végez a béke érdekében az úgynevezett Szocialista Lelkipásztorok Szövetsége, amelynek a Nemzetközi Sztálin Békedíj-nyertes Hewlett Johnson az elnöke, főtitkára pedig a Magyarországon is többször járt Stanley G. Evans anglikán lelkész. A mozgalom kéthetenként megjelenő folyóiratot ad ki «The New Central European Observer» (Új Keleteurópai Figyelő) cím alatt, havi újságot "Religion and the People» (Vallás és a nép) címmel és «Magnificat» elnevezésű, kőnyomatos újságja is van. Mindezek elsősorban a békemozgalom kérdéseivel foglalkoznak. Anglia különböző részeiben rendszeresen rendeznek nyilvános gyűléseket és konferenciákat, amelyeken az angol egyházak és egyházi emberek tevékeny közreműködését sürgetik a fenyegetett béke megvédése érdekében. Helyzetüket és magatartásukat jellemzi a mozgalom egyik tagjának alábbi, legújabban hozzánk, magyar reformátusokhoz érkezett levele: "Mi, a Szocialista Lelkipásztorok Szövetségébe belépett lelkészek, aránylag nem vagyunk még sokan, de okunk van hinni, hogy igen sokan osztják nézeteinket. Mi nagyon irigyeljük önöket, magyar protestánsokat, hogy olyan országban élhetnek, ahol a kapitalizmus hatalma megdőlt. Itteni egyházunk körében mi tőlünk telhetőleg a keresztyén egyház bizonyságtevői kívánunk lenni egy új világrend és a béke érdekében. Elborzadva látjuk a fegyverkezési versenyt és azokat az erőket, amelyek a harmadik világháború felé hajtanak bennünket. Amennyire tőlünk telik, szószékeinken igyekszünk a békét és a barátságot hirdetni Keleteurópa új demokráciái felé.» Az amerikai és az angol protestáns lelkészek számára valóban komoly áldozatot jelent a békeharcban való részvételük. Annál nagyobb szeretettel gondolunk az ő erőfeszítéseikre. És annál nagyobb készséggel és örömmel tartozunk végezni feladatainkat mi, akiknek lehet és szabad minden gátlás nélkül szolgálni a béke szent ügyét, egész békét akaró nemzetünk közepette. -r- ■ _ IFJÚ TANULÓKNAK ELMÉLKEDÉSE Irt.: GYONGYOSSI JÁNOS (Református lelkész 1741—1818) Melly hamar a nyárnak víg folydogálási lejárnak. Hullnak el a levelek, fának az őszi szelek, Úgy bizony eltelnek szaporán, ha tavaszra kikelnek. Ifjak zöld idejek, s vénül azonba fejek. Izzadozásokban ha ki nem gyűjt nyári napokban. Majd ha telére kerül, élete zajba merül. Aki pedig nyárban keres a zöld színtl határben. Élete téli fagyon nyugodalomba vagyon. Izzad azért, tarlón tapod, és mozog a keze a sarlón. Nappal eláll meleget, éjtszaka hives éget, így ki Minervával lakozik, s e dolgos anyával Tartani frigyet akar, ifjú korában takar. Míg rövid éltének — folyamatja kinyílt idejének Ad rabotára nyarat, görbe kezekkel arat. Gyűjt tudományt, mellyen vénsége telére kikeljen. Akkor ezerszer örül fáradozása körül. Ifjú Minervának magam is, mint édesanyának Érezvén erejét, szoptam ölébe tejét. Most van időm, nyerjek, ne pedig here módra heverjek. Mert nyár s gyenge tavasz teldegelése ravasz. Ennyire hogy nőttem, vala széles azonnal előttem Vízzel csörgedező, bőr jövedelmű mező. Imhol az én részem, restek kenyerét ha nem eszem! Munka van itt, de kies két kezem, arra siess! Hogy tudományt vessek, s virtusz idejébe temessek, Arra vagyok köteles példa van arra feles. Ifjú, serénykedjél! Nosza, bölcsek után törekedjél, Nyári napon s tavaszon gyűl kamarádba haszon. Ifjú,ne légy fösvény le magadhoz! Előtted az ösvény! TMMességrt gpauf, unglen ez albe g&ntdm, ' ^ ~ -r-v