Az Út, 1951. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1951-07-01 / 27. szám
9 Istentiszteletek július 1-én BUDAPEST Baross-tér (Dózsa György- és Thököly-ut sarok): 9 Gámán L. Béla, Bill Rigó István, 6 Gámán L. Béla. — Utász-utca 7.: 9, 10 és 6 Szemenyei Sándor. — Buda (Szilágyi Dezső-tér 3.): 10 Haypál Béla, 6 Horváth György. — Krisztina-krt 113/a: 10 és 6 Halmi János. — Budahegyvidék (Böszörmény tút 28.): '/29, 10 és 5. — Németvölgyi-út 138.: V2II. — Diana-út 17.: 11. — Frangepán-utca 43.: 10 és 5. — Gorkijfasor 7.: 1/29, 10 és 5. — Vörösmartyutca 51.: 10. — Kálvin-tér: '/19 Kiss Károly, 10 Muraközy Gyula, V212 Konkoly Iván, 6 Borzsák Sándor. — Külső-Józsefváros: 9 és V2II Demján János, 5 Gönczy-Nagy Béla. — Nagyvárad-tér: 10 é6/27. — Gubacsi-út: 9 és 3. — Óbuda (Kálvin-köz 4.): 9 Erdélyi Hona, 10 Marosi Bálint, 7 Incze Gábor. — Pasarét (Torockó-tér 1.): 10 és 6. — Csaba-utca 3.: 8,/211 és 6. — Pozsonyi-út 58.: 10 Achs Károly, 6 gyülekezeti összejövetel. — Szabadságtér 2.: 9, 10 és 6. — Alkotmány-utca 15.: 1212. — Zugló (Róna-utca 197.): '/•29, 10 és 5. — Nagy Lajos király-útja 29.: 1/29, 10 és 4. — Bimbó-út 51.: 10 és 6 Éliás József. DEBRECEN Nagytemplom: 8 Tamás Ferenc, 10 Péter János, 6 Biky Gábor, 7 (úrvacsoraosztással) Szenes László. — Kistemplom: 9 Uray Sándor, 11 Farkas Pál, 5 Szabó L. Ambrus. — Kossuth-u.:10 Tamás Ferenc, 4 Szilágyi László. — Károli Gáspár-tér: 9 és 6 Berényi József. — Ispotály: 10 Magyar Bertalan, 4 Zsíros József. — Árpád-tér: 9 és 6 H. Kies Géza. — Homokkert: 10 és 6 Baksy Zoltán. — Szabadság-telep: 10 Sipos Károly, 3 Kürty Károly, 7 Nagy Ferenc. — Csapókert: 10 Erdei Mihály, 6 Szabó Béla. — Kerekes-telep: 10 Lőrincz Gáspár, 7 Madarász József. — Egyetemi templom: 11 Kiss Antal J., 5 Nagy József. — Széchenyi-kert: 10 és 6 Murányi József. — Rákositelep: 9. és 4. Gacsályi Miklós. — Nyúlás: V2IO Kulcsár Dezső. — Pallag: 9. — Bellegelő: 3 Nagy József. — Pacz: 10 Kántor József. — Nagymacs: 9 Kiss Ferenc. — Kádárdűlő: 11 Rápolthy Árpád. — Hármashegy: 11. — Lukaháza: 1 Molnár Gyula. — Perecdűlő: 11 Gacsályi Miklós. Három napot együtt töltöttek Tahiban a református sajtó régebbi és újabb munkatársai Egyházunk sajtójának régebbi, főleg a „Református Híradó“ köré csoportosult munkatársai és jelenlegi egyházi lapjaink szerkesztői és munkatársai részvételével június 21—23-án háromnapos konferencia volt Tahiban. Ezen az országos sajtókonferencián részt vett egyetemes konventünk elnöksége, Bereczky Albert püspök és Kiss Roland egyházkerületi főgondnok. A konferencia vezetője Deme László péceli lelkipásztor, „az Út“ főmunkatársa és Ecsedy Aladár, a pesti egyházmegye esperese volt. Mindhárom nap igetanulmánnyal kezdődött, amelyet P. Tóth Lajos, Ecsedy Aladár, illetve Békefi Benő tartott. Az igetanulmányok széles alapvetést nyújtottak a konferencián elhangzott előadások számára. Az előadások sorát Fekete Sándor, „az Út“ felelős szerkesztője nyitotta meg, „Az egyházi sajtó feladata“ címmel. Elmondotta, hogy az egyház sajtótevékenysége nem választható el az egyház többi funkcióitól, mert az egyház minden szolgálatát maga a Fő, az ő egyházát, mint saját testét éltető, lelkesítő és tettre indító Jézus Krisztus végzi. Az egyház minden tevékenységének s így sajtószolgálatának is a világot szerető, az emberek javát, üdvét és boldogságát áldozatosan szolgáló Jézus Krisztus megváltó tettét kell kiábrázolnia. Az egyház tehát Szentlélek nélküli állapotát árulja el akkor, ha önmagát fejti ki, a maga véleményeiről ad számot, saját életét óvja és félti, ahelyett, hogy kifelé fordult szívvel, segítő és szolgáló szeretettel Jézus életerejét és jótéteményét árasztaná bele a világba. Az egyházi sajtó fő feladata ma az, hogy gyülekezeteinket s egyházunk tagjait az evangélium tanításaival nevelje, önző, Szentlélek nélküli, befelé forduló állapotából több szeretetre és teljesebb engedelmességre juttassa. Ennek lesz a gyümölcse a béke védelmében és szocializmusunk építésében vállalt önzetlen szolgálatunk. Kádár Imre, egyetemes konventünk sajtóosztályának vezetője előadásában („A sajtó a béke szolgálatában“) az egyházi békeszolgálat bibliai, teológiai alapjait tárta fel. Azután az egész világ protestantizmusának tudós tanítójáról, Barth Károlyról szólt, aki a békéért folyó küzdelem kérdéseiben állást foglalt s hitbeli meggyőződése a Németország újrafelfegyverzése és az újjáéledő nácizmus elleni küzdelemre vezérelte. — Az egyházi sajtó — mondotta — akkor végez igazán, a szó legmélyebb értelmében egyházi— szolgálatot, ha minél erőteljesebben és határozottabban elénk adja a békevédelmi harc konkrét, mindennapi feladatait Bereczky Albert két előadást tartott. Az első előadás címe „Az egyházi író felelőssége“ volt. Az egyházi író felelőssége abból a felelősségből táplálkozik, amely minden igazán keresztyén ember lelke mélyén él. A keresztyén ember mindent megkapott Istentől, mind az üdvösségre, mind pedig a földi életre nézve Éppen ezért egész életében adósnak érzi magát, Isten adósának. Adósságát azonban nem törlesztheti Istennél, mert Istennek nincs szüksége semmire és senkire. Isten azonban izgalmas lehetőséget ad arra, hogy a keresztyén ember a maga adósságát a világ felé, az emberek felé, a népe felé és az egész emberiség felé, a szolgálat alkalmainak felhasználásával, mind teljesebben és teljesebben lerója. Az egyház szolgái, ezek között az egyházi írók, különösen kell, hogy felismerjék, hirdessék és gyakorolják az Isten iránti hálálhatatlan adósságunknak itt a világban való hálás visszafizetését az emberek között. Második előadásában „Az egyházi sajtó és a közösség" kérdéséről szólt Bereczky Albert. — Egyházunk némely tagján erőt vett az a töprengés, — mondotta — várjon nem sekélyesedik-e el Jézus Krisztussal, a mi „Közös“-ünkkel nyert közösségünk, ha egyre többeket, lehetőleg személyválogatás nélkül mindenkit befogadunk szeretetünkbe és közösséget vállalunk velük. Ennek a gondolkodásnak a mélyén az a tévedés lappang, hogy egyesek azt hiszik: a maguk keresztyénségével, a maguk hitével és a maguk szolgálatkészségével kell boldogulniok. Ha így lenne, valóban csak a mélység rovására lehetne közösségvállalásukat szélesebbé tenni. De ez tévedés. Mi nem a magunk, hanem Jézus Krisztus szeretetével szeretünk s az ő szeretetéből, ha valóban ő lakozik bennünk, mindenki számára jut elegendő. Jézussal való mélyebb közösségünkről teszünk bizonyságot, ha közösségvállalásunk nem elzárkózó és nem személyválogató, hanem ellenkezőleg, tág ölelésű és minél többeket befogadó. Az előadásokat termékeny megbeszélés követte s a konferencia egyházunk sajtójának régebbi és újabb szolgáit megerősítette baráti szeretetükben és egymás iránti szolgálatukban. TOLNAI LAJOS (1837-1902) A megjavult adófelügyelő Talán egyetlen régi magyar író sem folytatott témával oly kemény és következetes harcot az úri vezetőosztály romlottsága ellen, mint Tolnai Lajos. Ez a gúnyos elbeszélés is kegyetlen szatíra az úri hivatalnokokról, kiknél a „megjavulás” az elfásulással, a korpa közé keveredéssel egyértelmű. Tolnai Lajos, családi nevén Hagyimássy, előbb Marosvásárhelyen református lelkipásztor, 1889-től Budapesten polgári iskolai tanár, igazgató. TD ERCRŐL-PERCRE növekedett azfélénkség, kacagás, mely a hathársi új adófelügyelő széles, üveges folyósóját betöltötte. — Ahol, Mikola bácsi is — kiáltott egy hosszú, magas, rőtveres ember, nagy orra, és óriási magyaros bajuszszal, ferde lábaival hol erre, hol arra kaszálva. — Hogyan. Hát Jóska bácsi is megérkezett az idézvényre? Három végrehajtó, tizenkét jegyző, nyolc segédjegyző ... szépen vagyunk. S vidám hahotában törtek ki a várakozók. Vannak bűnök, melyek oly közönségesek, s a magasabb társadalom rétegeiben is annyira el vannak terjedve, hogy miattok igazán talán csak az újonc pirul. Értem: a sikkasztást, csalást; hivatalos hatalommal való visszaélést; megvesztegetést; egy kézre dolgozást; a kéz kezet mos igazság régi elvét —s a millió újabb meg újabb közigazgatási törvény okos kijátszását. A barna, napsütötte arcokon, barátságos, gömbölyű szemekben, domború okos, verejtékező homlokokon, ideges mozdulatokon, sűrű köhécseléseken mégis meglátszott a tépelődés, belső lelkifurdalás s ama szégyen, mely mint vádoló barát, a piszkos műveleteket elítéli. A korcsabbak, megrögzöttebbek külön csoportokba verődtek s bűneiket hangosan dicsőítették, azonban, kiket eddig a szerencse megkímélt a pellengérhez kötéstől, s kik becsületes karakterükre sokat adtak — lecsüggesztett fejjel, szaggatott szavakban fejezték ki nézeteiket e méltatlan bánásmód fölött. — Miniszteri tanácsos akar lenni... ez az egész — vető oda egy öreg jegyző. — De hát szükséges ezért az emberrel... . — Óh, láttam én már emberfaj.őbb kutyát is, bátyám! — Azok szerették a bort, öcsém. Aki bort iszik, azzal lehet élni, de akinek örökké előtte áll a göllisz-por, akinek se étel, se ital... — Majd megházasodik. — Ez? Kinek kellene, ilyen? — Már az igaz, ekkora fogak! 1 . S milyen nyájas a nagy, ferde Agyaraival! Hogy ő agánk, hogy a javunkat akarja, hogy őt úgy tekintsük, mint, aki a vármegye veszett hírét le akarja törölni a világ táblájáról. — Bogár József, hajdupáti végrehajtó — kiáltja a szolga e jó magyar nevet. — Urambátyám — súgja oda a két beszélgető közül a fiatalabbik, vén társának — valljon be mindent. —■ öcsém! Öt gyerekem van. Eddig jól éltünk, most legyek földönfutóvá? — Én azt gondolom, az ilyen igazságoskodó embert az alázatos bűnbánás ... — Bátyámnak olyan becsületes arca van, hogy a hazugság nem is férne hozzá. Én vallani fogok. És a fiatal végrehajtó hetykén, bátran fordult egyet a sarkán. Mintha templomba készülne gyónni — megpödörgette bajuszát, begombolta csinos, feszes, újdivatú zekéjét , elgondolta befejezéséte az emberevő főnök előtt. Az öreg ember beballagott a hívásra. Éppen mellette csúszott odébb egy jó barátja, égő arccal, mely jót nem gyaníttatott. Hosszú asztal előtt ült a főnök. Jobbra is, balra is nagy felnyitott könyvek hevertek, rongyos jegyzőkönyvek, levelek, különféle okmányok. — Bogár József, majd akkor üljön le, ha mondom. — Nem akartam, nagyságos főnök úr, leülni. — Lehúzza a lomhaság, a restség, a bő élet. Az állam nyakig úszik , a bajban, míg hűtelen hivatalnokai felhíznak, ön megvesztegetéssel vádoltatik... Első pont. Ön leírta Kukac János csizmadiának 27 forint adóját, azon hamis címen, hogy nincs semmije és mit tett? — Mondtam, hogy Kukac úr csinálhatna nekem egy pár csizmát. — Írja — intett a főnök az asztal végén ülő írnoknak, aki rövidlátó szemeivel egészen belefeküdt a papirosba, vagy hogy ne lássa a szerencsétleneket — írja. Bogár János hamvasi végrehajtó, saját bevallása szerint felszólította a ■ Kukac János, kürti csizmadiát, hogy csináljon neki... — De, nem csinált. — Nos? Jobb lesz vallani lelkiismeretesen« —■ Azt akarom. Bőrt kért, mivel, hogy egy garasa sincs. Nem adtam... s így a csizma elmaradt. — Tovább. Második pont. A felválni vásáron ön egy lóra licitáltatott, mely az állam java volt már és egykézre dolgozás által megvétetett a ló négy forinton. — Úgy van, négy forintokon vettem. — Az állam meglopatott 95 forinttal, mert a ló 99-et ért. Tovább. Harmadik pont»Füretmann izraelita polgártársunk ... — Tudom, egy hordócska pálinkát tett le nálam. Én hozzá soha nem nyúltam. — Feljelentette? — Én! Én gazember nem vagyok. — De a pálinka elfogyott, ugye? — A parasztságot nem lehet a pálinkáról eltiltani, aki hozzáfért, itta. —• Tovább. Jegyzőkönyvet vett fel, hogy Mák Geci... — Elmondom. Mák Geciné azt mondta: még az is gazember, aki a szegényre akkora adót ró. Napszámmal keressük a kenyerünket, s a nagyobbik felét megeszik az urak, én a kisebbikből hogy tartsam a beteg uramat, apámat, a négy gyerekemet. De bezzeg a gazdag ... Nem hagytam tovább. Félretaszítottam. A szentet is keresztül szúrnám, ha a kormányt bántaná. Egy istenem van: a miniszter... A főnök látta, hogy vén rókával van dolga, akinek sok szabaduló lyuka van. Fordított egyet a dolgon. — Én úgy veszem észre, önben vagyon némi őszinteség, — írnok úr, parancsomig vonuljon félre —, most már leülhet. Kérem, ide mellém. Fáj-e önnek, hogy a magyar ember az utóbbi időkben gaz sikkasztásokat követ el? Fáj-e az, hogy a külföld előtt a magyar hivatali kar becstelen alakban tűnik fel; fáj-e, hogy az öngyilkosságok általi szabadulás még a legmagasabb osztályokba is felkúszott már? Hogy lassanként nem lesz egy ember, akiben a kormány megbízhassák, mert a magyar minden szép esze mellett is, dologtalan. Fáj-e önnek, öreg ember? Itt három adóvégrehajtó van s mindenik összejátszik a néppel, a jegyzőkkel, a falubírákkel, hitesekkel. Tudja-e, hogy ennek az országnak el kell veszni? Elődöm delirium tremensben pusztult el; annak elődje Amerikába szökött; annak elődje meg 30 ezer forint elsikkasztása után agyonlőtte magát. Fáj-e ez önnek, öreg ember? Nekem se feleségem, se gyermekem, se rokonom, se tanulótársam, se barátom ezen a vidéken. Én messziről jöttem. Engem semmvel meg nem vesztegetnek, előttem hiába alakaskodnak, én csinált együgyűségükön átlátok, én ki fogom seperni a megyét, vagy elvessek, vagy, sikert aratok. De nem tűröm, hogy valaki hivatalát elhanyagolja, a néppel cimboráskodjék s az államot a tönk felé vezesse. Értsen meg: mindennek alaposan utána jártam, kémeim vannak — mindent tudok. Az ön szavainak a fele igaz — a fele hazugság. Ezért az egyik feléért fel fogom önt függeszteni. .Mondja el, ahol akarja, amiket tőlem hallott, de reszkessenek, mert a büntető igazság kezét senki is el nem kerülheti. Elbocsátom. A szolga a fiatalabb végrehajtó nevét kiáltotta ki. — Világos József, mérgesi adóvégrehajtó. Az elnök ismét ott ült nyugodtan; rút arcán gyönge verejték fénylett, nagy, éles kapafogai, mint a gép alkatrészei, egymásba csukódtak. A belépett végrehajtó, mint a pecek megállt az ajtó melletti sarokban. Merően nézett urára. —• Ön, Világos József, 32 rendbeli súlyos váddal van terhelve. — Szeretném azokat hallani, nagyságos felügyelő úr. — Az írnok olvasni kezdte. — Mit szól ön, Világos József, ez égbekiáltó dolgokra? — Hogy az elsőtől az utolsó betűig hazugságok. Irigység, hogy becsületesen élünk; rágalom, hogy nem tudnak ellenünk semmit; gazság, hogy a kormányt híven szolgáljuk. A képviselőnk jól tudja, mit tettem érte, hogy a halottakat is leszavaztattam, a tanács, a polgármester tanúságot fognak mellettem tenni s nem hinném, hogy csak a hajam száma is meggörbüljön. Itt mi úgy vagyunk,mint a láncszemek, annyifelé szakad a lánc, ahány szemet kivesznek belőle. Ez nekem, nagyságos főnök úr, nem árthat. Kapcsaim is vannak odafönt. Azokat a kapcsokat sok pénzen vettem, de megvettem. Itt, a megyében olyan urak tartoznak, ki két-, ki három, ki négyszáz forintommal, hogyha akarok, hát ilyen hitvány vádakra többet meg sem jelenek. Ha nem volna egy alázatos kérésem, a nagyságos felügyelő úrhoz. Ma egy kedves fiacskámnak üljük a keresztezését. Sokan leszünk, ott lesz a város, a vidék színe-java. Esedezem, tiszteljen meg bennünket becses megjelenésével, az országot úgysem itt igazgatják, hanem odafönt. Mi nem vagyunk rosszabbak, mint mások. Az elnök e szemtelen szavakra kikelt arcából, homlokát égő pirosság borította el s oly fennhangon beszélt, kiabált, annyira elvesztette az egyensúlyt, hogy kinn a folyósón a megidézett bűnösök a legjobb kedvvel mulattak. Hetek, hónapok teltek el a vádak mérlegelése és az igazságos ítéletek meghozásában. Levelek érkeztek fentről, hogy ezzel ezzel bánjék kíméletesebben; magas helyről, hogy többet ésszel, mint erővel; egyes megyei birtokosoktól hogyha te ütöd az én zsidómat... A főnök azt hitte, hogy itt elleni cselszövény játszik. Felmegy az audiendum verbum regiumra. Akkor történt-e, mikor ez útjába visszajött, vagy a vizsgálat folyamán éppen Mérgesen kellett keresztülmennnie. Útja a Világos József végrehajtót csinos, fehér kőháza előtt vitte. Cél is volt már, de ügye is lehetett az adófelügyelő úrnak. Mire bevégezték a tárgyalást, egy szép syöke leányka nyitott be a szobába a tizenhat év bájával, az ártatlan, viruló szépségével. Alázatos nyájassággal jelentette hogy édesanyám a levest betálalta. Az ember ember, ki volna olyat együgyü, hogy időben, ilyen ajka hívására, tagadó választ adjon. A felügyelő úr szemei — mert a jó ember szemei is csak olyan természetűek, mint a szép emberéi — édesei pihentek a szép, nyúlánk leányka nagy kék szemein, rózsás, üde arcán. Megindult a hívásra, holott megfogadta, hogy hozzáférhetetlen lesz. Jegyzők, öregek és ifjak, a dó végrehajtók, pénzügyi közegek foglaltak helyet az asztalnál. — Csak egy csöppet — szólt szive kínálással az ebéd derekán a házigazda. — Ilyen bor, olyan bor, min a tej, ártatlan és tiszta. — Sohasem iszom. — Évikém, te kínáld a ragyságú urat — szólíta fel az anya leánykáját A leányka fölvette az üveget és töltött. — Legyen. Egy csöppet tehát. A második cseppet, a harmadik cseppet — így rendeli azt a jó Isten. Estefelé volt az idő, mikor a jó emberek felkeltek az asztaltól. Nem vótak azok ördögök, csak emberek, ki szerették a jó bort, a vidám anekdotákat, a derült tréfát, a léleknek e örök virágait. — Ejnye, ejnye! — mondogatá rregában a főnök, midőn késősen hazafel hajtatott. És nem merte bevallai hogy ezek az emberek nem rose emberek. Vólt idő, mikor a haragos reformáterer kiáltott fel otthonában: én Mátra-hegyét egymagam idább nem tolom. Tíz éve múlt, e dühösen megkéz de vizsgálatoknak és Istennek hála, mű den a régi rendben van. Lopnak, esznak, sikkasztanak, enykézre játszana akiknek ez hivatásuk és dicseked mondogatják a felügyelőre: — Megjavult! Megjavult bizony Ember lett aa Dísz 1951. Júfius 1—71g. Francia-német egyházi találkozó Június 8—10 napjain a franciaországi Biévresben a francia és a német protestáns egyházak 50 képviselője találkozott. Bürgerlin strasbourgi és Gollwitzer bonni teológiai tanárok tartották az előadásokat, «Európa keresztyén nézőpontból» címmel. Az elfogadott határozati javaslat kimondja: • Európát nem lehet egyszerűen gazdasági területnek, vagy egy harmadik ellen forduló ideológiai területnek tekinteni. Európa olyan népek élő valósága, akiknek sorsa, akarva nem akarva, össze van kötve. Az Európát jellemző különböző meggyőződések ellenére, a keresztyének, az emberi nyomorúság és a bizonytalan helyzet láttára el vannak szánva arra, hogy a fennálló akadályokat eltávolítják és elősegítik az emberek kölcsönös megértését, hogy ezáltal békés és szabad Európa jöjjön létre.» A kiadott jelentés szerint «a részt vevők teljes nyíltsággal tárgyalták meg a Németország és Franciaország között fennálló égető kérdéseket», így Németország egységét, a német nacionalizmus újraéledését, a Saar-kérdést, a Schumann-kérdést. Kimondották, hogy a keresztyének nem térhetnek ki a kötelezettség elől, hogy vállalják azokat a lépéseket, amelyekkel a személyes felelősséget helyre lehet állítani és hathatóssá lehet tenni. Kórus a naphoz — Juhász Gyula — Ragyogj le ránk áldott derűvel, Fények örök királya, nap, A gond és hú felhőit űzd el S mutasd meg tündöklőn magad. Te vagy az élet érlelője, Az aratás és szüret őre, Áldás és békesség te vagy, A nap, ragyogj ránk s el ne hagyj! Szent fényed égjen a szívekben, Hogy mind eltűnjön a sötét, És boldog, büszke győzelemben, Vegyük át földünk örökét. Ragyogjon a tudás, művészet, És ünnepünk legyen az élet, A nap, te fénylő és meleg Uralkodjál e föld feletti