Az Út, 1953. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1953-07-05 / 27. szám

2 Az úrvacsora, a gyülekezettel való közösségünk Tibikor a mi Urunk az úrvacsora szereztetési igéjében azt mondja: »Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöre­tik« — önmagát ajánlja fel minket tápláló és erősítő életközösségre. De az a mód, ahogyan ez a felszólítás előttünk áll, többes szám második személyben, érezteti velünk, hogy ez a vele való közösség és lelki egye­sülés egyúttal a hívők seregének egymással való közösségét is jelenti. A hívők ugyanis mindnyájan egyen­ként és saját lelki javukra részesül­nek a szent vendégség áldásaiban, de olyan módon, hogy a közös asztal javaiban való részvételük kifejezi az egymással való egyességüket is. Az úrvacsora tehát mindig gyülekezeti esemény: újból emlékeztet egy­ test voltunkra, és lelkünkre köti, hogy erről sohase felejtkezzünk el. Ez az emlékeztetés fontos azért is, hogy Krisztus testének, az egy­háznak és benne a gyülekezetnek az egysége mint ajándék és feladat mindig előttünk álljon. De elenged­hetetlen azért is, hogy a mindenki­nek, az egész világnak szolgáló Jé­zus Krisztus lelke és indulata meg­erősödjék bennünk. Az úrvacsorában elvett lelki erők ugyanis egyszers­mind sáfárságra kötelező ajándékok is. Életünkön és szolgálatunkon ke­resztül kell, hogy részesüljön az az osztatlan világ is Krisztus kegyel­mében, melyért őt szeretetből adta Isten. (János 3:16.) A szent asztalnak Jézussal és egy­­** mással való közösségünket ki­fejező és megerősítő ajándéka any­­nyira szükséges és életbevágó, hogy ebben való részvételünket ő nem­csak felajánlotta, hanem meg is pa­rancsolta ezzel a szóval: »Ezt csele­ked­jétek az én emlékezetemre!« Nem erőszakolás akar ez lenni, mert a kegyelem ebben a tekintetben is sza­bad. Erőtlenségünk és lanyhaságunk miatt szól így hozzánk a mi Urunk. Tudja, hogy a lélek készsége mellett megvan bennünk a testnek erőtlen­sége is, mely miatt még a legna­gyobb jó után is olyan ernyedten nyújtjuk ki kezünket. Ezért van ez a figyelmeztetés és az is, hogy egy­házunk gyakorlatában az úr asztala évenként többször megtéríttetik és hozzá a hívás templomainkban több­ször is megismétlődik. Már maga ez is megcáfolja azoknak a magukat azért »jó« reformátusoknak mondó atyafiaknak helytelen vélekedését, akik úgy vélik, elég ha egy eszten­dőben egyszer járulnak az úr aszta­lához. Ha ez így lenne helyes, Jézus bizonyára nem felejtette volna el ezt nekünk megmondani. Azért is jó az úrvacsorával való rendszeres élés, mert benne adva van az alapos önvizsgálat alkalma, há­rom irányban. A szereztetési ige és a hozzá fűzött igehirdetés először is mint bűnös embereket szólít meg bennünket, tehát legjellemzőbb egye­temes emberi minőségünkben. Erre a megszólítás értelmében bűnvallás­­sal és megbánásunkkal felelünk. (Ha másképpen felelünk, nem jól fele­lünk!) Azután a lelkipásztor által fel­tett kérdések hitünk megvizsgálá­sára, majd megváltására hívnak fel bennünket és végül a háladatosság ígéretét veszik ki tőlünk. Ennek az ígéretnek megjobbított életünk lesz majd a próbája és bizonysága. A szent jegyekkel való élés tehát a hivő szív cselekménye is. A bűnvallásnak, hitvallásnak és foga­dástételnek érvénye természetesen nemcsak a templomi óra áhítatára terjed ki, hanem kísér és kötelez bennünket életünk következő idősza­kában mindaddig, amíg érettünk meghalt és feltámadott Urunkat szemtől-szembe nem láthatjuk az ő mennyei dicsőségében. Deme László A közös tanulás útján Gyülekezetünkben már évekkel ez­előtt szólott az igehirdetés arról, hogy Isten sohasem szűnik meg munkálni eleve elhatározott akaratát. Erősen felfigyelt erre a szóra a gyülekezet. Beszélgetések indultak meg, s ezek­ből még többet lehetett tanulni. Ezek­ből a beszélgetésekből kiderült, hogy a gyülekezet jó része milyen komo­lyan magáévá tette, s milyen széles területre alkalmazta az igét: »az én Atyám szüntelen munkálkodik«. E be­szélgetések mélyen átérzett megálla­pításait így lehetne csokorba kötni: Isten nemcsak megteremtette a mindenséget, nemcsak messziről vi­seli gondját, hanem szüntelen benne van és állandóan cselekszik, minden az ő tervét viszi a beteljesülés felé. Isten cselekszik ma a keresztyén egy­házak ökumenikus szolgálatában épp­úgy, mint az egész világot átölelő, na­ponként kiteljesedő békemozgal­omban, amely magába öleli az emberiség leg­jobbjait fajra, felekezetre, nemre, kor­ra való tekintet nélkül. Ebben a két hatalmas arányú megmozdulásban közvetve vagy közvetlenül Istennek ugyanaz a Szentlelke munkálkodik, cselekszik, mint az első pünkösdkor vagy a reformáció idejében. Kelet- Ázsia vagy a föld más helyein élő né­pek nyomorúsága, szenvedése min­denütt az égre kiált szabadulásért, emberséges szabad életért. Isten hall­ja ezt a kiáltást és cselekszik az ér­dekükben. Készíti és küldi szabadí­tá­sát. Úgy az ökumenében, mint a béke­­mozgalomban ezért állanak egymás mellett az emberiség legjobbjai, hogy Istennek ezt az elhatározott szabadí­tását előkészítsék. Legyünk bizonyosak abban, hogy Isten jól felhasználja a békemozgal­­mat is és annyi sok más eseményt ezen a földön, hogy az emberiséget mesterségesen megosztó akadályokat megszüntesse. Isten akarata a szere­tet, amely nem zárkózik el, hanem ki­tárulkozik minden ember felé segí­teni, szolgálni akar, hogy emberi, bol­dog, békés élet épüljön és teljesedhes­sen ki. Az egész emberi világot kész ma is kegyelmesen szeretetébe fo­gadni. Fiát, Jézus Krisztust ma is, ezekben a kérdésekben is úgy állítja elénk, mint aki az Út, az Igazság és az Élet. Isten nem akarja a bűnös ember halálát, hanem hogy a bűnös megtérjen hozzá és éljen. Isten az egész világért adta oda egyetlen Fiát, akiben véghez viszi eleve elhatározott döntését, az egész világ megszabadí­tását. Mindnyájan lehetünk munkatársai, eszközei ebben a munkában. Isten fel­kínálja minden embernek ezt a leg­drágább megbízatást. Boldog az az ember, aki ezt megérti, engedelmesen elfogadja és hűségesen munkába áll. (Debrecen) Madarász József Istentiszteleti rend július 5-én BUDAPEST Baross-tér (Dózsa György­ út 3/c.): 9 és fél 11 Szőkó Imre, 5 Csighy Sándor. — Buda (Szilágyi Dezső-tér): 10 Haypál Béla, 6 Alföldy-Boruss Dezső. — Krisztina­ körút 45.: 10 Somogyi Pál. — Budahegyvidék (Bö­­szörményi­ út 28): tér 9, 10 és 6. — Csaba­ utca 3.: 8, 9, fél II és 7. — Diana-út 17.: 10 és II Mirtse Árpád. — Németvölgyi-út 138.: fél 11 és fél 12 Fekete Lajos. - Fran­­gepán-utca 43.: 9, 10 és 5 Kiss Sándor. — Corkij-fasor 7.: 10 Fekete Sándor, 6 Domb­­rádi Nagy László. — Vörösmarty-utca 51.: 9 és 10 Éliás József. — Józsefváros (Sa­létrom-utca 5.): 9, fél 11 és 6. — Rákóczi­­út 57.: 10. — Kálvin-tér: 10 Muraközy Gyula, fél 12 és 6 Kiss Károly. — Kelen­föld (Schönherz Zoltán-utca 5.): 9, fél II és 5. — Klauzál-tér (Gyulai Pál-utca 9.): fél II és 7. — Kőbánya (Gergely-utca): háromnegyed 9, 10 és 6. — MÁV-telep: 9 — Pongrácz-telep: 10. — Külső-Józsefváros (Kőris-utca 13.): fél 11 és 5. — Kü­lső-Kelenföld (Bartók Béla-út 158.): 9. fél 11 ás 6 Szabó Géza. — Külső-üllöi-út (G­lői­­úti város­ kislakások, 43. ép.): 9. fél 11 és 6. — Nagyvárad-tér (Üllöi-út 90 ): 10. 11 és fél 7 Patay Pál. — Gubacsi-út 91.: 9 és fél 11 Szabó Lajos. — Óbuda (Calvin­­köz 4.): 9, 10 és 7. — Pasarét (Torockó­­tér 1): 10 és fél 7. — Pozsonyi-út 58.: 10 Kara Pál: 6 gyülekezeti összejövetel. — Rákosfalva (Kerepesi-út 69.): 9, 10 és 7. — Szabadság-tér 2.: 10 és 6. — Alkotmány­utca 15.: fél 12. — Törökőr (Százados-út 4 ): 9 Balázs László. 10 Szemenyei Sándor. 6 Balázs László. — Zugló (Róna-utca 197.): tél 9, 10 és 5. — Nagy Lajos király­ útja 28.: 9 és 10. — Protestáns helyőrségi temp­lom (Vas-tuca 2/c): 11 Szimonidesz Lajos. DEBRECEN Pógyor István. 6 Kovács Tibor. 7 Pógyor István. — Kistemplom: 9, 11 és 7 Pethő Lajos. — Kossuth­ utca: 10 Rédey József, 4 Birinyi János. — Károlyi Gáspár­ tér: 9 Zergi Gábor, 6 Berényi József. — Ispotály: 10 Zsíros József, 4 Barta Zoltán. — Árpád­tér: 9 Bartha Tibor, 5 Magyar Bertalan. Homokkert: 10 Bácskai László, 5 Babó Mi­hály — Szabadság-telep: 10 Sipos Károly, 7 Kürthy Károly. — Csapó-kert: 10 és 6. Szathmáry Sándor. — Kerekes-telep: 10 Madarász József, 6 Bácskai László. - Egyetemi-templom: 9 és 11 Kovács József, 4 Nagy József. — Széchenyi-kert: 10 Papp Imre, 6 Kántor József. — Rákosi-telep: 9 Pál Antal, 4 Tamás László. — Téglás­kert: 11 Barra Zoltán. — Hármashegy: I1 Mol­nár Gyula. — Lukaháza: 1 Molnár Gyula. — Bánk­­ló Nagy Sándor. — Mézeshegy: 3 Nagy Sándor. — Szepes I.: 10 Erdei Mi­hály. — Polgári-tanya: 2 Erdei Mihály.­­■ Pallag: 9 Nagy József. CSENDES ÓRA VEZETI: DARÁNYI LAJOS A Márk írása szerint való evangélium Ilii­s I "Beront°ni ezt a kézzel csinált templomot és három nap alatt mást építek, amely nem kéz­­zel csináltatott.« (14:53—65.) Nem pontosan idézi Jézus szavait a tanú, helyesebben a vádló. (Já­nos 2:19.) Nem azt mondta Jézus, hogy ő rontja le a templomot. Nem is a jeruzsálemi templomról, hanem a maga testéről, életéről beszélt. Arra is jó példa ez, mii fi I *B,zony közülük való vagy, mert Galilea­­"“L " I beli is vagy és a beszéded is hasonló.« (14:­­­66—72.) Pétert a nyelve, a tájszólása, a be­szédmódja is elárulja, hogy Jézushoz tartozik. Le akarja tagadni, de nem hisznek neki. Ilyen letörölhetetlen jele van a Krisztushoz tartozásnak. Emellett arra is emlékeztet az ige: hányszor megelégszünk azzal, hogy 7 I »Pilátus . . . elbocsátá nékik Barabbást. •­­ Jézust pedig megostoroztatván, kezükbe adá, hogy megfeszítsék.« (15:1—15.) Barab­­bás az az ember, aki szabadságát és életét úgy nyerte meg, hogy Jézus meghalt helyette, anélkül, hogy ő ezt tudta volna. Minden evangéliumi feljegyzés meg­állapítja, hogy Barabbásra vagy tartós börtön, vagy kivégzés várt volna. Ez az ember a szabadságmozgal­ 0 | »Mirhás bort adnak vala neki inni, de ő id­L. 0 | nem fogadá el.« (15:16—28.) Máté méreg­­gel elegyített ecetről ír. Lukács ecetről. A három első evangélium szerint Jézus nem fogadta el az italt. A 69. zsoltár szerint ez is Jézus megcsúfol­­tatásához és kínzásához tartozott,. De nézhetjük ezt Pilátus jóakaratának szempontjából is. Azért akarták elkábítani Jézust, hogy könnyebb legyen a szenvedése. Q | "Hagyjátok *1« lássuk, ha eljő-e Illyés, JNIL. 3 | hogy levegye őt.« (16:29—41.) Jézus keresz­­ten elhangzott szavait félreértik. Azt hi­szik, hogy Illyést hívja, amikor Istennel beszél. Ezek­ben a percekben ment végbe az, amit az apostoli hit­vallás így fogalmaz meg Jézusról: »Szállá alá pok­lokra.« Jézusnak Istennel van ügye. Csodát, szinte mu­- 1­11 »(József) gyolcsot vásárolván és lévé­vén őt, JUL­IUS begöngyölé a gyolcsba és elhelyezé őt egy sírboltba...« (15:42—47.) Jézus temetése azt jelenti, hogy véget ért a szenvedés és a megaláztatás. Megkezdődött az átmenet húsvét hajnalához, a meg­dicsőülés kezdetéhez. Tisztességesen temetik el Jé­zust. Tanácsbeli hivő ember kéri el holttestét. Amikor ■r.i 11 I "A Názáreti Jézust keresitek, aki megfe- JUL II I szíttetett, föltámadott.. .mc (16:1—13.) Olyan­­ nagy, olyan hihetetlen a feltámadás az ember számára, hogy az első húsvétkor s utána is, a tanít­ványok sem tudtak hinni benne. Ezt a biblia szépítés nélkül jegyzi fel. A feltámadott Jézusnak újra meg újra meg kellett jelennie, feltámadását hirdetnie és hirdet­­tetnie. Kételyek és tusakodások után erősödött meg , hogy milyen helytelenül lehet bibliát idézni és magya­rázni. Isten Lelke kiigazítja ezt a helytelen idézetet. Jézust megölik ugyan, de ő életet ad. Bár meghal, de fel is támad. Előbb csak a rombolás látszik abból, amit előre megjövendölt, de ezután új élet támad. Az ótesta­mentumot követi az újtestamentum. Napi ószövetségi rész: Bírák 6, csak a beszédünk hasonló az ő beszédéhez, de az éle­tünk, a tetteink, a szolgálókészségünk nem. Kegyes szavunk és kegyetlen szívünk van. Tudunk bibliai idé­zeteket mondani, de az életünk szegény az áldozatok­ban. Az életünk, a cselekedetünk legyen hasonló az övéhez. Sőt ennél is több: ő cselekedjék ezekben. Napi ószövetségi rész: Bírák­a­­mat is a maga hasznára kívánta fordítani. Ha sza­badsághős lett volna, akkor Pilátus nem őt jelölte volna Jézus mellett, szabadonbocsátásra. Barabbásnak Jézus vére jelentett szabadulást, ő azonban nem törő­dött ezzel. Isten Lelke azt munkálja, hogy nekünk gon­dunk legyen erre. Napi ószövetségi rész: Birák 8. Jézus azonban sem a mérgezett ecetet, sem a fűszerezett bort nem fogadta el, mert teljesen öntudatánál akart lenni a kereszt kínjai között is. Ezeket a gyötrelmeket önként vállalta s öntudatosan szenvedte végig. Nem mindegy, hogyan s milyen megokolással vállalja valaki az áldozatot vagy a halált. A keresztyén ember ön­tudatosan, hitből teszi ezt. Napi ószövetségi rész: Bírák u­­tatványt várnak tőle, azt, hogy eljön Illyés és leveszi őt a keresztről. Olyat várnak, amit Isten nem ígért, és Jézus nem mondott. Holtan veszik le őt a keresztről és eltemetik. Nem Illyés, Isten támasztja fel őt. Ez a ki­jelentés útja. Napl ószövetségi rész: Birák 10. megkapja, bármennyire is sietnie kell a közeledő szom­bat miatt, gyolcsba takarja a holttestet és sziklába vájt sírboltba helyezi. Elvégeztetett a megváltás. A sírbolt száján a kő s a szombatnapi nyugalom is ezt erősíti meg. Napi ószövetségi rész: Bírák II. tanítványok hite annyira, hogy meghalni is készek vol­tak, annak bizonyságául, hogy Jézus valóban feltáma­dott. A tanítványok, amíg nem hittek, szomorúak vol­tak. A feltámadásba vetett hit elnyerése után oszlott el bánatuk és lettek boldogok. A halál legyőzése után kez­dődik az élet. Napl ószövetségi rész: Birák 12. 1953. július 5. Ki volt Komjáti Benedek? Megemlékeztünk már arról a nagy monográfiáról, amelyet a ne­ves irodalomtudós, Horváth János írt »A reformáció jegyében« címmel a Mohács utáni félszázad magyar irodalomtörténetéről, s amelyet nem­rég az Akadémiai kiadó jelentetett meg. A könyv azonban tárgyánál fogva számunkra sokkal nagyobb érdekkel bír, sem hogy ezt egy rö­vid megemlékezés kielégíthetné. Vegyük például mindjárt a Mo­hács­ utáni félszázad reformációs írónemzedékének számunkra első nevezetes alakját: Komjáti Benede­ket, akinek »A Szent Pál levelei magyar nyelven« című bibliafor­dítása az első magyar nyelvű nyomtatott könyv. Ha a huszonöt évvel ezelőtt meg­jelent Magyar Irodalmi Lexicon adatait nézzük meg, mindjárt ezt olvassuk róla: »Ref. lelkész és bib­­liafordító«. Horváth János most megjelent könyve szerint azonban nemcsak »ref. lelkész« nem volt, de egyáltalán protestáns mivoltát is ta­gadja. A reformáció nem egy váratlanul, viharosan bekövetkező forradalmi lépés volt, hanem a lelkek mélyén régóta lappangó, minduntalan jele­ket adó, lassan megvalósuló folya­mat. A magyar reformátorok a lut­heri elszakadás előttük álló nagy forradalmi ténye után a maguk szerepén át újraélik a római egy­háztól való elszakadás élményét: előbb bent az egyházban, szerzetes rendekben vitatják az igaz hit kérdéseit és lassan, kényszerítve szakadnak el, s fokozatosan való­sítják meg az új egyház életét. Ha ez így van tehát, akkor az egyes szereplő egyéniségek, az első ma­gyar bibliafordítók és reformátorok protestáns vagy nem protestáns mivoltát is nehéz megállapítani. Komjáti Benedek az 1533-ban Krakkóban megjelent »Az Zenth Paal leveley magyar nyelven«-t Erasmus latin szövegéből fordítja. Erasmus az akkori Európának hí­res, Lutherrel sokáig együtt haladó új-humanista írója. Mondhatni: az akkori európai keresztyénség nagy ökumené-harcosa volt. Komi­játi azért fordítja Szent Pál leve­e­leit, »minthogy az oly magyarázója az »új törvénynek«, mint a próféták az ónak«. S az egyes levelekhez az Erasmus-féle magyarázatokat is le-* fordítja. De újabban megállapított­­ák, hogy a Vulgatát is figyelembe vette. »Sok szent magyarázó dokto-* rókát« olvasott, s egy-egy igét több rokoni értelmű szóval is lefordított. Ezeket »félholdak« közé (zárjelbe) tette; mintha egy modern biblia­fordító eljárását követné ezzel, aki a »változatot«, vagy más értelmez*­zési lehetőséget a lap-alji jegyze­tekben adja. Az irodalomtörténet megállapítása szerint Komjáti nem kizárólag a saját fordítását közli, hanem, mint középkori elődei, má­sol is régebbi magyar fordításból, amelyet ismerhetett. Szövegében ugyanis különböző nyelvjárások ke­verednek. Művének érdekes ajánlása tudatos írói és filológiai magatartást árul el. Életéről is csak annyit tudunk, amennyit ebben az ajánlásában maga beszél el. Huszt várába »buj­dosott« a törökök elől, onnan hívta Perényiné Nyalábvárra János nevű fia nevelőjéül. »Nagy gondolkodást val« és önmagában való »sok meg­­hányásval-vetésvel« fogadta el e meghívást. Nemcsak azért, mert ez nagy gondot, munkát, felelősségetd jelent. Hanem: »másért, azért, hogy még régent én azt én emmagamban eltökéltettem vala, hogy az ílő Úr­isten énnekem ami ajándékot adott volna, sok jámbor gyermekével, az én keresztyén atyámfiaival akarnám közleni... Harmadért azért, hogy én az Kúriát, kit mi udvarnak hí­vunk, soha nem szerettem és az én lelkemnek nem kellett...« — Te­hát inkább a népnek kívánt szol­gálni s az udvari uralkodó életet nem szerette. De nemcsak az egész népnek szol­gálni akaró keresztyén öntudata szól ebből az ajánlásból, hanem kihallik belőle a szociális részvét hangja is, amikor »szegény megnyomorodott jobbágyokról«, nyomorult árvák­­ról, özvegyekről beszél. Ő még fris­sen tapasztalhatta a Dózsa-forrada­­lom leverése utáni reakció megtorló rendszabályait, a még szorosabbra fogott jobbágyi sorsot. Különösen érezhette és láthatta ezt azon a vi­déken, amelyen éppen akkor élt. Amikor pártfogója biztatására ar­ra a nagy és nehéz tudós munkára vállalkozott, hogy Szent Pál leveleit magyarra fordítja, az anyanyelvén szóló igéért, a világosságra törő gondolatért folyó szép munkájának hátterét ilyen szociális motívumok is színezik. : (—s­zó) Tudnivalók bibliaolvasók számára BÍRÁK KÖNYVE. Az ígéret föld­jének elfoglalása Józsué korával nagyjából befejezést nyert. Az ezt követő nemzedékek idejében külö­nös közösségi életformában szerve­ződött a választott nép. A király­ság intézményét még nem vezették be, Isten azonban állandóan gondos­kodott nagy vezéregyéniségekről, ki­váló hősökről, akik a választott nép életét irányították. A szent történet 14 bíráról tud. A bírák könyve a 14 közül 11-nek ideje alatt történt ese­ményeket mondja el. A főszereplők tehát nem az igazságszolgáltatás és ítélkezés emberei csupán, őróluk van elnevezve az ótestamentumnak ez a könyve. A könyv szerzőjét nem ismerjük. Az 1:21-ből azonban azt olvashatjuk ki, hogy a könyv mondanivalója már együtt volt, mielőtt még Dávid Jeruzsálemet elfoglalta volna a re­­buzeusoktól. A bírák könyvében előadott történetek időtartama mintegy 130 esztendő, amely Józsué halála és Sámson halála között telik el. A könyv mondanivalója három nagy részre osztható. Az első két fejezet elmondja, hogyan válik Iz­­ráel hűtlenné Istenhez, s miként gondoskodik Isten, hogy a népből neki kedves vezérek, »bírák« tá­madjanak. A 3—16. fejezet azok­ról az idegen népek és ellenségek részéről fenyegető veszedelmekről beszél, amelyekből Isten egy-egy bíró támasztásával szabadítja meg Izraelt. A 17—21. fejezet a könyv függeléke, amely két eseményről szól a közvetlenül Józsué halála utáni esztendőkből, t. i. arról, hogy mint állítanak fel bálványt,^. Dánban és hogy milyen szigee­letes szörnytettet hajtanak Gibeában­*

Next