Az Út, 1956. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-01 / 1. szám

2 G­YÜMÖLCSTERMŐ HIT A KAPERNHALMI SZÁZADOS­­ egyéniségében (Luk. 7:1—10) a leg­szembetűnőbb vonás az élő hit, mely­ről Jézus elismeréssel így nyilatko­zik: Ilyen hitet Izraelben sem talál­tam! Honnan ebben a római kato­nában ez a nagy hit, aki nem tar­tozik a választott néphez és Jézust is csak hallomásból ismeri? Ennek titka abban van, hogy Urunk Szent­lelke által ott is munkálkodik, ahol nem várjuk; oda is ajándékoz bőven hitet, ahol nem is reméljük. A százados nem beszél a hitéről, hanem úgy él és forgolódik az em­berek között, hogy hite csendben és önmagától gyümölcsöket terem. Ez a hit élete három súlyos problémá­jában nyújt eligazítást számára. A SZOLGÁJA BETEG. Nagy kí­nokat áll ki. Már halófélben van. Ez a szolga — az ige bizonyságtétele szerint — nagy becsben van nála. Ritka eset ez abban a korban, ami­kor a szolga olyan tulajdon, akit ura bármikor eladhat vagy megöl­het. A századost a hite arra indítja, hogy a szolgában is embert lásson: ugyanolyan embert, amilyen ő. A szolgájáért mindenre képes. Izrael véneit arra kéri, hogy a beteg szá­mára Jézus segítségét eszközöljék ki. Kiteszi magát annak, hogy Jézus esetleg visszautasítja. s Napjainkban egy új emberiség-ön­tudat van kialakulóban. Ennek az öntudatra ébredésnek csalhatatlan jele az, hogy Ázsia népei kilépnek évszázados elnyomatásukból és a vi­lágpolitika ható tényezőivé válnak. A hatszázmilliós Kína és a négyszáz­milliós India tekintélye napról nap­ra nagyobb súllyal esik latba. Mind­erre a keresztyén ember a hitéből­­kifolyólag csak igen­t mondhat. TÁVOL A SZÜLŐFÖLDJÉTŐL, Kelet egy lenézett tartományában, a jelentéktelen Júdeában teljesít szol­gálatot a kapernaumi százados. A római katonák szívesebben időztek az ország fővárosában, Rómában vagy a gyönyörök metropolisában, Korinthusban, vagy a szép kikötővá­rosban, Efezusban, mint Kapernaum­­ban. Azt várnánk, hogy a százados egy sértődött, rideg, zárkózott kény­úr, aki fegyverrel uralkodik a reá­bízott légión és a polgári lakossá­gon. Az ige azonban más képet fest róla. Jó és szívélyes viszonyt tart fenn Izrael népével. A város vénei­hez azzal a kéréssel fordul, hogy járjanak közbe a szolgájáért Jézus­nál. Ezek így nyilatkoznak róla: Méltó, hogy megtedd néki, mert sze­reti a mi nemzetünket! Református egyházunk négyszáz éven keresztül sorsközösségben él magyar népünkkel. Évszázadokon keresztül osztozik örömében és bá­natában, nemzeti felemelkedésében és megaláztatásában egyaránt. Egyek vagyunk népünkkel ma is, együtt­haladunk közösségi életünk, a szo­cializmus alapjainak építésében. A keresztyén ember e cselekedetében is hitére hallgat és hitéből kifolyólag mond igent új, fejlődő hazánkra. JÉZUSHOZ FORDUL a kaper­naumi százados segítségért. És mi­lyen­­határtalan bizalom él a szívé­ben! Tudja, hogy csak Jézus segít­het. Nem ismeri ugyan az Urat, de hallott cselekedeteiről és hite ezek­ben Isten hatalmát ismeri fel. Ezt a hatalmat oly nagynak tartja, hogy hite szerint Jézusnak nem kell a házához fáradni, hanem szavával is életben tudja tartani a beteg szol­gát. »Mit csinált volna akármelyik apostol? — kérdi Kálvin, amikor ezt a részt magyarázza. — Jer, Uram, lásd és érintsd meg! — így szólt volna.« Gyakran kérkedünk azzal, hogy az ige egyháza vagyunk. Beszélünk is arról, hogy egyházunkban min­dent a Lélek által megelevenített ige éltet és irányít. Mégis, milyen gyakran fog el a kétség egyházunk holnapját illetőleg. Ennek oka az, hogy hamis fogalmunk van Jézus hatalmáról. Nekünk olyan hatalmas Megváltónk van, aki élő­szavával nemcsak eddig terelgette és újította egyházunkat, hanem ezt kegyelmé­ből ezután is meg fogja tenni. A kapernaumi századostól tanuljuk meg, hogy a hit boldog derű és re­ménykedő bizodalom. A Jézusba ve­tett ilyen hit soha meg nem szégye­nül. Szabó Géza TUDNI VA­LÓK BIBL­IA OLVA­SÓKNA­K Aggeus próféta könyve Aggeus Darius Hystaspes uralko­dásának második esztendejében lépett fel, 16 évvel a zsidó népnek a babi­loni fogságból való visszatérte után, Zorobából és Jósua koréban. A számvi vetésből visszatértek azonnal hozzáfogtak a templom építéséhez, amit a régi hazában kialakult sze­­dett-vedett samaritánus népség irigy szemmel nézett. A sa­mari­tanu­soknak sikerült is rábeszélniük a perzsa királyt, hogy tiltsa meg a templom építését. Aggeus idejében a templonépítés már 14 éve szüne­telt. A fogságból visszatértek könnyen beletörődtek a templomépítés meg­tiltásába s templom helyett inkább maguknak építettek ékes házakat és díszes palotákat. Közben lelki vak­ságukban nem akarták észrevenni, hogy ezért az önzésért Isten bünte­tését vonják magukra. Isten azért küldi el Agg­eust, hogy elsősorban Zorobátoelen és Jósuán keresztül felébressze a felelősségtu­datot a templom továbbépítéséért. A templomépítés megvilágosítja Aggeusban a második templom di­csőségét, amelyet Isten tett meg min­den népekkel és nagyobb lesz a má­sodik háznak dicsősége az elsőnél és ezen a helyen ad békességet a Se­regek Ura az ő népének (Agg. 2:fl ’—9.). Zakariás próféta könyve Zakariás két hónappal Aggeus fellépése után kezdte prófétai szol­gálatát. A saját könyve szerint Za­kariás Berekiás fia, Iddó unokája, viszont az Esdrás könyve az ötödik rész 1. versében és a hatodik rész 14. versében Iddó fiának mondja Zakariást. Valószínű, hogy Berekiás, Zakariás atyja fiatalon elhalt s he­lyette a nagyapa, Iddó lett mintegy atyjává. Aggeus biztatására a nép már hozzálátott a templomépítéshez, de még szüksége volt bátorításra és biztatásra. Ezt nyújtja nekik Zaka­riás, de tovább is megy, amikor he­lyenként nehezen magyarázható apo­kaliptikus képekben a Messiás orszá­gának dicsőségét rajzolja (pl. 9:9; 12:10; 13:1; 14:9). A próféta közben nem leplezi el azt sem, hogy az üd­vösség idejének elkövetkeztéig a népnek még igen sok súlyos szenve­désen kell átmennie. A könyv első fele Izraelnek akkori jelenét állítja a prófécia fényébe. A hét éjszakai látomás viszont már a jövendő felé mutat. A 7—8. fejezet a szövetséges Istennek követelését állítja népe elé. Ez a gondolat is a Messiás királynak jövendője felé fordul. A 9—14. fejezet a dicsőség útját rajzolja, amelyen Sión királya első. Ő lesz a béke fejedelme, a jó pász­tor, aki a gonosz pásztorokat meg­bünteti. Jeruzsálem elpusztul a fel­kentnek elvetése miatt s a nép a míhaszna pásztorok kezébe jut (II. rész). Izráel azonban megbánja, hogy elvetette a jó pásztort, s a szövetsé­ges Isten Lelkét bocsátja rájuk (12— 14. rész). HAH­G­SZEREK ZONGORÁK HARMÓNIUMOK Javítása elsőrangú mesterekkel, kiváló minőségben Min. Hangszerkészítő és Javító KISZ Budapest, VI., Hajós u. 25. CSENDES ÓRA Vezeti: DARÁNYI LAJOS SAU­­­I »Amint akarjátok, hogy az emberek veletek é­s cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.« (6:27—31.) Nem igen van olyan ember, akinek ne lenne panasza a többi emberre. Sze­retné az ember a többi embert megnevelni. Ha pedig nem tudja, már pedig nem tudja, akkor elkeseredett, szomorú. Jézus most nem is annyira parancsot, hanem inkább tanácsot ad. Ne igényeld a szeretetet, a jót, a hálát, hanem kezdd és add. A saját szíved kívánságá­ból azt olvasd ki, hogy mit vár tőled a másik ember IAU - t tegyetek és adjatok kölcsön, semmit érte «W­ JÉJ nem várván.« (6:32—38.) A feltétel és a ha­tár nélküli szeretetre hív fel itt Jézus. Az igazi szeretet, amikor nem a viszonzásért, hanem magáért a jóért szeretünk. Az az igazi szeretet, amikor nem azért tesszük, mert a szívünk indít rá, hanem amikor magunk ellen visszük azt véghez. A legtöbb embernek nem onnan van a csalódása, a bol­dogtalansága, hogy kenyere nincs, hogy a legszüksége­sebb nincs meg. Hanem onnan, hogy viszonzásul várt A Lukács írása szerint való evangélium és azt teljesítsd. Ha lehet nevelni, így lehet nevelni. Legyen ez az új esztendő egy ilyen új vállalkozás alkal­ma. Érdemes elkezdeni már csak azért is, mert teljesí­tünk vele egy parancsot. De azon felül bizonnyal vissza­hárul reánk a jó hatása. I. Krónika 1. Van egy isteni sorrend a javakban is. Az új testamentum nyelvén az első az Isten országa és annak igazsága. Az ótestamentumban: a bölcsesség és a tudomány. Aki ezt kéri, nemcsak azt kapja meg, hanem »ráadásul« mindent. Salamon is ilyen jól járt, valamit és azt nem kapta meg. Nem úgy lelhet ettől a bántó, elkeserítő érzéstől megszabadulni, hogy meg­javítjuk az embereket, hanem úgy, hogy jót teszünk, de semmit nem várunk. Így aztán az a kevés, amit mégis kapunk, ajándék. I. Krónika 2. Hetvenezer férfi hordozta a terhet, nyolcvanezeren a fát vágták és mégis az van felje­gyezve, hogy Salamon építette a templomot. Mi a fordítottját tudjuk: a kegyelem végez mindent és Isten úgy látja, hogy mi tettük. IAN­­­I feljebb való a tanítvány az ő mesteré­nél.« (6:39—42.) Az egyháztörténetben min­dig kísértés volt az, hogy nem Jézus Krisz­tus, nem a Mester volt a mérték. Az egyház inkább a világgal akart versenyt futni, vagy egyenesen azt akar­ta felülmúlni. Isten abban adja ma az egyház meg­újulását, hogy igen sok más igével együtt ezt az igét is megérttette velünk. Nem lehet senki nagyobb, mint a Mestere, nem igényelhet senki mást, mint amit a Mestere vállalt. A mi Mesterünk, a mi Urunk azért jött, hogy szolgáljon (Márk. 10:45.) Az egyházban tehát senki nem igényelheti azt, hogy uralkodjék. Csak a szolgálatot lehet igényelni és vállalni. Jézus Krisztus, a Mester, szelíd és alázatos volt. (Máté 11:29.) Mi, a tanítványok is csak szelíd, és alázatos emberek lehe­tünk. Ez lehetséges. I. Krónika 3. Az Isten háza is emberi munka volt. Nem a földiből nőtt ki, vagy nem az égből szállott alá, hanem terv szerint részenként készült, így találkozik az ember munkája és imádsága. IAU­­­I »Akiért mondjátok pedig nékem: Uram. ^­s Uram!, ha nem mívelitek, amiket mondok?« (6:43—49.) A bibliai értelemben vett Úrnak legelőbb akarata, terve van. Ezért ellenmondás az, hogy valaki valakit Urnak vall, de nem teljesíti annak a parancsolatát. Jézus Krisztus Úr, de úgy, hogy akar valamit. Akarja az Isten dicsőségét és az emberek ja­vát. Együtt és egyszerre. Már most az, aki őt Úrnak IÁN «­ ! »Mondom nektek, ilyen hitet Izraelben sem IAN-re találtam.« (7:1—10.) Milyen kicsinyen kez­dődött. Megbetegedett egy tiszti szolga. És ezen a kis eseményen keresztül, mint kulcslyukon ke­resztül, meglátszott a pogány százados páratlan hite. Miből tevődött össze ez a hit? Először abból a szeretes­ből és megbecsülésből, amivel ez a pogány tiszt a szol­gája iránt viseltetett. Aztán abból a figyelemből, ami­vel az Isten népe iránt volt. Aztán abból az alázat­ból, hogy magát és hajlékát méltatlannak tartotta IAU fi I ».Lá,tvá n őt (az özvegyet) az Úr, megkönyö­­r­i m­ile rajta.« (7:11—17.) Az előző történetben azt olvassuk, hogy Jézust többen kérik, hogy gyógyítsa meg a beteg szolgát. Ez a törvényes állapot. Hangzik a kérés és feleletképpen jön rá a válasz. De ebben a történetben senki se kéri Jézust, hogy tá­massza fel az ifjút. És Jézus mégis feltámasztja, kö­­nyörületre indult. Van imádságmeghal­lgatás, de van imádság nélküli könyörület is. A második még nagyobb kegyelem, mint az első. Itt olyan a bánat, hogy észre IAU 7 I "Te vagy-e az, aki eljövendő vala, vagy mást JAN. J I várjunk?« (7:18—23.) Keresztelő János azt gondolja, hogy nem történik semmi. Igaz, hogy — más evangéliumi feljegyzés szerint — a börtönben volt akkor János. (Máté 11.) János a hozzávitt hírekből nem érzi ki, hogy az messiási tett. Talán nem is elég, főleg nem eléggé gyors. Inkább tovább várna, mint hogy csak ennyit lásson. Jézus a feleletben leltározza a tényeket. Segítés történik az vallja, de neki nem engedelmeskedik, az önmagának ellentmondó dolgot mível. Öt Úrnak vallani és neki nem engedelmeskedni, hazugság és öncsalás. Valid Úr­nak és engedelmeskedjél neki. I. Krónika 4. Mennyi minden kellett a templom­hoz! És Salamon mindazt elkészíttette. Még valami kel­lett, hogy a templom felszerelt legyen. Az Istent iga­zán tisztelő gyülekezet, arra, hogy Jézussal találkozzék. Végül abból, hogy a maga szolgálati viszonyából kiindulva Jézust a távol­ság urának is tartja. Jó feljebbvaló, jó szomszéd, alá­zatos ember, jó katona. Jézus pedig így mondja: pá­ratlan hitű. Szokatlan, de igaz mérték. I. Krónika 5. Mennyi munka kellett addig, amíg felszentelhető volt a megépített templom. De akkor lett egészen kész, amikor Isten felszentelte a maga megjelenésével, se veszik Jézust. Aztán úgy látják, hogy már úgy is késő lenne minden segítség. Az észre nem vett Jézus azonban mindent lát és ő soha el nem késik. I. Krónika 6. Salamon nemcsak dolgoztatott és dolgozott, hanem imádkozott is. Ebben az imádságban ott van az alázat, hogy a többit már csak Isten vé­gezheti el. De ott van az a bizalom, hogy el is végzi. A templom akkor áldott, ha áldottak azok, akik benne megfordulnak, embereken és terjed az evangélium. Igaz, aki csak vár, annak ez kevés. De aki nemcsak elfogadja vagy szemléli ezt a »programot«, hanem munkásként vállalja ezt, az soknak tartja és Jézus Krisztusban nem meg­­botránkozik, hanem őt dicsőíti. I. Krónika 7. Isten az ő népétől alázatot, könyör­gést és a bűnös életmód elhagyását kéri. Hitet és er­kölcsöt kíván. Szent életet. De nemcsak kívánja ezt, hanem Jézus Krisztusban, a Lélek últal, adja. 1956. január 1­7. VASÁRNAPRÓL - VASÁRNAPRA Ezzel az imádsággal kezdjük az új évet: »Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.« (Zsolt, 90:12.) Újra tudnunk kell, hogy a mi napjaink meg vannak számlálva, azért olyan drágák. Ha kifogyhatatlanok lennének, akkor ráérnénk, akkor nem kellene sietnünk. De így minden perc drága. A napok gonoszsága főleg abból áll, hogy visszahozhatatlanul elfogynak. Elmúlnak az alkalmak. Ezért kell ezeket kihasználni, áron is megvenni. Ha visszatekintünk, ak­kor a ki nem használt napok, az Istentől és embertársainktól ellopott idő­szakaszok vádolnak. Ezért előre azzal az elhatározással, azzal a szent szándékkal kell nézni, hogy minden percet kihasználunk. Kihasználjuk a megszámlált napokat. Tovább élni, a napokat számlálni akkor érdemes, ha így bölcs szív­hez jutunk. Igen sok ember csak a fájó szívhez jutott el. Csak azt jegyezte meg, hogy ki, mivel bántotta meg. Csak azt tartja nyilván, hogy mit nem kapott meg, vagy mit veszített el. Jaj, de rettenetes: fájó szívvel járni. Igen sok ember megkeményítet­t szívhez jutott el. Annyit bántották, vagy annyi vélt sérelem érte, hogy érzéketlen, kemény. Igen sok ember csalódott, összetört szívet hordoz. Maga tervezett, Is­tentől csak azt várta, hogy azokat a terveket váltsa valóra. Arra nem is gondolt, hogy Istennek van terve és ő várja mi tőlünk, hogy az ő tervét fogadjuk el és valósítsuk meg, írjuk be a történelembe. A bölcs szív érti Isten akaratát. Nem az érzelmek vezetik, hanem Isten világkormányzó és mindenkire kiterjedő szeretete és akarata. Felismeri az idők jeleit. Érti Isten mostani üzenetét. Nem azt nézi, hogy neki mi a vé­leménye, hanem Isten örök és mai akaratához szabja szíve indulatát. A bölcs szívű ember nem téved és nem késik el. De nem is siet. Tudja, hogy mit, mikor és milyen eszközökkel. Az a bölcs, aki Isten türelmével, de ugyanúgy Isten nem alkuvó kitartásával vesz részt mindenben, amit feladatul bízott rá az Isten. Sokat tévedtünk, sokat jól akartunk, de rosszul csináltunk. Ezért most Istent kérjük, hogy úgy számlálhassuk tovább napjainkat, hogy bölcs szív­vel éljünk. ________________ APRÓSÁGOK A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ »Jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig testet adna a ti életekbe« — olvassuk Jézus szavait. (Luk. 6:38.) A gabona mérésére, kü­lönösen a cséplés helyén, mérőedé­­nyeket alkalmaztak. Az ilyen mérő­edényekkel való mérés nagymérték­ben függött attól, hogy aki mért vele, miképpen használta a mértéket. Le­hetett egyszerűen csak belementeni az edényt a gabonába és azt, ami az edény színén felül volt, tenyérrel le­söpörni. Ez volt a szűk mérték. Sőt lelkiismeretlen mérésnél még színig sem telt meg. Lehetett azonban úgy is mérni, hogy rázással, erősebb nyo­mással jobban megrakták a mérő­edényt, sőt a színén túl is magaso­dott a gabona. Ez volt a »jó mérték«. Jézus nemcsak arra tanít, hogy ami­lyen mértékkel mérünk mi, olyan mértékkel mérnek nekünk, hanem főként arra, hogy mi mérjünk jó mértékkel és ennek semmiképpen sem fogjuk kárát látni. * Ha vak vezet világtalant, mind­ketten a verembe esnek. (Luk. 6:39.) Mindenképpen jól ismert és jól ér­tett hasonlat volt ez Jézus idejében. Egyfelől azért, mert Jézus idejében Keleten a vakság sokkal gyakoribb jelenség volt, mint Nyugaton. Nem­csak azért, mert a szembetegségek ellen nem tudtak kellőképpen véde­kezni, főként tisztasággal, hanem azért is, mert a szél által felkavart por és sivatagi homok sokszor idé­zett elő gyulladást és a gondatlan kezelés később vakságot.­­ Másfelől azért is szemléletes volt a hasonlat, mert az a »verem«, amiről szó volt, olyan mély helyet jelentett, ami egy­formán lehetett árok, már nem hasz­nált régi kút, elhagyott kőfejtés és Palesztina útjain sok ilyen veszedel­mes helyre találhatott a vándor. * »A város kapujához« közeledett az a halottas menet, amely a naini öz­vegy fiát kísérte utolsó útján. (Luk. 7:12.) A városokat igen gyakran vette körül fal. A kisebb városok fa­lán egy ajtó volt, ezen keresztül köz­lekedtek a város lakói. Az ajtószár­nyakat vassal erősítették meg, ver­ték ki. Az ajtótól jobbra és balra rendszerint toronyszerű bástyát épí­tettek, amelyek védelmi célul szol­gáltak. A bejárat fölött volt az őrök helye és a figyelő ablaka. A temető a bekerített városrészen kívül volt, hiszen a halottakat és azoknak he­lyét tisztátalannak tartotta a zsidó hit. Ezért vitte a temetési menet a város kapuján kívülre a halottakat. Ekkor találkozott össze a halottas menet Jézussal, aki éppen a városba volt érkezőben. Virágh Sándor A „Református Egyház­“ december 1-i száma közli Bereczky Albert püspöknek a budapest-északi és a budapest-déli egyházmegyék közgyűlésén elhangzott­­k­ét felszóla­lását. Németh Balázs Munkácsi Al­bertről, az 1848—49-es évek bátor lelkipásztoráról. Ivanyos Lajos a közalap történetéről írt cikket. Tóth Endre az első magyar református lelkipásztori folyóirat 150. évfordu­lójáról emlékezik meg »Fábián Jó­zsef és a Prédikátori Tárház« című cikkében. Az igeszolgálati rovatot Adorján József, Molnár Miklós, Pu­­lay Pál, Czeglédy István, Virágh Sándor és Szamosközi István írták. A lap december 15-i száma ismer­teti Bereczky Albert és Győry Ele­mér püspökök jelentéseit, amelyeket a dunamelléki, illetve a dunántúli egyházkerület közgyűlésén mondot­tak el. Bartha Tibor a gyülekezeti missziói munkatervről ír, Ivanyos La­jos folytatja tanulmányát a közalap történetéről.

Next