Sebestyén Károly: A cinikusok. Tanulmány az antik ethika köréből (Budapest, 1902)
Előszó
ELŐSZÓ. Négy esztendeje, hogy első tanulmányomat e vállalatnak egy füzeteként kiadtam. A görög gondolkodás kezdeteiről szólt könyvem és Sokratesig számba vette mindazokat, kik a filozófia terén akár írásaikkal, akár csak életük eleven példájával hatást értek el. Azóta mind mélyebben elmerülve e szeretett s nálunk oly kevéssé méltatott tárgyamba, megérlelődött bennem a gondolat, hogy az egész antik bölcselkedés történetét megírjam. De tervem megvalósítására két út nyílott meg előttem. Vagy iskolás kézikönyvet írok, hogy mennél hamarabb eleget tegyek az égető szükségnek, melyet egyetemünk hallgatói elsősorban nagyon éreznek. Akkor «summa rerum fastigia sequor» s bár hasznos munkát végzek, mégsem érek el egyebet, legföljebb azt, hogy a sok német, francia, angol kompendium nyomán egy magyar kompendiumot szerkesztek. Vagy nem mondok le a vizsgálódás, kutatás gyönyörűségeiről s nem rettenek vissza a gyakorta homályos és nehezen hozzáférhető források tanulmányától, de akkor egy életet kell e nagy és nehéz stúdiumnak szentelnem. Én ezt a másodikat választottam. A dolgok rendje szerint legközelebb tehát bevezető könyvem után okvetetlenül Sokratesről kell vóla szólnom. De erre ma még nem vállalkozhattam. Nemcsak saját gyengeségem érzete riasztott vissza, hanem az a forrongás is, mely jelenben a tudományos irodalom terén Sokrates személye, alakja, bölcselkedése körül dúl. A harc, melyet Schenkl, de különösen Krohn idézett föl, még korántsem dőlt el. Évente hatalmas kötetek jelennek meg, melyek mind amaz egy kérdést tárgyalják, mi módon lehetne Sokrates képét rekonstruálni Xenophonból és Platonból. Elég, ha csak Pfleiderer művére és K. Joel három kötetére utalok. Mind e művek ki nem merítik, annál kevésbbé tisztásak a dolgot, de ingadozóvá s kétkedővé teszik a filozófia történetíróját, ha várjon lesz-e elég képes-