Alexander Bernát: Nagy emberek (Budapest, 1938)
Jókai Mór
tához, hogy feleségül vegye, feleségül is veszi s megtalálja boldogságát ebben, a házasságban, amelynek mindenki szörnyű jövőt jósolt, amely miatt Petőfi szakított vele. És Jókainak lett igaza: házassága áldássá vált, Laborfalvi Róza a legjobb feleség, boldogsága támasza, leghívebb barátja, menekvése sok bajában. Jókai, aki oly gyengének, engedékenynek, lágynak látszott, ebben a küzdelemben is győzött. Minden előbbre viszi. A forradalom szörnyű viharai után csaknem ötven évig nyugodtan és szakadatlanul dolgozhat, teljességgel kiélheti lángelméjét, azzá lehet, amivé lenni hivatva volt. Minden idők irodalomtörténetének egyik legszebb képe. Amikor 1894-ben ötvenéves írói jubileumát ünnepük, példátlan örömujjongásban tör ki az egész ország. Hogy mennyire elhalmozták a tisztelet megnyilvánulásaival, arra sokan emlékeznek még a ma élők közül. Akkor jelent meg összes műveinek első kiadása száz teljes kötetben, amelyhez később folytatásképen még húsz kötet járult s még ez sem öleli fel minden írását. De mindez a sok siker, ez a bőséges szerencse nem szállt a fejébe, nem forralta fel vérét, nem mozdítja ki csendes nyugalmából; továbbra is egyszerűen, mondhatni szerényen élt. A lényén nem eshetik folt. Hűséges, segítésre kész, jó, nemeslelkű, egyenletes lénye tökéletes harmóniában teljesedik ki. Szerencse gyermeke, Enfant gátéja a szerencsének, korának, nemzetének; a határtalan népszerűség veszélyes öleléséből tisztán, érintetlenül kerül ki. A lángész minden kötelességét teljesíti, de jogaival nem él. A legnagyobb csoda azonban, hogy kezdettől fogva benne él a politikai életben, politikai író, szerkesztő, a képviselőház tagja, körülötte zúg a zavaros víz, de neki nem esik semmi komolyabb baja. Legfönnebb annyi, hogy a legutolsó „mameluk“ is jelentékenyebb és bölcsebb politikusnak érzi magát nála, s hogy Madarászék hazaárulónak nyilvánítják, de enyhítő körülményként