Az Aero, 1923 (10. évfolyam, 1-7. szám)

1923-03-15 / 1-5. szám

8 AE­R­O 1—5. sz súlya 1725 kg volt, a szárnyfelület pedig 45*5 m2 lévén, felületi megterhelése 38 kg volt négyzet­­méterenként, egy lóerőre pedig 47­­kg megter­helés esett. Különfélék. Anglia. Filmfelvétel Angliától Indiáig. Ismeretes, hogy Blake angol őrnagy a «Times» aviatikai munkatársa a múlt év nyarán megkísérelte egy D. H. 9. típusú repülőgéppel a Földet körülrepülni. A gép azonban csak Indiáig jutott el, ott egy viharban tönkre­ment s utasai bár komolyabb bajuk nem történt, lemondtak az út további folytatásáról. Blake egyik kísérője Norman Mac­Millan most mutatta be Londonban a filmet, amit még útközben készített attól az időponttól kezdve, amidőn a croydoni repülőtérről útnak indultak egész addig, amíg útjuk Indiában véget ért. Az angol lapok szerint külö­nösen érdekes a homoksivatag feletti Cairótól Bag­dadig terjedő útszakasz, ahol alig akadt néhány fix­pont a tájékozás megkönnyítésére s így az irányt csak azok a földre erősített hatalmas nyilak jelez­ték, amelyeket a Cairó és Bagdad között közlekedő angol légiforgalmi társaság a sivatagon saját üze­­mének biztos lebonyolítására már régebben el­helyezett. A Hydroplánforgalom az angol és a francia partok között. A «Pali Mail-Gazette» egy hosszú cikkben számol be arról, hogy Southampton és Franciaország két legnagyobb nyugati kikötője, Le Havré és Cherbourg között hydroplánjáratokat létesítenek. A légiforgalmi vállalatban három hajós társaság : a Cunard Line, a White Star Line, vala­mint az Atlantic Line vannak képviselve, ugyanis az említett légijáratoknak az volna a célja, hogy a Southamptonban kikötő angol gőzösöknek azon utasai számára, akik a kontinens felé tovább akar­nak utazni, a csatornán való átkelést meggyorsítsa és megkönnyítse. A vállalkozást az angol kormány támogatja. Repülés a föld körül. Ross Smith és Blake angol őrnagyok már a múlt évben tervbe vették a Föld körülrepülését. Ross Smith azonban még mielőtt erre a nagy útra elindult volna, lezuhant, Blake pedig csak Indiáig tudott eljutni. A szerencsétlenül járt Ross Smith helyett a testvére Keith Smith akarja a Föld körülrepülését megkísérelni egy Viking-amfibián. Rajta kívül még a következő angol pilóták foglalkoznak hasonló tervekkel: Alan Cob­­ham, a Londonban jól ismert «repülő-taxis» De Havilland kétfedelűn, R. M. Macintosh egy nagy Fairey gépen és Norman Mac­Millan, aki már Blake vállalkozásában is részt vett. Bolgárország: A bolgár aviatika helyzete. A repülési tilalom, a katonai szempontból hasznavehető gépek szét­­rombolása, valamint egyéb megszorítások a legyő­zött államok aviatikájával együtt a bolgár aviatikát is váltságos helyzetbe sodorták. A repülésügyet Bulgáriában jelenleg a postaügyi minisztérium irá­nyítja és a polgári légiforgalmat állami vállalatok fogják lebonyolítani. Egyelőre a fővárost a tenger­parti Burgassal és Várnával összekötő légivonal van tervbe véve, hogy ezáltal szorosabb kereske­delmi összeköttetést teremtsenek az ország köz­pontja s a két Fekete tengeri kikötő­város között. A postaügyi misztérium jelenleg csak néhány régi Albatros C. III. géppel rendelkezik, s a sobranje öt millió levat szavazott meg legutóbb négy modern típusú repülőgép beszerzésére. A szófiai légikikötőn kívül Philippopolban, Burgasban, Várnán és Plevná­­ban rendeznek be légi állomásokat. Németország. Megérkezett Londonba az első német gép. Január elsején érkezett meg Berlinből Croydonba (London mellett) a háború kitörése óta az első békés szándékú repülőgép, egy Dornier-típusú, dur­aluminiumból készült egyfedelű, amelyet 180 ló­erős B. M. W.-motor hajt. A gép útközben leszál­lott Amsterdamban, majd a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt Folkstoneben is. A gépen hat ülés van s az utat Berlintől Londonig a leszállások le­számításával kilenc óra alatt tette meg. Amerika. G. de Botherat a Daytonban felállított repülő­kísérleti állomás munkatársa egy helikoptert terve­zett és épített, s hír szerint a repülési próbák oly buzdítóan hatottak, hogy a kísérletek folytatását biztosra vehetjük. Gépe négy hatágú légcsavarból áll, teljes csavar­felülete 90 m2, a motor maximális teljesítménye 170 lóerő, repülősúly 1­­65 tonna. A szerkezet az Egyesült­ Államok kormányának költségére épült. 1922 decemberében a helikopter 15 sikeres felszállást végzett, helyből indult és füg­gőlegesen egy helyre képes volt leszállani. Horizon­tális mozgása is kielégítőnek mondható. A kísérletek megkezdésekor előbb üresen, majd pilótájával ter­helve oly módon járatták a gépet, hogy a négy lég­csavarkonzol végeit emberek tartották lefogva, így tehát csak pár centimétert emelkedhetet. Ilyen hely­zetben egyensúlyozták ki a szerkezetet. golyóscsapágyak és kellékeinek állandó raktára PIRKNER KONRÁD ÉS TSA Budapest, IX., Üllői­ út 56. Tel. JdM. 8­08. A Bothczat-féle helikopter repülés közben.

Next