Az Épitési Ipar, 1883 (7. évfolyam, 1/314-52/365. szám)

1883-08-12 / 32. (345.) szám

301 vezetendő másodrendű vasútvonalra és b) Metzger és társai­­ stuttgarti vállalkozók és érdektársainak egy Budapesttől ki-­­­­ndulva, esetleg Kecskeméten át Csongrádig vezetendő, a Du­nát a Tiszával összekötő v­í­z­­­útvonal tanulmányozására. A földmérésben és tagosítási munkálatokban teljesen gyakorlott mérnököt, esetleg több időre, de legalább­­ három hónapra keres Fekete László mérnök Nagybecs­­kereken; fizetés havonként 100 frt; a munka azonnal meg­kezdendő. Fővárosi ügyek. A középítési hetes albizottmány folyó évi augusztus hó 6-án Weber Antal elnöklete alatt­­ tartott ülésében a következő magánépítési engedélyü­gyek tárgyaltattak, melyek kö­zül a tanács által az építési engedély kiadása előtt a főv. közmunkák tanácsához áttétetnek: A m. kir. államvasutak igazgatósága által, a VIII. ker. Kőbányai-úton 7300 - 7301. sz. főműhelyte­lepen emelendő fűtőház, mozdonyjavító műhely, gépház, kovácsműhely, kocsijavító műhely, anyagszertár és kerítés­­tal, valamint az I. ker. kelenföldi állomáson felállítandó átrakodó szín, nemkülönben a IX. ker. pályaudvaron épí­tendő ideiglenes raktár tervei. (É. Schubert és Hickisch.) Schwarcz Mór és Paget E. által, a IX. ker.­­ Soroksári úton 9580/6/8 sz. telken emelendő jégházak, lakó- s ház, istálló, kocsiszín, műhelyek és mozgonybódé tervei. (É. Schubert és Hickisch.) Nau Antal által, a VIII. ker. Madách­ utca 29. sz.­­ telken építendő földszintes toldalékház tervei. (É. Hofer­­ József.) Baumann Antal által, a X. kerületi Szállástelken 8629/b 9 b/10 sz. alatt emelendő kétemeletes raktárépület tervei. (É. Schmidt Ferenc.) A budapesti közp. tejcsarnok-szövetke­­zet által, a Vili. k. Karpfenstein­ utca 6525/18—6526/20 sz. telken építendő favázas épületek tervei. (É. Pucher J.) Horváth István által, a VIII. kerületi Újvásár-tér 5894 13. sz. telken emelendő földsz. ház tervei. (É. Ur­­bányi Gyula.) Grossmann és Rauschbach cég által, a VI. k. Váci-úton a 2930/6 számú gyártelepen építendő öntöde, szárítókamra és gyárhelyiség tervei. ,(E. Ray R.) Vogl Jakab által, a X. ker. Újhegyen 7804 sz. tel­ken emelendő földsz. lakóház tervei. (­ Hofer József.) P­i­­­s­á­k István által, a III. ker. Szt.-Endrei-úton 1390/a sz. telken építendő földszintes ház tervei. (É. Varga András.) Till Antal által, a X. ker. Liget 7482. sz. telken emelendő földsz. ház tervei. (É. Hofer József.) Sommer Károly által, a X. ker. Jászberényi­ úton 7403/6 sz. telken építendő kovácsműhely tervei. (É. Hein­rich Károly.) Bauer István által, a III. k. Szőllő­ utca 2034—2035. számú telken építendő földsz. lakóház tervei. (É. Bursch György­) ===_________ Közvetetlenül fog az építési engedély kiadatni : Politzer Zsigmondnak, a IV. ker. Sebestyén­ tér 6 sz. házban átalakítások foganatosítására. (E. Geskenyi Károly.) Steiner Vilmos és Mórnak, az V. ker. Váci-úton 20. sz. házban boltkapuzat felállítására. (Aszt. Thiel Gyula.) Weiner Jakabnak, a Vill.ker. Teleky-téren 19. sz. telken kerítésfal építésére. (E. Fekete Elek.) Koz­mat­a Ferencnek, a IV., ker. Zöldfa­ utca 1. sz. házban átalakítások eszközlésére. (E. Novák F.) Sáska Pálnak, a VIII. ker. Szigony­ utca 11. számú házban fáskamrák építésére. (É. Nagy István.) Spitzer Gerson és társai cégnek, a III. ker. Lajos­­utca 127. sz. házban átalakítások foganatosítására. (E. Járitz Rezső.) Gottschlig Józsefnek,a X. ker. Újhegyen 7787. sz. telken sertésól és baromfiakol felállítására. (Ács, Lem­­berger S.) A vallás- és közoktatási m. kir. miniszté­riumnak, a VI. ker., Izabella-utca 62. sz. házban átala­kítások eszközlésére. (E. Hegyi és Majorossy.) Özv. Kohner Juliannának, a VII. ker. Dohány-utca 2 sz. házban mulatóka felállítására. (Ácsm. Horváth Fer.) Hirschler Teréz részére az I. ker. Zugligetben 1754. sz. telken építtetni engedélyezett nyaralóra vonat­kozólag, az építési engedély megújítása javasoltatik. Dr. Erényi Ullmann Sándor által, a VI. ker. Sugár­ út 13. sz. telken épülő 3 em. házra vonatkozólag bemutatott részlettervek jóváhagyásra ajánltatnak. (­ Freund Vilmos.) Kisebb átalakításokra kértek és nyernek engedélyt: Wa­­­asky Gusztáv, VII. ker. Károly­ körút 9; Ra­ma­se­der Ferenc, VIII. ker. Nagy Templom­ utca 10; Manó István, IV. kerül­et Váci- és Korona-utca 2. Hor­­nyánszky Viktor, V. ker. Fő-út 1. Katzitskó Antal részére, az V. ker.Katona József- és Visegrádi-utca 1210/14—15 sz. telken szándékba vett két földszintes ház építésére az engedély csak akkor fog megadatni, ha telektulajdonos a kérdéses telket két részre feloszlatja. Közli: Herein Károly. Ajánlati árlejtések. A pest-pilis-solt-kiskunmegyei építészeti hivatal a dusnok-sü­­kösdi út sebesfoki hídjának helyreállítása (2014 írt 49 kr.) végett augusztus 17-ikén d­r. 10 órakor árlejtést tart Budapesten; bánom­­pénz 5%. (Beküld) A kolozsmegyei építő­hivatal a nagyvárad-brassó, apahídi-szász­­régeni és vásárhely-királynemesi u­takon szükséges korlátfák és kerék­­vetők beszerzése (2600 frt 17 kr.) végett aug. 1 tr-ikán d. e. 11 órakor Kolozsvárt árlejtést tart ; bánompénz 5%. ( Beküld ) Útépítés A selmec-prjekopai hadiút egy szakaszának 5161 forinttal kiépítése iránt a m­k. épít hivatal Besztercebányán aug. 21-ikén d. e. 10 órakor árlejtést tart; bánompénz 5°0. A kolozsvári m kir. jószágigazgatóság területén levő 22 épület kijavítása (5660 frt) végett aug. 22. 24. és szept 4. 10.12. 21. 22-ikén lesz az árlejtés A nagykaposi »magtár«-épületnek járásbirósági és fogházi he­lyiséggé való átalakítása céljából aug. 23-ikán d­e. 10 órakor az ung­vári kir. járásbíróságnál árlejtés lesz; hánompénz 250 frt A jászkai (horvátországi) plébánia kijavítása (2636 frt, 240 kézi és 80 igás napszám) végett az alispán aug 14 ikén d. e. 10 órakor ár­lejtést tart; hárompénz 5°/0. H I R D E I É S E K. A szabadalmazott paemsagt'teng'm© a.j’fecos.'afeá 3 fé­sü,fé­g lecsapódásellenzővel, az egyedüli gyakorlatilag hasznos szerkezet, mely által az ajtó becsukódása tökéletesen zaj nélkül történik, még akkor is, ha az ajtót erőszakkal becsapják, kapható Necser János és társánál, VI. kerület, Nugár-síi 23 szűnt. 50—14

Next