Az Épitési Ipar, 1886 (10. évfolyam, 1/470-52/521. szám)

1886-01-03 / 1. (470.) szám

Középítészetünk adminisztrációja. Néhány év előtt e lapok tárcarovatában »Egy ív papiros története« cím alatt meglehetős víg modorban annak a szomorú hosszadalmasságnak az életből vett tanul­ságos leírását olvastuk, a­melylyel a főváros hatóságánál az építési engedélyek elnyerése jár. Ez a hosszas adminisztratív eljárás a leírt esetben elvégre is csak két érdemleges fél egymás közötti ügyle­tének lebonyolítását ismertette, névleg azt, a­mely egyrészt a magánfél mint kérelmező, és másrészt a főváros mint az építés engedélyét adó fórum között létezik. Még hosszadalmasabb az eljárás, ha az építtető fél, mely építési engedélyt kér, egy vidéki törvényhatóság, pl. egy rendezett tanácsú város vagy egy vármegye. Vegyünk szemügyre egy példaképen felhozott konkrét esetet, pl. azt, hogy egy vármegye egy házat akar építeni. A tervbeszerzési munkálatokat gondoljuk már elintézettek­­nek ; tegyük föl, hogy a megye a »Magy. Mérnök- és Építész- Egylet« által annak idejében hozzá intézett és a nyilvános tervezési pályázatokra vonatkozó eljárás szabályzatai szerint szerezte be tervvázlatait, ezek alapján készíttette a pálya­nyertes építészszel a tervezeteket és árelemzés alapján készült részletes költségvetéseket (mert ezek nélkül a minisztériumok a fölterjesztés érdemleges bírálatába be sem bocsátkoznak). Ez az elkészült elaborátum legelőbb is a kiküldött építési bizottság elé kerül, a­mely azt a köz­gyűlés elé viszi. A közgyűlésen hozott határozat alapján az egész épít­kezési ügy a magyar közigazgatási törvények értelmében a belügyminisztériumhoz terjesztetik föl jóváhagyás végett. A jóváhagyás az illető törvényhatóság által célbavett pénzügyi műveletre (meglevő alapok felhasználhatása, kölcsön vagy pótadó stb.) de egyszersmind a tervezet műszaki szem­pontból való bírálatára is kiterjed. E végből áttétetnek a tervezetek és összes mellékleteik a m. k. közmunka- és közlekedésügyi minisztériumhoz , az illető osztály, a­mely­hez az ügy tartozik, átteszi a műszaki tanácshoz, ahol végre az illetékesség felé való haladás eléri culminatióját. A szak­­referens véleményezése, a­mely természetesen hosszabb idejű beható bírálat eredménye, a műszaki tanácsban plé­­numban tárgyalta­k s itt elintéztetvén, visszatétetik az osztályhoz. Az osztály az egész munkálatot számbeli átvizs­gálás végett még a közmunka- és közlekedési minisztérium számvevőségéhez teszi át, s csak ha innen visszakerült, akkor küldetik át a szakminisztérium részéről a végleges véleményezés vissza a belügyminisztériumba.­­ A belügy­minisztériumban nyert elintézés után leküldik az egész munkálatot vissza a megyéhez. A helyesbbített költségvetési és a netán előforduló műszaki utasítások alapján indíttatik meg a munkák kiada­tására vonatkozó árlejtési eljárás. Az elfogadott ajánlat alapján kötött szerződés ismételten megteszi az előbbi utat s a szerződés felsőbb helyen való jóváhagyásának leérkezte után kezdik meg a tényleges építést. Mindez rendes, úgynevezett normális viszonyok között eltart közel egy évig, mely idő, ha esetleg kisajátítási eljárás szüksége is forog fenn, a­midőn még az illető municipium is szerepbe lép, még hosszabbra terjed. Ha esetleg aztán munka közben előre nem látott kedve­zőtlen talajviszonyok stb. költségesebb alapozási módokat vagy más effélét igényelnek, és utólagosan megállapítandó egységárak válnak szükségesekké, az ezekre vonatkozó újabb jóváhagyások rendesen csak idejükön túl érkezhetnek meg. A törvényhatóságok építkezései ily módon országszerte sokáig tartó előmunkálatok alapján indulnak meg, s a vál­tozó értékviszonyokból az építkezésre káromolható előnyöket illuzóriusokká teszik. Az egész adminisztratív eljárás kétségtelenül oly sok­oldalú és szigorú, hogy annál tökéletesebbet akár a leg­fejlettebb állami intézményekkel bíró nemzeteknél is alig kereshetünk,­­ de mindenesetre hosszadalmas és lassú. Lassú főleg azért, mert törvényhatóságaink ily ügyek­ben a dolog kettős, de egymással összefort természeténél fogva közvetetlen érintkezésbe csakis a m. kir. belügy­minisztériummal léphetnek. Századunk az általános munka- és időmegtakarítás világuralma alatt áll; az idő mint érték kezd jobban érvényesülni, mint valaha; a nemzeti ingatlan vagyonnak épületek alakjában való növekedése pedig részben forgalom által válik azzá ... a forgalom nagysága pedig az idő rövidségével arányos; nem túlozunk tehát, ha azt állítjuk, hogy középítészeti adminisztrációnk gyorsabbítása által sok, ma még elvesző értéket menthetnénk meg a közvagyon részére. Talán elérkeznek amaz idők is, midőn állami intéz­ményeink időnkénti reformjai között örömmel üdvözölhetjük majd szigorúságban és gyorsaságban egyaránt a legfejlő­­döttebb színvonalon álló középítészeti adminisztrációnkat! Az országos kiállítás nemzetközi osztálya. Az országos kiállításnak érdekességét nem kis mérték­ben növelte az, hogy — mintegy a magyar őszinteségnek megfelelően — nemcsak arról nyújtott képet, amink van, hanem igyekezett egyszersmind arra is felhívni a közfigyel­met, a­mi már gyengébb oldalunkat képezi, a­mi t. i. nálunk még hiányzik, de a­mit leírnunk kellene, hogy a műveltebb külföld nyomdokaiban minél előbbre halad­hassunk. Ez a törekvés természetesen csak korlátolt célokat tűzhetett ki maga elé és érhetett is el később a létesítés alkalmával, mert hiszen akkor lett volna csakugyan nagy a kiállításunk, ha a külföldnek nálunk még nem található gyártmányait a maguk teljességében szándékoztuk volna a nemzetközi kiállítási csarnokban összegyűjteni. A cél ennélfogva csak az volt, hogy külön kiállítás rendeztessék a külföldön kis­iparosok számára készült és általuk használt erő- és munkagépekből, valamint szerszá­mokból , továbbá, hogy bemutattassanak az újabb szerkezetű külföldi mezőgazdasági gépek, s a szabadalmazott fontosabb találmányok és felfedezések. A kiállításban az említett célra két csarnok használ­tatott föl: az egyikben az ipari munkagépek, a másikban pedig a szabadalmazott tárgyak voltak elhelyezve. A csar­nokokról, a­melyek egymással mindenben egyenlők valának, csak annyit óhajtunk e helyen feljegyezni, hogy 12 m. magas középhajóból és két oldalhajóból álltak, még­pedig úgy, hogy a szabad tér lehetőleg egyesített volt. Hosszuk 85 m, szélességük 26 m. volt, a beépített terület ekként egynél-egynél 2210 négyszögmétert tett. A csarnok teljesen fából épült, külsőleg olajmázzal bevonva, belül pedig vízfestékkel ellátva. Egy-egy csarnok költsége 28730 írtra rúgott, egy négyszögméterre előállítási egységárul tehát 13 forint esett. A főutakra a csarnokban 730’64 m­ tar­tatott fenn, a kiállítók számára maradt 1479 36 m­ terü­letből 863­05 m2 volt szabadon álló, 61631 m3 pedig fal­menti terület. A munkagépek csarnoka el volt látva gőz-, gáz- és vízvezetékkel, továbbá egy 55 m. hosszú, 2,3 m. mély és 2 m. széles csatornával, a­melyben a hajtótengely volt elhelyezve. A munkagépcsarnok előtt a szabadban mintegy 160 négyszögméternyi terület volt még a külföldi kiállítók által szélmalmok, gazdasági vasutak stb. elhelye­zésére felhasználva, s a kazánházban D­e­ M­a­e­y­e­r gyáros Willebrockből állított fel egy saját rendszerű kazánt. Az egyes csoportok rövid jellemzésére áttérve, meg kell említenünk, hogy a kiállítást rendező bizottság nem arra fektette a fősúlyt, hogy az erőgépek, munkagépek és szerszámgépek általános technikai szempontból kimerí­tően legyenek képviselve, hanem főleg arra, hogy a fon­tosabb hazai iparágak érdekeinek tegyenek minél nagyobb szolgálatot, így az erőgépeknél első­sorban a kisipar érdeke tartatott szem előtt. A kisipari erőgépek gyártása hazánkban­­ eddigelé nagyon korlátolt; az igaz, hogy a szükséglet sem

Next