Épitő Ipar, 1898 (22. évfolyam, 1/1096-52/1147. szám)
1898-05-18 / 20. (1115.) szám
140 E körülmény a különben is szűk budgettel rendelkező város közönségét, amelynek jövedelmét épp akkor nagyobb építkezések — kaszárnyák, stb.— költségei máris túlterhelték, nem csekély zavarba ejtette. A város érdekeit szívén hordozó, múltja iránt rajongó, műemlékeit megbecsülő lelkes polgármestere, Szőnyey Kálmán, azonban a nehéz viszonyok között is talált módot arra, hogy a városháznak, mint négyszáz esztendőt meghaladó múlttal bíró, a város történetével szorosan összeforrt és nem egyszer nagy események színhelye volt műemléknek elpusztulását meggátolhassa s a régi szellemben való gyökeres helyreállítását — a polgárság önerejéből — végrehajtathassa, mert a műemléki alapból segély nem állott rendelkezésére. A város közönsége Schulek Frigyes kartársunkat nyerte meg a helyreállító tervezet készítésére, a kényes restaurálás végrehajtásának vezetésére és felügyeletére, aki Jaumann Benedek építészt választotta maga mellé társul. A helyreállítóknak mindenekelőtt az idő viszontagságaival többé dacolni nem képes részekkel kellett foglalkozniok, hogy ezeknek javításával az épület fennállását ismét századokra biztosíthassák. Számolniok kellett a gyakorlati használat szükségleteivel is s a mellett szem előtt kellett tartaniok a műemlék múltját, kifejezésre jutott történeti jellegét, hogy sértetlenül és kegyelettel megtartsák, s végül figyelemmel kellett lenniök arra, hogy az épületnek szükségessé vált kiegészítését és megnagyobbítását, a réginek szellemében egyöntetűen végezzék. A városház gyökeres helyreállításának kényes természetű feladatán kívül ugyanis, még egy másik fontos kérdésnek megoldása foglalkoztatta a helyreállítókat, t. i. a városház megnagyobbításának kérdése. A városház helyiségei szűkeknek, elégteleneknek bizonyultak és az adminisztráció iránt nagyobb igényeket támasztó, fejlettebb mai viszonyoknak már nem feleltek meg. A levéltár már korábban kiszorult az épületből és bérházban nyert elhelyezést; a municipiumok kilátásba helyezett rendezésével előreláthatólag újabb igények lesznek kielégítendők, melyek már most kombinációba voltak veendők. A helyreállítás alkalmával tehát egyidejűleg mindezeken a bajokon is segíteni kellett. A városháznak alapterületében való megnagyobbításáról szó sem lehetett, egyrészt azért, mert hozzáépítéssel a műemlék jellegéből teljesen kivetkőzött volna, másrészt, mert az épületnek a téren való szituálása sem igen engedte volna a kérdésnek toldaléképítéssel való megoldását. Ily körülmények között csakis a ráépítés volt az egyedül lehetséges megoldás, amely a restaurálóknak nagy mértékben sikerült is, amennyiben a kérdést leghelyesebben fedélzet alakításával kapcsolatosan oldották meg. A városháznak helyreállítása előtti állapotát föltüntető képeinken látható, a XVIII. századból származó, zsindelyborításos manzard-fedélzete, egyrészt könnyű szerkezete, másrészt romlott, korhadt állapota miatt, cserép alá nem volt fogható, de még főelrendezésében is teljesen el volt hibázva. A múlt századbeli mester ugyanis a 2437 méter, tehát négy traktus szélességű épület födélszékét úgy szerkesztette volt, hogy két-két traktus fölött egy-egy nyeregfödelet emelt, a közben maradt zugcsatornát pedig keresztfödelekkel zárta el, minek folytán — e szerencsésnek éppen nem mondható elrendezés mellett — az épület fölött egy nagyterjedelmű víz-és hógyűjtő hosszúkás tölcsét képeztek. Ezen — mintegy 240 m2 — alapterülete fölött összegyűlendő eső- és hóvíz elvezetésére, a padláson keresztül fektetett, fatörzsbe vájt, nyitott csatorna szolgált. A folytonos tatarozás dacára a tölcsér alatt levő boltozatokon mutatkozott nedves foltok igen szembeötlő bizonyságot tettek ezen elrendezés célszerűtlensége ellen. Szükség volt tehát az épület biztosítása érdekében egyszerűbb, egészségesebb szelvénynyel bíró új födélszékre. Az éghajlati viszonyoknak megfelelő erős lejtőjű födél, az épület nagy szélessége miatt, nagy magasságra emelkedik és a keletkező nagy padlásüreg, önként kínálkozott egy második emelet befogadására. Az épület egy részének, mégpedig 420 m2 alapterületén épült a szélzászlós oromzatokkal élénkített új emelet, teljesen tűzálló szerkezetekkel, amelynek szép tágas helyiségeihez az első emelet nagy csarnokából induló kényelmes kétkarú lépcső visz. A nyugati homlokzat oromzataiban alkalmazott ablakok, atelier-szerű kitűnő magas oldalvilágítást adnak. A keleti homlokzat orom ablakainak talpa, rendes parapet-magasságban fekszik, ez utóbbi ablakok tehát kitekintésre is alkalmasak. Kényes kérdés volt a roskadozó déli homlokzat helyreállítása, amelynek falazata, — mint már említem — lebontásra megérettnek látszott, s legegyszerűbben olyképp lett volna eszközölhető, ha teljesen megújítják, — ami már-már kilátásba volt helyezve. Ámde az első emeleti tanácsterem régi és érdekes fa mennyezete, melyet a falazat lebontása esetén szintén el kellett volna távolítani s a melynek ép állapotban való leszedése és a falaknak megújítása után leendő visszahelyezése alig lett volna lehetséges, kívánatossá tette, hogy e radikális eljárás csakis akkor vétessék foganatba, a mikor a fenntartásnak egyéb lehetősége, teljesen kizártnak bizonyulna. Lőcse város székháza.Déli homlokzat