Épitő Ipar, 1913 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-30 / 13. szám

MM 144 . Szeretetházak.*) (Vége.) A nagy német birodalommal, ahol a pártfogó nevelésre szolgáló szeretetházak jórészét már a múlt század közepén alapították, Magyarország nem veheti fel a versenyt teljesen egyenlő erővel, de mindenesetre elmondhatjuk, hogy a fiatal­korúak preventív védelme nálunk is erős fejlődésnek indult. Ma 32 pártfogó egyesület van Magyarországon, melyek már címükben is használják a „patronage" vagy „párt­fogó" elnevezést, de ezek közül csak igen kevés lehrt annyira megerősödni, hogy javító-nevelőintézetet rendezhe­tett be saját otthonában. Az „Országos Gyermekvédő Liga“ az erkölcsi züllés veszélyének kitett, vagy már züllésnek indult gyermekek javító nevelésére négy intézetet tart fenn és pedig Rákos­­keresztúron, Szaloncán és Nagyszőlősön fiúk, Budapest- Kőbányán leányok részére. Ugyancsak a Liga tartja fenn a büntető novella alapján intézeti javító nevelésre utasított fiatalkorú fiúk befogadására a Szegeden és a Sopronban, leányok számára pedig az Ecseren létesített intézeteket. Iparos tanoncotthonai is vannak a Ligának Szegeden, Kolozs­várott, Nagyváradon és Pozsonyban, egyenkint 40 nö­vendék befogadására berendezve. 1877-ben alapították Budapesten a „Klotid Szeretet ház “-at, mely anyagilag és erkölcsileg elhagyott fiúgyermekek nevelésére és tanítására szolgál. Az intézetben 6—16 éves gyermekek nyernek elhelyezést, kik gazdasági és ipari oktatásban is részesülnek. Temesváron 1907-ben alapíttatott az „ Andrássy szeretet­­ház", 15 évesnél fiatalabb, züllésnek indult, kóborló hajlamú fiúgyermekek felvételére, 20 gyermek befogadására szolgál. A támogatás kiterjed a felvett gyermek teljes támogatá­sára, gyógypaedagogiai megfigyelésére és javítására. A „Katholikus Patronage Egyesület fiúotthona“ 1909- ben létesült Budapesten. Ez intézetbe a rendőri ható­ságok és bíróságok által oda utalt, 21 évesnél fiatalabb fiúkat veszik fel, akik addig maradnak ott, míg valamely munka­adóhoz, vagy esetleg állami javító intézetbe nem helyez­tetnek. Ebben az intézetben 25 fiatalkorú helyezhető el. Az „Országos Protestáns Patronage Egyesület“ tulajdo­nában van Komárom mellett Danaalmáson a „Kerkapoly- Bodor szeretetház“. Az egyesület előbb egy kisebb épüle­tet vásárolt Dunaalmáson 25 gyermek befogadására, majd később 1911-ben egy új és a modern követelményeknek meg­felelő földszintes intézeti épületet építtetett, úgy hogy a szere­tetház ma 55 fiúgyermek befogadására alkalmas. A 24. és 25. ábrán mutatjuk be az új épületet, mely az igazságügyi kormány jóváhagyásával készült. A felügyelői szoba itt oly módon van elhelyezve, hogy abból az összes növen­dékek állandóan­ megfigyelhetők. A betegszoba mellék­­helyiségei alá vannak pincézve s teljesen el vannak különítve a többi összes helyiségektől, hogy a fertőzés minél jobban elkerülhető legyen. Az intézeti épületnek önálló vízvezetéki berendezése van, mely egy medencéből táplálkozik, hova a növendékek kézi erővel hajtják fel egy szivattyú segítsé­gével a vizet az udvaron lévő kútból. Kád és zuhanyfürdő szolgál a tisztasági igények kielégítésére. Az épület lába­zata cyclop-falazat, a homlokzat sima, felülete pedig jórészt nyers téglával vannak burkolva. Van az intézetnek a köz­ség határában részint bérletben, részint saját tulajdoná­ban pár hold földje, ahol a növendékek kertészetet s mezőgazdasági munkákat tanulnak, télen pedig kosárfonásra és egyéb házi ipari munkára tanítják őket. A növendékek nagy részét bíróságok utalják az intézetbe. A „Protestáns Országos Árvaegylet" Budapesten tart fenn egy szeretetházat 100 növendék számára. Ide jórészt vagyontalan árvagyermekeket vesznek fel, kivételesen azonban felkarolják az olyan gyermekek ügyét is, kinek szülei fogházra, vagy más büntetésre ítéltettek. Különös előnye az intézetnek, hogy növendékeit nyáron nem hagyja a nagyváros poros, meleg levegőjében, hanem a Duna mellé Zebegény községbe, viszi őket, ahol na­ponta a szabadban fürödhetnek. Budapesti épülete nem mindenben felel meg a modern igényeknek. A „soproni Mária Josefinum" menedékházba nyomorék, 24. ábra. Dunaalmási szeretetház. Tervezte Szö­llőssy Aurél és Kauser Andor. 25. ábra. Az Orsz. Protestáns Patronage Egyesület szeretetháza Dunaalmáson. Földszinti alaprajz. *) A 11. számban közölt 3. és 4. ábra aláírása téves; nem gyermek­­kórház az, hanem gyermekmenedék. ÉPÍTŐ IPAR (13. sz.) 1913. március 30

Next