Épitő Ipar - Építő Művészet, 1916 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-05 / 10. szám

1916. március 5 ÉPÍTŐ IPAR :­ ÉPÍTŐ MŰVÉSZET (10. sz.) Hubert József: Újra kidőlt annak az építész-gárdának egyik tagja, amely a legutolsó korszakban Budapest és a vidéki városok kiépítésében nagy mértékben kivette részét. A Pozsonyban 1846-ban született Hubert József a zürichi polytechnicumban szerezte meg építészi oklevelét és Budapesten letelepedvén előbb Móry Károly társával, később pedig önállóan, mint építő­mester is számos köz- és magánépületével díszítette a székesfővárost és hazánk nagyobb városait. Mint Semper tanítványa ragaszkodott az architektúra traditióihoz; a képzett, finom érzékű művész szerény természetével teljesen a művészetnek élt. Különö­sen a bárok stylusban szeretett dolgozni, melyhez ornamentális díszítő hajlama vonzotta; alkotásai finom formaérzékét tanúsítják. Szerény föllépésével, megbízhatóságával jó csillagzata megszerezte neki megbízóinak és ismerőseinek becsülését és szeretetét. Megbízói közt találjuk az osztrák-magyar bankot, amelynek vidéki fiókintézeteinek a palotáit, 32-t (Aradon, Szegeden, Zilahon stb.) ő építette; a kassa­­oderbergi vasút,, kassai palotája és pályaháza most van épülőben. Ő restaurálta az elhunyt Pálffy gróf bajmóci várát. A Dréher-családnak is ő volt az építésze; az ő ízlését dicséri a családnak a buda­pesti Kossuth-utcában (inkább a volt Hatvani-utcában) a Grassalkovich-ház (rendőrség) helyén épített palotája, aztán az újpesti ref. templom, a fiumei tengerészeti hatóság, Pozsonyban a Pásztory-palota, a kereske­delmi és iparkamra, az arad-csanádi takarékpénztár, Útépítő iparunk. (Előterjesztés az Országos Középítési Tanácshoz.) Az utaknak, az olyan utaknak ugyanis, amelyeken a közle­kedés akadálytalanul lebonyolítható, közgazdasági szem­pontból való fontosságát, előnyeit senki előtt sem szük­séges tüzetesen fejtegetni és hangsúlyozni. Hadászati nagy szerepük dolgában pedig elég egyszerűen a mai világ­háborúra utalni, amikor a haderő jelentékeny része — szám­talan technikus vezetése alatt az utak építésével és gondozásával van elfoglalva. Minthogy továbbá a jó utak építése és gondozása nagy költségeket emészt, a közvagyon szempontjából nagyon is szükséges azzal foglalkozni, hogy az utakat műszakilag is lehető jól és viszont lehető olcsón létesítsük. Erre a közgazdasági nagy szerepre mutatott rá Hieronymi Károly 1867-ben „A közutak fenntartásáról" írt nagy tanul­mányra vallott könyvében, hivatkozván arra, hogy hazánk­ban az utak eladdig mily mostoha bánásmódban részesül­tek. Műve csak a makadamburkolatokkal, az országutakkal foglalkozik, amelyek szerkezete bármily egyszerűeknek lát­szik is, szükségesnek látta mégis 174 oldalon tárgyalni az építésnek és a gondozásnak minden legkisebb részletét. Mert minden legkisebb részlet nagy tényező annak a szemeiben, aki lelkiismeretesen akarja feladatát megoldani: olcsó, de mégis jó utat építeni. Pedig azóta a makadamburkolatokon kívül még számos más burkolattal kell a technikusnak megismerkedni: nem­csak a nagy átalakulást szenvedett többféle kövezettel, hanem más természetes és mesterséges anyagú burkolatokkal: aszfaltból, fából, téglából, cementből, végre kátrányozott anyagokból készült burkolatokkal, amelyekkel mai napság már nemcsak a városokban, hanem a kisebb községekben is lépten-nyomon találkozunk, és amelyek a makadammal szemben többszörösen nagyobb költségeket emésztenek föl, amelyeknek tehát az anyagára, szerkezetére és meg­a kisbirtokosok országos földhitelintézete Buda­pesten; az Edelsheim-Gyulai család síremléke Nyitrán, az Aich-család síremléke Budapesten, számos bér­ház stb. Nagy tevékenysége és lelkiismeretessége hosszú időre fönntartják jó emlékezetét, aminek legszebb bizonysága tisztelőinek az a nagy tömege, mely — a rendkívüli kellemetlen időjárás dacára — a vég­tisztesség tételén a kerepesi úti temetőben részvétének megjelenésével is kifejezést adott, munkálására is többszörösen nagyobb gondot kell fordí­tani, hogy pénzügyileg is kellő ellenértéket szolgáltassanak. Első az építés, nevezetesen a megmunkálás és az anyag. A megmunkálás tényezői: a mérnök és a munkások; az első vezeti az építést és adja az utasításokat a munkások­nak ; ez utóbbiak a tulajdonképpeni létesítői az útburkolat­nak, úgy mint a kőműves a háznak. De valamint a kőművesnek is tanulni és érteni kell a mesterségét, éppen úgy az útépítő munkásnak is szakembernek kell lenni, mert nem kicsinylendő — bármily egyszerűnek látszik is — az a szerep, mely a mérnök után az építésvezető pallérra és magára a munkásra is vár, hogy az úttestet helyesen, az anyagnak észszerű földolgozásával, tehát gazdaságosan készítse el. Van-e hazánkban elég és tanult útépítő iparos? Erre a kérdésre — sajnos — határozottan nemmel kell felelnünk: sem mester, sem segéderő. Nemcsak azért nincs, mert a háború átalában megtizedelte a munkaerőt, de ezelőtt is szűkében voltunk a tanult útépítő iparosoknak. Ennek tudhatni be, hogy különösen a vidéken, akár a makadam-, akár a terméskő-, kiskő-, hasított kocka-, félkocka-, a fejkő- és teljes kockakövezeteken, akár az aszfalt-, fakocka-, keramit- és a kátrányozott utakon nemcsak az anyagok helyes elosztása és fölhasználása, megmunkálása, de a külső kiállítás tetszetőssége tekintetében is sok kívánni valót találunk. Eddig oly kevés figyelmet fordítottunk az útépítő iparosok kiképezésére, nevelésére, hogy köztük még analfabétákat is találhatni; rajzolásról, vagy vázlatok készítéséről avagy éppen a tervek olvasásáról nem is lehet beszélni, sőt a pallérok közt is találkozik olyan, aki még a méretszámok elolvasásában is igen gyönge; ilyen körülmények közt a művezető mérnök, ha kifogástalan munkát akar, akkor cselekszik leghelyesebben, ha időt és fáradságot nem kímélve, még a karókat is maga vezeti le, azaz átveszi a főpallér szerepét, mert különben egymást érik a félre­értések, a hibák javítása stb. 55

Next